Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-23 / 21. szám

Egy képviselőjelölt portréja Diákéveimet juttatják -eszembe a Szepsi (Moldava nad Bodvou) Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tantermeiből kiszüremló hangfoszlányok. Nosztalgiáz­va hallgatom egy ideig a feleleteket és a magyarázatokat.- Vitéz Erika pedagógust keresem.- Szerencséje van, mert már nincs ugyan órája, de nem ment el. Helyettesit. Kisvártatva mosolygós, ismerős arcú tanító nyújt kezet:- Király Erika - mondom félhangosan, s megint csak emlékezem. Jókai-napok, ha nem tévedek, 1978. A szőke szepsi gimnazista csodálatosan adta elő Arany János Vörös Rébékjét, ritka élménnyel ajándékozva meg a hallgatóságot.- Azóta elvégeztem a főiskolát, szülő­városomban tanítok matematikát, férjhez mentem, két gyermekem van, Lacika hét esztendős, Médea négy. Férjem az itteni mezőgazdasági szakközépiskolában szakoktató. Hát ennyi történt az elmúlt évek során.- Meg időközben a járási nemzeti bizottság képviselője lett, az ifjúsági és testnevelési szakbizottság elnöke, most pedig a Szövetségi Gyűlés képviselője­löltje - teszem hozzá. - Ha jól számolok, akkor harminc éves korára érte ez a megtiszteltetés.- Nagyon meglepődtem, amikor el­mondták nekem, hogy milyen tisztségre jelölnek. Értékelték eddigi munkámat, bíznak bennem, rátermettnek tartanak, mondták a járási és a kerületi szervek képviselői, de én ma is izgulpk, olykor kétségek gyötörnek, persze, lelkesedés és becsvágy is fűt. Akkor nyugszom meg igazán, ha arra gondolok, ezután is sokan biztatnak majd és segítenek ne­kem, ugyanúgy mint eddig. Mát hé Ró­bert, az igazgatóm, és kollégáim, vala­mint Lobéi Zoltán, a vnb elnöke, egykori tanítóm, Kornis Imre, Iván Sándor és még többen is segítőkészek, mindenben támaszkodhatom rájuk, bármikor beko­poghatok hozzájuk tanácsot, segítséget kérni, s ez nagy dolog.- Feleség, édesanya, pedagógus, képviselő. Mindez temérdek időt, energi­át igénylő munka...- így igaz. Az életem tulajdonképpen állandó harc minden percért. Én mindig szerettem a tartalmas, mozgalmas életet. Csak a sparhelt mellett nem tudnám kibírni. Sok gyűlésre járok, tanítok, főzök és mosok is,, sót, tavaly én tanítottam be itt a lányok spartakiádgyakorlatát. Még Prágába is eljutottunk.- S mit szól mindehhez a férje? - kérdezem kissé gonoszkodva.- Megértő ember. Nemcsak élettár­sam, lelki partnerem is. Este, amikor elalszanak a gyerekek, akkor jut idő beszélgetésre, felkészülésre, olvasásra, meg lemezhallgatásra is, mert azt na­gyon kedvelem. Egyébként férjem is mozgékony ember, családi házat építünk fenn a hegyen, ott neki nagyon sok a dolga. Mindketten azt szeretjük, ha nem múlnak el dologtalanul a napok. Fiatalok vagyunk, szeretünk dolgozni, új és új terveket szőni. Én például rövidesen szeretném megszerezni a vezetői jogo­sítványt. A járásról Ígértek kocsit, de azért jobb lesz a jelölő gyűlésekre és más rendezvényekre saját autóval járni.- Jut-e még ideje a szavalásra?- Esténként, ha otthon vagyok, gyer­mekeimnek szavalok az esti mese he­lyett. Talán ezek a legszebb percek, amikor látom, mennyire figyelnek. Apró sóhaj után folytatja:- Nemrég behívtak az egyik osztályba: tanító néni, szavalja el a Vörös Rébéket, mondták. Ennek nagyon megörültem. Ha meghívnak, szavalok a Csemadok-évzá- rón és más rendezvényen is. Nekem ez nagy élményt, szellemi felfrissülést jelent.- Matikus, és szereti a verset. Nem furcsa ez?- Egyáltalán nem. Szeretem a számok világát, s igyekszem a gyermekekkel is megszerettetni, a vers meg az éltető erőm. Annak is van belső logikája, konstrukciója, varázsa, szóval a kettő egyáltalán nem zárja ki egymást. Helyemben minden bizonnyal minden­ki megkérdezné, hogy ez a sok elfoglalt­ság nem megy-e az oktató-nevelő mun­ka rovására?- Néha bizony hiányzóm, habár a gyű­lések nagy része délután van. Ha most megválasztanak, nyilván még többször leszek távol. Az órákon is iparkodom minden percet a lehető legjobban kihasz­nálni, családi okok miatt pedig én még sosem hiányoztam. Ha betegek a gyere­keim, akkor sem maradok otthon, ekkor a nagyszülők segítségét kérem, s jövök tanítani, mert felelősséggel tartozom min­den gyermeknek, minden szülőnek.