Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-26 / 39. szám
A t kJ szú 5 MX. 26. A korszerű technológia az egyik kulcs- fontosságú terület, amely meghatározza Nyugat-Európa, de különösen a Közös Piac tagországainak konkurenciahelyzetét a világpiacon. Ezen a téren olyan szembeötlő a lassú fejlődés, hogy technológiai hanyatlásról beszélhetünk, elsősorban az információ-ipar tekintetében. E fogalom alatt azokat a területeket értjük, amelyek az informatikára, valamint a berendezések (hardware) és az információkkal végzett munka során alkalmazott programok (software) gyártására támaszkodnak. A lemaradás főleg az információs technológia és az elektronikai eszközök gyártásában nagyon szembeötlő. Az elektronikai termékeket is magába foglaló kereskedelmi ~í- mérleg a Közös Piacban az elmúlt években romlott annak ellenére, hogy a közösségnek ezek a termékei az amerikai dollár felértékelődésével konkurenciaképesebbek voltak. A Közös Piac elektronikai lemaradása annál inkább felkelti az érdeklődést, mivel az elektronika jelenleg a világon a legfontosabb ágazat. (Az Egyesült Államokban például ■ a bruttó társadalmi termék 3,3 százalékát képezi. Ez csak olyan hagyományos ágazat részarányával hasonlítható össze, mint ’ a gépkocsiipar.) Várható, hogy 1990 körül az ' információs technológia a legjelentősebb fel- . dolgozó ágazat lesz, ugyanakkor a foglalkoztatottságot viszonylag kevésbé befolyásolja. Az egyik felmérés eredményei szerint a következő 10 év során 15 százalékos éves növekedés mellett az elektronikai társaságok ■ csak egymillió új munkalehetőséget kínálnak, ugyanis az elektronikában egyre kevesebb ember egyre több árut képes előállítani. Más a helyzet azonban, ha az elektroniká- | ra sokoldalú felhasználási lehetőségeinek B szempontjából tekintünk. Az elektronika más iparágak 80 százalékát befolyásolja. Szüntelenül növekszik az információkkal dolgozók száma. A második világháború után megkezdődött a munkások nagy méretű átáram- lása a feldolgozó iparból a tercier (harmadla- gos) szférába. Ma is ilyen mozgásnak lehetünk tanúi: egyfelől csökken a termelésben dolgozók száma, másfelől pedig növekszik azoké, akik az információk létrehozásával és elosztásával foglalkoznak. Míg az Egyesült Államokban 1960-ban ebbe a kategóriába a munkások 45 százaléka tartozott, ma már 56 százalék az arány. KÖZVETLEN ÉS KÖZVETETT KÖVETKEZMÉNYEK A Közös Piac elektronikai lemaradása kevésbé aggasztó a közvetlen következmények, vagyis a mikroszámítógépek tokiói vagy kaliforniai behozatala szempontjából. Sokkal nagyobb aggodalmat vált ki viszont ennek közvetett következménye: az elektronikai termékek hiánya. Ezeket a termékeket ugyanis létfontosságú, közbeeső termékekként lehetne alkalmazni az információs technológia szempontjából fejlett gazdaságuk további fejlesztéséhez. Mondhatná bárki, hogy a nyugat-európai termelésben a „legjobb“ japán és amerikai technológiát lehet alkalmazni. Ez részben így is van. Például a nyugatnémet Bosch cég, amely a gépkocsikarburátorok egyik legnagyobb gyártója, csupán az integrált áramkörök egyharmadát vásárolja a nyugatnémet szállítóktól, a többit amerikai cégektől, például a Texas Instruments cégtől. Az importból származó elektronikai berendezések alkalmazása azonban magában hordozza annak a kockázatát, hogy Nyugat- Európa mindig késésben lesz a termékek és a termelési folyamatok innovációját tekintve. Bebizonyosodott, hogy Nyugat-Európában az elektronikai termékeket sokkal lassabban alkalmazzák, mint a konkurensek. A Community Report című folyóirat adatai szerint az elmúlt 10 év alatt Nyugat-Európa egy főre eső mikrochip felhasználása az Egyesült Államokénak csak egyharmada, Japánénak pedig egynegyede volt. A mikrochipek termelése 10 évvel ezelőtt a világ chiptermelé- sének 14,5 százaléka volt, ma már Nyugat- Európa