Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-06-13 / 24. szám

ÁLOM-Találd ki, drágám, miről ál­modtam?- Miről?- Egy gyönyörű bundáról. ,- Ha legközelebb álmodsz róla, ne felejtsd el naftalinba tenni. ELŐKELŐ Egy előkelő szalonban a lord éppen családjának ősi eredetét fitogtatja. Valaki megjegyzi:- Mindjárt azt fogja mondani, hogy az ősei ott voltak a Noé bárkájában!- A világért sem! - tiltakozik hevesen a lord. - Nekik akkor már saját jachtjuk volt! Foci vb idején (Lubomír Kotrha karikatúrája) Történetek bölcs emberekről Diogenésztől megkér­dezték tanítványai:- Hogyan kell viselkedni a hatalmasokkal szemben?- Úgy, mint a tűzzel. Se túl közel ne menjünk hozzájuk, se túl távol ne üljünk tőlük. xxx Szolón megismertette egy tudós barátjával azokat a tör­vényeket, amelyekkel Athén népét kormányozni kívánta.- Ó, Szolón - mondta a bölcs barát -, nem tudod, hogy a legtöbb törvény olyan, mint a pókháló: a kis legyek fennakadnak benne, de a na­gyok szétszaggatják a hálót. xxx Arra a kérdésre, hogy mi a különbség, illetve mi az összefüggés az asszony, a fér­fi és az arany között, Phütha- gorasz ezt a választ adta:- Az arany próbája a tűz, az asszonyé az arany, a férfié pedig az asszony. xxx Bacon angol filozófusnak feltették a kérdést:- Hogyan vélekedik a pénz­ről?-A pénz a legjobb szolga - állapította meg Bacon -, ám adott esetben a leggonoszabb gazda is lehet. Szókratész felesége, Xanthipé igen rossz termé­szetű, házsártos asszony volt. Mikor Alkibaldész megkérdez­te Szokratészt, hogyan élhet egy ilyen asszonnyal, a filozó­fus így felelt:- Mert 6 az én béketűrése­met gyakoroltatja velem, és ha ót elszenvedhetem, az egész világ bosszantását el tudom viselni. xxx Arisztotelész jelenlété­ben órák hosszat, szünet nél­kül beszélt egy hírhedett szó­szátyár: Amikor végre kifogyott a szóból, megkérdezte a jeles bölcselőt:- Mondd, Arisztotelész, nem csodálkozol az én párját ritkító ékesszólásomon?- Azon csodálkozom inkább - válaszolta a filozófus -, hogy az emberek a fülükkel hallgat­nak téged, holott lábuk is van, amivel elfuthatnának előled. xxx Cato, a nagy és puritán római államférfi, amikor meg­kérdezték tőle, hogy miért nincs még szobra, hiszen Ró­mában akkoriban rengeteg szobrot állítottak fel élő nagy­ságokról, így felelt:- Inkább kérdezzék tőlem azt, hogy miért nincs szobrom, mint azt, hogy - vajon miért van? JEGY A labdarúgó-stadion jegysze­dője egy kisfiúhoz:- Honnan van neked páholyje­gyed, öcsi?- Az édesapámtól.- És ő hol van?- Otthon. Keresi a jegyét. Az új titkárnő keservesen sír.- Mi történt? - kérdezik kollé­ganői.- A főnök azt mondta, hogy nem vagyok elég szép ahhoz, amennyi hibát vétek a gépe­lésben. SAJNÁLJA- Csak azt sajnálom, hogy nem Makedónjai Nagy Sándor idejében születtem - sóhajt a diák.- Miért?- Rövidebb volt a történelem. VÁLASZ Egy csupaékszer amerikai hölgy belép Róma legismertebb régiségkereskedésébe és az ele­fántcsont szobrocskák között vá­logat.- Szépek, nagyon szépek- jegyzi meg. - Csak az a kár, hogy megsárgultak.- Az az igazság, asszonyom- mondja a régiségkereskedő -, hogy a nyersanyagot szolgáltató elefánt erős dohányos volt. ÉBREDÉS- Egy fél évvel ezelőtt még azt mondtad, én vagyok az álmaid asszonya. És most el akarsz hagyni?- Igen. Felébredtem. DICSÉRET- Nagyszerű ember a férjem! Minél öregebb leszek, annál job­ban szeret és becsül.- Ez kézenfekvő. Elvégre régi­ségkereskedő. FIZU- Alaptalan, buta hiedelem, hogy a nők nem titoktartók.- Minek alapján gondolod?- Tíz éve házas vagyok, de még mindig nem tudom mit csinál a feleségem a fizetésemmel. PAPAGÁJ- A papagáj nincs a kalitkájá­ban! Nem láttad valahol?- Nem láttam, de észrevettem, hogy a macskánk elkezdett be­szélni. A hét vicce Az ittas autóvezető ki­józanodva megkérdezi:- Hol vagyok?- A hatosban - szól a válasz.- Szobában vagy cel­lában? KETTŐ- Tudod mit szeretnék a szüle­tésnapomra? - kérdezi a férjét Kovácsné. - Hogy végre legyen egy rendes férjem, aki éjszakán­ként nem a kocsmák körül te­kereg!- Te magasságos ég! - hördül fel a férj. - És nem mondanád meg, hogy mit kezdenél két férjjel?! TANÁCS- Esténként sehogy sem tudok elaludni, doktor úr, mit tanácsol?- Próbálja meg elképzelni, hogy reggel van és fel kell kelnie. Meglátja, rögtön elalszik. Gyimonov, miután belépett a hivatalba, gondosan behúzta a nyakát. Éber munkatársai azonban rögtön észrevették a rózsaszínű foltocskát a nya­kán, amely szenvedélyes csókról árulkodott. Gyimonov magához hívatta Milovidovot.- Mentsél ki, Milovidov. Ma érkezik a feleségem, és lám, én így nézek ki. Mondd az embereknek, hogy szidtalak tegnap este, erre te begurultál, és azon nyomban belémha- raptál. Úgy ösztönösen. Milovidov, aki a főnök utasí­tásait ellenvetés nélkül szokta teljesíteni, most udvariasan a tenyerébe köhintett, és meg­kérdezte:- És... ha nem hiszik el?- Elhiszik. Mondd, hogy nem tudtad magad türtőztetni, úgyis eleget tűrtél már. Még megharaphatsz valakit. Csak úgy óvatosan. Most pedig tá­vozhatsz. Az ajtót csukd be kissé hangosabban, és kiabálj: én még mégharapom magát, de meg ám! Milovidov óvatosan becsuk­ta maga mögött az ajtót, és nem túl meggyőzően mondta:- Én önt, Szemjon Ivano- vics, úgy megharapom... ha majd meg kell... Az osztályon mindenki meg­lepődött, hiszen azelőtt Milovi­dov nem tűnt ki hősiességével - a hídról nem ugrált a folyóba, nem mentett ki embereket a tűzből, a visszajáró pénzt sem kérte a taxistól. Milovidov büszkén lépett az asztalához, leült a székére, a többi kolléga pedig csodálat­tal vette kölrül.- Milovidov, te?! Ó! Megha­raptad?! Ez igen. Te aztán jól megadtad neki!- Hadd ismerjen meg min­ket a főnök - felelte Milovidov, miután belejött a szerepébe. Hangja egyre ércesebbé vált, már-már oroszlán hangja volt. A kollégái szemében mondái hőssé nőtt. Magát Gyimono- vot! És még meg is harapta!... Néhány nő rögtön fülig sze­relmes lett belé. JURIJ RAGOZIN A csók Ebéd után Gyimonov magá­hoz rendelte Milovidovot, és így szólt hozzá:-Túl messzire mentél. Ne feszítsd a húrt! Szerényeb­ben viselkedj. Megharaptál- kész, vége.- Nem, azt már nem! - Mi­lovidov öklével az asztalt verte.- Én az ön gúnyolódásait nem vagyok hajlandó eltűrni! Ha szükséges lesz, én önt újra megharapom! - ordította, és teljes erőből becsapta az ajtót. A munkaidő letelte előtt elju­tott a hír az igazgatóig, aki magához hívatta Milovidovot. Az igazgató mosolygott, ráka­csintott, megveregette a vállát.- Hagyd abba a komédiá- zást, Milovidov. Ne ásd alá Gyimonov tekintélyét. Minden­kivel előfordulhat... De az igazgató egyet figyel­men kívül hagyott. Előtte nem egyszerűen Milovidov állt, ha­nem Milovidov, a nők bálvá­nya, a gyengébbek rettenthe­tetlen védelmezője! A hős.- Én figyelembe sem ve­szem, hogy ön igazgató! - kiál­totta, és a nyakába harapott. Az igazgató, miután kisza­badította magát, felbődült, mint az oroszlán. Erre beszaladt a titkárnő, de a szörnyű jelenet láttán mindjárt elájult. Milovidov méltóságteljesen átlépte őt, és büszkén elhagyta a csatateret. Az igazgató öt percen át élesztgette a titkárnőt, és ami­kor az magához tért, rögtön parancsba foglaltatta Milovidov fizetésének felemelését. Este Milovidov felesége nem ismert rá a férjére. Nem volt többé a régi tutyi-mutyi ember, kőszáli sassá változott, sót, már nem is sas, hanem maga Belmondo! Ugyanebben az időben Gyi­monov felesége is hazaérke­zett, férjét fülénél fogva cibálta, és mondta a magáét:- Tudjuk mi, mennyire hara­pósak a ti beosztottjaitok! Tudjuk... Gyimonov négykézlábra ereszkedett, de a felesége felült a hátára, és kíméletlenül csavargatta füleit.- Utoljára kérdezlek, ki az a nő! Háromig számolok. Egy!... A férfi panaszosan felnyö­gött, de még nem adta fel a reményt.- Milovidov harapott meg... már mondtam... Milovidov...- Ahá, Milovidov!... - ismé­telgette félelmetesen a felesé­ge, és újult erővel csavargatta férje füleit. Gyimonov fülei nagyok és puhák lettek, élvezet volt őket szorongatni és csavargatni. Petényi János fordítása Milan Stano karikatúrája

Next

/
Thumbnails
Contents