Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-19 / 38. szám
I gencsak jellemző Ulman István tartáI sára, amit az irodájában mondott mindjárt a beszélgetésünk elején. Kényelmesebb ülőalkalmatosságokhoz szokva jegyeztem meg:- Nem tudom ki hogy van vele, de ez az összecsukható szék nekem kényelmetlen - mondom neki, s az ö székére is mutatok. - Talán célzatosan kényelmetlenek ebben az irodában a székek?- Aligha - feleli mosolyogva. - Legfeljebb egy órát ülök ezen a széken. Reggel, amíg átgondolom a teendőimet, s estefelé, hogy kifújjam magam, mielőtt elindulnék az autóbuszra. Ulman István a pelsöci (PleSivec) Vörös Csillag Egységes Földműves-szövetkezet pártszervezetének elnöke nemcsak kora szerint, de a funkcióban eltöltött évek alapján is fiatalnak számít.- Amikor felvetődött a jelölésem, sokáig töprengtem. Tudatában voltam, hogy egy aránylag gyengén gazdálkodó szövetkezet vezetéséből vállalok magamra, nem is akármilyen'részt. Azt is tudtam, hogy a függetlenített pártelnöknek nem közvetlen feladata a termelés irányítása. De az már igen, hogy az emberek között végzett szervezői munkájával - és persze más vonalon is - segítse a szövetkezet vezetőit nemcsak a termelés irányításában, hanem a gondok, problémák megoldásában, a jobb eredmények elérésében is. Jó dolog, ha erről ugyanígy gondolkodik a szövetkezet elnöke is. Nem hiszem, hogy szerencséről kellene beszélnem, ha arra gondolok, hogy Fazekas Árpád mérnök ebben a kérdésben egyetért velem. Amikor a beleszólás lehetőségét, módjait említem, ravaszkásan mosolyog. Sokáig fontolgatja a választ:- Nem, a dolgokat nem a beleszólás mértéke szerint kell megítélni. Számomra a beleszólás, ha úgy tetszik a beavatkozás ott kezdődik, amikor a jelenlétem, a véleményem, a tanácsaim szükségességét, értelmét vizsgálom. Elvont okoskodás helyett elmondok egy történetet: Egyik akalommal megkeresett egy traktoros. Természetesen párttag az illető. Panaszáradatot hallgattam meg, s hivatkozást érdemekre, szorgalomra, sajnos még a párttagságáról, az ebből - szerinte - fakadó valamiféle előnyökről is beszélt. Türelmesen végighallgattam. Végül is kibökte, hogy vegyük fel a feleségét a szövetkezetbe, különben visszaadja a tagsági könyvét és kilép a pártból. Minden különösebb indoklás, magyarázgatás, lebeszélés nélkül mondtam: Jó, akár most is ideadhatod! A párt nem előnyöket, előjogokat osztogat. Érdemekre meg majd akkor hivatkozz, ha négy órakor nem szállsz le a traktorról, majdnem a szántóföld közepén, mondván vége a munkaidőnek.- Ezt hallva úgy vélem, aligha lehet népszerű.- Ez nem is lényeges. A népszerűséget nem ilyen jellemű embereknél keresem. A tisztességesen dolgozó kommunisták és pártonkivüliek nem törekszenek arra, hogy jogaikat a kötelességeik elvégzése előtt érvényesítsék. Én az ilyen emberekre építek. Tehát számomra ez a megbízatás, életemnek ez a szakasza: lehetőség. Nem véletlenül emleget Ulman István lehetőséget. Egy olyan időszakban került a pártszervezet élére, amikor a szövetkezet vezetése is megfiatalodott. Alig két esztendeje, hogy Fazekas Árpád és társai személyében fiatal mérnökök kerültek a szövetkezet élére. Nehézségekkel, ráfizetéssel, veszteséges termeléssel birkózó szövetkezetét kellett átvenniük. A cél adott volt: kiegyenlíteni a mérleghiányt, csolat. Szeretném, ha a pártbizottság tagjai és a kommunisták messzemenően segítenék a szakmai vezetést a kitűzött célok elérésében. Olykor ez olyan, közvetlenül gyakorlati dolgokban is megnyilvánul, mint a társadalmi munka. Adódik szituáció, hogy hosszútávon veszélybe kerül egy cél, olykor néhány óra alatt elvégezhető munka miatt. Az a vezető, aki az íróasztalától nem képes felállni, s megalázónak tartja, hogy akár egyetlen szalmaszálat is arrébb tegyen, az inkább mondjon le a vezetésről.