csak 9,5 százalékkal részesedik ebből. Ezen a területen az Innovációs ciklus nagyon lassú Nyugat-Európában. Az amerikai és a japán konkurencia, amely új termékeket gyárt, mindent elkövet, hogy késleltesse a nyugat-európai konkurensek hozzájutását az új szabadalmakhoz. Ha egy nyugateurópai cég mégis hozzájut, akkor egy amerikai vagy japán cég még megelőzheti az előtt, hogy a felfedezés érvényesülne új termékeiben. A nyugat-európai vállalkozók ugyanis átlagosan 18 hónappal maradnak le a világ legjelentősebb konkurensei mögött, főleg ami a számítógépek minden új nemzedékéhez való hozzájutást illeti. Ugyanakkor olyan területről van szó, ahol az innovációk nagyon gyorsan és nagyon nagy mennyiségben fejlődnek. A tagállamok közötti kereskedelmi akadályok a Közös Piac lemaradásának legfontosabb oka. Ennek következménye, hogy az említett integrációs területen lebonyolított árucserében a termékek árai átlagosan 20 százalékkal növekszenek. Nem csoda, hogy az említett korlátok leküzdése a Közös Piacnak az ún. európai unióra való áttérésével kapcsolatos tervek homlokterében áll. A Közös Piac 12 tagállama között a „valódi szabad piac“ megteremtését 1992-re tervezik. Az integrációs kapcsolat alacsony fokát - amely befolyásolja a Közös Piacban az elektronika helyzetét - az is bizonyítja, hogy a nyilvános szektor, amelynek az elektronikai cikkek iránti keresletét tartják a technológiai innováció egyik fő serkentőjének, szét van forgácsolva az egyes tagországokban, s emiatt potenciális hatása jelentősen csökkent. (Ezzel kapcsolatban rámutatnak az Egyesült Államokban uralkodó helyzetre, amelyben jelentős szerepet játszik a Pentagon.) A nyugat-európai tőke gyenge pontja, hogy nem hajlandó kockáztatni és nagyon alacsony színvonalú az együttműködés a főiskolák és az ipar között. A genfi European Management Forum a világpiaci konkurenciaképesség alapján évente rangsorolja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamait. A legújabb jelentés rámutat, hogy szoros összefüggés van a műszaki lemaradás és a gazdasági aktivitás között. A konkurenciaképesség szerint a ranglista élén a következő államok állnak: Egyesült Államok, Svájc és Japán. A Közös Piac tagállamai három, egymástól elkülönített csoportot alkotnak: az első csoportban az NSZK, Dánia és Hollandia a 4., 5. és a 8. helyen, a második csoportban Belgium-Luxemburg és Nagy-Britannia a 13. és 14. helyen, a harmadikban Írország, Franciaország és Olaszország a 17., 19. és 21 helyen. Spanyolország és Portugália, amelyek az óv elején léptek be a Közös Piacba, a 24. és a 27. helyen szerepelnek, Görögország, amely 1981 óta tag, a 28. helyet foglalja el. Azok között az országok között, amelyek nem tagjai az OECD-nek, Szaúd-Arábia a 12. helyen, Dél- Korea a 18. helyen, Malaysia a 20. helyen, Brazília a 22. helyen, Törökország a 23. helyen, India a 25. helyen és Mexikó a 26. helyen szerepel. A LEMARADÁS HATÁSA A MUNKAERŐPIACRA Érdekes a technológiai lemaradás hatása a munkaerőpiacra. Az európai közösségek négy fő tagállamában a munkanélküliség a munkaképes lakosság 9-13 százalékát érinti, a legkisebb oszágokban eléri a 20 százalékot, az Egyesült Államokban azonban 7,6, Japánban pedig 2,7 százalék. Ami a nők foglalkoztatottságát illeti: Nyugat-Európában 48,7 százalék, Japánban 57,2 százalék, az Egyesült Államokban pedig 61,9 százalék. Nyugat-Európában a munkanélküliek között sok a fiatal: Olaszországban a munkanélküliek 33,4 százaléka 24 évnél fiatalabb, Franciaországban ez az arány 26,1, Nagy-Britanniában 21,8, az NSZK-ban 10,3, Japánban pedig „csak“ 4,8 százalék. Az elmúlt években Nyugat-Európában nagyon lassú volt a gazdasági növekedés. Ezzel kapcsolatban hangsúlyozzák, hogy meggyorsítása nélkül nagyon nehéz eszközöket felszabadítani a „technológiai fellendülés“ költséges folyamatára