Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)

1986-11-21 / 47. szám

E gy év után változatlanul érvényes, mi több: sürgetően időszerű a ta­valy november 21 -én, a genfi csúcstalál­kozó zárónapján aláírt szovjet-amerikai közös nyilatkozat kulcsmondata, hogy az atomháborút sosem szabad kirobbantani és abban nem lehet győztes. Pontosan egy év telt el a tavalyi legfelsőbb szintű találkozó óta, amit akkor jégtörésnek ne­veztek a szovjet-amerikai kapcsolatok­ban, hiszen Reagan volt az egyetlen amerikai elnök, aki első megbízatási idő­szakában nem találkozott szovjet veze­tőkkel, s csak hat évi szünet után került sor a két nagyhatalom első embereinek dialógusára. (Genf előtt 1979-ben talál­kozott Brezsnyev és Carter a SALT-II aláírása alkalmából Bécsben.) Közvetlenül Genf után senki sem tudta megjósolni, hogy milyen lesz a világ, de abban sokan egyetértettek: olyan mint előtte volt, már nem lehet. S nem is olyan, hiszen hihetetlenül gazdag volt eseményekben ez az esztendő. Ma már nem annyira a genfi szellemet emlegetik - nem mintha nem lenne érvényes, idő­szerű, s a szovjet vezetés tartja is magát hozzá -, hanem mert újabb állomáshoz érkezett a párbeszéd, az „előzetesnek“, „munkajellegének,“ „minicsúcsnak“ ne­vezett, és ki tudja még hányféle jelzővel ellátott Reykjavíkhoz. Most az elemzések inkább arra össz­pontosítanak, ami Reykjavik óta történt, ez azonban nem lehetséges a Genf utáni eseményekre való utalások nélkül. Hi- " szén tavaly november óta a Szovjetunió rendkívüli horderejű javaslatok tucatját terjesztette elő, s ezekre épült a Mihail Gorbacsov által az izlandi fővárosban előterjesztett csomag is. Ez alkalommal szintén az utóbbi másfél hónap történé­seit kívánjuk feleleveníteni, elöljáróban azonban emlékeztetni kell az utóbbi esz­tendő néhány alapvető fontosságú szov­jet kezdeményezésre: 1. Ez év január 15-én tették közzé Mihail Gorbacsov nyi­latkozatát az atomfegyverek 2000-ig tör­ténő felszámolásának programjáról. 2. Az SZKP XXVII. kongresszusán meg­fogalmazták az átfogó nemzetközi biz­tonsági rendszer létrehozásának kon­cepcióját. 3. Júniusban a Varsói Szerző­dés budapesti felhívása az európai fegy­veres erők és hagyományos fegyverzet csökkentését sürgette. 4. Az SZKP KB főtitkára júliusban Vlagyivosztokban ja­vaslatot terjesztett elő az ázsiai és csen­des-óceáni térség békéjének és bizton­ságának erősítésére. 5. S végül: a Szov­jetunió Genf óta többször is meghosz- szabbitotta az atomrobbantásokra elren­delt egyoldalú moratóriumot. —Az amerikai „válaszokat“ tekintve - a nukleáris kísérletek folytatása, a SALÍ-I elleni támadások, a SALT-II felmondása, a különböző provokációk - felmerül a kérdés, folytatódott volna-e egyáltalán a párbeszéd a nagyhatalmak között, ha a Szovjetunió nem tanúsított volna ilyen kompromisszumkészséget. Hiszen Reykjavíkot is meg akarták hiúsí­tani egyes körök a Daniloff- és a Zaha- rov-ügy felfújásával, majd a „diplomata­háborúsdival“ mérgezték a légkört. Érdekes gondolatokat fogalmazott meg a kompromisszumokról Georgij Ar­batov. A Reykjavíkban tett egyoldalú szovjet engedmények indoklásaként a Népszabadságnak nyilatkozva kifejtet­te: ,,...mi magunk is fokozatosan sokat tanultunk, szakítottunk a sztereotípiákkal, előítéletekkel. Ezért az a kérdés, hol a kompromisszumok, az engedmények határa, nagyon is viszonylagos. Egyes átléphetetlennek tűnt határokról kiderült, hogy nem azok. Kiderült, milyen szilárd tartalékokat kínál a hadászati egyensúly. És sok mindenről az is kiderült, hogy nem az amerikaiaknak, hanem a józan észnek tett engedmény.