Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-12-05 / 49. szám
O któberben jutott leglátványosabb szakaszába az a Szíria elleni nyugati kampány, amelynek már voltak előzményei és van folytatása. Célja annak az országnak a nemzetközi színtéren történő lejáratása, amely határozott politikájával, jelentős áldozatok árán kiépített katonai erejével elérte, hogy véleményét a meghatározók között tartják számon a közel-keleti rendezésre tett lépések szempontjából. Még a fennhéjázó Washingtonnak, a sokszor mindenkit és mindent ignoráló védencének, Tel Avivnak is számolnia kell Damaszkusz- szal. Az Asszad-féle vezetés kiállása az arab ügy védelmezésére a cionista és imperialista ármánykodással szemben - mely az utóbbi évtizedekben több ízben az arab országok elleni agresszióban jutott kifejezésre - Szíriát azzá az állammá tette, amely megtestesíti cseppet sem tisztességes elképzeléseik megvalósítása útjában a legnagyobb akadályt. Ellenségek Izrael - mondhatnánk - eredendően ellenséges arab szomszédaival szemben. „Fenyegetve“ érzi magát részükről, s ezért - állandóan fenyegeti, sőt nyíltan támadja őket. Az Egyesült Államok nem játszik ilyen nyílt lapokkal. Taktikázik, manőverez, ám látszatra „békésebb“ eszközei cseppet sem veszélytelenebbek, sőt. Hiszen lényegében Washington kegyeinek köszönhetően teheti csak Tel Aviv azt, amit tesz. Izrael gazdasága már régen összeomlott volna - bár így is a csőd szélén áll - a milliárdokra rúgó chiák a leggazdagabbak, s a legszegényebbek, a kevésbé gazdag országok rendelkeznek a leginkább haladó rezsi- mekkel. így nemcsak gazdasági, kereskedelmi érdekeik, hanem politikai beállítottságuk is meghatározza viszonyukat a Nyugattal, illetve a Kelettel, ugyanúgy, mint egymás közti kapcsolataikat. S eszerint sorolja be őket Washington is a „jó“ és „rossz“ országok közé, ennek alapján határozza meg az egyes arab államokkal szembeni politikáját. Ennek a differenciált hozzáállásnak „köszönhető“ Egyiptom kiugrása az arab sorból, Jordánia hol ügyes, hol sikertelen taktikázása, Szaúd-Arábia „arabhatalmi“ törekvéseinek nyugati támogatása, az iraki-iráni háború csendes ösztönzése, a libanoni rendezés akadályozása, a palesztin kérdés igazságos megoldásának hátráltatása, a Líbia és a Szíria elleni vádaskodás. „Legrosszabbak“ Líbia és Szíria azért került Washington ,,legrosszabbak“ feliratú skatulyájába, mert túl kemény diónak bizonyult. Meglehetősen szilárd gazdasági alapra és jelentős katonai potenciálra támaszkodó haladó rezsimjeikre nem lehetett ráfogni, hogy „kommunisták“, ami - a mindenkori amerikai kormány szerint - „feljogosítaná“ őket a nyíltsisakos harcra. Emellett mind a líbiai, mind a szíriai vezetés élvezi a hazai tömegek támogatását, s vannak jó szövetségeseik. Szankciókkal, embargókkal lehet károkat okozni gazdaságuknak, de aláásni aligha. Mivel „hagyományos“ módszerei al- kalmazhatatlanoknak bizonyultak, Warendszeres amerikai Segélyezés nélkül, hiszen a túlméretezett hadigépezet mindent felemészt. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ez az egész háborús masinéria is csak úgy tud zavartalanul „üzemelni“, hogy egyre újabb és korszerűbb fegyverek, mind nagyobb dollárösszegek formájában, ha csikorog, az USA szállítja a „kenőolajat“. Tévedés lenne azonban Izraelt csak eszköznek, Washington elképzelései szófogadó végrehajtójának tekinteni. Mindkét országnak megvannak a saját tervei; egyszerűen arról van szó, hogy ezek a tervek sokban összevágnak. Vagyis nemcsak azért beszélnek az arab politikusok, az arab nemzeti