Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-11 / 28. szám
*v~ A Szovjetunió Kommunista Pártjának )0<VII. kongresszusa éppúgy, mint Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa újból hangsúlyozta a szocialista kultúra és művészet jelentőségét. Az SZKP újjászerkesztett programja például megállapítja: a kultúra feladata, hogy kielégítse a lakosság legszélesebb rétegeinek növekvő igényeit. Az irodalom és a művészet szerepe, hogy a nép érdekeit és a kommunizmus ügyét szolgálja, az emberek miliői számára örömök és ihletek forrása legyen, fejezze ki akaratukat, érzéseiket, gondolataikat, és hatékonyan járuljon hozzá eszmei gazdagodásukhoz és erkölcsi nevelésükhöz. Az irodalom és a művészet fejlődése arra irányul, hogy szilárdítsa kapcsolatát a nép életével, hitelesen és magas művészi színvonalon ábrázolja a szocialista valóságot, plasztikusan láttassa az újat és haladót, megalkuvások nélkül ostorozzon mindent, ami fékezi a társadalmi haladást. A szocialista realista művészet a népi- ség és pártosság elvein alapul. A bátran újszerűt összekapcsolja az élet igazságos és művészi ábrázolásával, a hazai és az egyetemes kultúra haladó hagyományainak kihasználásával és fejlesztésével. Az irodalmároknak és művészeknek széles terük van a szabad alkotómunkához, mesterségbeli tudásuk gyarapításához és ahhoz, hogy továbbfejlesszék a sokrétű realista formákat, stílusokat és műfajokat. A nép kulturális szintjének emelkedésével fokozódik a művészet befolyása a társadalmi életben. Ez növeli a kultúra művelőinek felelősségét alkotásuk eszmeiségéért és művészi hatékonyságáért. Napjainkban a film a szellemi integráció leghatékonyabb eszköze, mert lehetővé teszi, hogy elmélyülten ábrázoljuk az ember pszichikumát, tetteinek indítékait, elősegíti a társadalmi tudat új minőségének formálását. E zeket a szempontokat figyelembe véve a következő időszakban minden anyagi forrást és alkotó erőt felhasználunk arra, hogy emeljük filmjeink kulturális-politikai és művészi színvonalát. Az alkotómunkában hadat üzenünk a középszerűségnek, mely többek között az értékmeghatározáskor vállalt megalkuvásból ered. Ezeknek és az alkotómunka egyéb gondjainak megoldását évek óta elodázzák és nem foglalkoznak velük elég rugalmasan és következetesen. Szó volt erről a munkaértekezleteken és a csehszlovák játékfilmek Mariánské Lázné-i szemléjén megrendezett országos aktívaértekezleten is. Az egész estét játékfilmgyártásban érdeklődésünk a mai témára, napjaink hősének ábrázolására irányul. Nem mintha nem lennének bizonyos eredményeink, sót, ezekről a kérdésekről nem is első ízben tanácskoztunk. E probléma azonban a láncolat legfontosabb szeme, ezért el kell mozdítanunk a holtpontról, mert filmgyártásunkat csak így emelhetjük magasabb színvonalra. Művészetünk nem hagyhatja figyelmen kívül a valós élet legkülönbözőbb oldalait, nem alakíthat ki valamiféle stilizált, a társadalmi valóságtól elszakított életet. A művészeknek nincs joguk és nem szabad szem elől téveszteniük alkotómunkájuk pártosságát, ellenkezőleg, látniuk kell létünk lényegét, azaz a fejlett szocialista társadalom építésének útján elért haladást. A lenini visszatükrözödési elmélet alkalmazása során a filmművészetben szem előtt kell tartani, hogy ez az elmélet nem a valóság passzív visszatükröződését jelenti; hiszen a filmművészet feladata, hogy ne csak bemutassa az életet, hanem átformálja és továbbfejlessze azt. A filmművészetnek többértelmúnek kell lennie, nem ábrázolhat csak fekete-fehér színekkel, sematikusan. Ha a történetben nincsenek árnyalatok, nincs világosság se. A valódi drámában éppúgy, mint az életben, szükségszerűen negatív hősnek is kell lennie, s meg kell mutatni a figura jellemének árnyoldalait is; a művésznek ezt azonban úgy kell ábrázolnia, hogy az ilyen karakter ne váltsa ki a nézők rokonszenvét. Napjaink hősének, aki szocialista módon igyekszik élni és dolgozni, a történet során fejlődnie