Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-01 / 31. szám
* írta: Viliam Plevza akadémikus, az SZLKP KB tagja, a Marxista-Leninista Intézet igazgatója — ehszlovákia Kommunista Pártja WO megalakulása óta az egyetlen olyan politikai erő volt, amely következetesen harcolt a burzsoá-demokratikus politikai rendszer ellen, annak megdöntéséért, s a szocialista átalakulás valóra váltásáért. A párt az első jóváhagyott dokumentumokban a marxista elvek - az osztályszempontokat érvényesítő történelemszemlélet és a pártosság - alkotó érvényesítésének eredményeképpen Csehszlovákia megalakulását nagyon kedvezően értékelte. Többek között azért is, mert - ellentétben a környező országokkal - lehetővé tette azoknak a forradalmi erőknek a legális tevékenységét, amelyeknek történelmi feladatuk volt harcolni a csehszlovák államiság új tartalmáért. Dr. Bohumír Smeral, a párt egyik alapító tagja, már 1921. január 13-án kijelentette a Nemzetgyűlésben: „Az önálló Csehszlovák Köztársaság létét nemcsak egyszerű valóságként ismerjük el, hanem ezt a tényt a korábbi állapotokhoz képest nagy történelmi fejlődésként értékeljük. (...) Ez az állam a mi államunk is. Mi nem akarjuk felforgatni, hanem meghódítani. “ Csehszlovákia Kommunista Pártja a cseh és a szlovák nemzet minden haladó hagyományának - beleértve a kulturális hagyományokat is - örököseként lépett fel. Ez az örökség a párt kultúrpolitikai programjának szerves részévé vált, egyúttal pedig a kapitalistaellenes harcot is jelentős mértékben segítette. Ez a tény is érthetővé teszi azt, hogy már a München előtti Csehszlovák Köztársaság léte során miért csatlakoztak a cseh és a szlovák kulturális élet jeles képviselői a kommunista mozgalomhoz, s miért vették ki részüket a tőkés rendszer megdöntéséért vívott harcból. A szlovák nemzeti felkelés és a cseh nép nemzeti felszabadító harcának vívmányai egyszerre szolgáltak alapul és kiindulópontként abban a társadalmi folyamatban, amely népünk nagy szociális eszményeinek valóra váltásáért bontakozott ki. E nagyszabású program megvalósításában a művészek többsége is céltudatosan szerepet vállalt. A munkásosztály politikai hatalmáért, továbbá a győzelmes februárt követően a cseh és a szlovák nemzet gazdasági, szociális és szellemi fejlődéséért megvívott harc szorosan összekapcsolódott - miként annak idején ezt Ladislav Novomesky hangsúlyozta — a nagyobb kulturáltságért és a művészet szocialista jellegéért folytatott küzdelemmel. Tárgyilagosan megállapíthatjuk, és számos fontos tény is azt igazolja, hogy az ötvenes években társadalmunk szellemi életében ugyan nem sikerült felszámolnunk minden olyan jelenséget, szokást, amely letűnt korokból maradt ránk, ám a szocializmus alapjainak lerakásával párhuzamosan megvalósítottuk a szocialista kulturális forradalom első szakaszainak feladatait is. S ebben a folyamatban tanúi voltunk - a társadalmunk fejlődésében időnként felbukkant megtorpanások, hibák ellenére - a művészeti alkotómunka nagymértékű fejlődésének. Ez a fejlődés a hetvenes években is folytatódott. A Csehszlovák Szocialista Szövetségi Köztársaságban élő nemzetek és nemzetiségek sokoldalú kulturális fejlődésének folyamata nemcsak a demokratizmus elért fokával, s a már létrehozott feltételekkel függ össze, hanem azzal a tartalommal, amely ezt a kulturáltságot fejleszti, méghozzá nem létünk egy mozzanataként vagy elemeként, hanem a szocializmus fejlődésének egyik legsajátosabb elveként. A szocialista társadalom építésének minőségi szempontból új szakaszában, tehát a CSKP XIV. kongresszusa programjának jóváhagyását követően ez a folyamat jelentős mértékben fölgyorsult. A párt és a kormány vezető képviselőinek a cseh és a szlovákiai művészekkel való találkozóján, 1974. június 25-én a prágai várban Gustáv Husák kiemelte, hogy a kultúra és a művészet támogatása a CSKP és az állami szervek politikájának szerves része. Megelégedését fejezte ki, ,,hogy az értelmiségiek, a művészet minden ágazatában alkotó emberek hatalmas többsége megértette kommunista pártunk és államunk vezetőinek erőfeszítéseit, ezekhez pozitívan viszonyul, s támogatja azokat.