-Na és a korszerű, tudományosan megalapozott termelésirányítás?- Az a szakmai felkészültség része kell legyen, ez utóbbi pedig a példamutatás, az emberekhez megfelelő módon való közeledés. Tévedés azt hinni, hogy közvetlen kapcsolat, rendszeres figyelem és következetes ellenőrzés nélkül bár„Életemnek ez a szakasza: lehetőség“ Portrévázlat egy fiatal kommunistáról s minél előbb nyereségessé tenni a szövetkezet termelését. Annak ellenére, hogy nem a legkedvezőbbek a szántóföldi adottságok, a szántóterület 48 százalékán gabonaféléket termesztenek. Az idei kilátások szerint az időjárás okozta veszteségek ellenére is jók. A várható jobb eredmény elérésében persze a két melléküzemágból származó jövedelem is meghatározó. Itt óhatatlanul felvetődhet a kérdés, hogy mennyi lehet ebben egy pártelnök szerepe. Képességeitől, felkészültségétől függően sok is, meg kevés is. Embere válogatja. Ulman István a nyárelőn tért vissza egy féléves politikai tanfolyamról.- Leegyszerűsíteném a dolgokat, ha azt mondanám, hogy ezután minden könnyebben megy majd. Az iskolapadban tanultakat mereven lehetetlen átvinni a gyakorlatba. Az emberek mindennapjait nem lehet az elméletek szemüvegén át nézni. A leghatékonyabb propaganda és meggyőzés a rendszeres, közvetlen kapmelyik szövetkezeti vezető tartós eredményeket tud elérni. Ulman Istvánt iáén a szövetkezet tagsága az ellenőrző bizottság élére is megválasztotta. Feladata a jogok érvényesítésének, a kötelezettségek teljesítésének és a jogok megsértésének, a felelőtlen munkának a felülvizsgálása. Vitathatatlanul bizalmi funkció, amelyhez a hibák elleni könyörtelenség, a munka iránti elkötelezettség kívántatik. Ez pedig nem egyik napról a másikra lesz egy fiatalember sajátja. Kommunistává nem a pártba való felvétel pillanatában válik az ember.- A nagykaposi (Veiké KapuSany) mezőgazdasági szakközépiskolába jártam. Úgy alakult, hogy rajzkészségem, vonzalmam a képzőművészethez évekre eltávolított a tanult szakmámtól. Jóval később kerültem a pelsöci szövetkezetbe. Sok tekintetben megváltozott az életem, s vele együtt a szemléletem. Igen fiatalon lettem párttag, szinte az iskola elvégzése (A szerző felvétele) után. Igyekszem a lehető legteljesebb mértékben teljes életet élni. A járási népművelési központ propagáciÖS osztályán eltöltött évek után sem hagytam fel a képzőművészet ápolásával. Mostanában inkább faragok, bár elég ritkán veszem kezembe a vésőt. Utoljára egy bányászoltár másolatát faragtam a rozsnyói (Rozriava) Bányászati Múzeum számára. Jó lenne, ha több idő jutna a családomra, a hobbimra. Reggel hét után már itt vagyok, s bizony a legtöbbször este van mire rozsnyói lakásunkba érek. Néha lelkiismeretfurdalása van az embernek, hiszen évekig dolgoztam a Csemadok járási bizottságának elnökségében. Néha már azt is mondják rám, hogy leálltam, pedig nem így van. Egy fiatal embert az ilyen megbízatás végtelen sok dologra kötelez, nem lehet félvállról venni. Néha egyszerűen lehetetlennek érzem, hogy elmenjek egy-egy elnökségi ülésre. Ráadásul sokszor fölösleges, formális dolgokról beszélünk. Hasznosabbnak látom, ha csak egyszer egy esztendőben, de társakkal együtt megszervezzük az amatőr képzőművészek táborozását. Idén Magyarországra hívtak meg bennünket, nem tudtam elmenni, mert nyakunkon volt az aratás. Tisztességtelen lett volna, ha elmegyek. Vagyis: nem álltam le, csak megváltozott az életem. Az alkotás, a