“ Természetesen van­nak a biztonságpolitikában olyan határok is, amelyeket már nem lehet túllépni. ÚJ &ZÚ 5 A CSOMAG Mindezek ellenére alá kell húzni: to­vábbra is nyitva áll az ajtó a tárgyalások előtt, a szovjet javaslatok érvényesek - s talán ez lehetne a mottója is mindannak, ami az utóbbi napokban ve­zető moszkvai politikusok részéről Reykjavik kapcsán elhangzott. Az „elő­zetesnek“ is nevezett csúcs óta több kötetnyi nyilatkozat és értékelés látott napvilágot arról, amit Reykjavíkban elér­tek, illetve arról, amit nem értek el. Már a találkozó után 24 órával beindult az amerikai fővárosban a félretájékoztatás propagandagépezete. , .Tökéletes zűrza­var a Fehér Házban“ - Írták az amerikai lapok is. Mi történt Reykjavik után? Pró­báljuk meg röviden, s amennyire lehet időrendi sorrendben összefoglalni a lé­nyeget. A Gorbacsov által előterjesztett szovjet javaslatok egységes csomagot képez­nek. E csomag tartalma: 1. a felére kell csökkenteni minden hadászati fegyver­I986 zetet; 2. teljesen fel kell számolni Euró­pában a szovjet és az amerikai közepes hatótávolságú rakétákat, s haladéktala­nul tárgyalásokat kezdeni az Ázsiába telepített ilyen típusú eszközökről, vala­mint az ezer kilométernél kisebb hatótá­volságú rakétákról, ez utóbbiak számát azonnal be kell fagyasztani; 3. meg kell erősíteni a rakétaelhárító rendszerekről 1972-ben kötött szerződést (ABM) és átfogó tárgyalásokat kell kezdeni a nuk­leáris kísérletek teljes betiltásáról. Az első ponthoz: a felek ebben a kér­désben Reykjavíkban eljutottak a szóbeli megállapodásig, miszerint két szakasz­ban, tíz éven belül fel kell számolni az összes ilyen fegyvert. Az első szakasz­ban, 1991-ig 50 százalékos csökkentést hajtanának végre a hadászati triád (inter­kontinentális ballisztikus rakéták, atom- tengeralattjáró-fedélzeti rakéták, nehéz­bombázók) mindhárom eleménél. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a felek kö­zött a fennálló egyensúly mellett jelentős eltérések vannak a stratégiai fegyverzet összetételében. Míg a szovjet atomerő döntő részét a száraföldi ballisztikus ra­kéták teszik ki, vagyis e fegyverfajtából a Szovjetuniónak van több, addig az USA a két másik összetevő terén élvez jelen­tős fölényt. A második ponthoz: lényegében a ko­rábbi nyugati nullamegoldásról van szó. A Szovjetunió belement abba, hogy Eu­rópából eltávolítsák az összes szovjet és amerikai közepes hatótávolságú rakétát, emellett érintetlenül hagynák a brit és a francia atompotenciált. Moszkva ezzel óriási engedményt tett, mivel nem két­séges: az angol és francia eszközök a NATO-fegyverzet részét képezik. A harmadik ponthoz: a Szovjetunió beleegyezett abba, hogy a „csillaghábo­rús" kutatásokat és kísérleteket laborató­riumi körülmények között folytassák. Az USA ezt nem fogadta el, s ezen bukott meg a megállapodás. Az