Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-17 / 3. szám

irezi. De Ivona otthon­getett. Múltak az évek on. Dkkal, telefonhívással, •zással - pontosan tíz isát követően, mikor is ót, megint, mint már in a kérdést. Mi lenne, ul? •erációtól, s attól, hogy ; nem lehet gyereke, igán nem jelentkezett, ' az eltervezett közös ö után meglátogatta, i falon egy síró kisfiú íját rekedt, de határo- Én az enyémet soha- ak látni téged sem! jváltó alatt kissé meg- <art azokra az évekre nhoz kötötték, s a ké- iz egyedülléttől és az szenvedett, ezető biztonságával i az ajtót és elindult az •tlennek érezte magát Évekig nem látta öt, és N ismert kimért, ele- s és a beszéd még t meg kopaszodott és férfi, akivel le kellett 5 akivel gondolatban •se - már egy idegen, ■idáman beszélgettek, nindkettöjükben meg- I elevenednek föl az gy kis szikra kellene, ók bezárkóztak pán- tukat. A végén Ivona további találkozásra a magas, szőke, ele­it, elismerést látott az Magabiztos léptekkel )lta volna, hogy resz­g volna az is, hogyha n egyszer megfordul­> KATALIN fordítása Anekdotakincs A becsületes olvasó Jacob Grimm berlini dolgozó- szobájában üldögélt, amikor ház­vezetőnője jelentette, hogy egy kislány akar vele beszélni. Grimm letette a tollat és már előtte is állt a látogató. Kilenc-tízéves, szöke- copfos gyermek nyitotta rá nagy, nefelejcskék szemét. - Maga a Grimm bácsi? - kérdezte. - Én vagyok, gyermekem! - Maga írta azt a mesét a hős kis szabóról.- Igen, én írtam, meg a bátyám.- Akkor-mondta a kislány komoly pillantással - tartozom maguknak egy tallérral. - Már miért tartoz­nál? - kérdezte az író meglepet­ten. - Hát azért - felelte a gyer­mek -, mert a mese végén az áll, hogy aki nem hiszi, az fizet egy tallért. Én pedig nem hiszem el azt a mesét. Most csak három garast adhatok, mert csak ennyi volt a perselyemben, de nemsokára elhozom a többit is. Grimm, híven ahhoz az elvéhez, hogy a gyerme­keket éppen olyan komolyan kell venni, mint a felnőtteket, elfogadta a három garast és megkérdezte, kicsoda s hol lakik, majd kezet fogva a kislánnyal, hazaengedte. Aztán levelet írt a kislány mamájá­nak és elküldte a három garast, megtoldva még egy tallérral,,, em­lékül a hős kis szabóra"! Fő a takarékosság Dumas pére regényeivel renge­teg pénzt keresett, mindazonáltal nemegyszer rettentő pénzzavarral küszködött és nagyon el volt adósod­va. Nyilván pénzügyekben nagyon könnyelmű volt, és gavallérkodása sem ismert határt. Am a takaré­kosság is megnyilatkozott benne, különösen nehéz időkben - vagyis egyetlen egyszer! A párizsi nagy kolerajárvány idején három diny- nyét vásárolt. Meg is ette őket szépen sorban. Fia, ifjabb Dumas ijedten szól rá: - De atyám, miért eszel kolerás időben annyi diny- nyét? - Mert ilyenkor olcsóbb - fe­lelte nyugodtan az öreg. A kö- Könnyen gyorsan megy az írás, azon- olódik kívül serkenti a szállítómunkások kiálto- sthez. zása és szitkozódása a lépcsőházban, rt fel- Abban a percben, amikor az időközben hogy megérkezett rendőrök segítségével betö- rgató- rik az ajtót, A leány és a betonkeverógép szol- című forgatókönyv elkészült. Jkkor a forgatókönyv felemás hatással van enek- a filmgyári kollégiumra. Voltaképpen tet- glalás szik nekik, de voltaképpen mást vártak. telje- Hogy mit vártak - maguk sem tudják, de ;. De vártak valamit, valami nagyot. •műn- az osztályvezetők kínosan habognak, atszik ötölnek-hatolnak, feszengenék. De meg­nnek- elégszenek azzal a ténnyel, hogy kézirat, papíros, bizonylat fekszik előttük. 