Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-09-05 / 36. szám
ZENESZERZŐ ÉS PE&mGUS KADOSA PÁL ÉLETMŰVÉRŐL Talán kevesen tudják, hogy Kadosa Pál, a kiváló magyar hangversenyező zongoraművész és zeneszerző - aki három évvel ezelőtt, nyolcvanéves korában Budapesten hunyt el - lévai (Levice) származású. Itt született 1903. szeptember 6-án a Teleky utca 15-ös számú házában (a mai Vörös Hadsereg utca 6-8-as száma). Apja, Kadosa Pál, szintén lévai születésű volt, anyja Trnavából származott. A zeneszerző szülőháza egyemeletes épület, melyet már többször felújítottak. A pince- helyiségeket ma raktárnak használják, a földszinten magánlakások, az emeleten a Csema- dok irodahelyiségei vannak. Kadosa Pál 1908-ig élt ebben a házban. Még ugyanabban az évben anyjával Trnavába költözött, mert a szülei válófélben voltak. Itt a nagyszülőknél telepedtek le. Később az apa tragikus körülmények között Budapesten halt meg. Szülei közül csak édesapja játszott zongorán. Kadosa Pál zenei tehetségét feltehetőleg nagyszüleitől örökölte, akik baráti kapcsolatot ápoltak Mikuláé Schneider Tmavskyval, a szlovák nemzeti zene úttörőjével. A zeneszerző visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy dédszüleitöl, akik Martinban laktak, örökölt egy zongorát, melyen állítólag Joseph Haydn is játszott. Később azonban kiderült, hogy ez csak legenda, mert a zongora 1820-ból származik Zenei tanulmányait Kadosa Pál Trnavában kezdte, ahol első tanítója Schramm néni, az elemi iskola igazgatójának a felesége volt, aki lelkes zenész hírében állt. Kadosa Pál 1918 szeptemberében Budapestre költözött, s Pál Ilonánál, Thomán István egykori növendékénél folytatta a zenetanulást. 1921 -ben érettségizett és még ugyanabban az évben Székely Arnold tanítványa lett, akit ifjú éveiben avant- garde zongoristaként ismertek, s aki 1908 decemberében elsőként játszotta Bartók ba- gatelljeit, nagy felháborodást keltve ezzel. Az 1930-ban megjelent Szabolcsi-Tóth zenei lexikonból tudjuk, hogy az 1921-27-es években Kadosa Kodály Zoltán tanítványa volt, zeneszerzést tanult nála. Kadosa Pál nagyapja jól ismerte Kodály édesapját és magát Kodály Zoltánt is. Kadosa Pál trnavai tartózkodása idején gyakran kamarazenéit azzal a vonósnégyessel, melynek Kodály Zoltán is tagja volt. A komponista zenei ízlése abban az időben azonban még nagyon konzervatív volt. Budapestre érkezése után kezdett el zenét szerezni. A legnagyobb hatással Brahms volt rá, de 15-16 évesen már sikerült kivonnia magát bűvköréből és figyelme a magyar, illetve szlovák népzene felé fordult. Ebben az időben ismert meg néhány Bartók-múvet, például a Tíz könnyű zongoradarabot. Ez a zenei világ akkor még azonban idegen volt számára. Ám 1920-ban, amikor kezébe került a II. vonósnégyes partitúrája, hirtelen lelkesedni kezd ezért a zenéért. Még gimnáziumi évei alatt személyesen megismerkedik Bartók Bélával, aki meghallgatva zongorajátékát, a tehetséges fiatalnak azt ajánlotta, hogy tanulmányait Kodály Zoltánnál folytassa. Kadosa Pál fiatalkori szerzeményein Kodály hatása érezhető, míg Bartóké egész életművét végigkísérte. Nevelőapjának nagyvonalúsága (anyja időközben Trnavában másodszor is férjhez ment) lehetővé tette, hogy folytassa Kodály Zoltánnál megkezdett tanulmányait, s ez meghatározta további zenei pályafutását. Később hálából oktatójának ajánlotta III. zongoraversenyét (Op. 47). 