kell éppúgy, mint a valóságban minden más embernek. A filmművészet feladata, hogy napjaink emberének segítsen a társadalmi fejlődés bonyolult folyamatainak megértésében, hozzásegítse őt az örömök és gondok felismeréséhez, ráébressze korunk nagyságára. Pótolhatatlan szerepe van ebben a művészi kritikának és elméletnek is. Az elvtelenség, a világnézeti kiforratlanság, a történelmi események és személyiségek osztályszempontokat nélkülöző megítélése elronthatja az alkotást, és megmételyezheti a tehetséges embereket. A művészeti alkotásnak az eszmei követelményeket a mesterkéletlenség- gel, a szórakoztatással és elsősorban az igazmondással kell összekapcsolnia. S enki sem feledkezhet meg a tudományos-technikai forradalom vonatkozásairól sem, s ez összefügg a kultúra terjesztésével is. Főleg azokra a műszaki berendezésekre gondolok, amelyek jelenleg rendelkezésünkre állnak, mint a videokazetta, kábeltelevízió és képmagnó. Továbbá azokra, melyeket még csak most fejlesztenek ki, mint például a televíziós műhold és azokra, melyeknek megvalósítása még távoli, de kifejlesztésükön már dolgoznak. Ezeknek a felszereléseknek a megjelenése befolyásolja mind a filmterjesztés, mind a befogadás formáit. S természetesen újabb követelményeket támaszt az alkotómunkával szemben. A műszaki vívmányok térhódítása következtében előállt új helyzetet nem szabad figyelmen kívül hagyni A CSSZSZK gazdasági és szociális fejlődésének fö irányai 1986-90-re és kilátások a 2000-ig terjedő időszakra című dokumentum határozatainak valóra váltása során sem. Fontos feladatunk, hogy a művészi alkotómunkát a szocializmus humánus céljaival összhangban társadalmunk szükségleteinek és döntő tényezőjének, a munkásosztálynak rendeljük alá. A szocialista filmművészet a szocialista valóságból, népünk munkasikereiből, eszmei és politikai egységéből meríti témáját, tartalmát, erejét. E zért olyan filmeket kell készítenünk, melyek szocialista és kommunista eszméket sugallnak, bemutatják az új ember születésének értelmét. Olyan filmeket, amelyek társadalmunk ellentmondásait vizságlják, azokat az ellentmondásokat, amelyek a régi, az elavult elleni harc során vetődnek fel, segítenek felfedezni az újat és mindennapjainkat láttatják. Csakis az ilyen alkotások folytathatnak párbeszédet a nézővel, s kedvezően befolyásolhatják tudatát. Nagyon fontos, hogy a filmgyártásunkban dolgozók, elsősorban a fiatalok szem előtt tartsák a gazdaságfejlesztésnek, a termelés intenzívebbé tételének, a tudományos-műszaki haladás meggyorsításának, a gazdaságosságnak, a szervezettség, fegyelmezettség és a munkastílus javításának, az emberek eszmeipolitikai és erkölcsi nevelésének kérdését. Nem egyszerű kérdések ezek és bonyolult feltételek között változnak, alakulnak. Elsősorban az ifjú nemzedékünket érintik; minden új nemzedék bizonyos társadalmi környezetbe születik bele; a politikai kapcsolatok, intézmények, értékek, nézetek és elméletek kész rendszerébe. Ez a politikai valóság az ember akaratától függetlenül létezik, ezt tudomásul kell vennünk, és a magunkévá tennünk. P ártunk XVII. kongresszusa értékelte az előző kongresszus óta és a fejlett szocializmus építésének időszakában elért eredményeket. A dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a XVI. pártkongresszus határozatait nem volt könnyű teljesíteni. Nyíltan szó van bennük a pozitívumokról és negatívumokról is. Hangsúlyozzák, hogy az eredményeket józanul kell megítélni. Némely felszólaló azt is megjegyezte, hogy minden munkahelyen fel kell tenni a kérdést: Vajon az eredmények nem lehettek volna-e jobbak? Nem érhettünk volna el nagyobb haladást a népgazdaság intenzívebbé tételében, a munka hatékonyságának fokozásában és minőségének javításában? Pártunk XVII. kongresszusa aláhúzta, hogy a művészeti alkotásokban a mai szocialista valóságot igazságosan kell ábrázolni, és bátran le kell küzdeni a haladás útjában álló akadályokat. A kedvező