SDI támadó jellege ma már nem kétséges, s politikai szempontból is rendkívül veszélyes - ösztönzi a fegyverkezést és felelőtlen lépéseket sugallhat: „Minden józanul gondolkodó ember számára érthető, hogy ha a nukleáris fegyverzet jelentős csökkentésének, majd teljes megsemmi­sítésének útjára lépünk, akkor ki kell zárni bármiféle olyan lehetőséget, ame­lyet akár a szovjet, akár az amerikai fél kihasználhatna egyoldalú kaionai fölény megszerzésére... Csak politikailag naiv emberek gondolhatják azt, hogy meg­semmisítjük az amerikai agresszió feltar­tóztatására alkalmas atomfegyverzetet, s ezért cserébe elfogadjuk, hogy a vi­lágűrből fenyegessenek bennünket. Ilyen naiv emberek a szovjet vezetésben nin­csenek. “ (Gorbacsov október 22-i beszé­déből) A KUDARC NEM KUDARC... A megállapodás megtorpedózásával az amerikai vezetés nagy történelmi le­hetőséget szalasztott el. Shultz külügymi­niszter Reykjavik második napján, vasár­nap este zsákutcáról beszélt, arról, hogy olyan egyezmények körvonalazódtak, amilyenekről korábban nem is álmodtak, mégsem lett az egészből semmi. Hu­szonnégy órán belül jött a váltás, kijelen­tették: Reykjavik nem kudarc volt, hanem siker. A pálfordulás oka: Gorbacsov saj­tótájékoztatója után egyértelmű volt már, hogy a Reagan-csapat üres kézzel, a megállapodás szándéka nélkül ment Iz- landra. Ugyanakkor az elnök ellen a má­sik oldalról, a fegyverkezési verseny hí­vei, a katonai-ipari komplexum képviselői is támadásokat indítottak, amiért ,,bele­egyezett Moszkva javaslataiba“. Ezért volt Reaganék számára szükséges a té­nyek elferdítése. Először arról beszéltek, hogy Reagan nem is egyezett bele az összes hadászati fegyver felszámolásába, hanem csak az interkontinentális rakétákról volt szó. Ez nyilvánvaló képtelenség, hiszen így az USA jelentős fölénybe kerülne a Szovjet­unióval szemben (a csomag 1. pontja). Korábban Shultz is elismerte, hogy Rea­gan egyetértett az összes eszköz felszá­molásával, de Speakes szóvivő pár órá­val később „megmagyarázta“ a dolgot, mondván: félreértették az elnököt. Reagan október 13-án és 14-én is beszedett mondott, mégpedig az öniga­zolási hadjárat szellemében: ,,A hadá­szati védelmi kezdeményezés Amerika biztosítási kötvénye, hogy a Szovjetunió megtartja Reykjavíkban vállalt kötelezett­ségeit... Nem ébredhetünk tíz év múlva arra, hogy a Szovjetunió közben kifej­lesztette saját védelmi rendszerét, és újabb rakétákat állít hadrendbe...“ Mint­ha meg sem állapodtak volna Reykjavik- ban ezeknek a felszámolásáról. Nem is említette azt a szovjet érvet, hogy ha felszámolják a stratégiai támadóeszközö­ket, akkor tulajdonképpen mi ellen is akar­nak védekezni az amerikaiak? A Rea- gan-beszédet tehát értsd így: a szovjetek végül csak elfogadják a csillagháborús programot, ha nem, akkor inkább nem kell leszerelési megállapodás. Mi ez, ha nem a katonai fölény megszerzésének irányvonala? Hogyan tekint a Szovjetunió Reykja- vikra? Idézzünk ismét Gorbacsov tévé- beszédéből: „...a reykjavíki találkozó, talán sok évtized óta először nagyon messzire vezetett bennünket a nukleáris leszereléshez vezető út felkutatásá­ban... Néhány lépésre kerültünk a gya­korlati megoldáshoz.