1923-tól mint hangversenyező zongoraművész működött, az 1927-1943 közötti években a Fodor Zeneiskola tanára volt. A napi sajtóban 1928. január 1 -én tudósítás jelent meg arról, hogy megalakult a modern magyar zenészek csoportja, melynek Kadosa Pál alapító tagja lett. A csoport figyelmének középpontjában a kortárs magyar zene állt és e művek előadásáért szállt síkra. A második világháború idején Kadosát a fasiszták üldözték. A felszabadulás után a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanára lett, és egész sor kiváló zongoraművészt nevelt. Mint már említettük, Kadosa munkássága a harmincas években Bartók Béla hatása alatt volt. Az Új Zenei Szemle hasábjain 1955. szeptemberében Kadosa beszámol néhány, Bartókkal kapcsolatos személyes élményéről. Már fiatal éveiben csodálója volt művészetének, később feleségét kísérte zongorán. Bartók hatása több zongoramúvén is kimutatható. Ilyen például az AI fresco- három zongoradarab, konkrétan annak második darabja, mely az Allegro barbaro hatását tükrözi (Kadosa szerzeménye 1928-ban keletkezett), és a Három tristia (Op. 38/b) Poco andante fugato tematikája, mely szintén Bartókra utal. Kadosa későbbi munkáiban polimetrikus technikát alkalmaz, és életének utolsó éveiben visszatért az egyszerűbb kifejezőeszközökhöz, illetve a népzenéhez. Első zeneszerzői sikereit a harmincas évek elején aratta; mind otthon, mind külföldön felfigyeltek rá. 1933-ban az új zene nemzetközi társaság (IGNM) amszterdami fesztiválján mutatkozott be. Első zongoraversenyével, 1934-bén a velencei biennálén műsorra tűzték Divertimentóiát és 1941-ben az IGNM New York-i fesztiválján II. vonósnégyesét játszották. Többi munkája közül meg kell említenünk hat szimfóniáját, versenyműveit, zenekari partitáját, szvitjeit, zongoraversenyeit, hegedűversenyeit, a Versenymű vonósnégyesre és kiszenekarra, illetve a Concertino brácsára és zenekarra című szerzeményeit, a Huszti kaland című operáját, kantátáit, kamaramuzsikáját, dalait stb. Gazdag életműve nemcsak érett kompozíciós technikájáról tanúskodik, hanem a fölényes technikájú, nagymúveltségú zeneszerző egyenletesen felfelé ívelő pályafutásáról, egyéni és ugyanakkor közérdekű jelentőségű művészi mondanivalójáról is. A zeneszerző igen jelentős pedagógiai tevékenységet is folytatott. Ügyelt növendékeinek sokoldalú zenei nevelésére, s e célból komponálta Hét bagatelljét, mely a zongorázás kezdeti fokán állók számára készült; e hét darab fokozatosan vezeti rá a hangszert tanulót a muzsikálás alapelemeinek elsajátítására. Kadosa Pált, korunk egyik legragyogóbb zongoraművészét 1950-ben Kossuth-díjjal tüntették ki, 1963-ban kiváló művész lett, 1967-ben pedig a londoni Royal Academy of Music tiszteletbeli tagjává választották. DR. ZUZANA VITÁLOVÁ Csökkenő állami támogatás A Beatles-múzeum kényszerű vándorlása A négy liverpooli fiú pályafutása kezdetén kottát sem tudott olvasni, a Beatles együttes mégis tíz év leforgása alatt többszörös milliomosként minden idők egyik legnagyobb szórakoztató együttesévé, sőt társadalmi tényezővé nőtt. John Lennon néhány évvel ezelőtti tragikus halála ismét reflektorfénybe állította a Beatlest. Egyebek közt Liverpoolban, a négy gombafejü zenész szülővárosában több mint másfél évvel ezelőtt múzeumot alapítottak Beatles City néven. Az együttes ereklyéit olyan érdeklődés kísérte, hogy a rajongók még a nem létező, illetve a hiányzó kiállítási tárgyakat is számon tartották: A Sport, sebesség és képeslap című könyv, amelyet John Lennon „szerkesztett és illusztrált“ még hét- esztendős korában, nem