“ T ermészetesen a kultúra és a művészet pozitív értékelése — miként azt a CSKP XVII. kongresszusán is hangsúlyozták - nem jelentheti azt, hogy szemet hunyunk az e területen is tapasztalható gyenge pontok és nyugtalanító jelenségek fölött. A társadalmi fejlődés gyorsításának szakasza, amelynek feladatait a CSKP XVII. kongresszusa fogalmazta meg, ,, fontos feladatokat szab meg a kultúra és a művészet számára is, amelyeknek jelentős szerepük van szellemi életünk további gazdagodásában, az emberek alkotóerejének és tudásának gyarapításában, eszmei és erkölcsi fejlődésük elősegítésében ‘ \ Társadalmunk egész életét, annak minden szakaszát a sokrétű igények egyre erőteljesebb megnyilvánulása jellemzi. Ezek az igények nem elsősorban szubjektív kívánságokból erednek, amint ÚJ SZÚ 986. Vili. 1. • Liela Oacsev (Szovjetunió): Jövőbe tekintve azt talán né hányán az első benyomások alapján gondolnák. Az anyagi, de a szellemi szükségletek sokrétűsége s ezek kielégítésének az igénye azoknak a lehetőségeknek objektív eredménye, amelyeket a szocialista politikai rendszer nyújt legfontosabb funkciójának valóra váltásával: szüntelenül gyarapítja a társadalmi gazdagságot az ember sokoldalú fejlődése érdekében, kielégíti a társadalmi csoportok, rétegek és osztályok mind széleskörűbb, jogos igényeit, s igy járul hozzá a szocialista életmód elveinek meghonosításához. A minóségelvüség - amelynek gyakorlati megvalósításáért harcolunk - szükségszerűen feltételezi azokat az alapvető változásokat, amelyek megkövetelik az új, a társadalmi fejlődés jelenlegi fejlődési fokának megfelelő értékrendszer kialakítását, tehát az emberek és az erkölcsi szabályok közötti kapcsolat újfajta értelmezését, egyszóval a tudat átalakulását, hogy valamennyien tisztában legyünk új helyzetünkkel, s az ebből adódó felelősségünkkel. A társadalmunkban élő egyének, csoportok, rétegek és osztályok sokrétű érdeklődése jelentős mértékben hatással van a művészetre is, s meghatározza annak belső fejlődését. Ez a tény többek között megnyilvánul a művészek vagy a művészeti csoportok sajátos módszereiben, stílusában, alkotásaiban. A kulturális politika szempontjából az a lényeges, hogy ezek a sajátosságok a sokszínűség dialektikus egységét képezzék, amelynek közös nevezője a haladásért, a szocialista humanizmus nemes eszméinek megvalósításáért, az emberi lét szebbé, gazdagabbá tételéért, s az élet szépségének ábrázolásáért vívott harc. Elítéljük mindazt, ami ellentmond ezeknek a nemes elveknek. Amikor hangsúlyozzuk a sokszínűség dialektikus egységének elvét, amely a szocialista művészetben is érvényes, akkor ezt azért tesszük, mert tudatosítjuk, hogy a történelmi folyamatok pozitív befolyásolásában a kultúra pótolhatatlan feladata elmélyíteni az össztársadalmi integritást a szociális egyenlőség és a társadalmi igazságosság nagy eszméinek valóra váltása érdekében. Itt tehát az ember önmegvalósításának folyamatáról van szó a szocialista társadalomban, abban a politikai rendszerben, amely az egyén fejlődésében látja a társadalmi előrehaladás legfontosabb feltételét. N em lennénk azonban realisták, ha ezzel kapcsolatban nem említenénk meg azt, hogy az említett társadalmi feiadatokat csak a színvonalas művészet képes megvalósítani. Éppen ezért adunk hangot rendszeresen annak az igényünknek, hogy a kiemelkedő alkotásokat, a színvonalas művészetet támogassuk. Minden jószándékunk ellenére sem hunyhatunk szemet művészeti életünkben az olyan jelenségek fölött, amelyeket semmiképpen sem nevezhetünk a fejlődést elősegítő tényezőknek. Tanúi vagyunk kiváló szellemi teljesítményeknek, kiemelkedő művek megszületésének, ám annak is, hogy néhány művész nincs felkészülve, nem képes arra, vagy egyszerűen nem akarja azt, hogy magas művészi színvonalon ábrázolja a mai ember önmegvalósítási folyamatainak egyes mozzanatait vagy részletét, nem beszélve arról, hogy hiányoznak az olyan művészi alkotások is, amelyek legalább megkísérelnék szintetikus módon ábrázolni mai életünk fő irányzatait és jelenségeit Miroslav Válek nemzeti művész, a Szlovák Szocialista Köztársaság kulturális minisztere nem véletlenül említette meg a CSKP XVII. kongresszusán: „A jobb minőségért a középszerűség ellen harcolunk, s ez teljes mértékben érvényes a művészeti alkotómunkára, a kulturális értékek terjesztésére, s a művek értékelésére is.