Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-18 / 29. szám

lighanem az igazság közelében járunk, hogy­ha azt állítjuk, amikor az újságolvasó ezzel az elnevezéssel találkozik: Incheba, minden bizonnyal az immár 18 év óta június végén megrendezésre kerülő nemzetközi vegyipari vásárra gondol. Bizonyára akad közöttük olyan is, akiben az is felötlik, hogy az elnevezés nemcsak egy vásárt, hanem külkereskedelmi vállalatot is jelent. Ugyanis az Incheba külkereskedelmi vállalat- amelynek székhelye Szlovákia fővárosa - egy nagyon jelentős iparág kiállításainak rendezésével és termékeinek népszerűsítésével is foglalkozik. Tevékenysége tehát midenképpen a csehszlovák külkereskedelemben nyilvá­nul meg, és igyekszik mindezt oly módon teljesíteni, hogy a vegyipar gyártmányainak forgalmazóiként külföldön szóba jöhető partnerek lehetőleg a legtökéletesebb és legobjektívabb tájékoztatást kaphassák. Az elmondottak ellenére* e külkereskedelmi vállalat évenkénti legnagyobb jelentőségű rendezvénye az emlí­tett vegyipari vásár. Ennek jelentőségét egyébként az is növeli, hogy a KGST-országokban ez az egyetlen vegyipari szakvásár. Ez az iparág szerte a világban egyre dinamikusabban fejlődik, ami csak fokozza a vállalat- s egyúttal a rendezvény - jelentőségét. Annál is inkább, mivel a népgazdaság fejlesztéséről beszélünk, egysze­rűen nem hagyhatjuk ki a legfontosabb tényezők közül a vegyipart. Az egyes technológiai folyamatok, az új, s egyre jelentősebb gyártmányok szinte nélkülözhetetle­Az Incheba nemzetközi vegyipari vásár továbbra is nagy népszerűségnek örvend Gyökeres György felvétele-> nek például az automatizáció alapját képező elektronikai iparban. Ján Kacmárik, az Incheba külkereskedelmi vállalat vezérigazgatója ezeket az állításokat minden évben rendszeresen ismétli, mint ahogy azt is elmondja, mit jelent a rendező külkereskedelmi vállalat számára egy ilyen vásár.- Mindenképpen hangsúlyozom, mi tudatában vagyunk, és nem is hagyjuk figyelmen kívül azt a társadalmi-politikai kötelezettségünket, hogy a magunk módján járuljunk hozzá a tudományos-műszaki haladás vívmányainak mielőbbi - és minél gyorsabb - gyakorlati alkalmazásához. Célunk a tudomány-kutatás-fejlesztés-termelés ciklusnak a lehető legnagyobb mértékű lerövidítése. Ez nemcsak a külkereskedelmi vállalat célja, hanem ennek az irányzat­nak szeretnénk minél inkább érvényt szerezni az évente megrendezésre kerülő vásárunkon. A jövőre való tekintet­tel pedig hangsúlyozni szeretném, hogy el akarjuk érni a vásárok hagyományos kereskedelmi küldetésén túl a tudomány és a kutatás ismeretei cseréjének meggyorsí­tását a vegyiparban. Az utóbb említett igyekezetünk már az elmúlt esztendőben is megnyilvánult, s nagy örömünkre szolgál, hogy ez idén sikerült a tavaly megkezdett úton jelentősen továbblépni. Nem mellékes számunkra: az egyes termelési-gazdasági egységek egyre inkább magu­kévá teszik a mi igyekezetünket, és saját hatáskörükön belül a legjobbat és a legkorszerűbbet hozták ide. Munkánk tökéletesítése során egyúttal arra is törekszünk, hogy szervezői, illetve propagációs tevékenységünk is egyre hatékonyabb legyen itthon és külföldön egyaránt. Ez természetesen megköveteli a munkánk hatékonyságának elmélyítését, s az utóbbi téren jelzett céljaink lehetőleg minél gazdaságosabb elérését. • Ez valószínűleg azt is jelenti, hogy új munkafor­mákat dolgoznak ki és alkalmaznak propagációs tevékenységükben...- Munkánk során igyekszünk minél inkább bevezetni a szolgáltatások és a propagáció terén általánosan alkalmazott ismereteket. Tudjuk, hogy nem lesz számunkra \ könnyű feladat a jövőben megállni a helyünket a kiélezett nemzetközi versenyben, ahol a konkurenseink gyakran eleve lépéselőnnyel indulnak. Bízom a fiatal, nagyon tehetséges kollektívánk műszaki tudásában, nem hagyunk semmit sem a véletlenre, alaposan felkészülünk az esetleges, sőt a nem sejthető nehézségek leküzdésére is. • Ha az új munkaformákat említjük, vázoljuk őket konkrétabban is!