maradt ránk, mégis „úgy szerepel a rajongók körében, mint létező mű, időlegesen elvesztett irat, mely előbb-utóbb ott díszeleg a Beatles múzeumában." (Ungvári Tamás) De vajon hol lesz akkor már a Beatles-múzeum? Az expozíció ugyanis költözni kényszerül. Amint azt Terry Smith, a liverpooli rádiótársaság igazgatója bejelentette - övék volt eddig az expozíció -, a Beatles City látogatóinak a száma a múzeum fennállása óta nem érte el még a kétszáz ezret sem. Az ezernél több kiállítási tárgyat képező gyűjtemény fenntartásának költségei jóval meghaladják a bevételt. Ennek az lett a következménye, hogy a városnak meg kellett válnia dédelgetett gyermekétől, amely az utóbbi időben mindinkább nyűggé vált. A rádiótársaság eladta a múzeumot, miután a ráfizetés hatvanötezer fontsterlingre rúgott. Az új tulajdonos akarata szerint (bár egyejőre nem tudni ki az) a Beatles City elhagyja Liverpoolt, pedig a múzeum létrejöttének pillanatától fogva a város lakóinak büszkesége volt. A kónyszerköltözés egyik kézenfekvő oka a gazdasági pangás, amely Nagy-Britannia második legnagyobb városát sújtja. De nemcsak ez a baj forrása. Az Economist című angol hetilap megfogalmazása szerint „a kulturális létesítmények helyzetét mindig az állami támogatás határozta meg alapvetően. A konzervatív párt uralma alatt hűvös szelek fújnak, semmi jót sem hoznak a művészetek állami támogatásának ügyében." Az idén a kultúra állami támogatása Nagy-Britanniában mintegy százmillió fonttal csökkent. A katonai kiadások viszont egymilliárd fonttal emelkedtek. Cz. I. *yfajdnem egy évtized telt el azóta, IVI hogy nem találkoztunk, most véletlenül, az autóbuszban futottunk össze, kölcsönösen megörülve egymásnak. Beszélgetésünk sokágú volt, s mert úgy érzem, vallomása túlmutat egy egyedi eseten, azért tolmácsolom az ő szavaival. ,,Én eredetileg nem pedagógus akartam lenni, hanem színész. A színpad helyett a katedra jutott, bár ez sem igényel kisebb tehetséget, mert az olcsó ripacskodás, a szerep nem tudása, a múlelkesedés, a hazug szó ~ innen is legalább olyan hamisan hangzik, mint a színpadról. Mi volt a legnehezebb? Sok minden. Új közösségbe beilleszkedni mindig nehéz, hirtelenül szerepet cserélni a tanulási és tanítási folyamatban, tanulóból a folyamat irányítójává válni, nem könnyű feladat. Bizonyítani, hogy a kezdő pedagógus ismeretei bőségesek, módszertanilag teljesítményképes, munkaszerető ember, s nemcsak oktatni, nevelni is akar. Hát ez bizony irtó nehéz... A munkakezdést nem könnyítette meg, hogy én voltam az egyetlen 35 éven aluli pedagógus az iskolában, ahová kerültem. Csupa családos, nagyon rendes, de olyan emberek, akiknek valahogy se idejük, se kedvük nem volt velem foglalkozni. Mentem az idegen utcákon és torkomat szorongatta a magány. Elmúlt a nagy nevetések, jóízű beszélgetések kora, a barátok szétszéledtek az országban, a Zobor, U j g2Ú a NVtra-Part csak emlék már. Amíg nem m kezdtem dolgozni, soha nem voltam egyedül. Világéletemben kitűnő tanuló lévén, középpontban voltam, élveztem társaim I szeretetét, mert mindig számíthattak rám, 1986. IX. 5. -------nemcsak a közös tanulásban, de mindennemű panaszuk prókátoraként én jártam közben. Voltak bizonyára, akik kevésbé szerettek, de soha nem éreztem, hogy valaki „nem bír", mert mindig a segítőkészség vezetett. Szóval egy stabil meleg közegből kerültem a hűvös közöny világába, amelybe sokkal ritkábban derített fényt az érdeklődés, a megértés igyekezeHogyan merek kezdő pedagógus létemre kilógni a sorból, megkérdőjelezni a „rendet". Feltűnési viszketegséget, kivagyiságot, törtetóst, szereplési vágyat láttak benne, pedig hol voltak már az én színészi ambícióim, mikor már ráéreztem a tanítás ízére, a gyermekekkel való olyan kapcsolatra, amilyen a legjobb színész és közönsége között sem létezhet... „Minek töröd magad?