azzal a céllal, hogy így visszanyerjék a világpiacon elvesztett pozíciókat és csökkenjen a munkanélküliség. A Közös Piacnak az ún. európai unióra való átalakulása megköveteli, hogy lényegesen nagyobb gazdasági erővel rendelkezzen, mint amilyennel most bír. Mivel a tagállamok az iparilag legfejlettebb tőkés országok közé tartoznak, épp az iparra összpontosul a legnagyobb figyelem. A Közös Piac pozíciója a fő kapitalista konkurensek között főleg a hagyományos ipari ágazatokban gyengült meg. így például a acél-, textil- vagy hajóiparban. A termelés alkalmazkodása a piaci kínálathoz ezekben az ágazatokban tömeges munkaerő-felszabadulással jár. Ezekre az ágazatokra negatívan hatott a hetvenes évek két „kőolajsokkja“ miatt bekövetkezett gyors áremelkedés, továbbá a növekvő külföldi konkurencia és a csökkenő kereslet. A nehéz helyzetből a szerkezeti változások jelentik a kivezető utat. E tekintetben azonban a Közös Piac szerveinek segítsége nem volt jelentős és csupán arra korlátozódott, hogy biztosították: a nemzeti kormányok támogatása az említett ágazatokban ne vezessen a létező problémák egyik országból a másikba történő átviteléhez. Arra törekedtek, hogy a segítség időben korlátozott legyen, hogy erre csak indokolt esetekben kerüljön sor, s elősegítse az említett ágazatok életképességének fokozatos erősítését - a folyamatos túltermelés lefaragásával. Konkrét példaként említhetjük az acélipart. A Közös Piac különleges jogköre és felelőssége keretében az említett ágazatoknak nyújtott állami támogatást a termelési kapacitások korlátozásával kapcsolják össze, néhány válságellenes intézkedést léptettek életbe (a minimális árak, termelési kvóták bevezetése). Hozzájárultak néhány szociális és regionáis probléma részleges megoldásához és néhány új ágazat fejlesztéséhez. Ezeknek az ágazatoknak az átszervezése állítólag ma olyan szakaszhoz érkezett, amelyben már le lehet mondani az alkalmazott intézkedésekről és vissza lehet térni - „normális piaci konkurenciához“. E megállapítás hátterében az a tény áll, hogy az átszervezésre a nagytőke érdekében került sor, s a terhet az említett válságterületeken dolgozók viselték, azok, akiknek kormányaik vagy a Közös Piac távolról sem kompenzálták e folyamatok negatív szociális következményeit. A KONKURENCIAKÉPESSÉG GYENGÜLÉSE Az európai közösségek konkurenciaképessége a fő kapitalista konkurensek között azért is gyengült jelentősen, mert lassan vezetik be a termelésbe az új technológiákat. Amint már utaltunk erre, ez az információs technológiában mutatkozik meg a legerőteljesebben. A közösség tagállamainak lemaradását ezen a téren az a tény is bizonyítja, hogy jelenleg az alkalmazott mikroprocesz- szorok felét, a videorekorderek 75 százalékát, a mikroszámítógépeknek pedig a 80 százalékát importálják. E szempontból össze kell hangolni a Közös Piac ipari stratégiájának keretében az új technológiák fejlesztését. Az egyes tagállamok a hetvenes években gazdasági nacionalizmusuk elmélyülésének, valamint a tagállamok nemzeti elzárkózásának feltételei között a közcélokat szolgáló alapból 470 millió font sterlinget fordítottak a chipek új generációjának kutatására és fejlesztésére. Ugyanebben az időszakban Japánban „csupán“ 240 milliót, vagyis az előbbi összegnek csak a felét fordították a költségvetés kutatási és fejlesztési alapjából ilyen célokra. A beruházások várt eredménye elmaradt. A japánok a világ mikrochip-piacának 40 százalékát ellenőrzik, míg a Közös Piac cégei csupán nem egész 10 százalékát. A közösségen belül az ipari kooperáció eddig eléggé korlátozott. Az iparnak nem sikerült elérnie az „európai méreteket“, bár születtek bizonyos eredmények. Az űrkutatás terén ilyen volt például az Airbus és az Ariane program, a termonukleáris fúzió terén pedig a JET-program. Az Airbus esetében azonban