Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-06-06 / 23. szám
M ár tizenhetedik éve sikeresen fejlődik a Szlovák Mag- nezitmúvek és a magyarországi Bányászati Aknamélyító Vállalat együttműködése. A magyar bányászok Szlovákiában bányaépítési munkálatokat végeznek. Nemrégiben a kassai (Koáice) bányában dolgozók körében jártam. Éppen a reggeli és délutáni műszak váltásakor találkoztunk, hogy elbeszélgessünk azoknak az embereknek a munkájáról, örömeiről és gondjairól, akik hetente kétszer lépik át a csehszlovák -magyar államhatárt. Katona Bertalan több mint tíz éve Sajószentpéterről jár ide. Néhány esztendeig Lovinobanában dolgozott. Itt mester. Kötelességeit becsülettel teljesíti és nagyon jó viszonyban van munkatársaival. Miliczky Elemér korábban gipszkőbányában dolgozott, teljesen más feltételek között, öt év lefolyása alatt Kassán, Jelszavában, Lubeníkben és Podreöany- ban kapott munkát. Tóth László a tokaji borok hazájából, Abaújszántóról már tíz esztendeje jár Kassára. Burik János 1978 óta ereszkedik le bányáinkba. Nálunk talált élettárNéhányan a magyar bányászok közül (álló sorban balról): Lempner Sándor, Hegedűs Csaba, Éles Miklós, Papp Gyula, Kálló Gyula, Krampák András és Tamás István (A szerző felvétele) MUNKÁBA - ORSZÁGHATÁRON KERESZTÜL Tizenhét éves együttműködés • Tervteljesítés és kollektív szellem • Az üzemek élén - vállalaton belül sat, s családjával Kassán telepedett le. Valamennyiük életében sok érdekeset lehetne találni, de most tovább nem folytatjuk, mert sietniük kell a bányába. XXX Nyugovóra készül már a nap, amikor Éles Miklós műszaki vezetővel a felvonó ketrecéhez értünk, hogy leereszkedjünk a föld alá. Eközben megtudom tőle, hogy ezt a beosztást Molnár Józseftől vette át, s már tizenhét éve dolgozik bányáinkban. Eredetileg kőművesnek tanult ki, majd esti tagozaton szakközépiskolát végzett. Ezután különféle tanfolyamokon vett részt; volt lömester, s ma műszaki vezető. Szívéhez nőtt a bányászat, élete értelmét találta meg ebben a munkában. Családja Ag- teleken él, s bevallása szerint feleségének is nagyon sokat köszönhet.- Brigádunk Rákóczi Ferenc nevét viseli - mondja Éles Miklós. - 1983-ban alapítottuk. Vezetője Bosnyák István. Egy vidékről származunk, együtt szolgáltunk a hadsereg kötelékében s barátságunk máig megmaradt. A K 468-as tárnában találkoztunk Papp Gyulával és Hegedűs Csabával, akik a VK-22-es fúróberendezést kezelték.- Ezt a 45 méter hosszú folyosót egy hónap alatt készítettük el - magyarázza Papp Gyula. - Itt már csak két métert kell előrehaladnunk. Bejegyzés kerül az ellenőrzési könyvbe, és utána már a 440-es tárnába indulunk. Itt Tamás István és Krampák András végzi munkáját. A kifejtett kőzetet a nyílás felé továbbítják, innen pedig a kocsikra kerül. Másfél óra után visszatérünk a felszínre, ahol folytatjuk a beszélgetést.-Tavaly sikeres esztendőt zártunk - jegyzi meg Éles Miklós. -505,1 méter hosszú bányafolyosót készítettünk el, és 7743,9 köbméter anyagot fejtettünk ki, s így tervünket 100,4 százalékra teljesítettük. Egész évben baleset- mentesen dolgoztunk. Igaz, az esztendő első negyedévében 2030 köbméter magnezitot bányásztunk, ami az időarányos terv 100,4 százalékos teljesítését jelenti. Egyébként a magyar bányászkollektíva szabad idejében is összetart. Együtt járnak a bankovi erdei parkba és fürödni, időnként meglátogatják a Thália előadásait, ismerkednek a kerület nevezetességeivel. Közösen