“ Miként látta például Egon Bahr, a nyu­gatnémet SPD biztonságpolitikai szakér­tője azt, miért nem sikerült Reykjavíkban az áttörés? A Népszabadságnak adott interjújából idézünk: „... az amerikaiak még mindig azt hiszik, hogy sebezhetet- lenné válhatnak. Vissza kell hoznunk őket a földre... Az amerikaiak tényleg nem készültek fel és a saját propagandá­juk foglyai. Nagyon meglepő volt szá­mukra: ez az ember, mármint Gorba­csov, tényleg azt gondolja, amit mond, komolyan kell venni őt. “ ÉS A SZÖVETSÉGESEK? Az amerikai vezetés tehát úgy állítja be a dolgot, mintha majdnem sikerült volna a szovjetektől kicsikarni a megállapodást az amerikai feltételek szerint. Csakhogy Washingtonnak nem is voltak javaslatai, a reykjavíki párbeszéd kizárólag a szov­jet ajánlatokról folyt. Ellentmondásos az USA NATO-partnereinek állásfoglalása is. Korábban teljes egyetértésben felso­rakoztak az amerika nullaváltozat mögött. Most, amikor a Szovjetunió azt elfogadta, azonnal megváltozott egyesek vélemé­nye. (Mindinkább beigazolódik a feltéte­lezés, a Nyugat korábban csupán azért terjesztett elő ilyen javaslatokat, mert szi­lárdan hitte, hogy a Szovjetunió úgysem fogadja el. Egyes NATO-tábornokok sze­rint: az lesz a legtragikusabb, ha a Szov­jetunió elfogadja a nyugati javaslatokat.) A NATO-hadügyminiszterek skóciai ülé­sén többen csupán az európai rakéták egy részének kivonása mellett kardos­kodtak, a Varsói Szerződésnek a hagyo­mányos fegyverek terén való állítólagos fölényére hivatkozva. Ilyen értelemben nyilatkozott Kohl nyugatnémet kancellár és Mitterrand francia elnök is. Ezzel kapcsolatos az az értesülés, hogy nemrégiben Brüsszelben az Észak­atlanti Tanács munkacsoportja jelentést készített elő, amelyről a NATO-külügymi- niszterek decemberben fognak tárgyalni. E jelentés pozitívan értékeli a Varsói Szerződésnek a hagyományos fegyve­rek csökkentésére vonatkozó budapesti felhívását. Ugyanakkor a munkacsoport úgy vélte, hogy e csökkentésnek aszim­metrikusnak kell lennie, vagyis: a VSZ nagyobb mértékben csökkentsen mint a NATO. Eddig a hír. Egyelőre annyi a pozitív benne, hogy a NATO végre foglalkozik a budapesti felhívással, és nem zárkózik el a tárgyalások elől. Csak­hogy magában rejti az újabb meddő lét­számviták lehetőségét, azt a taktikát, amellyel a Nyugat már tizenhárom éve húzza a közép-európai fegyveres erőkről szóló bécsi tárgyalásokat. A leszerelési fórumok törénetét tekintve az olyan kité­telekhez, mint a „keleti fölény“, meg ,,aszimmetrikus leszerelés“ nem éppen a legjobb emlékek fűződnek. NAFTALIN... Naftalinszagúak-e a genfi tárgyalások - ahogyan a szovjet vezetés korábban fogalmazott -, amelyek az USA hibájából zsákutcába jutottak? Viktor Karpov kül­döttségvezető három hete kijelentette, hogy van lehetőség az előrelépésre, ha a felek tartják magukat a reykjavíki alapokhoz. A hatodik genfi forduló befe­jezése előtt Washington közölte, hogy új amerikai javaslatokat terjesztenek elő. A The Washington Post értesülései sze­rint e javaslatokat Reagan részvételével a Nemzetbiztonsági Tanács ülése hagyta jóvá és a hadászati triád közül csak a ballisztikus rakéták, valamint az euró­pai eszközök felszámolását irányozzák elő. S az USA vállalná, hogy