1 sza_ - Mégis van valami kiindulópont zárja _ mondja a forgatókönyv-osztály vezetö­'k dö- je, s igyekszik nem nézni a bölcs bagoly­znek, ra. - De kétségtelenül hozzá kell még toldani valamit.- Nos, lehet - válaszolja készségesen Sokrétov. - De pontosabban micsodát?- Hát valami olyat, hogy mégis lássák: küllői dolgoztak a forgatókönyvön, kijavították, jú él- átgyúrták.- Például - hallatszik egy közömbös erős- hang az ablakpárkányról - hiányosan ipelte ábrázolja a kalmük sztyeppéken dívó meg sámánizmus felszámolásának problé­máját.- Sámánizmus? - dünnyögi Sokrétov, akire alaposan ráijesztettek a bútorszállí­tók. - Cselekményem egyébként a KFT-n játszódik, de a sámánizmus kér­déseit be lehet toldani. Be is toldom. Az irodalmárt arra kérik, toldja be egyúttal a tavaszi ivásnak és a tanyacso­portok elaprózódásának kérdéseit, vala­mint fejtse ki, miképp lehet megnyerni a magányos, idős munkásokat a klubaktí­vában való részvételre. . - Jöhetnek az idősek is - áll rá Sokré­tov, - jöhetnek a magányosok is. Mikor a rendező kezébe kerül az ipari hősköltemény jegyében, valamint a kal­mük sztyeppéken dívó sámánizmus és áldozatbemutatás elleni harc kérdései nem az általános figyelem homlokterébe helyezése szemszögéből készült forgató- könyv - a rendező elzöldül a méregtől. Dermedt kézzel löki félre a remekművet.- Barátocskám - súgja a gyártási osz­tály vezetője - ez nem megy. Mi fizettünk a forgatókönyvért. El kell készíteni.- De hiszen ez lázálom jegyében fo­gant - habogja a rendező. Végül is rááll, hogy megcsinálja a fil­met. Akármi lesz is, ő fedezve van: ott a bizonylat. Megbízták, hogy csinálja meg, hát megcsinálja. Azonkívül, csábítja a lehetőség, hogy elutazhat a kalmük sztyeppékre, és érdekes egzotikus típu­sokat gyűjthet. ... Egy év múlva a kis házivetítőben a merengő kollégium átveszi a filmet. Amikor kigyúlnak a lámpák, rémülettől eltorzult arcokat világítanak meg, s a gyár igazgatója zordan így szól:- Meg kell menteni ezt a filmet! Ilyen formában persze nem mutatható be.-Azt hiszem, be kell toldani valamit - jegyzi meg egy fiatalember, akit először látnak, és aki nem tudni, hogyan került ide. A testület reménykedve néz a fiatal­emberre.- No, persze, át kell dolgozni - folytat­ja az ismeretlen. - Először, ki kell dobni az egész betonkeverögép-motívumot. Dunya a szójaproblémával foglalkozzon. Ez manapság divatos, és a film okvetle­nül csak nyer rajta. Meg aztán, miért nem nevelte át Fedoszejics aktivista a sá­mánt? Mi itt a bökkenő?- Próbáld csak egykettőre átnevelni!- dörmögi a rendező.- Hát a forradalom tisztítótüzéről meg­feledkezett? - kérdi ünnepélyesen a fia­talember. E cáfolhatatlan érv után a film meg­mentését éppen őrá bízzák. A mentés sokáig, nagyon sokáig tart, és miért, miért nem, expedíció ruccan ki a kaukázusi Riviérára. Az újabb megtekintés után (a film címe most A pusztaság arca) a kollégium tag­jai félnek egymás szemébe nézni. Egy valami világos: a filmet újra meg kell menteni. A filmben lejátszódó esemé­nyek oly hajmeresztőén ostobák, hogy legjobb, ha groteszk gúnyképrevüvé ala­kítják rajzfilm-felvételek és humoros, ver­ses feliratok beiktatásával.