Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-10-10 / 41. szám
Viliam Plevza műve a CSKP nemzetiségi politikájáról ÚJ szú sse .X. 10. A népek nemzeti élete átalakításának azt a távlatát, mely az egyenjogúságon, együttműködésen és a barátságon alapszik Marx és Engels alapozta meg. Ezt az új típusú nemzeti, nemzetiségi kapcsolatot joggal tartjuk ma már olyan jelenségnek, mely a szocialista rendszer igazi demokratizmusát és a proletár nemzetköziség iránti mély elkötelezettségét tanúsítja. Megszoktuk ma már, hogy a nemzetiségi kérdést is a marxista-leninista tanítás fényénél, osztályszempontúan elemezzük, mert a történelem osztályharcok történelme. Szükségét érezzük ennek azért is, hisz a polgári történelemszemlélet hagyományozódó csökevényei között (a nemzeti érzés, nemzeti tudat és a történelemszemlélet terén is) jócskán találunk olyan jelenségeket, melyek ha előrehaladásunkat nem is gátolhatják, az együttélést, az eszmei tisztánlátást nehezíthetik. Holott a kommunista pártok politikája megalakulásuktól kezdve a különböző nemzetekhez, nemzetiségekhez tartozó emberek egymás iránti tiszteletén és a testvéri segítségnyújtáson alapult. Nem véletlen, hogy a Nagy Október első intézkedései között szerepelt az a kiáltvány, mely Oroszország népei egyenjogúságáról intézkedett. Az eltelt évtizedek tanúsága szerint a megvalósult szocializmus léte szempontjából is alapvető ez az elv, melyet a szocialista országok alkotmánya is rögzít. Ez egyben fontos erkölcsi elv is, mely az eszmei-politikai nevelés terén megkülönböztetett szerepet játszik. Az elmondottak lényegében utalnak arra is: politikai és közéletünkben megkülönböztetett figyelem illeti meg azokat a müveket, melyek a történelmet vallatják, felmérve egy-egy nép fejlődése során megtett utat. E téren lényegében alapműnek mondhatjuk Viliam Plevza A CSKP nemzetiségi politikája című kötetét, mely 1983-ban jelent meg magyarul, a közelmúltban pedig második kiadásban. Ebben a témakörben korábban is születtek cikkek, tanulmányok, ezek azonban jobbára egy-egy témakört dolgoztak fel, egy részük mára már elavult szemlélettel. Az a teljesség, amellyel az említett műben találkozhatunk a témával, mindenképpen úttörő vállalkozásnak mondható. A korábbi müvek szemléletét befolyásolta, hogy ,,a fiatal marxista történettudománynak - ahogy V. Plevza írja a bevezetőben ...nemcsak a burzsoá csehszlovakiz- mus következményeivel és befolyásával kellett megbirkóznia, hanem a nemzetiségi kérdés nacionalista értelmezésének csökevényeivel is“. A tisztánlátást akadályozta az is, hogy az ún. burzsoá nacionalizmus elleni kampányok „nem a burzsoá nacionalizmus tényleges csökevényei ellen irányultak, hanem annak a kommunista párton belüli állítólagos képviselői ellen“. Nemcsak a véleménymondás kisajátítása, hanem a tárgyilagos szemlélet eltorzítása is okozta, hogy a „lakáj-szemlélet" uralta közel másfél évtizedig ezt a témát, meghamisítva - ahogy Gustáv Husák írta később - ,,az eszméket, a célokat, a hagyományokat és az emberi életeket“. Az előszóból azt is megtudjuk, hogy a fiatal szlovák marxista történettudomány fejlődése szempontjából az 1963-as év jelentette azt a „határkövet“, mely - a CSKP KB áprilisi és decemberi ülését követően - nemcsak a torzulásokra mutatott rá (elutasítva az igaztalan vádakat az ún. burzsoá nacionalizmus képviselői ellen, melyet 1950 májusában az SZLKP kongresszusán hoztak), hanem fokozatosan megteremtődtek azok a feltételek is, melyek a történettudomány képviselői számára a megközelítések új lehetőségeit biztosították. Ebben a folyamatban, valamint az új szemlélet következetes