Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-15 / 33. szám
A Rudé právo Haló, sobota című mellékletében jelent meg a lap moszkvai tudósítójának interjúja Vlagyimir Vinogradowal, az Oroszországi Föderáció külügyminiszterével, amelyben néhány kevésbé ismert tényt tár az olvasó elé a szovjet diplomáciáról. KI. .ugodt, kellemes hangja I »V van, szívesen vitázik, szavait visszafogott gesztusokkal kíséri, a beszélgetésbe szellemességet, szikrát tud vinni. Nélkülöz minden „diplomáciai“ merevséget. Ellenkezőleg, a vele folytatott beszélgetés az ember számáré élményt jelent, szívélyes találkozást. Vlagyimir Vinogradov negyedik éve az Oroszországi Föderáció külügyminisztere. • Egyesek számára az ön minisztériumának létezése újdonság lehet. Mikor jött létre?- A második világháború után, ugyanúgy, mint a többi szövetségi köztársaságban. Ez nyilvánvalóan objektív következménye volt a köztársaságok háború utáni belső fejlődése új dinamizmusának, egyáltalán a nemzetközi élet növekvő intenzitásának s főleg a Szovjetunió ebben játszott fokozódó szerepének. A saját külügyminisztériumra, vagyis az egyes szövetségi köztársaságok külkap- csolataival foglalkozó intézményre való jog, joguk nemzetközi megállapodások kötésére és külkap- csolatok fejlesztésére, része lenini nemzetiségi politikánk elvei érvényesítésének, része céljainak, hogy a Szovjetunió minden nemzete számára létrehozza a további fejlődéshez szükséges feltételeket, és harmonikusan összekapcsolja érdekeiket annak az egész államszövetségnek az érdekeivel, amelyben egyesültek. • Hogyan tükröződik ez az elv a köztársasági külügyminisztériumok tevékenységében, s konkrétan milyen feladatokat látnak el ezek a hivatalok? — Ezeknek a minisztériumoknak kétszeres az alárendeltségük. Egyrészt alá vannak rendelve az illető köztársaság minisztertanácsának, vagyis szuverén kormányának, ami garantálja, hogy munkájukban maximális mértékben tükrözzék az adott köztársaság érdekeit. Másrészt alá vannak rendelve a szövetségi szervnek, a Szovjetunió külügyminisztériumának. Ezzel el tudják látni két feladatkörük közül az egyiket - összekapcsolni az egyes köztársaságok érdekeit a Szovjetuniónak mint egésznek közös nemzetközi politikai irányvonalával. A köztársaságoknak ezért nincsenek külföldön nagykövetségeik, hanem ezt a jogukat gyakorlati okokból átruházták arra a szövetségre, amelyet alakítottak - a Szovjetunióra. • Tudná illusztrálni ezt a kettős feladatot? — Ez a kettősség illusztrálható például a határmenti kereskedelemmel, munkánk egyik területével. Valamennyi szövetségi köztársaság fejleszti azt a szomszédos országokkal, természetesen saját specifikus szükségleteikből és földrajzi adottságaikból kiindulva. Ezenkívül a külfölddel való gazdasági együttműködésnek ezzel a bevált formájával országos szempontból segítik a jó, tárgyszerű szomszédi kapcsolatok fejlesztését, és hozzájárulnak a bizalom légkörének és a ntemzetközi kapcsolatoknak a fejlesztéséhez. A köztársaságok külügyminisztériumai intenzíven segítik a szövetségi köztársaságok intézményeit, igazgatási szerveit, társadalmi szervezeteit abban, hogy nemzetközi kapcsolatokat létesítsenek, és elmélyítsék azokat. Például csak az OSZSZSZK-ban vagy negyven minisztérium és reszort tart fenn közvetlen nemzetközi kapcsolatokat a szövetségi minisztérium szintjén fenntartott kapcsolatok mellett. Széleskörűen fejlődnek a baráti kapcsolatok a testvéri szocialista országokkal, az egyetemek, a városok, a sport-, kulturális és tudományos központok kontaktusai. • Az Oroszországi Föderáció több nem szocialista ország köz- igazgatási területeivel is hasznos kapcsolatokat létesített, kiegészítve a nemzetközi szintűeket.