- Már mondottam, hogy tulajdonképpen megkezdődött az Incheba vegyipari vásár arculatának megújítása. Először is azt szeretném hangsúlyozni, hogy a jövőben egyre inkább tért hódít a biokémia termékeinek és technológiáinak, úgy is mint a vegyipar legdinamikusab­ban fejlődő ágazatának a bemutatása. Egyre inkább támogatni fogjuk - hogy meggyorsuljon - azt az irányzatot, amely a hulladékok és a másodlagos nyersanyagok felhasználását kezdeményezi. Mindenképpen egyik fontos feladatunk marad továbbra is az élelmiszeripari technoló­giák megújítása, újabbak bevezetése, akár szintetikus, akár biotechnológiai eredetűek is legyenek annak előter- mékei. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen nem a mi feladatunk - és most elsősorban a nemzetközi vásárra, illetve kiállításra gondolok -, az energiatakarékosság szükségességét mindenekelőtt hangsúlyozzuk, s azt egyetlen vegyipari szempontból, technológiából sem hagyhatjuk ki. • Egy külkereskedelmi vállalat számára is vannak hosszú lejáratú, kötelező érvényű feladatok, amelyeket jelentős dokumentumok határoznak meg...- Ha lépést akarunk tartani a jelenkor időszerű köve­telményeivel és irányzataival, akkor a 8. ötéves tervidő­szak során mindenekelőtt hazánk és a Szovjetunió között megkötött, és az ezredforduló végéig esedékes fejlődést meghatározó programhoz kell igazodnunk. Ez valameny- nyiünket konkrét, megfontolt, előrelátó cselekedetekre késztet, amelyek az objektív szükségszerűség ismereté­ben segítik elő a gazdasági élet fejlődését, a munkaterme­lékenység javítását, a gyártmányok műszaki színvonalá­nak, minőségének javulását, az energiaigény csökkenté­sét. Azonban tudatában vagyunk annak is, hogy a vegy­ipar olyan népgazdasági ágazat, amely jelentősen befo­lyásolja a népgazdaság egészének fejlődését. Mi ezen igyekszünk munkálkodni és végezni az elmondottakon túl népszerűsítő tevékenységünket is. Már korábban is megtehettem volna, és lépten nyomon hangsúlyoznunk kell, hogy a tudományos-műszaki haladás tekintetében a szocialista országok számára jelentős előrelépést csakis a közös együttműködés jelenthet. Mi a magunk módján mindezt az Incheba fődíjainak odaítélésével éppúgy igyekszünk elősegíteni, mint a KGST-országok közös háztartásvegyipari és kozmetikai kiállításának egyre növekvő színvonalával. Ez utóbbiban, úgy érzem, nekünk is részünk van. • Kis túlzással akár azt is állíthatnánk, hogy ezek szerint az Incheba külkereskedelmi vállalatnak „törté­nelmi küldetése“ is van...- Kis túlzással valóban, hiszen a kiállítások szervezésé­vel, vagyis propagációs tevékenységünkkel a saját erőinken és lehetőségeinken belül igyekszünk ösztö­nözni, és pozitív értelemben befolyásolni a vegyipari termelés volumenének növelését, sőt igyekezetünk első­sorban a minőség irányába tolódik el. Véleményem szerint tevékenységünkkel „egészségesen“ provokáljuk a vegy­ipar alapbázisát a gazdaságosság javításában és olyan jelentős területen, mint a hulladékmentes technológiák bevezetése. Meggyőződésem, hogy a mi sajátos tevé­kenységünk jótékonyan segíti elő ennek a szerteágazó, fontos iparágnak a fejlődését. Egyúttal ösztönözzük nemcsak a hazai gyártókat, hanem a baráti országok vegyiparát is, hogy közös erővel járuljanak hozzá a tőkés országokból származó import csökkentéséhez. Ha már említettük, „történelmi küldetésünket“ abban látjuk, hogy nemcsak erősítenünk kell azoknak a termékeknek és technológiáknak a pozícióját, amelyek jelenleg döntő fontosságúak, hanem elsősorban az új, a haladó érvénye­sítésére törekszünk. MÉSZÁROS JÁNOS Automatizálják a legfárasztóbb munkafolyamatokat • Szé­les körű együttműködés a termelékenység fokozása és a dolgozók egészségvédelme érdekében A Közép-szlovákiai kerület ipari válla­latai és üzemei közül jelenleg még negyvenhétben közel 7000 dolgozó vé­gez nélkülözhetetlenül fontos, de nagyon fárasztó fizikai munkát poros, füstös, nyirkos, gázos, zajos, vagy különféle vegyi anyagokkal szennyezett környezet­ben. Feladataik megkönnyítésének leg­célravezetőbb módját a nehéz és egész­ségrontó technológiai folyamatok foko­zatos automatizálásában, az ipari robo­tok, valamint a manipulátorok adta lehe­tőségek széles körű kihasználásában látják a termelésirányítók.