Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-08 / 32. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1986. augusztus 8. XIX. évfolyam Ára 1 korona Ismerősöm kisfia hetek, hónapok I múltán is csillogó szemmel beszél arról az estéről. Azon a napon kezdetben minden olyan volt, mint máskor. A gyerkőcök megjöttek a napköziből, megérkezett édesanyjuk is, pihegve cipelte a degeszre tömött bevásárlótáskát, tüstént nekilátott vacsorát főzni. Kisvártatva ha- zaviharzott az apa is, beletemetkezett az újságba, s közömbös feleleteket adott a gyermek érdeklődő kérdéseire. Amikor felállt az asztaltól, foghegyről odavetette: — na, mi volt ma a suliban, nem kaptál ötöst? A fiú hümmögött valamit, de az apát szemlátomást nem nagyon érdekelte a válasz, mert a tévéműsort böngészte. Később is minden a megszokott kerékvágásban haladt. A férfi elrohant valamit megbütykölni, a feleség mosogatott, a gyermekeket beterelték a szobájukba. Már esteledett, s az időközben visszatért férfi nagyot szusszantva éppen a tévé kapcsolójához nyúlt, amikor hirtelen sötét lett. Hosszú perceken át tartott az áramszünet. A férfi gyertyát gyújtott, egyre idegesebben izgett-mozgott, járkált fel- alá. Nem talált kedvére való műsort a táskarádióban sem. A gyerekek hancúroztak, sivalkodtak, élvezték a szokatlan helyzetet. Csak nem akart kigyulladni a fény. Végül is az anya veteti véget az unalomnak, a mind zavaróbb semmittevésnek. Mesélni kezdett. Először Hófehérkéről, aztán gyermekkori játékairól, később önmagáról. Arról, milyen gyermek volt ő, minek örült, mitől félt, meg hogyan érezte magát először, tízévesen a hegyek között pionírtáborban. Lassanként az apja is megnyugodott, neki is megeredt a nyelve. Es ő is mesélni kezdett többek között csodálatos gépekről. A kisfiú ma is csillogó szemmel beszél arról a varázslatos estéről. Amikor világosság lett, nővérével együtt kérlelték szüleiket, kapcsolják el a villanyt, meséljenek tovább, de már későre járt és a tévében még ment a krimi... Alapjában véve ismerős a történet. Mondhatnánk azt is, hogy sajnos jellemző mind több család hétköznapjaira, sőt hovatovább hétvégeire is. Ahol ideges-kapkodós reggelek, papírra vetett üzenetek, közhelyes félmondatok, felszínes kapcsolatok jellemzik a szülő és a gyermek kapcsolatát. S alig van ez másképpen szombaton, vasárnap, vagy más ünnepnapokon. Hiszen akkor fusizni lehet, meg végre jó nagyokat szunyókálni, s hosszú órákat ücsörögni a tévé előtt. Több olyan pazarul berendezett szövetkezeti házban jártam az utóbbi években, ahol korszerű bútor csillogott, csak egy olyan asztal hiányzott, amely köré az egész család egyszerre leülhetne enni. Fölösleges, mondta a háziasszony, majdnem mindenki máskor reggelizik meg vacsorázik, ebédre üzemi kosztra, illetve napköLadislav Lisicky felvétele zibe jár a család, legfeljebb vasárnap délben találkozunk, akkor meg elférünk valahogy a konyhaasztal körül. Néhány napja ötvenedik születésnapját ünneplő munkatársam mutatta szomorúan közeli faluban lakó szülei levelét: ,,Fiam, levélben gratulálunk, a pénzt majd elküldjük postán, ne gyere értünk kocsival, nem tudunk kimozdulni, most érik a paradicsom meg a dinnye, locsolni kell, meg eladni azt, ami megtermett, hidd el, fiam, alig alszunk. “ Mentegetödző szavak, kifogások: rohanós világban élünk, kell a pénz, hajtani kell, szüntelenül versenyt futunk az idővel. Nem érünk rá meghallgatni munkatársaink gond- ját-baját, nincs mikor leülni baráti beszélgetésekre, s hovatovább nem találunk időt meghitt családi együttlé- tekre sem. Pszichológusok, orvosok figyelmeztetnek a túlhajszolt életmód veszélyeire. De különösen azok a tragédiák, amelyek ismerőseink, netán rokonságunk körében következnek be: amikor harminc-negyven éves fiatalember, családapa már nem tudja élvezni mindazt, amiért sokszor éjt nappallá téve dolgozott, hajszolta önmagát, vagy amikor a kihűlt családi fészekben helyét nem találó gyermek délutánonként magára maradva csellengeni kezd, s egyre rosszabb és veszélyesebb útra tér... Néprajzos barátom mondta a minap, hogy egyre inkább elfelejtünk ünnepet ülni, megpihenni, legalább szeretteinkkel törődni. Nagyapáink egykor bizony keményen dolgoztak a megélhetésért, és mégis találtak időt társas összejövetelekre, meg tudták adni a családi összejövetelek fényét, hangulatát. Bokros teendőik, megannyi gondjuk ellenére sem feledkeztek meg családjukról, gyermekeik neveléséről. Nyár van, még itt a szabadságok, a vakáció ideje. Élvezze csak a gyermek a vakáció szabadságát, s az is jó, ha néhány hétre nyaralni megy. De legalább ilyen fontos, hogy ilyenkor találjunk utat gyermekünkhöz, szakítsunk időt a közös beszélgetésekhez, a meghitt együttjéthez. Próbáljuk meg az eddiginél jobb alapokra helyezni kapcsolatainkat, hiszen gyermekeink igénylik a szülő szere- tetét, okos útbaigazító szavait. Ezért fontos, hogy időről időre, legalább a hétvégeken néha kikapcsoljuk a tévét, a külvilágot, törődjünk többet gyermekeinkkel, egymással, legyen egymáshoz minél több őszinte, emberi szavunk, aktív szeretet melengesse együttlétünket. Mindez megéri, nagyon is megéri, bár ezt a szót nem a ma annyira elburjánzott értékszemlélet alapján írom le, hanem annak mélyebb, erkölcsi értelmére gondolok. Ugyanis tempós, mérföldes léptekkel előrehaladó, modern korunkban - erre oly sokszor, de talán még mindig nem elégszer döbbenünk rá - sem tudunk meglenni egymásra odafigyelő, egymást féltő szeretet nélkül. SZILVÁSSY JÓZSEF