“ Egy fiatal pedagógus monológja te a többiek részéről, mint az ellenszenv meg-megvillanó villámai. Az első hónapok a lázas igyekezet jegyében teltek. Minden új volt, a megszólítás, a felkészülés, az önálló tervezés, a vázlatírás, a mindennapi munka, a gyerekek, az első igazgatói látogatás és a tanítás igazi ize, felismerés, hogy amiért hetek óta küzdők, izgulok, az a TANÍTÁS. Kezdetben válaszoltak kérdéseimre, amelyekkel a tapasztalathiányból adódó bizonytalanságaimat akartam kiküszöbölni. Régi hibám, hogy szókimondó vagyok. Ahogy izmosodott a saját véleményem az iskolai munkáról, egyre nehezebb kérdéseket tettem fel, amelyekre mindig nem lehetett 5-15 év rutinja alapján válaszolni. Ekkor már nagyon gyanús kezdtem lenni, de amikor önálló véleményemnek is hangot adtam, meghökkentek. Mit akarok? Valahogy nem akarták elhinni, hogy én meggyőződésből minden gyermekből a maximumot akartam kihozni. »Ugyan, minek töröd magad annyira, a te tantárgyadból nincs felvételi vizsga a középiskolában, bún a gyerekeket ennyire befogni, untig elég, ha az alapokat igyekszel valamelyest lerakni...« Csak tetézte a bajt, hogy egyszerűen nem voltam hajlandó a megérdemeltnél szitányival sem jobb osztályzatot adni a kollégák, illetve a városka — hogy úgy mondjam - fontosabb emberei gyermekeinek sem. Mit érdekelt engem, ha nem kapok olyan szép szelet húsokat a hentestől, mint a számtanszakos kolléga, s nekem nem tesznek félre banánt, amikor nincs idő sorban állni. Az vágott mellbe, amikor az igazgatóhelyettes jóakaratúan, de direktívákat sejtető hangon figyelmeztetett: az iskola jár rosz- szul, ha hajthatatlan vagyok. Mert: X és Y papája ezt meg azt, ami nagyon fontos lenne az iskolának, nem intézi el, nem utalja át, megakadályozza, nem hagyja jóvá, nem szerez például autóbuszt az iskolai kiránduláshoz, műanyaglapokat a munkára neveléshez, nem küld embert a vízvezeték, a kazán stb. megjavításához és így tovább... Voltak persze ütközeteim a szülőkkel is, a gyermekekkel is, de azt az egyet nagyon boldogan, szinte elégtétellel mondom, hogy a gyerekekben soha nem csalódtam, pedig már a harmadik iskolában tanítok, ösztönösen és tudatosan arra törekedtem, hogy ne játsszam a tanárt előttük, mert ez ellen valami bentről jövő ellenszenvvel viseltetnek. A legfőbb fegyverem az ö előrehaladásukért vívott harcban a szeretet volt. Ók soha nem haragudtak rám sem a szigorú osztályzatokért, sem a verseny- feladatokért, persze nem csinálták valamennyien egyforma odaadásai. Érezték, hogy az ó érdekükben »nyüzsgők«... Szeretem, megértem, védem őket, tudok az ő fejükkel gondolkodni, beleélni magam pillanatnyi helyzetükbe. A tantestületi szobából jövet, de sokszor a tanterem volt számomra a menhely! Míg a felnőttek fájdalmat okoztak, addig ők gyógyítottak nyílt őszinteségükkel, nyers szókimondásukkal, közös nevetésekkel. Azt hiszem, aki ezt igazán átélte, olyan erőt kapott, hogy nem hagyja el a pályát semmiért sem. Ez segíti hozzá, hogy megtalálja a szót értés módját kollégákat, felettesekkel, szülőkkel egyaránt. “ SZEBERÉNYI JUDIT Kadosa Pál lévai szülőháza (A szerző felvétele)