érvényesítésében meghatározó szerepet vállalt Viliam Plevza. Alig van a szlovák történelemnek olyan területe, melyen (jobbítón, újraértékelón) ne hagyta volna ott a kézjegyét. Vonatkozik ez a CSKP és a forradalmi mozgalom értékelésére 1929-1938 között, a DAV tevékenységére, a szlovák kommunisták szerepére az ellenállásban és a szocialista építésben, a szlovák nemzeti felkelés történelmi érdemei felderítésére és értékelésére s nem utolsósorban a nemzetiségi kérdés rendezésével összefüggő témakörre. A nemzetiségi kérdést illetően alapozó jellegű műve volt e téren az 1971-ben kiadott A csehszlovák államiság és a szlovák kérdés a CSKP politikájában cimű kötet. Úttörő jellegű vállalkozását ebben a tárgykörben A CSKP nemzetiségi politikája és a csehszlovák kapcsolatok című müve követte 1979-ben (a szerző müvéért Klement Gottwald állami díjat kapott). Ez a kötet - a magyar vonatkozásokkal kiegészítve - 1983-ban magyar nyelven is megjelent. A mostani - második kiadás - néhány (lényeges) pontosítástól eltekintve azonos a korábbi kötettel. A szerző a kötet első két fejezetében egyrészt a föderatív Ausztria eszméjével, illetve a csehszlovák állam megalakulásával, másrészt a polgári demokratikus Csehszlovákia társadalmi és politikai adottságaival foglalkozik. A kötet is bizonyítéka annak: a nemzetiségi kérdés milyen bonyolult fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben. A polgári demokrácia példájaként kikiáltott Csehszlovákia azonban, mely amolyan kelet-közép-európai Svájc szerepkörrel áhított, a két „államalkotó nemzet“ kapcsolatát sem tudta a jogegyenlőség alapján rendezni. A cseh burzsoázia ugyanis 1918 októbere után lényegében - „kíméletesebb" formában - folytatta a Monarchia klasz- szikus nacionalizmusát. A „csehszlovák nemzet“ történelmietlen fogalma ugyanis az első köztársaság húsz esztendeje alatt nem ismerte el a szlovák nemzet önállóságát. Benes még 1944-ben is úgy tekintett erre a kérdésre, hogy a szlovákok csehek, azaz a cseh nemzet néptörzse. Viliam Plevza akadémikus müvében rámutat arra, hogy a két világháború között a CSKP volt az egyetlen politikai erő, mely ebben a kérdésben egyértelműen a nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságán nyugvó nemzetiségi politika szószólója volt. Azt követően, hogy a pártban leküzdötték a szociáldemokrata álláspontot, mely a húszas évek elején a kulturális élet és az egyéni szabadságjogok szintjére egyszerűsítette le a kérdést, a párt II. kongresszusán elvetették a „csehszlovák nemzet“ fogalmát. Ettől kezdve a CSKP - a Kommunista Internacionálé irányvonalának megfelelően - következetes marxista-leninista politikát folytatott, osztályszempontok szerint ítélte meg a kérdést. A lenini nemzetiségi politika szellemében elismerte a nemzetek és nemzetiségek önreldelkezési jogát, s ezen elvek következetes érvényesítésével fogamazta meg a nemzetiségi kérdésben követett politikáját. Jelentős szerepet játszott e téren a párt bolsevizálásáért folytatott küzdelem (1924, 1929), különösen a párt V. kongresszusa, a gott- waldi vezetés opportunisták felett aratott győzelme. 