- Éppen a legjobbkor! - kiáltja valame­lyik részlegvezető. - Épp most kaptam egy körlevelet, hogy ápolni kell a szovjet vígjátékot. Valamennyien nyomban megnyugsza­nak! Papír van, akkor minden rendben: jöhet a vígjáték. Két, Kijevből hozatott humorista gyor­san megváltoztatja az ipari és szója- hősköltemény jellegét. A film eseményei álom formájában peregnek, amelyet a ré­szeg Fedoszejics lát. Végül belefáradnak az érthetetlen film- • mel való viaskodásba, és elküldik a köl­csönzőnek. Nyaralóhelyi mozikban sütik el, abban a titkos reményben, hogy a saj­tó nem csap le rá.- És a kollégium sokáig gunnyaszt, búsan tűnődve:- Ugyan miért sikerült ilyen rosszul? Hiszen beleadtunk apait-anyait, minden­ről szó van benne, kitértünk egytől egyig minden problémára! És mégis valami hiányzik. Ugyan mi lehet itt a baj? GELLÉRT GYÖRGY fordítása 1) Központi Feketeföld Terület JEVGENYIJ JEVTUSENKO Töprengtem a parton csendesen... Töprengtem a parton csendesen, épp könnyese fűzfa alatt: kedvesem boldoggá hogy tehetem? Ne is áltassam magamat? Nem elég, ugye, lóiét s gyermek, nyűg vendégésdi, mozi. Neki maradéktalan kellek, én, rég-maradék valaki. A kor alá adtam váltamat, s ágak martak bele. És kedvesemnek ezért sem maradt, kisírni magát, helye. Virág helyett visszük a ráncaikat, s a világ terhét nekik: ml csaló, tóival férfiak. Sok kedves így keseredik. Kedvesem boldoggá hogy tehetem? Mit hordjak a lábaihoz? Ha satnyán hullt már, férgesen a gyümölcs, mit az élete hoz...? öröm, Ó...I Hogy a kedveseink szivét kedvünk gyarlón tlporlal Tudjuk, hogy készül a keserűség, de a boldogság - ki tudja! TANDORI DEZSÓ fordítása Két pár sí léc A négy silóc reáslmúlt a tornác falára - néma már a szinte holt ház. De megvagyunk ml benne: élek és élsz. Te alhatol. Virrasztók. És a strázsa-pár, a négy léc künn silbakol. A dupla pár sl némiképp neheztel, Hogy szundikálni nékik zúg se jut. Mindegyik lécen hosszadén bemetszett fehér Tejút. Szorongás törtet által a zimankón. Törékeny minden: légcsapok, te, ml, s a sl a csillagokra bök s szuronyt von, a vészt kivédeni. Emlékszel ­erdő, napsütötte hó, síbottal hóba róva: „B. Szaveljev“. A névbetűkre túlevél szemergett, de 6, mint kit az ordasok benyeltek - sehol. S egyszer csak féltem ezt a B. Szaveljevet s a kisfiát - a búbján lencseszemnyi jegy. Te, én, a sík, a minden egy szál pók-ldeg bogán libeg. És féltem ezt a kristály csöndet Itt, amint tetői rézsült hold s hó fedi... Mikorra szánt a hóba sín-nyomot megint velünk a sí? Egészség, kényelem - szegényes egy bilincs, mely „életünkhöz", úgymond, kötve tart: egy gombnyomás, s belőletek se, szálka sincs, két pár sítalp. Minden tető alatt a minden-ember él. Nem érdekes, New York-e, Párizs-é: e ház se mostohább, ahol ma gyertya-holdfehér a néma sl. S a végtelenbe hallgatózva kémlel, míg álmodban te hangtalan beszólsz, s az öröklétet tartja négy hegyével két pár slléc. HÁRS GYÖRGY fordítása Dúdor István: TÉLI KERT (pasztell-tus)

Next

/
Thumbnails
Contents