fafaragás adta örömöt nem lehet pótolni, de az ember élete, munkája olyan dolgokkal gazdagodik, amelyek elkötelezettsége, meggyőződése nyomán teljesednek ki. DUSZA ISTVÁN A nyolcvanas évek kapitalizmusának sajátosságai (Folytatás a 3. oldalról) tatás igen fontos szférát. A monopóliumok politikájának tehát az a célja, hogy ellenőrzésük alá vonják a munkás- osztály aktivitását. A saját gazdasági stratégiáját megvalósító uralkodó osztály tehát nemcsak arra számít, hogy a válság „megzabolázza" a munkásosztályt gazdasági és szociálpszichológiai téren, és így a saját érdekeinek megfelelően használhatja ki azt, hogy a növekvő tömeges munkanélküliség dacára sincsenek, országos méretű társadalmi-politikai megrázkódtatások. A monopoltőkés körök ugyanakkor minden lehető módon erősítik az állam politikai szerepét, a legújabb technikai vívmányok alapján növelve megfigyelési és elnyomási funkcióit. Ez a burzsoá parlamenti képviseleti rendszer intézményei keretében történik, de maga után vonja e rendszer demokratikus elemeinek korlátozását és megnyirbálását. Mind nagyobb mértékben kerekedik felül az általános megfigyelés tekintély-uralmi államának, a biztonsági szervek túlsúlyának tendenciája. Jelentkezik nemcsak az alapvető alkotmányos jogok korlátozásának, hanem az egész munkaügyi és szociális törvényhozás átalakításának tendenciája is. Semmivé akarják tenni azokat a jogokat, amelyek a dolgozó kollektívák érdekeit védik, és amelyeket a munkásmozgalom hosszú harccal vívott ki. Ezeket a jogokat arra akarják korlátozni, hogy csupán az egyes személyek közötti viszo® nyokat szabályozzák, aláásva így a szakszervezetek és más társadalmi mozgalmak kollektív ellenállásának lehetőségeit. Az ilyen politika arra számít, hogy fokozódik a töke osztályuralmának represszív jellege és háttérbe szorul a társadalmi kompromisszum taktikája. Az „alacsonyabb szintű társadalmi partnerség" most kifejtett koncepciójában a szakszervezeteknek a kéregetö szerepét szánják. A munkásosztályt szeretnék megosztani, kollektív ellenállásának lehetőségeit pedig aláásni. Ezzel kapcsolatban a tőke a mai kollektív szerződésekben szereplőnél „rugalmasabb" munkaidő-beosztásra, bérrendszerekre, munkakörülményekre és szerzódtetési feltételekre tér ár. A technika új fajtái - a monopóliumok szempontjából - soha nem látott lehetőségeket kínálnak a változó tökével való takarékoskodásra, a dolgozók kizsákmányolásának fokozására. Az otthon végzett munka (bedolgozás) kialakuló formái, az „önállósulás“ lehetőségei, a részmunka- időben való foglalkoztatás, az időleges munkára való szerződtetés stb. bizonyos fokig a munkaviszonyok indivi- dualizálását segítik elő, megfosztják a bérért dolgozót a kollektíva nyújtotta védelemtől. Ilyen alapon a konzervatív erők az NSZK-ban hatályon kívül akarják helyezni a kollektív szerződésekben rögzített bérminimumot, hogy így bővíthessék az alacsony bérű ágazatokat annak mintájára, ahogy az Japánban és az Egyesült Államokban történik. A munkaerőpiacot abba az állapotba szeretnék visszaszorítani, amikor a munkásegyesülések még be voltak tiltva. Az elmondottakat összegezve megállapíthatjuk, hogy a tőkés Európa főbb országaiban az állammonopolista kapitalizmus korábban domináló reformista-etatista típusát lényegében felváltotta egy konzervatív, monopolista típus. Ennek megfelelően hangsúlyeltolódások következtek be a politikában és a szervezeti struktúrákban is. Az osztályviszonyok síkján és a hatalmi rendszerek terén a lenini jellemzésnek megfelelően azt a változatot, melyben a liberális és reformista módszerek domináltak, a szociális