-Az ötvenes évek közepétől léteznek ilyen kapcsolataink például az NSZK Észak-Rajna - Vesztfália tartományával, ahol hagyományosan a szociáldemokraták vannak kormányon. Ez a kormány - mint látható - élénken érdeklődik a partnerkapcsolatok iránt. Kapcsolatfelvételi ajánlatukat üdvözöltük mint lehetőséget arra, hogy a különböző problémákkal kapcsolatosan közös nevezőt találjunk, mint lehetőséget az emberek kölcsönös megismerkedésére, a széles körű cserére. A kölcsönös látogatások, kiállítások, együttesek cseréje, a tapasztalatcserék - mindez mindkét fél számára hasznos. Például az utóbbi időben nagy figyelmet szentelünk a városrendezés, a természetvédelem terén szerzett ismeretek cseréjének. Partnereink érdeklődnek eredményeink, mi pedig az ő eredményeik iránt: a kis területen rendkívül nagymértékben koncentrálódott ipar és a felmerült rendkívül bonyolult ökológiai problémák megoldása során számos tanulságos tapasztalatra tettek szert. Ugyanúgy van ez a korszerű technika, főleg a számítógépek kihasználása terén is az oktatási folyamatban. Számukra viszont rendkívül érdekesek nevelési eredményeink. Az utóbbi időben megmutatkozik, hogy más NSZK-beli tartományok is szívesen folytatnának velünk hasonló együttműködést. • Vannak kapcsolataik Kanada Alberta tartományával is.- Gazdag tapasztalatokra tettek ott szert a legkeményebb északi feltételek közti olajkitermelésben, például még bitumenes homokból is, ami érdekelt minket. A kanadaiakat pedig érdeklik az állandóan fagyott talajokon való építkezésben szerzett tapasztalataink, melyek valóban gazdagok. Hasonlóan járhatunk el más szakterületeken is, például a mezőgazdaságban, a faiparban stb. Az ilyen kapcsolatokról még hosszasan lehetne beszélni — így kontaktusainkról az USA, Japán, Brazília kormányzóinak egyesületeivel, Venezuela városi tanácsainak egyesületével, kapcsolatainkról francia, svéd és olasz partnereinkkel stb. Nem utolsósorban minisztériumaink foglalkoznak a konzuláris jellegű kérdésekkel és az OSZSZSZK iránt érdeklődő külföldi tudósítókkal való kapcsolatokkal. • Az Oroszországi Föderáció életéből a gazdaság mellett leginkább mi iránt érdeklődnek partnereik? — Elsősorban az állami irányítás tapasztalatai és a nemzetiségi politika megoldásának gyakorlati eredményei iránt. Az OSZSZSZK - mint ismeretes - 16 autonóm köztársaságot, 10 nemzetiségi körzetet és 5 nemzetiségi területet foglal magában. Tehát a nemzetiségi összetétel szempontjából nagyon bonyolult formáció. Elmondhatjuk, hogy emiatt a maga módján előfutára lett az egész Szovjetunióban a nemzetiségi kérdés lenini szellemben történő megoldásának. Ezért büszkék vagyunk arra, hogy most külföldi vendégek érkeznek hozzánk tanulmányozni a nemzetiségi kérdés megoldásának különböző vonatkozásait. Ez ugyanis már közvetve bizonyítja annak elismerését, hogy a szocializmus képes volt olyasmire, ami másutt óriási és jellemző problémákat okoz. Elég, ha az amerikai indiánok szomorú sorsát tekintjük, akiket úgymond, az Egyesült Államok szemétdombjára vetette, vagy az eszkimók nemzeti létének degradálását... Mellesleg élénk érdeklődés mutatkozik a szovjet Észak kis nemzetei nemzetiségi kultúrái előtt megnyílt fejlődési lehetőségek iránt. A közelmúltban járt nálunk a spanyol államigazgatási miniszter. Meg akart ismerkedni realitásainkkal, azzal, hogyan oldottuk meg azoknak a problémáknak az alapját, melyek Spanyolországnak gondot okoznak. Vegyük a baszkokat... A spanyol vendég nagy érdeklődést tanúsított az iránt, hogyan sikerült elérnünk az egyes nemzetiségi kultúrák sajátosságainak megőrzését, s egyben megnyitni előttük felvirágzásuk lehetőségeit a kölcsönös harmonikus gazdagítás által. • Engedjen meg egy más jellegű kérdést - harmadik évtizede tevékenykedik a szovjet diplomáciában. A külkereskedelemben szerzett tapasztalatait továbbiakkal gazdagíthatta mint nagykövet Japánban, Egyiptomban, Iránban, mint a szovjet delegáció vezetője a közel-keleti konfliktus rendezéséről 1973-ban Genfben rendezett nemzetközi konferencián, mint a Szovjetunió külügyminiszterének helyettese. On szerint melyek egy diplomata kulcsfontosságú tulajdonságai?