nem tisztán nyugat-európai programról van szó, mivel a motorokat az Egyesült Államokban gyártották. Az amerikai cégek részvételével a motorok gyártásában a program üzleti sikereket ért el a világpiacon, illetve betört az észak-amerikai piacra. Az utóbbi időben egyre nagyobb hangsúlyt kap a tőkés vállalkozók, a tudományos- műszaki laboratóriumok és a főiskolák kooperációjának támogatása. Ennek eredményeként új technológiáknak és új termékeknek kellene születniük, amelyek kielégítenék a növekvő jelenlegi és a jövőbeni piaci keresletet. A Közös Piac miniszteri tanácsa a technológiai fejlődés összehangolására törekedve közösségi szinten néhány programot hagyott jóvá: ilyen az Eureka, az Espirit, a Race, a Brite, a Commet és néhány biotechnológiai program. Ugyanakkor meghatározta azokat a területeket, amelyeket nemzeti alapon előnyösebb fejleszteni. E programok közül nagyon sok fontos katonai elemeket tartalmaz. Megvalósításuk azonban nem kis akadályokba és nehézségekbe ütközik például pénzügyi fedezetük kérdésébe. A Közös Piac technológiai lemaradásának leküzdése így nem a közeljövő kérdése. DRAHOS ŐÍBL ß kDZDI PIAI TECHNOLÓGIAI Mennyibe kerül a gyerek? Évente több mint ötmillió gyerek lát napvilágot a Szovjetunióban. A róluk való gondoskodás már jóval születésük előtt megkezdődik: a leendő anya állandó orvosi felügyelet alatt áll. A gyermek születése (beleértve a segélyeket is) mintegy kétezer rubelbe kerül. A védőnői tanácsadás, a gyermekorvosi ellátás, az oltások és a vizsgálatok- a többi egészségügyi szolgáltatáshoz hasonlóan- ingyenesek, a költségeket az állam fedezi. A család közvetlen anyagi támogatást is kap. Ennek összege - az ország gazdasági lehetőségeivel párhuzamosan - állandóan nő. A tizenegyedik ötéves tervidőszakban az eddigi négyhónapos terhességi és születési szabadságot (amelynek időtartamára az anya a teljes fizetését kapja) kiegészítették a gyermek másfél éves koráig igénybevehető részleges fizetett szabadsággal. Emelték a gyermekek születésekor folyósított és az egyedülálló, gyermeküket férj nélkül nevelő anyáknak járó segély összegét. A gyermekek bölcsődei, óvodai ellátása évente átlagosan 600 rubelba kerül. Ennek 80 százalékát az állam fedezi. A kétgyermekes családok évi költségvetését ily módon 800-900 rubellal kevesebb kiadás terheli. A sokgyermekes családok pedig az önmagában véve is alacsony szülői hozzájárulásnak csak a felét fizetik. A gyerek iskolába megy... A szülőknek azonban mindez nem kerül pénzükbe, hiszen a Szovjetunióban az oktatás - az általános iskolától az egyetemig- ingyenes. Egyébként az általános iskolai oktatás költségei évente fejenként több mint 200 rubelt tesznek ki. A tankönyveket a gyerekek ingyen kapják. Tanítás után pedig nem mindenki megy haza: a tanulók egyharmada a napköziben marad. A nevelőtanárok felü gyelete alatt megebédelnek, sétálnak, pihennek és megírják a leckét. Az étkezés - a szülők jövedelmétöl függően - ingyenes vagy kedvezményes. A szünidőt a gyerekek többsége vidéken tölti. Az elmúlt évben hetvenezer táborban 16 millió gyerek • nyaralt. Ellátásuk turnusonként (26 nap) és fejenként mintegy 100 rubelba kerül. A beutalók fele ingyenes, a többiért pedig a teljes ár 20 százalékát kell kifizetni. A családi költségvetés e „láthatatlan“ kiegészítése nagyon is kézzelfogható: 1985-ben a kétgyerekes családok különféle segélyek és kedvezmények formájában több mint 2000 rubelt kaptak. Az ez évben kezdődő tizenkettedik ötéves tervidőszakban számos új kedvezményt szeretnének bevezetni. A tervek szerint a gyermek születésekor igénybe vehető fizetett szabadságot a gyermek másfél éves koráig terjesztik ki. Növelni szeretnék az alacsony jövedelmű családoknak juttatott segélyeket, és mintegy 3 millióval bővítik a bölcsődei és óvodai férőhelyek számát. (Szovjetunió) LEMARADÁSA