“ E téren is tudatosítanunk kell fogyatékosságainkat, hiszen a kulturális miniszter szavai szerint vannak olyan, jelenleg bírál hatatlan szerzők, akiknek művészi munkásságára ráférne az alapos, kritikai elemzés. E káros jelenség kialakulásában szerepe van a művészeti kritikának is. „Ameddig lesznek birálhatatlan szerzők, addig léteznek nem bíráló kritikusok is“ - mondta Miroslav Válek. Kívánatos lenne, hogy a kritikusok is teljes mértékben tudatosítsák állásfoglalásuk, véleménynyilvánításuk társadalmi felelősségét. A művészeti kritika kisebb vagy nagyobb mértékben minden alkalommal befolyásolja a művészeti szférát tehát nem veheti félvállról megismertető, továbbá politikai, ideológiai, világnézeti és erkölcsi feladatait. A jó művészet megsokszorozza az ember alkotóerejét. A fejlett szocialista társadalom építésének időszakában a művészet fontos és nemes feladatot tölt be abban is, hogy a kultúrát és a kulturáltságot ne szakítsák el a társadalmi élet más szféráitól. Ezt a szerepét úgy végzi minden területen — a politikától egészen az ideológiai szféráig —, hogy aktívan jelen van. s megfelelő hatást gyakorol azokra. Az ember napjainkban arra törekszik, hogy felnőjön korunk bonyolult, olykor lélegzetelállító tudományos-technikai vívmányaihoz és termelési rendszereihez. Cselekedeteivel azon iparkodik, hogy ezeket a vívmányokat az ember szellemi és anyagi életének szolgálatába állítsa. Ez a cél adja meg az értelmét a tudományos-technikai haladás vívmányai - mint a társadalmi fejlődés minőségileg új hordozói — meghonosításának a társadalmi élet minden területén, tehát a művészeti szférában is. A tudományos-technikai forradalom olyan mértékben veszi ki részét a szocialista értékek fejlesztésében, amilyen arányban járul hozzá a kulturáltság növeléséhez, az ember szellemi életének további gazdagításához. Célunk az, hogy mielőbb - Lenint szabadon idézve - egyenlőségjelet tehessünk a kommunizmus és a kultúra fogalmak közé. Ugyancsak nehéz helyzetben lennék, ha megpróbálnám valamennyi vasárnapi szokásunkat felsorolni, számba venni. Hiszen ahány család, annyiféle vasárnap. Más a hétvége falun és városon, vagy éppen a hétvégi házban, s persze a pihenőnapok programjába a mindenkori időjárás is beleszól. Azt azonban nem nehéz megállapítani, hogy az utóbbi néhány évtizedben életmódunk gyökeres átalakulásával együtt a vasárnapi szokások is megváltoztak. A hajdani békés, nyugalmas vasárnapok mozgalmas hétvégekké alakullak át. Szerencsére sok családban már nem a végtelenbe nyúló vasárnapi ebédek, nagy trakták jelentik a hétvége fénypontját, s ez nagyon egészséges. De az sajnos köztudott, hogy jóval kevesebbet beszélgetünk. A figyelmes emberi szó helyett a tévé, a rádió, a magnó készséges zajforrásnak — de csak annak — kínálkozik. Pedig mikor figyeljünk egymásra, a gyerekekre, a párunkra, a nagymamára, ha nem akkor, amikor végre van egy kis idő, és nem nyomaszt annyi elmaradt teendő, mint a hajszás hétköznapokon. Mentségünk persze akad éppen elég. Hiszen egy mai mozgalmas hétvégét megszervezni komoly feladat. Bevásárlás, az étel Hétvégi kedély elkészítése, az elvinnivalók bepakotása. Kocsival zsúfolt utakon autózunk a hétvégi házhoz, vagy szintén zsúfolt járműveken közelítjük meg a kirándulóhelyet, a vízpartot, a strandot. S ha végre megérkeztünk, vigyázni kell a gyerekekre, hogy ne égjenek le a napon, ne essenek bele egy szakadékba. Ha van kertünk. az ottani munkával örökké el vagyunk maradva. Jó volna néhány baráti szót váltani a szomszédokkal is, de már kezdődik az esti film a tévében, így beszélgetés helyett végül inkább együtt nézzük. , Gyakran túlságosan is megvalósítjuk az „aktiv pihenés" elveit. A lazításra szánt hétvége így zsúfoltra, hajszásra sikerül. Észre se vesszük, hogy már nem is a programok tartalma: a kedélyes, jóízű, vidám együtOét a fontos, hanem maga a lebonyolítás. Olykor ideges, feldúlt szülőket látunk szervezni, tevékenykedni, ki-becsomagolni, nyüzsögni egy-egy szép, nyári vasárnapon az egyébként nyugalmas vízparton, a kirándulóhelyeken. Pedig amit a hét végén elmulasztottunk. azt hét közben aligha tudjuk pótolni. Az elrontott együtOétet, a hétvégi rosszkedvet, kapkodást, idegeskedést, veszekedést megsínyli a családtagok egymás közötti kapcsolata, és eközben tovább romlik saját lelki kondíciónk is. Vállaljunk inkább egy kicsit kevesebb pihenést! Bármilyen mulatságosan is hangzik ez. Szervezzünk egyszerűbb, könnyebben megvalósítható programokat, törekedjünk arra. hogy az egészséges mozgalmasság ne zülljön kapkodássá. Persze hogy érdemes kimozdulni, de rohanni már csak akkor - s csak a pályán —, ha futni indult a család. -m & PUT ES fl Hill