- Elkötelezettség az ügy iránt, melyet szolgálok. A tárgyilagosság. Realitásérzék, józanság, elfogulatlan ítélet. Nagy belső fegyelme és kitartása megakadályozza, hogy kedélyhullámzása, szubjektív ítélete hatása alá kerüljön. Röviden - énjét e hivatás szolgálatába kell állítania. Gyakran alakulnak ki róla a diplomácia „nagyvilági csillogása" által torzított illúziók. Ez a foglalkozás azonban főleg lemondásokkal jár együtt. Le kell mondani a családra és önmagukra szánt időről, az életet a munka ritmusának kell alárendelni, a munkaidő reménytelenül kitolódik a szabadidőre is. A munka, a vele járó kötelességek, sajátos követelmények olyannyira alárendelik maguknak az ember magánéletét is, hogy tudatos erős önfegyelmezés, szilárd hátország és e hivatás iránti mély szeretet nélkül a diplomáciában nem lehet valóban becsületesen helytállni. • On az SZKP XXVII. kongresszusának küldötte volt. A tanácskozásból mi hatott önre a.leg- inkább?- Az előző három kongresszuson is küldött voltam, s így természetesen összehasonlíthattam. Az eredmény? Változott a kor, változtak a problémák is, melyek megoldásához hozzálátunk. Erről már sokat beszéltek. Hasonlóan arról is, hogy a nemzetközi élet szempontjából milyen felelősségteljes volt a pillanat, amikor a kongresz- szust összehívták. A feladatok nagysága az ország belső építésében és a békéért vívott harcban, a kongresszusra jellemző offenzív hozzáállás e feladatok megoldásához jogosan ruházzák fel a „történelmi“ jelzővel. Még valamiről szeretnék azonban szólni. A kongresszusi küldöttek, az egyszerű szovjet emberek- munkások, építők, parasztok- felszólalásaiban adott munkaterületük érdekei és problémái mindig egyértelműen kötődtek, mondhatnám; az állami szemlélettel, a dolgozók képességével, hogy lássák az országépítés széles összefüggéseit, képesek legyenek valóban állampolgárként gondolkodni. Ez óriási dolog, a szocializmus mérhetetlen vívmánya, amely éppen ebbe az irányba vezeti az embert — elmélyíti közéletiségét, kollektivizmusát, az egészhez való kötődésének tudatát. És ezt tovább kell mélyíteni. Mindenütt. A pénz világa — moszkvai szemmel Hogyan lazítható az adóssághurok A fejlődő országok eladósodása nyomasztó teherként nehezedik a Nyugat valutapiacaira és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy pusztító erővel rájuk szakad. Több száz milliárd dollárral tartoznak a felszabadult országok, ez azt jelenti, hogy adósságuk körülbelül másfélszer annyi, mint az évi exportbevételük. A fejlődő országok csupán a kamatok fizetésére évente mintegy száznegyven milliárd dollárt fordítanak. Több mint negyven ország nem képes teljesíteni a nyugati bankokkal és a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel szembeni kötelezettségeit, vagyis gyakorlatilag fizetésképtelenek. Amíg korábban pánikot okozott a valutapiacokon és az értéktőzsdéken az adósságok megtérítésének ideiglenes szüneteltetése, most a fizetés- halasztások bejelentése vagy a hitelek visszafizetésének soron következő átütemezése szinte megszokott jelenséggé vált. Ilyen körülmények között a nyugati pénzügyi körök a válság leküzdésére kénytelenek rendkívüli intézkedéseket foganatosítani. Ám sem az új hitelek, sem a régiek meghosszabbítása, sem a „nadrágszíj meghúzásának“ politikája nem hoztak érzékelhető megkönnyebbülést az adósoknak. Az eladósodás terhe nyomasztóan hat a hitelező országokra is, ami abban is megnyilvánul, hogy romlik a magánbankok helyzete. A tegnapi „hiteleufóriát“, amikor a bankok még örömmel nyújtottak előnyös kölcsönöket a fejlődő országoknak, ma a jelentős veszteséget fizetéselmulasztások, a fizetésképtelenség veszélye váltotta fel. Miután egyre érezhetőbben sűrűsödnek az adósságválság felhői és fennáll az a veszély, hogy nemzeti érdekeik védelmében az adós országok egyoldalú cselekvésre