vesznek részt a tavaszi és őszi műszakon, s mivel többségük családi házat épít, természetes, hogy ezeknek is eljárnak segíteni. Rendszeresen értékelik eredményeiket. Papp Istvántól tudtam meg, hogy tavaly a Szlovák Magnezitművekben dolgozó magyar bányászok megszervezték A vállalat legjobb üzeme címet, és Nyerges Imre bányász miniszteri kitüntetésben részesült. Sokáig tartana, míg felsorolnám, hogy az itt dolgozó 17 magyar bányásznak milyen gondjai vannak. Elsődleges azonban a feladatok teljesítése, és ezekkel mindig megbirkóznak. Ezért s internacionalista segítségükért köszönet jár nekik. MAGDALÉNA KOHÚTOVÁ Építőgépek kihasználatlanul önöket is bántja, ha valamit csak félig csinálunk meg? Hogy akár a rossz vagy a le nem szállított anyag miatt mindössze félműszakokat dolgozunk? Vagy a számítógép meghibásodása, esetleg irányítás- szervezési hibák következtében naponta csak négy órát üzemel a gép? Ahelyett, hogy legalább két, de inkább három műszakban használnánk... Építőiparunkból egy hasonló példát hoznék fel. Felfigyeltem a CSSZSZK Népi Ellenőrző Bizottságának azon felmérésére, amely az építőgépek kihasználását taglalja. Hogy nem harmadrangú dolgokról van szó, azt könnyen megcáfolhatom. Ha például a néhány millió koronás bulldózer a felvonulási terület előkészítésénél mindössze egy műszakban dolgozik, nemcsak hogy a megvásárlásáért kiadott összeg nem térül meg, hanem a földmunkák ideje is elhúzódik, i Visszatérve az építőgépekhez. Képzeljük csak el: a gépi berendezések ilyen elégtelen kihasználása mellett előfordul, hogy amíg az egyik helyen egy-két műszakon át pihen a gép, ugyanannál a vállalatnál, s egy alig messzebb lévő építkezésen ugyancsak félig kihasznált gép található, vagy ide egy teljesen újat vásárolnak. S ez is természetesen csak egy műszakban üzemel majd. És ez így megy építkezésről építkezésre. Nem csoda, hogy aztán a CSSZSZK Népi Ellenőrző Bizottságának felmérésében ezt olvashatjuk: hazánk területén félig kihasználva 390 kotrógép, 450 rakodógép, 400 buldózer... található, összesen 5-6 ezer építőgépről van szó, beszerzési értékük 13 milliárd korona. S ha ezt végiggondoljuk, könnyen rájövünk: évente mennyi munkát tudnának ezek a gépek elvégezni. Mennyivel gyorsulhatna fel például a földmunkák végzése a temelíni atomerőmű építésén, ha oda kerülne az a 390 nem teljesen kihasznált kotrógép? Bárki felvethetné: ez csak fejtegetés a számokkal. A gyakorlat teljesen más. Nem értenék vele egyet. Hogyan lehetséges azt megengedni, hogy az ilyen drága berendezések (nem mondom, ha csak egyről lenne szó) alig egy műszakban dolgoznak? Meggyőződésem ugyanis, hogy az építőipari termelés úgy megszervezhető, hogy a gépek két, s néhány esetben három műszakban dolgozzanak. A felmérés eredményeiről elbeszélgettem Stanislav Tesar mérnökkel, az ellenőrző csoport vezetőjével. Jelentésükből az derült ki, hogy végeredményben a felmért tíz termelési-gazdasági egységben és huszonnyolc hatáskörükbe tartozó vállalatnál a gépek kihasználtsága átlagban 65 százalékos. Részletesebb elemzés során azonban rájöttek, hogy az iménti adat mégsem felel meg a valóságnak. Bebizonyosodott ez az elvégzett munka mennyiségének, a termelékenységnek, a gépek élettartamának és más mutatóknak a tüzetesebb felmérése nyomán. Egyáltalán miért értékelték túl a teljesítményeket? Mert bizonyítaniuk kellett mindegyik berendezés „hatékonyságát“. És miért nem használták ki őket a gazdasági