revánsnak, a szociális leépítésnek és a dolgozók kollektív érdekvédelmét biztosító törvényes jogok megnyirbálásának a politikája váltotta fel. A gazdasági szférában eltolódás ment végbe a keynesi kereslet szabályozástól a kínálati politika és a monetariz- mus felé. A piacgazdálkodás módszereinek alkalmazása előnyöket biztosít a „csúcstechnológiás“ konszerneknek, a finánctőkének és a transznacionális cégeknek. Az állam és a monopóliumok együttműködésének rendszerében a súlypont a társadalmasítás etatista formáitól a magánmonopolista formák felé tolódik el. Végül, politikai-ideológiai síkon a szociálreformista körök vezető szerepét felváltja a konzervatív elemeknek a vagy olyan erőtömböknek a hegemóniája, amelyekben a konzervatívoknak van uralkodó pozíciójuk, és amelyekbe a jobbratolódott szociálreformista kormányok is beletartoznak. A valóságban persze az osztályuralom többé-kevésbé vegyes vagy átmeneti formáival van dolgunk, attól függően, hogy milyenek a^ erőviszonyok, a hagyományok, mennyire mély a válság, milyenek az ország külgazdasági és külpolitikai pozíciói, milyen helyet foglal el az imperialista rendszerben, milyenek a kapcsolatai az Egyesült Államokkal. A vázolt tipizálás mégis segítségünkre lehet abban, hogy kiemeljük a lényeges mozzanatokat az osztályviszonyok fejlődésében és meghatározzuk az állammonopolista kapitalizmus keretében ma lehetséges alternatívákat. Az állammonopolista kapitalizmus konzervatív modellje, amint erre már utaltunk, további fejlődésében egyre több akadályba ütközik. Mind erőteljesebben éreztetik hatásukat a belső ellentmondások, ami különösen jól látható a külpolitika példáján. A belpolitikában is halmozódnak az olyan megoldatlan problémák és konfliktusok, amelyek a gazdasági szabályozó mechanizmusának válságával függnek össze. A konzervatív táborban erősödő differenciálódást az imperializmus ellentmondásainak további kiéleződése váltotta ki. A monopoltöke legagresszivabb körei azon vannak, hogy ezeket az ellentmondásokat a fegyverkezési hajsza erőltetésével, a konfrontációnak és a szociális revánsnak mind az országon belül, mind a nemzetközi porondon az amerikai imperializmus példájára folytatott politikájával, a tekintélyuralmi állam erősítésével oldják fel. Ezen az úton egy állammopolista katonai kapitalizmus kialakulásának jelei rajzolódnak ki. Ugyanakkor növekszik a centrista erők társadalmi súlya. Ezek az erők hajlanak arra, hogy nagyobb realizmussal alakítsák a külpolitikát, a belpolitikában pedig nem utasítják el a társadalmi kompromisszumot, nagyobb mértékben szeretnék felhasználni a burzsoá államot a gazdaság társadalmasításában. Mindamellett a tömegek társadalmi és politikai nyomása ma is igen fontos előfeltétele a fejlődés antikonzervatív útjára való áttérésnek. Ennek a nyomásnak az erejétől függ, hogy a munkásosztály érdekeit szolgáló demokratikus reformoknak sikerül-e utat törniük, hogy megindul-e az a folyamat, amelyet az NSZK kommunistái képviselnek a demokratikus és szociális haladás fordulatának koncepciójából kiindulva. Ha figyelembe vesszük azokat az imperializmussal szemben ható ellenerőket és ellentendenciákat, amelyekre Lenin utalt, lehetőség nyílik annak megértésére, hogy az állammonopolista kapitalizmus valójában milyen irányban fejlődik tovább a nyolcvanas években az osztályharc eredményeképpen a jelentősen megváltozott belső és külső körülmények között, abban az új szituációban, amely az emberiség helyzetét az atomkorban jellemzi. HEINZ JUNG, az NKP vezetőségének tagja, a Marxista Tanulmányok és Kutatások Intézetének igazgatója ÚJ SZÓ 1986. l)Tl