érdekek védelmezői cionista-imperialista összeesküvésről, mert így jobban hangzik, hanem mert ez tény. A nemzetközi közvélemény is egyre inkább felismeri ezt, minek köszönhetően egyre kisebb visszhangra találnak azok a kijelentések, melyek megpróbálják nemzetiségi, vallási ellentétként, mintegy ősi zsidó-arab, izraelita-muzulmán ellenségeskedésként feltüntetni mindazt, ami a Közel-Keleten történt és történik. Szövetségesek shington az újabb keletűeket igyekszik bevetni velük szemben. A terrorizmust állami szinten űző Egyesült Államok hadat üzent a nemzetközi terrorizmusnak, a géprablóknak, merénylőknek, emberrablóknak. Ami önmagában dicséretes lenne, ha a terroristák és az őket támogatók kategóriájába nem sorolna egész országokat, így Líbiát és Szíriát is. Mindeddig nem tett közzé Washington megcáfolhatatlan bizonyítékokat annak alátámasztására, hogy Tripolinak valóban köze lett volna a nyugat-berlini La Belle diszkó ellen elkövetett bombamerénylethez. A „megtorlással“, a líbiai városok bombázásával nem késlekedett ennyit. Viszont kapóra jött neki, hogy a világszerte elítélt, nagy felháborodást kiváltó agresszió után fél évvel London állt elő hasonló ingatag lábakon álló vádakkal Szíriával szemben. A Fehér Ház, természetesen, azonnal az öt korábban segítő London mellé állt, ellensúlyozva Nagy-Britannia közöspiaci partnereinek meglehetősen langyos szolidaritását, illetve - Görögország részéről - a Szíria elleni szankciók egyértelmű megtagadását. Terroristák szú ■ > Egységes fellépéssel sikeresebben tudnák védelmezni érdekeiket az arab országok az azonos ellenséggel szemben. Ám az Arab Államok Ligája már régen nem az, ami a nasszeri időkben volt. Az arab nacionalizmus akkor pozitív, összetartó tényezőként hatott, ma már csak sovány hivatkozási alap a sorok újrarendezésére irányuló törekvésekhez. A liga megalakulásakor még nagyon közeliek voltak a gyarmati, protektorátusi idők, s szinte azonosak az egyes államok gondjai. Furcsa mód éppen az olajkincs bontotta meg az arab sorokat, bár - megbizonyosodhattak róla - hatékony eszközként használhatták volna érdekeik védelmére. Csakhogy mire ezt felismerték, addigra szervezetük már megosztott lett — gazdag nagybácsikból és szegény rokonokból állt. Természetesen szó sincs merev besorolásról ebbe a két csoportba. Viszont tény, hogy a legkonzervatívabb monarLondon Heathrow repülőterén április 17-én Nizar Hindavi jordániai állampolgár merényletet kísérelt meg az El AI izraeli légitársaság New York-London-Tel Aviv közötti járata ellen, (r barátnője, Anne Murphy kézitáskájába csempészte a pokolgépet, amelyet az izraeli biztonsági szolgálat időben felfedezett és hatástalanított. A per során Hindavi „váltott“, s ennek alapján Howe brit külügyminiszter az alsóházban bejelentette: megszakítják a diplomáciai kapcsolatokat Szíriával. Howe a döntés indoklására a következőket hozta fel: 1. Hindavinál letartóztatásakor szír útlevelet találtak, 2. tette elkövetése után felkereste Szíria londoni nagykövetségét; 3. a követségi dolgozók rejtették el egy lakásban, ahonnan - úgymond a szír titkosszolgálattól tartva - megszökött és jelentkezett a rendőrségen; 4. Hindavi azt vallotta, a szíriai légitársaság dolgozóitól kapta a bombát. Nizar Hindavi, a londoni merényletkísérlet végrehajtója Damaszkusz határozottan cáfolta ezeket a vádakat, melyeket nem bizonyított senki és semmi, csak a merénylő ,,becsületszava". Asszad elnök a Time amerikai magazinnak adott interjújában elmondta: tény, hogy Hindavinak szíriai útlevele volt. Á merénylet előtt