1931-ben, a CSKP VI.' kongresszusán és 1937-ben a CSKP besztercebányai (Banská Bystrica) területi konferenciáján fogalmazták meg a pártnak a nemzetiségi kérdésben elfoglalt elvszerú és következetes irányvonalát. A harmincas évek közepén egyre sürgetőbben vetődött fel a nemzetiségi kérdés Csehszlovákiában. A náci Németország hatalmi törekvéseiben, Csehszlovákia ellen irányuló támadásában megbízható szövetségesekre talált a szudétanémet reakciós mozgalmakban. A leselkedő veszélyt látva a CSKP sürgette a nemzetiségi kérdés igazságos rendezését, s ezzel a köztársaság egységnek Viliam Plevza A CSKP nemzetiségi politikája Madách megóvását. Az egység megteremtésében fontos lépés volt a fasizmus elleni harc irányvonalának meghatározása a Kommunista Internacionálé VII. kongresszusán. „Ebben a helyzeten - írja Viliam Plevza - sokkal inkább mint bármikor azelőtt, előtérbe került annak múlhatatlan szüksége, hogy gyorsan megoldják a nemzetiségi kérdést, s felszámolják a köztársaság nem cseh nemzetiségű lakossága nem egyenjogú helyzetének legkirívóbb megnyilvánulásait. Hiszen csak az elégedett és teljes jogú állampolgárok képesek következetesen védeni a köztársaságot, elutasítani az elnyomott nemzetiségek burzsoáziája jobboldali reakciós pártjainak politikáját . “ Az elégedett állampolgárról azonban szó sem lehetett, hisz a szlovák nép jogainak mellőzése is csak fokozta Hlinka Néppártjának szeparatista törekvéseit. A csehszlovák burzsoázia politikájára is ráillett az a hegeli megállapítás, miszerint a történelem legfőbb tanulsága, hogy a népek és a kormányok soha sem tanultak belőle. Az antifasiszta népfront elveit tette magáévá a CSKP 1936 tavaszán megtartott VII. kongresszusa. Az a tény, hogy a kommunista párt már 1936-ban memorandum formájában foglalkozott a német kisebbséggel való megegyezéssel, mindennél jobban bizonyítja a politikai fejlődésért érzett felelősségét. A CSKP hasonlóan járt el, amikor megfogalmazta Szlovákia sokoldalú fejlődésének programját (1937-ben), amely felölelte a sürgető társadalmi problémákat éppúgy, mint a nemzeti és nemzetiségi kultúra, oktatás, művelődés fejlődésére és a sajátos nyelvi jogok érvényesítésére vonatkozó, a polgári demokratikus keretek között megvalósítható javaslatokat. Ezekben az években a kommunisták harcában figyelemre méltó sikereket ért el a cseh, a szlovák és magyar haladó értelmiség. Viliam Plevza a csehszlovák-magyar közeledés és Közép-Európa antifasiszta egysége erősítése szempontjából a Magyar Nap tevékenységét, valamint munkatársai (Ferencz László, Lőrincz Gyula, Horváth Ferenc és Balogh Edgár) munkáját emeli ki. (Kiemelkedően e névsor elejére kívánkozna Fábry Zoltán tevékenysége.) „Antifasiszta aktivitásuk mélyen gyökerező internacionalizmusokból táplálkozott“ - állapítja meg a szerző. A szlovák polgári pártok, polgári demokratikus erők elutasító álláspontja miatt a CSKP által javasolt népi akcióegység nem jött létre. Hasonló okok miatt nem teremtődött meg az egységfront és népfront a cseh országrészekben sem. Ebből következett hogy nemcsak Szlovákia kérdését nem sikerült a CSKP javaslata szerint megoldani, hanem „a cseh társadalom túlnyomó többsége - önhibáján kívül - az egységes csehszlovák nemzet irreális masaryki-beneéi koncepciójának hatása alatt maradt..- állapítja meg Viliam Plevza. Ezek a körülmények kedveztek a szlovák nacionalista burzsoáziának, valamint a többi nacionalista és irredenta mozgalom képviselőinek, hogy „saját rekaciós céljai érdekében visszaéljen a bonyolult nemzetiségi kérdéssel... A tömegeket olyan platform számára nyerték meg, amely veszélyeztette a köztársaság egységét, s nem felelt meg legsajátabb érdekeinek és szükségleteinek sem.