feladatok teljesítése közben? Mert hiányzott az irányításban az ehhez szükséges gazdasági eszköztár. Más szóval, hiányzott a gazdasági vezetők anyagi érdekeltsége a gépek üzemelésére és arra a munkára vonatkozóan, amelyet ezek a gépek végeztek el. És mit tettek a gépkezelők? Nem dolgoztak teljesítménybérben, nem volt megfelelő normájuk és semmi sem kényszerítette őket a gépek hatékonyabb kihasználására. A felmérés szerint ezért volt csak részben kihasználva öt-hatezer építőgép évente.. A Népi Ellenőrző Bizottság öt tárca helyzetét elemezte: a CSSZSZK Közlekedési Minisztériumának, a Szövetségi Kohászati és Nehézgépipari Minisztérium, a Szövetségi Tüzelőanyag- és Energetikai Minisztérium építőipari szervezeteiben, valamint a CSSZK és az SZSZK Építőipari Minisztériumának vállalatainál (beleértve a nemzeti bizottságok által irányított helyi építőipart is). Ha leszámítjuk a helyi építőipart, ahol a legrosszabbak az eredmények és ahol távolról sem kielégítő, főként a kisgépek kihasználása, a felmérés során a legjobban a CSSZK építőipari tárcája állta meg a helyét. Ezért itt érdeklődtem részletesebben a CSSZSZK kormányának 105/85-ös számú határozata megvalósításáról. És itt bukkantam az első jó eredményekre. Például: amíg 1980-ban a gépek munkaidő-kihasználtsága a tárca vállalatainál átlagban 2244 óra, tavaly már 2365 óra volt. Ily módon ez alatt az egy gépre eső teljesítmény 100-ról 113 százalékra emelkedett. Vagyis a tárca részben már a felmérés előtt megtalálta az ésszerűbb gépkihasználás útját. Követendő példa ez a sok elmarasztaló adat után. MILAN ÓERVENKA Eltűnt ötletek nyomában Gyártókról és kereskedőkről a tervezők szemével Valahányszor kiállításon járok, mindig felmerül bennem a kérdés, hogy a sok-sok bemutatott új termékből miért csak egyet-kettőt látni a boltokban? Mi lesz a sorsa a számtalan jó ötletnek, amely csak a prototípusig jut el? S egyáltalán: miért csak a bemutatásra szánt kis sorozat készül el abból a bútorból, cipőből, öltönyből,... amelyet sokan szívesen megvásárolnának? Ezeket a kérdéseket jó néhányszor feltettem már a gyártóknak és a kereskedelem dolgozóinak is. Az előbbiek azt válaszolták, hogy a kereskedelem a felkínált új termékeket nem rendeli meg. Talán konzervativizmusból, vagy azért, mert nincs aki vállalja az új termék értékesítésével járó kockázatot. A kereskedelem - az előbbi véleménnyel összhangban - valóban nem akar raktárra rendelni, ami újat viszont megvenne, azt meg a gyártó különböző okoknál fogva nem tudja szállítani. Hogy e vitában kinek van igaza, nem olyan egyszerű eldönteni, s tegyük hozzá, nem is a mi feladatunk. Mi, fogyasztók, ha úgy tetszik, csak szenvedő alanyai vagyunk ennek a mindeddig meddő vitának. Mert hiszen mi vagyunk azok, akik vásárolnánk, de a kínálat most is ugyanolyan, mint tavaly, vagy tavalyelőtt volt. Régi holminkat újra cserélnénk, de pillanatnyilag (ez a pillanat sokszor már évek óta tart) éppen hiánycikk az az áru, amit keresünk. Ám a fogyasztókkal együtt nem kevésbé kedvezőtlen a tervezők helyzete sem, akik ötleteikkel, újszerű megoldásokkal, progresszív termékekkel szeretnék gazdagítani a piaci kínálatot. Mert végül is munkájuk eredményei maradnak kihasználatlanul. Következésképpen arra kell gondolnunk, hogy a tervezőknek ilyen légkörben dolgozni nemcsak nem érdekük, hanem talán nem is érdemes. De vajon miként látják ők a kialakult helyzetet?