eredményeket értékelve rámutatott a kultúra, illetve művészet terén tapasztalható fogyatékosságokra és nyugtalanító jelenségekre, s arra, hogy nem engedhetjük meg, hogy bármi is megmásítsa a valóságot vagy rontsa a közízlést. Magas követelményeket kell támasztani a művészeti szakköri tevékenységgel és a szórakoztatással szemben is. A pártkongresszus határozatait lebontottuk feltételeinkre és kidolgoztuk filmgyártásunk legfőbb céljait és feladatait. R ögzítettük, hogy a következő öt évben milyen teendők hárulnak ránk. Most az a legfontosabb, hogy a Csehszlovák Film minden dolgozója a pártszervekkel, a szakszervezetekkel, az ifjúsági és más társadalmi szervezetekkel együttműködve hozzáfogjon ezeknek a feladatoknak a valóra váltásához. Tevékenységünkben a marxizmus-leni- nizmus tanításának alkotó felhasználására kell támaszkodni. Hisz ez a tanítás nem megkövesedett sémák és receptek összessége, melyek mindig és mindenütt érvényesek. Ereje az alkotó keresésben, a társadalmi változások új tényeinek, jelenségeinek és tapasztalatainak általánosításában és dialektikus értelmezésében rejlik. EzzeJ kapcsolatban is érvényes Leninnek az a mondása, miszerint a valós életet, a valóság pontos tényeit feltétlenül figyelembe kell venni és nem szabad megfenekelni a tegnapi elméleteken. Életünk mai feltételei megkövetelik, hogy elméleti és politikai gondolkodásunk ne az elért eredmények rögzítésére, hanem a szociális és gazdasági haladás meggyorsítását célzó módszerek megindokolására irányuljon. S a gyorsításra való orientációt és a szocialista igazságosság elveinek a következetes megtartását is feltételezi. Megköveteli, hogy tökéletesítsük a társadalmi kapcsolatokat, szélesítsük a szocialista demokráciát, határozottan felszámoljuk az egy helyben topogást, a maradiságot és kezdeményezően kihasználjuk a szocialista rendszer nyújtotta előnyöket és lehetőségeket. Tehát az emberi tényező maximális kihasználásáról van szó a filmművészetünkben is. Csakis igy érhetjük el és el is kell érnünk a csehszlovák filmé* magasabb színvonalát. Öt év fontos feladatai írta: JIRÍ PURŐ, a Csehszlovák Film főigazgatója ÚJ SZÚ K ertész Ákost aligha kell bemutatnunk olvasóinknak. Regényeit — a „Makrát“, a „Sikátort“ lassan már a második generáció forgatja nem szűnő érdeklődéssel; kisregényeit, novelláit, színpadi műveit a kortárs magyar irodalom rangosabb alkotásai közt jegyzik. A közelmúltban a prágai Magyar Kulturális Központ, a Csehszlovák írószövetség és a Cseh Műfordítók Egyesületének közös rendezésében készített szerzői esten a cseh közönségnek is lehetősége nyílt egy rövid bepillantást nyernie írói műhelyébe. Ez alkalommal kerestük fel a népszerű írót kérdéseinkkel.- Nemrégiben mutatta be a Magyar Területi Színház az On egyik darabját, a Névnapot“. Tud erről?- Igen.- Látta is a darabot?- Nem.- Mi a véleménye a választásról?- Nagyon örültem neki. Úgy érzem, hogy a „Névnap“ talán a legsikerültebb színpadi munkám. Alighanem abból adódóan, hogy eredetileg is tévéjátéknak indult az anyag, eleve így lett szerkesztve, nagyjából egy időegységben és egy helyszínen játszódik.-A „Névnap“-ban, de általában kisregényeiben, regényeiben, novelláiban is a kispolgári magatartást ostorozza. Miért éppen ez a probléma érdekli ennyire?- Én azt hiszem, hogy ezt a kispolgári jelzőt egy kicsit eróltetetten húzzák rá írásaimra. Inkább az átlagember érdekel. És, ha az átlagember többségében kispolgári mentalitású, hát ez már együtt jár a dologgal. Éngem mindig az az emberfajta érdekelt igazán, aki olyan, mint az emberek többsége.- E magatartás áldozatai műveiben leginkább munkások. ..- Ez így nem egészen pontos. Itt arról van szó, hogy én tizenkét évig - tizennyolc és harmincéves korom között - karosszérialakatosként dolgoztam, nagyüzemben, középüzemben, maszekoknál; esténként fusiztam - szóval én ezt a szakmunkásréteget ismerem jól. De az első, sőt a második feleségem apja is - nem tudom miért, véletlen - asztalosmester volt. Mindkettő volt maszek is a múltban.