“ Joggal állapítja meg Viliam Plevza, hogy „a történelmi felelősség mindezért elsősorban az uralkodó csehszlovák burzsoáziára és a kormánykoalícióban döntő szerepet játszó szerveire hárul“. A kötet rámutat a továbbiakban arra is, a tartományi hivatal és a kormány miként fékezte 1937 folyamán a politikai tevékenységet. így lényegében a kormány önként lemondott arról, hogy „a reakció és a fasiszta erők elleni harc hatásos eszközeit“ alkalmazzák. A „védekező taktika“ részét képezte, hogy a képviselőház elnöksége a fasiszta veszéllyel kapcsolatos kommunista felszólalások közlését sem engedélyezte. Az a tény, hogy már 1938 elején megegyezés jött létre Hlinka Szlovák Néppjártja, a szlovákiai németek Franz Karmasin vezette náci orientációjú pártja és az egyesült magyar ellenzéki nacionalista - pártok együttműködéséről, mindennél jobban bizonyítja, milyen erők álltak a bomlasztó tevékenység mögött. Az egyedüli párt, mely az ország védelmét és a köztársaság egységét szivén viselte, a kommunista párt volt. A nyilvános és antifasiszta tömeggyúlések (Kassán, Tornócon és másutt), melynek szónokai között ott találjuk Major Istvánt, Kosík Istvánt, Fábry Zoltánt és Lőrincz Gyulát is, bizonyítékai annak, hogy a köztársaság védelmét és a Szovjetunió meghatározó szerepét a kommunisták jól mérték fel. Benes és a csehszlovák burzsoázia azonban elutasította a Szovjetunió által felkínált segítséget, s ez eleve megpecsételte az ország sorsát. A müncheni, majd a bécsi döntés után a polgári pártok által 1938. október 6-án aláírt, a ludákok által megfogalmazott ún. zilinai egyezmény, valamint Szlovákia autonómiájáról elfogadott alkotmánytörvény, s az a tény, hogy Kárpátalján jobboldali kormány alakult, végképp megpecsételte Csehszlovákia sorsát. Megkezdődött az ún. második köztársaság korszaka. Csehszlovákia szétzúzása és a fasiszta szlovák állam megalakulása (1939. március 14.), valamint a német uralom alá tartozó úgynevezett cseh-morva protektorátus létrehozása (1939. márciús 15.) után létrejött feltételek között is „a kommunista párt volt nemcsak a legnagyobb és a legszervezettebb, hanem egyben a vezető politikai ereje is a társadalom antifasiszta részének - állapítja meg Viliam Plevza. - Örök érvényű történelmi tény, hogy a kommunista párt tagjai voltak azok, akik munkájukkal, kiállásukkal, hősiességükéi 'és súlyos áldozataikkal a leginkább hozzájárultak a cseh és a szlovák nép antifasiszta és nemzeti felszabadító harcának kibontakozásához.“ Részletesen foglalkozik a szerző a csehszlovák államiság kérdésével és a nemzetiségi kérdés szerepével a második világháború idején folyó nemzeti felszabadító harcban (IV. fejezet). Az a tény, hogy a benesi koncepció értelmében a háború befejezése után Szlovákiát és a szlovákokat „egyenjogútlan elemként" akarták a köztársasághoz csatolni (ezzel „büntetve“ meg őket azért, hogy a csehszlovákiai német és magyar Kisebbséghez hasonlóan részt vettek a köztársaság szétzúzásában) és a szlovákok önálló nemzeti létét (az egységes „csehszlovák nemzet“- re hivatkozva) továbbra sem akarták elismerni, a „szlovákok... önálló nemzeti létükre nézve újabb veszélyt“ jelentett - állapítja meg a szerző. Benes - láthatóan - nem vette tudomásul a München előtti időszakban az általa és az uralkodó körök által képviselt (nemzetiségi) politika csődjét, helyette a bűnbakok keresésének az útját választotta. Az a tény, hogy a Szovjetunió megtámadása után a szovjet kormány elismerte az emigráns csehszlovák kormányt, s az 1941. július 18-án megkötött csehszlovák -szovjet szerződés elismerte Csehszlovákia szuverenitását, eleve új helyzetet teremtett. A kommunista párt pedig- a benesi koncepcióval szemben - „hangsúlyozta a szlovákok szabadságának és önálló nemzeti létének követelését". Az államjogi kérdések rendezésével azonban (a CSKP moszkvai vezetőségének álláspontjával összhangban) ez idő tájt nem foglalkoztak. Meghatározó módon (Folytatás a 4. oldalon) I ill *i I dI d I i 111 ,M ,113 *1 j I ] I il fiVi d ■ 0i m rfJ 1 Jwk J 131; ■ LA A d!i 1JJ