- Annak, aki valami újat akart bevezetni a gyakorlatba, sohasem volt könnyű a dolga. Ma sem az - mondja Tornáé Kubiöka mérnök, a bratislavai Nyugat-szlovákiai Bútorgyár tervezője. - Én mégis igyekszem mindig valami újszerűvel előállni. Az utóbbi időben például több bútor esetében is a lamellás szerkezeti megoldást alkalmaztam. A gyakorlati megvalósítás azonban egy ideig még várat magára, mert a vállalatnál egyelőre nincsenek meg a feltételek a gyártáshoz.- Talán a vállalat lehetőségein belül kellene próbálkozni...- Nem, mi nem alkalmazkodhatunk a gyártókhoz, mert akkor állandóan csak egy helyben topognánk. Azt kell elérnünk - s ez az egyik legfontosabb feladatunk -, hogy a vállalat teremtse meg a feltételeket az általunk javasolt bútorok készítéséhez. A másik pedig: meggyőzni a vásárlókat javaslataink helyességéről.- Gondolom, a tervezők maroknyi gárdájának nem olyan könnyű befolyásolni a vállalat termelési programját. Viszont a fogyasztói keresletet - ha úgy tetszik a közízlést- a kereskedelem esztétikai érzékének javítása nélkül szinte lehetetlen megváltoztatni.- A vállalat keretén belül rendszerint a nagy sorozatban történő termelés, vagy a gyártás hosszantartó, kevésbé rugalmas előkészítése akadályozza ötleteink megvalósítá- sát - mondja Peter Kravsty szobrász, aki ugyancsak a bratislavai Nyugat-szlovákiai Bútorgyár tervezője.- A kereskedelem pedig legtöbbször a hagyományos bútorokat rendeli, nem azt, amit a tervezők ajánlanak. Egyébként az a tapasztalatom, hogy a gyártók és kereskedők egyaránt nehezen fogadják el az új bútorokat.- Véleménye szerint miként lehetne változtatni a helyzeten?- Egy gazdasági szervezet számára mindig a terv teljesítése az alapvető feladat. Emellett azonban az eddiginél nagyobb súlyt kellene helyezni a szükségletek kielégítésére is. XXX Vladimír Danko mérnök a topol'őanyi Béke bútorgyár tervezője. Asztsftán már jó néhány praktikus bútor tervrajza készült el, s közülük nem egy a termelési programba is bekerült. A tervezők, gyártók és kereskedők kapcsolatát ő sem tartja éppen megfelelőnek.- Számolok azzal, hogy nem mindegyik bútor kerül majd a sorozatgyártásba, mégis mindannyiszor csalódott vagyok, ha csak a prototípus készül el - vallja be Vladimír Danko. - Persze az is előfordul, hogy a termék nem egészen tökéletes. Egyébként legyen az a bútor bármilyen szép és praktikus, a gyártók és a kereskedők inkább a régi, bevált ülőgarnitúrák, szekrénysorok felé hajlanak. Igaz, az is egy megoldás, hogy azokat a bútorokat tökéletesítjük, amelyeket már gyártjuk. Ez esetben viszont gyökeres változásokat, új irányzatokat nem lehet megvalósítani. » XXX Bevallom, a beszélgetések után csalódottan távoztam mindkét helyről, jóllehet tudtam, hogy a helyzet megoldását egyik riportalanytól sem várhatom. Hiszen a tervezők - gyártók - kereskedők - fogyasztók problémájának okai talán valahol mélyen a gazdaságirányítási rendszerben gyökereznek. Mert gondoljuk csak végig: ha tervutasításos gazdaságunkban mindenki számára a terv a mérvadó, akkor éppen itt, a tervek összeállításánál lehetne tenni valamit. Mondjuk a kereskedelmet nemcsak az előírt forgalom elérésében, hanem a progresszív termékeket és új irányzatokat figyelembe véve, a fogyasztói kereslet kielégítésében is érdekeltté lehetne, sót kellene tenni. Ez bizonyára elősegítené a gyártók és kereskedők jobb együttműködését, ami nemcsak a fogyasztók, hanem egyúttal az egész népgazdaság érdekeit is szolgálná. KOVÁCS EDIT