- Hogyan jellemezné a munkásábrázolást műveiben?- Nekem a munkásábrázolás soha nem volt irodalmiesztétikai célom. Én elsősorban mindig embert akartam ábrázolni. Az, hogy ezek az emberek írásaimnak egy nagyobb részében szakmunkásrétegből kerülnek ki, az egyszerűen abból adódik, hogy én ezt a réteget ismerem jól, mert én köztük vagyok otthon. És én hiszek abban, hogy az embernek elsősorban arról kell írnia, amit ismer, arról a világról kell hírt adnia, amelyben otthonos.- Műveiben kimondva-kimondatlanul jelen van egy szociális struktúra, amely hiányosságaival táptalajt ad Hajnali autóbuszon Prágai beszélgetés KERTÉSZ ÁKOSSAL- sőt kifejleszti a „világ rendjét“, azt a hamis rendet, amely ellen hősei lázadnak. Ezek a lázadások szubjektív életükben nagyon fontosak, de vajon visszahatnak-e, visszahathatnak-e arra a struktúrára, amely kitermeli őket, kitermeli ezt a rendet?- Visszahathatnak, de nagyon bonyolultan és egyáltalán nem egyenes és nem látványos ez a visszahatás. Én egyszer Lubos Juríknak, a Nővé Slovo szerkesztőjének adtam egy interjút és ö is feltette nekem, szinte szóról- szóra ugyanezt a kérdést. Akkor azt mondtam, s azóta sem tudok mást mondani, hogy Thomas Mann a fasizmus erősödése idején megírta az „Achtung, Európái, az „Európa, vigyázz!“ című kiáltványát - hiába. Európa nem vigyázott. Tehát a művész szava nem hat ilyen közvetlenül. Ugyanakkor nekem mély meggyőződésem, hogy ha nincs az európai antifasiszta irodalom összessége, egyáltalán, ha nincs az egész európai irodalom, az a sok humánus érték, amelyet ez az irodalom kétezer év során létrehozott, rögzített és tárolt, akkor Európa talán nem tudja túlélni a fasizmust, nem tud újraéledni utána. Ilyen értelemben igenis hat, amit az ember csinál, csak nem egyértelműen, nem közvetlenül.- Hősei gyakran önmaguk számára sem egészen világosan megfogalmazott értékek nevében lázadnak. Mégis érezzük, tudjuk: Igazuk van. Szurkolunk nekik, hogy kitartsanak. Melyek ezek a nemesebb értékek, melyekért érdemes letérni a kényelmes, jól kitaposott ösvényről?- Ezt borzasztó nehéz megfogalmazni, alighanem azért kell regényeket írni és nem epigrammákat. Mert amikor megkísérlem egy szóval, vagy egy mondatban megfogalmazni ezeket az értékeket, akkor mindig közhelyig jutok el. Egyszerűen a humanizmus értékeiről van itt szó, de hát ez már annyira lerágott csont, annyira közhely, olyan sokszor elmondták hatástalanul, hogy félek ezeket így tételszerűen megfogalmazni. Ezek az értékek az emberi személyiség értékei, a szeretetre való képesség, az empátia és így tovább. Szóval, amiket mi hagyományosan humánus értékeknek nevezünk.- Azt hiszem lényegében már körvonalazta, mégis felteszem a kérdést. Miben látja a művészet küldetését?- Ez eléggé nehéz kérdés, mert azt mondhatnám, hogy óránként másképp látom. Vannak periódusaim, amikor úgy érzem, hogy az egész teljesen reménytelen, értelmetlen és fölösleges, az életemet ostobaságra pazarlóm, abba kéne hagyni. Máskor meg igenis úgy érzem, hogy van értelme, és akkor leginkább azt szoktam mondani, hogy pesszimista író nincs. Aki pesszimista, az nem ír. Aki ír, akinek egyáltalán az eszébe jut az, hogy valamiféle üzenetet eljuttasson kortársaihoz és az utána jövő nemzedékhez, az mindenképpen hisz abban, hogy ennek a dolognak valamiféle értelme, haszna mégiscsak van. Egyszer, körülbelül húsz évvel ezelőtt, ültem az autóbuszon - a gyárba mentem, ahol éppen dolgoztam - és Csehov „Egyszerű történet“ című kisregényét olvastam. S akkor ott, hajnalban - körülbelül fél hat lehetett - ott az autóbuszon úgy éreztem, hogy ha ez a mű, nyolcvan évvel azután, hogy Csehov megírta, énrám ilyen hatással van, akkor mégiscsak érdemes írni. Hátha el tudom érni egyszer én is azt, hogy utánam nyolcvan évvel, valaki elolvas valamit tőlem és ugyanazt érzi, amit én azon a hajnali autóbuszon. GÁL JENŐ 986. VII. 11.