egy évvel járt Szíriában. Közölte, Londonban dolgozik egy arab lapnál, lejárt az útlevele, de a jordániai hatóságok nem hosszabbítják meg. Kapott szír útlevelet, ami- főleg a palesztin menekültek százezreire való tekintettel - szokásos eljárás az arab országokban. Tény, hogy tette után megjelent a londoni követségen és közölte: együttműködik Szíriával. A meglepett követségi dolgozók kapcsolatba léptek a damaszkuszi biztonsági hatóságokkal, majd az innen kapott utasításoknak megfelelően egyszerűen kidobták Hinda- vit a követségről. Van azonban néhány olyan mozzanata a merényletkísérletnek, amit semmiképpen sem szabad figyelmen kívül hagyni, s amely egy sor kérdést vet fel, ám ezeket London nem tartotta szükségesnek megválaszolni. 1. Mi a logika abban, hogy egy terrorista tettének elkövetése után - bár erre alkalma lett volna- nem hagyja el az első géppel az országot, hanem tiszteletét teszi az állítólagos megbízó állam nagykövetségén? 2. Az „élő bombának“ kiszemelt, egyébként terhes barátnő azt vallotta: az El AI biztonsági emberei már az első repülőtéri poggyászellenörzési pontnál elvették kézitáskáját, elvitték megvizsgálni, s csak félóra múltán hozták vissza. Ez alatt „felfedezték“ benne a bombát, amelyről ö nem tudott. 3. A Scotland Yard elképesztőnek tartotta azt a gyorsaságot, amellyel a Moszad izraeli titkosszolgálat pontos, részletes adatokat szolgáltatott neki a Szíriának tulajdonított merényletkí- sérletröl. 4. Hindavi apjáról kiderült, évekkel korábban Jordánia londoni nagy- követségén dolgozott, akkor szervezte be a Moszad és soha többé nem tért vissza hazájába. 5. A Nyugat-Bérlinban márciGeoffrey Howe brit külügyminiszter usban elkövetett diszkómerénylet miatt perbe fogták Ahmed Házi és Faruk Szalame jordániai állampolgárokat. Házi - Hindavi fivére. Most azt vallja, Szíria berlini nagykövetségének egyik munkatársától kapta a robbanóanyagot. Letartóztatásakor még ugyanezt állította Líbia berlini követségének munkatársáról, aminek meg is lett a következménye: a líbiai városok ellen áprilisban végrehajtott amerikai bombázás. Áldozatok Nagy-Britannia a halálbüntetés eltörlése óta a legsúlyosabb ítélettel, 45 évi börtönnel sújtotta a bíróság Hindavit. Lapzártakor még nem volt ismert fivére büntetése, de nem valószínű, hogy a nyugat-berlini bíróság nagyon enyhén ítélkezne a terroristák felett. Minden jel szerint a két jordániai fivér volt a merénylet, illetve a merényletkísérlet végrehajtója. Ám a tetteiket követő események azt bizonyítják, ók is csak áldozatai egy nagyszabású játszmának, amellyel kelepcébe próbálták csalni előbb Líbiát, majd Szíriát. Megérdemlik a szigorú büntetést, amiért belementek ebbe a piszkos játékba. De mikor nyerik el büntetésüket az akciók értelmi szerzői, azok, akik a tri- poli és benghazi áldozatokért felelősek, akik akadályozzák a napirenden áldozatokat szedő közel-keleti viszály megoldását? Saját csapdájába esett Washington közel-keleti politikája is. A Líbia elleni agresszió, a Szíria elleni kampány, s újabban a kitudódott iráni fegyverszállítmányok ügye bel- és külföldön egyaránt lejáratta a Fehér Házat. Az amerikai vezetők kijelentései elveszítették hitelüket a mielőbbi megoldást igénylő közel- keleti válságra vonatkozóan is. Többek között Washington regionális politikájából is levonható az a következtetés, hogy szavaival ellentétben nem egy békés, biztonságos világ megteremtésére törekszik, és szövetségeseit sem erre ösztönzi. (GÖRFÖL) A nyugat-berlini La Belle diszkó a merénylet után (Archívfelvételek) XII. 5.