szánják rá magukat, az amerikai vezetés a kezdeményezést igyekszik a saját kezébe venni. Az IMF (Nemzetközi Valutaalap) és az IBRD (Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank) 1985 októberében Szöulban tartott ülésén az Egyesült Államok előterjesztette az adósságprobléma rendezésének — az USA pénzügyminiszteréről „Baker-tervnek“ elnevezett - tervét. Hogyan szándékszik biztosítani a „harmadik világ“ stabil fejlődését a Baker-terv, amelyet a Wall Street Journal - az Amerikai Egyesült Államok jelentős mértékű hozzájárulásának tekint a „nemzetközi gazdasági együttműködés ügyéhez“? A terv szerint a tizenöt legnagyobb adósnak három év alatt 29 milliárd póthitelt nyújtanak, továbbá bizonyos % kedvezményeket adnak az afrikai országok egy csoportjának. Az új dotáció fő forrását (20 milliárd dollár) magánbankok képezik. A fennmaradó összeget pedig a Nemzetközi Fejlesztési és Újjáépítési Bank, valamint a nemzetközi fejlesztési bankok bocsátják rendelkezésre. Ezen bankoknak többnyire az lenne a feladatuk, hogy a „strukturális átszervezések“ politikájában a közvetlen végrehajtó szerepét játsszák - nyugati recept alapján. Ez utóbbi azt jelenti, hogy a kölcsönvevő országokkal szemben követelményként támasztják, hogy minden módon ösztönözzék a magánvállalkozást és - azzal az ürüggyel, hogy nem hatékony - szűkítsék a gazdasági élet állami szektorát. A Baker-terv a propaganda-parádé ellenére, amellyel Szöulban előterjesztették, véleményünk szerint elvileg semmi újat sem hozott az adósságprobléma megoldásában. Nyilvánvaló, hogy a póthitelek összege, még ha rendelkezésre is bocsátják azokat, nevetségesen kevés a kamatfize - tések évi négyszázmilliárdjához képest, amelyet a fejlődő országoknak e három év alatt kell fizetni. Ami pedig a magánkezdeményezés ösztönzésére és a piaci erők szabaddá tételére vonatkozó felhívásokat illeti, az ilyen ajánlások szomorú következményei közismertek, így Chile és Jamaica példájából is. A Baker-tervben a tizenöt legnagyobb adósnak és a Szaharától délre fekvő afrikai országok csoportjának kiemelése nem véletlen. Itt a régi „oszd meg és uralkodj“ politika kissé módosított formájával van dolgunk. Nyilvánvaló, hogy az Amerikai Egyesült Államok igyekszik megzavarni a fejlődő országok összefogását és azt a törekvésüket, hogy az adósságválság leküzdésére közös álláspontot alakítsanak ki. Külön regionális programokat és „támogatási alapokat“ hoznak létre, hogy megosszák őket. Az amerikai terv valójában egy újabb kísérlet a fejlődő országok azon követelésének semlegesítésére, hogy gyökeresen megoldják a külső adósságok problémáját, tompítsák annak politikai életét, s együttesen szilárdítsák meg a nemzetközi valutarendszer jelenlegi mechanizmusát. A Baker-terv célja: arra kényszeríteni a fejlődő országokat, hogy teljes egészében teljesítsék a hitelezőkkel szembeni pénzügyi kötelezettségeiket. A felszabadult országok azonban nem képesek erre. Garcia Perez perui elnök éppen ezért válaszolt Dante szavaival az amerikai újságíróknak arra a kérdésére, lehetséges-e az adósság- probléma megoldása: „Hagyj föl minden reménnyel.“ A Szovjetunió kormányának január végén az ENSZ főtitkárához küldött memoranduma megállapítja, hogy a külső adósságok problémájának tényleges megoldása nem érhető el a nemzetközi gazdasági kapcsolatok igazságos és demokratikus alapon való újjárendezése nélkül. A szovjet kormány számos — az adósrabszolgaság enyhítésére irányuló — javaslatot terjesztett elő. Például a kölcsönök kamatlábainak csökkentése, a valutaárfolyamok stabilizálása, a nemzetközi valutarendszer újjászervezése valamennyi állam érdekeinek figyelembe vételével. Ezek az intézkedések - moszkvai vélemény szerint - valóban elősegítenék az adósság-probléma megoldását. VLAGYISZLAV DMITRIJEV, az Ekonomicseszkaja Gazeta valuta- és pénzügyi szakértője Találkozás az ŐSZ SZSZK külügyminiszterével