- A kohászatban, a vegyiparban, a fémmegmunkálásban, a gépgyártás­ban, az elektronikai cikkek előállításában és másutt a korszerű technika sok helyen teljes mértékben helyettesítheti a rossz feltételek között dolgozó embert - hang­súlyozta a szellemi és fizikai munka automatizálásáról 2ilinában megtartott kerületi értekezlet résztvevői előtt Járt Cipov, az SZLKP Közép-szlovákiai Kerü­leti Bizottságának titkára. - Termelőválla­latainknál azonban jelenleg még csak a gépek és berendelések alig nyolc százaléka működik automatikus üzem­ben. Mivel ez igen kevés, az eddiginél jóval nagyobb gondot kell fordítani a tu­dományos-műszaki haladás legújabb is­mereteinek gyors kamatoztatására. Közép-Szlovákiában az elmúlt öt év alatt 62 ipari robotot és 278 manipulátort állítottak a termelés szolgálatába. A szá­mítógépes programmal vezérelt fáradha­tatlan szerkezetek 477 dolgozó meg­erőltető munkáját végzik el optimális pontossággal olyan környezetben is, amely káros az emberi egészségre. A foglalkozási ártalmak mértékének csökkenése mellett további előny, hogy a lényegesen nagyobb termelékenység folytán igen hamar visszatérül a korszerű technika megvásárlására és felszerelé­sére kiadott pénz. Például a kerület legiparosítottabb vidékén, a Povazská Bystrica-i járásban, ahol eddig legtöbbet költöttek robotokra és manipulátorokra, minden beruházott korona öt éven belül átlagosan 4-6 korona jövedelmet hoz.- Kerületünk kutatóintézeteinek, gép­gyárainak és elektrotechnikai vállalatai­nak mérnökei, tudományos munkatársai a hetedik ötéves tervidőszakban sok újabb hasznos tapasztalatot szereztek mind a 07-es, mind az A 08-as számú állami célprogram igényes feladatainak teljesítéséhez - mondotta beszámolója további részében Ján Cipov. - így jelenleg már adottak a legfontosabb feltételek az ipari termelés több különö­sen munkaigényes és egészségkárosító folyamatának fokozatos vagy komplex automatizálására. E lehetőségeket fel­mérve az SZLKP Közép-szlovákiai Kerü­leti Bizottságának Elnöksége határozat­ban utasította az érdekelt termelővállala­tok és gazdálkodó szervezetek vezetőit arra, hogy a 07-es és az A 08-as állami célprogramból a nyolcadik ötéves terv­időszakra lebontott feladatok végrehajtá­sa mellett tegyenek meg mindent a szel­lemi és a fizikai munka komplex automa­tizálásának megalapozására is. Ugyanis az a célunk, hogy 1990-ben a közép­szlovákiai ipari termékek 8-12 százalé­kát automatikus gépsorok és berendezé­sek gyártsák, majd pedig 1995-ig lega­lább 28-30 százalékra növekedjen az emberi kéz érintése nélkül, kifogástalan minőségben készülő gyártmányok rész­aránya. E célok megvalósítása természetesen elképzelhetetlen lenne a kutatóintézetek, a kísérleti és gyártmányfejlesztő bázisok, valamint a termelővállalatok tudomá­nyos-műszaki munkatársainak széles kö­rű együttműködése nélkül. Tevékenysé­gük koordinálására az SZLKP Közép­szlovákiai Kerületi Bizottsága mellett a közelmúltban külön szakbizottság ala­kult, amelynek tagjai a részletes munka­tervek és az értékes közös kötelezettség­vállalások alapján rövidesen újabb nem kis előrelépéssel számolnak mind az automatizálás, mind a robotizálás terén. Például a Detvai Nehézgépgyárban már az idén jelentősen megnövelik a hegesz­tőrobotok gyártását. Ugyanennek a válla­latnak zvoleni kísérleti és gyártmányfej­lesztő intézetében a sikeres műszaki próbák után megkezdik az ipari robotok készítéséhez szükséges harmonikus se­bességváltók sorozatgyártását. A Dubni- ca nad Váhom-i Nehézgépgyárban összesen 55 automatizált munkahelyet létesítenek az acélforgácsolás, a villamos ívfényhegesztés, az öntvénycsiszolás, a lemezalakítás, az anyagmozgatás és egyéb fárasztó műveletek megkönnyíté­sére. Az Istebnéi Árvái Vasöntödékben hamarosan saját készítésű manipulátorra bízzák a kohósalak csapolás utáni kisze­dését az olvasztókemencékből, a pod- brezovái Sverrpa Vasműben pedig köz­ponti számítógéppel irányított ipari robo­tok fogják elvégezni a még izzó vascsö­vek méretre hajlítását és kalibrálását. LALO KÁROLY 1986. VII. 18. TIZENNYOLC ÉV UTÁN - ÚJABB ÖT ÉV ELŐTT

Next

/
Thumbnails
Contents