megtartja az ABM-szerződés előírásait, de csupán abban az értelemben, hogy nem telepít űrvédelmi rendszereket. Mit jelent ez? Mint már említettük, ezáltal az USA fölénybe kerülne a straté­giai eszközök terén, s ennek fejében lemondana arról, amire egyébként sem lenne képes: amerikai szakértők szerint az elkövetkező tíz éven belül technikailag sem valósítható meg az űreszközök tele­pítése. Ugyanakkor az USA folytathatná a laboratóriumon kívüli kísérleteket. KÉT MEGKÖZELÍTÉS Következett a bécsi utókonferencia nyilvános szakasza, amelyen 35 ország külügyminiszterei mondták el országuk álláspontját. E fórumon a szocialista álla­mok több fontos kezdeményezést tettek. Eduard Sevardnadze, a szovjet diplomá­cia vezetője két új javaslattal is előállt: az európai fegyveres erők és fegyverzetek csökkentéséről a VSZ és a NATO szak­értői csoportjai tárgyaljanak, s elgondolá­saikat terjesszék egy össz-európai kon­ferencia elé. Az amerikai és több nyugat­európai külügyminiszter éles vádaskodá­sokba bocsátkozott a szocialista orszá­gok ellen, az emberi jogok ürügyén. Ez sem új dolog. S ezért érte őket váratlanul a másik szovjet javaslat: tartsanak külön konferenciát a humanitárius kérdésekről, mégpedig Moszkvában. Hazánk külügy­minisztere, Bohuslav Chnoupek azt aján­lotta, P(ágában a gazdasági kérdésekről tartsanak egy európai konferenciát, a lengyel diplomácia vezetője pedig Var­sóba invitálta kollégáit az európai együtt­működés és biztonság kérdéseiről szóló tanácskozásra. E konkrét, a problémák megoldását célzó javaslatokkal szemben mit sorakoztatott fel a másik fél? Feltették a régi lemezt... Kétségtelen, Bécset a Sevardna- dze-Shultz találkozó miatt is előzte meg oly nagy várakozás: sikerül-e Reykjavik után előrelépni? Nem sikerült, s az újabb csúcstalálkozó időpontjában sem egyez­tek meg. November 10-i sajtóértekezle­tén Sevardnadze kifejtette: az osztrák fővárosban arra voltak kíváncsiak, hú marad e az amerikai kormány a Reykja­víkban elért (szóbeli) megállapodások­hoz, kész-e folytatni erről az új szintről a munkát? ,,Meglepő papírcsomagot tet­tek elénk az asztalra, lényegében áthúz­va mindent, amire a felek Reykjavíkban jutottak.“ Az USA bécsi javaslatait pedig a politikai abszurd színházhoz hasonlítot­ta, ahol a refrén Reykjavik megkérdőjele­zéséből állt. Tehát két alapvetően eltérő megköze­lítés ütközött Bécsben. Szovjet részről változatlanul a reykjavíki magasságot te­kintik mércének. Nem így a másik fél Mire lehet akkor számítani egy évvel a genfi és másfél hónappal a reykjavíki csúcs után? Kétségtelen, hogy a leszerelési prob­lémákat tekintve a helyzet bonyolultabbá vált, mivel az amerikai vezetés visszako­zik a Reykjavíkban elértektől. Végleges következtetéseket azonban még nem le­het levonni, hiszen mindkét csúcstalálko­zó példázza: a két nagyhatalom között a párbeszéd lehetséges, sőt még az egységes álláspontok kialakítása is. A valódi áttörés elérése azonban nem lesz könnyű, hiszen az Egyesült Államok­ban továbbra is hatnak azok a befolyásos erők, amelyek minden pozitívumot fel akarnak számolni. MALINÁK ISTVÁN EGY ÉVVEL GENF ÉS MÁSFÉL HÓNAPPAL REYKJAVIK UTÁN

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents