Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-06 / 23. szám
■ Marcello Mastroianni lesz Jelena Szolovej partnere abban az új filmben, amelyet Nyikita Mihalkov Csehov három novellája alapján rendez. A szerelmes témájú film forgatása májusban kezdődött, a Szovjetunióban és Olaszországban. A forgatókönyv írói: Alekszandr Adabasjan és Suso Cecchi d’Amico. xxx ■ A külföldi asszony című lengyel filmben Ewa Wisniews- ka játssza a címszrepet; rendező: Ryszard Bér. xxx ■ Apa és fiú alakuló-változó kapcsolatáról szól a Bosz- szantó szeretet című új bolgár film. xxx ■ Kolumbiai-kubai közös produkcióbein készül A haláleset című film, forgatókönyvét Gabriel Garcia Márquez írta. xxx ■ Több évi szünet után ismét felvevógép elé áll Magda Zawadska lengyel színésznő: újságírónót játszik a Lucyna című filmben. xxx ■ Taskentben, az Üzbeg- film műtermeiben készült az Emlékszem rád, Ali Hamarjev rendező filmje. Személyes történetet mond el benne a rendező, aki a forgatókönyv írója is egyúttal. Egy Kim nevű szamarkandi állatorvosról van szó a filmben, aki elindul, hogy megkeresse a nagy honvédő háborúban hősi halált halt édesanyja sírját. Meg is találja, egy marék földet vesz el a sírhantról, és visszatér szülőföldjére. .. „Ha az örökmozgót még nem is, az örökké sikeres filmet már létrehozta az ember. Nincs olyan kor, nincs olyan ország és társadalom, ahol a forradalmi filmművészet egyik klasszikusa, a Pa- tyomkin páncélos ne nyerné meg, ne ragadná magával a közönséget.“ .Lev Kulcsov, a világhírű rendező és pedagógus szavait hat évtizede folyamatosan igazolja az élet. A Patyomkin páncélos ugyanis 1986-ban ünnepli születésének hatvanadik évfordulóját. Hogyan születik egy klasszikus forradalmi film? Viktor Szklovszkij Eizenstein című művéből idézünk: ,,A forgatókönyvet a Szovjetunió Központi Végrehajtó Bizottsága Elnökségének Szakbizottsága rendelte meg. Az első ülésen (1925. március 17.) jelen volt: Lunacsarszkij, Malevics, Mejer- hold, Pletnyov, Kraszin, Sutko. A második ülésen (ugyanazon év június 4-én) jelen volt Mihajlov, Mejerhold, Malevics, Pletnyov, Sutko, Kraszin, Eizenstein és a Közoktatási Népbizottság részéről Vlagyimirov elvtárs. Két forgatókönyvet tanulmányoztak: Aga- dzsanova - Sutkóét és Scsogole- vét. Végül Sutkóét választották.“ „1925. június 7-én a Kinogaze- tában interjú jelenik meg az Első Rímgyár igazgatójával, Kap- csonszkijjai, aki nagyon határozottan nyilatkozik.- Június 25-én hozzáfogtunk a naptári terv kidolgozásához... A Szovjetunió KVB Szakbizottsága, figyelembe véve Az 1905-ös év című film elkészítésére tett komoly erőfeszítéseket, olyan megrendelést adott a gyárnak, hogy a film egy év alatt készüljön el, azzal a kikötéssel, hogy 1925. december 20-ig a hatalmas forgatókönyvanyag egy részéből meghatározott hosszúságú filmanyagot vetítésre kell bocsátani az 1905-ös forradalom huszadik évfordulójának tiszteletére. Ugyanezen a napon Szergej Mihajlovics Eizenstein ezt írja édesanyjának: Én rendezem Az 1905-ös év című filmet. Már megkezdtem a forgatást... A film elkészítésére egy év áll rendelkezésre (határidő: 1926 augusztus). .." Szklovszkij szerint: A forgató- könyv. .. elképesztően terjedelmes volt és a szüzsé hagyományos leírását tartalmazta, jelenetek szerint... A későbbi Patyomkin páncélos, végülis Az 1905-ös év című forgatókönyv a 94. képtől a 135. képig terjedő részére épül. helyenként nagyon pontosan követve azt. “ Eizenstein, aki a harmincas években többször, több szempontból megemlékezett a Patyomkin páncélos születéséről, világosan leírja a film kialakulásának folyamatát: „A több száz oldalas szcenáriumot forgatva, egyszer- csak megvilágosodott előttem - voltaképpen nem is egy forgató- könyvet, hanem egy gigászi munkát magában foglaló korrajzot tartok a kezemben, melyben Agad- zsanova - Sutko egy kor jellemeit, szellemét igyekezett megragadni, rövid, villanásnyi epizódokban. Azaz kísérlet egy olyan dinamikus kép felvázolására, mely a kor belső összefüggéseit az egymástól teljesen különböző dolgok, események menetét sajátos ritmussal, szemléletes, de gyakran összefüggőnek nem tűnő események gyors váltásával kapcsolta össze, ragadta meg. És miközben rájöttem, hogy maga a forgató- könyv eredeti formájában nem filmesíthető meg, felismertem, hogy a benne foglaltak egy része kapcsolatba hozva a Patyomkin matrózainak lázadásával, remekül kifejezheti a forradalmi robbanás pillanatát. E felismerés után határoztam el, hogy a film cselekményét a Patyomkin páncélos legénységének lázadására koncentrálom...“ (Magamról és filmjeimről - Henschelverlag, 1975) Az elhatározás könnyű volt, a megvalósítás azonban nehéz. A gondok mindjárt a hajóval kezdődtek. A Patyomkin páncélost, nyomban a lázadás leverése után a cár szolgálaton kívül helyezte, a hadügyminiszter pedig elbontatta, vaslemezeit ócskavasként beolvasztották. Meg kellett tehát találni a felvételekhez alkalmas hajót. Hosszas keresés után, a szevasztopoli öböl sarkában, ráakadtak az egykori Patyomkin páncélos teljesen rozsdás, romos testvérhajójára, a Tizenkét apostolra, mely szétszerelt tengeri aknák rakteréül szolgált. A hajó siralmas állapotban volt. Parancsnoki hídját lebontották, ágyúit leszerelték, ócska romhalmaznak látszott. Ráadásul gépeit széthordták - gyakorlatilag mozdíthatatlan volt. Egy szemfüles asszisztens azonban rájött: ha a hajót kilncven fokkal elfordítják, mind balról, jobbról, mind középről fényképezve úgy tűnik, mintha a végtelen nyílt tenger lenne mögötte. Mikor a hajótest elfordítása, rögzítése sikerült, véglegessé vált: a felvételeket a Tizenkét apostol sebtében átmázolt, díszletelemekkel „rekonstruált“ fedélzetén készítik majd el, szigorúan elzárva, de a hajó gyomrában hagyva a szétszerelt aknákat. Minden egyéb már operatőri, rendezői, filmes ügyesség volt. Eizenstein számtalan mulatságos, érdekes, vagy megrázó epizódra emlékezik a film forgatása kapcsán. Egy rendzöi „húzásra“ háromszor is kitér, nyilván erre különösen büszke volt. Ez a világhírű és klasszikus lépcső-jelenettel kapcsolatos. A lépcsőjelenet (ha nem is úgy, ahogy bekerült a filmbe) alapötletében már Az 1905-ös év című forgatókönyvben is szerepelt. Eizenstein sokáig úgy tervezte, hogy a jelenetsor képeit műteremben felépített díszletben veszi fel. Végülis azonban az eredeti ogyesz- szai lépcsősor mellett döntött. Több mint ezer statisztát rendeltetett a helyszínre. Részletesen elmagyarázta, mit kér az emberektől, mit szeretne látni a jelenetben, azután - két kamerájával - megkezdődött a felvétel. Először, másodszor, harmadszor - Eizenstein azonban továbbra is elégedetlen volt. Az ezer statiszta rossz ritmusban, egymásra nem ügyelve rohant le a lépcsőkön, minden áttekinthetetlen, kaotikus volt. Ekkor eszébe jutott az úgynevezett Napóleon-trükk. Életrajzírói szerint, Napóleonnak igen rossz arcmemóriája volt. Hogy ezt leplezze, időről időre felkereste a táborozó katonákat, s mint régi ismerőssel beszélgetett velük: „Hogy vannak a szülei?“ „Mit tud a családjáról?“ „Mi van odahaza a kicsikkel?“- kérdezgette embereitől, a kapott válaszokból pedig tovább tudta szőni a beszélgetést. Katonái állítólag apjukként szerették. Nos, Eizenstein, aki a több emeletes, e célra épített faállványzat legtetején állt, a negyedik felvétel legelején belekiabált szócsövébe:- Fjodorov polgártárs, figyeljen a többiekre. Szokolov, igazodjon társaihoz. Popov, nézze a lépcsőket, mint a többiek... így az emberek azt hitték, a rendező külön-külön is látja, ismeri őket és a negyedik felvétel hibátlanul, azaz Eizenstein elképzelései szerint sikerült. A rendező később pironkodva vallotta be Eduard Tisszének, zseniális operatőrjének, hogy blöffölt. Egyetlen embert sem ismert az ezerből, csak gyakori orosz családneveket mondott, mert nem tartotta elképzelhetőnek, hogy ezer statiszta között ne legyen legalább egy Fjodorov, Popov, vagy Szokolov... A film - a megadott határidőre- 1926 augusztusára teljesen elkészült és szinte azonnal megkezdte diadalútját. Ez a diadalút az elmúlt hatvan év viharaiban sem szakadt meg. A Patyomkin páncélos ma is szerepel a televíziók, mozik (elsősorban a filmmúzeumok) műsorán. Egyetemeken, középiskolákban tanítják, videoszalagon világszerte több mint egy millió példányban kelt el. Grigorij Alekszandrov, szovjet rendező, aki színészként, és asz- szisztensként is dolgozott a filmben, s Eizensteinnek haláláig (1848) barátja volt, 1976-ban elhatározta, hogy a film születésének ötvenedik évfordulójára, teljesen felújítja, eredeti premierállapotba hozza a filmet. A világ filmarchívumai (Berlin, Párizs, New York, Belgrád, Tokio) és az 1976-ban még élt eredeti vágónö segítségével nagyjából öt percnyi anyagot adtak a szovjet földön rendelkezésre álló kópiákhoz, és díszbemutatót rendeztek az „eredeti Pa- tyomkin“-ból. Időközben Grigorij Alekszandrov is elhunyt, de a megfiatalodott, helyreállított Patyomkin páncélos hódít tovább, s újabb sikerekkel öregbíti hírnevét közelgő hatvanadik születésnapján is... FENYVES GYÖRGY Böszörményi Géza ú) filmjéről Laura lompos, kócos, keserű képű nő. Harmincöt évesnek is kinéz, noha huszonnyolcnál egy nappal sem több. Amióta gyereke született, nem sokat ad magára. Ahogy ő mondja: összecsukta már a legyezőt. Unja a házasságát, alamuszi férjét, öntelt anyósát, egyedül ötéves lányának él. Aztán egy nap találkozik valakivel, aki áthangolja egész életét. Már képtelen megmaradni otthon. Mintha hajtaná valami... mindig csak menne és menne. Kicsípi magát. Új frizura, új ruha - új Laura. A férj ásít, az anyós gyanakszik. Aztán állnak és bámulnak. Nem akarnak hinni a fülüknek: Laura döntött. Elválik. — Ez a nő kényelmes, de passzív életet él — mondja Böszörményi Géza, a Laura című új magyar film rendezője és forgatókönyvírója. - Hat évvel ezelőtt, amikor házasságot kötött, eszébe sem jutott, hogy ebbe is bele lehet unni. Ma már pontosan tudja: ő sokkal tartalmasabb, színesebb, mozgalmasabb életre született, semmint szürke, egyhangú hétköznapokra. És tudja azt is: még nincs későn. Még „átültetheti“ magát. — On viszonylag ritkán forgat, de ha igen, annál izgalmasabbat. Legutóbbi játékfilmjét, a Szívzűrt éppen öt évvel ezelőtt készítette. A Laura történetét hallgatva az az érzésem: a finom humorról, a fanyar iróniáról, a groteszk hangvételről ezúttal sem mondott le. Ahány figura, annyi megmosolyogni való magatartás.- A Laura egy válás története. Másfél óra arról, hogy mi készteti a nőt a szakításra, mitől néz szembe önmagával, miért rúgja fel anyagilag jól megalapozott házasságát.- Hangjából ítélve úgy érzem: ön Laura pártján áll.- Igen, helyeslem a döntését. Itt nincs más kiút, csak a válás, hisz a karrierházasság megbosszulta magát. A jómód, a család tekintélyéből, az após egykori közéleti tevékenységéből az anyós jelenlegi beosztásából eredő összeköttetések hosszú sora már semmit sem jelent Laura számára, hisz tisztán látja: házassága holtvágányon fut.- Számomra akkor is meglepő a bátorsága. Hogy szinte egyik napról a másikra lemond a fényesen berendezett, sokszobás kényelemről.- Mert szakítani akar egy begyepesedett életformával - ez a lényeg.- Ezt most úgy mondta, mintha biztatni akarná a hasonló sorsú nőket: gyerünk, ne féljetek, mozduljatok meg!- Akkor félreértett. Ez a film ugyanis nem a válásról szól, hanem az életformaváltásról. Még pontosabban: annak mozgatórugóiról és kínjairól. Arról, hogy milyen nehéz dönteni, hátat fordítani a múltnak és mindent elölről kezdeni. Két ember megy az utcán, de nem a sétájuk érdekes, hanem a szövegük — és ez a film. A válás csak tény. Ugyanolyan tény, mint az, hogy Laura egy kórház személyzeti osztályán dolgozik.-A Szívzűr és a Laura között, úgy tudom: ringbe szállt. Ott forgatta bemutatásra váró tévéfilmjét, a Hungarian Dra- culát.- Főhőse egy öregedő bokszoló, az időpont: az ötvenes évek. A férfi ápolja egykori kapcsolatait; fiatal korában aktív sportolóként a fél világot bejárta, szinte mindenütt van barátja. Gyanússá válik, kirúgják a gyárból, ahol dolgozik. Múlik az idő, futnak az évek - kitüntetést kap a gyár. Bokszversenyt hirdetnek, amelyről az öreg sem hiányozhat. De ó csak pénzért hajlandó bokszolni, mondja, hisz egész életében profi volt. Ha megfizetik, akkor játszik, ha nem, akkor nem. Dühösek rá, kiborulnak tőle, de végül is megegyeznek vele. Ha nyer: megkapja a kért összeget. És az öreg lejátssza élete legnagyobb bunyóját...- Akármelyik filmjét nézem is: ön a kisemberek szószólója. Szürkének, egyhangúnak vélt életükben marékszámra talál groteszk helyzeteket, egymással feleselő végleteket.- Engem mindig a hétköznapi sorsok érdekeltek... Akkor is, amikor több volt a hős, mint amennyi valójában létezett. Nem árulok zsákbamacskát: én a kisemberek nagy pillanatait adom tovább. SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 14 „Mit mondjak a férjemnek, hogy hol voltam?“ - Puskás Tamás és Básti Juli a film egyik jelenetében (Szabó Róbert felvétele) 1986. VI. 6.