- Végezetül arról faggatom, milyen érzés a Szövetségi Gyűlés képviselője­löltjének lenni.- Örülök is, drukkolok is. Vannak, akik félig tréfásan, félig komolyan azt mondo­gatják nemsokára magas helyre kerülsz, s aztán fenn hordod az orrod. Tévednek, mert én jól tudom, mivel tartozom szülő­földemnek, azoknak az embereknek, akik bíznak bennem, s akiknek oly sok mindent köszönhetek. Igyekszem majd minél többet tenni azért, hogy még gazdagabb, egyszersmind könnyebb is legyen az itteni emberek élete. Szepsi és környéke is sokat változott, korszerűsö­dött, de újabb üzletek és más fontos szolgáltatások kellenek. Aztán azt is szeretném, ha a fedett uszoda sem lenne sokáig vágyálom, hanem mielőbb lehető­séget kínálna az egészségesebb élet­módhoz, főleg a gyermekek mozgásigé­nyének kielégítéséhez. Kitekint az ablakon, amikor búcsúz- kodom:-Látja, ez a táj nevelt engem, itt majdnem mindenki személyesen is is­mer, számon tartják, mit csinálok, hogyan dolgozom. Ez a bizalom, ez az érdeklő­dés nekem nagyon sokat jelent. Ezeknek az embereknek én nem okozhatok csaló­dást, mondtam, s mondom magamnak szülővárosomban, s ha eljutok, majd Prágában is. SZILVÁSSY JÓZSEF D élutánonként kijárok a lányommal a játszótérre. S míg ö nagy komolyan tologatja a babakocsit, száguld biciklijén, labdázik, vagy kis társaival homokvárat épít, addig én - azzal az ürüggyel, hogy még nem lehet felügyelet nélkül hagyni, - ülök a pádon és olvasok. A minap is épp kinyitottam könyvemet, amikor tekintetem egy idős nénire tévedt. Tétován állt a szemközti padnál, fél kezével védte arcát a naptól, a másikban pedig egy kisméretű bevásárló­táskát tartott. Hirtelen, mint aki meggondolta magát, elindult felém. Néztem töpörödött, sovány alakját, arcát, melyre az évek véstek ezernyi barázdát. Elveszettnek tűnt a panel- • házak rengetegében. Arra gondoltam, meg­szólítom, hogy rossz irányba indult bevásá­rolni, hisz az üzlet a túlsó oldalon van. De a nénike megelőzött. Elmondta, hogy a ját­szótérre csak levegőzni jött, úgy érezte nem bírja ki a négy fal között. - A házban mindig dübörög a felvonó, de ha én akarok menni Komfortos magány vele, soha nincs, aki elkísérjen. S a néniből csak úgy dőlt a szó, s mint régi ismerősének elmesélte életét. Azt, hogy nemrég halt meg a férje, s nagyon egyedül maradt a kis házban. Majd amikor beteg lett, lánya a városba hozta. - Jaj, nem jó nekem itt, nem ismerek senkit sem. Ha itt-ott kimegyek az utcára, elveszettnek érzem magam. Otthon a faluban az emberek rámköszöntek, szót váltottak velem. Egyedül voltam, de nem magányos. - Hát akkor miért nem megy legalább nyáron haza? - kérdezem, mert elhiszem, hogy a néni ,,idegenben“ nem találja a helyét. De mintha nem hallaná, folytatja. - Van egy fiam is, csak az iszik. Sóhajt egy mélyet, majd mintha szégyenkez­ne, folytatja. - Most már a menyem is inni kezdett. A három gyerekük, az unokáim pedig rendszerint nálam voltak, boldogultunk ahogyan tudtunk. Hát hol bírok én rendet teremteni közöttük? Ezért hozott el a lányom. Jó nála, csak hát itt még jobban magamra maradtam. Ók dolgoznak, én pedig haszon­talanul élek - sírja el magát, majd a táskájá­ból megsárgult fényképet, iratokat vesz elő, s reszkető kézzel mutogatja halottak és az élőket. Már éppen a végénél tartunk, amikor egy hang szólal meg a felettünk lévő lakásból. - Anyukám, miért nem ül a kényel­mes lakásban? Miért nem pihen otthon? Jöjjön csak haza, estére én is hazaérek. A nénike szomorúan rám néz, feláll, majd lassú léptekkel elindul komfortos magánya felé. - Köszönöm a szép délutánt - mondom a néni felé, hogy egy kicsit megvigasztaljam. De ő nem hallja. A lánya pedig furcsán néz rám, s látom, nem érti. Kár. ‘ PÉTERFI SZONYA A Povazská Bystrica-i Klement Gottwald Vágmenti Gépgyár Görgőscsapágygyárában nincs könnyű dolguk a szerszámlakatosoknak. A korszerűen gépesített hatal­mas üzemcsarnokban ugyan kezdettől fogva állandó feladat a kifogástalan minőségű csapágyak készítése, de aránylag rövid időközönként - a népgazdaság egyre újabb igénylései szerint - változtatni szükséges a fontos gépelemek méreteit. Amint valamelyik részlegen kifut egy- egy tipus rendszerint sokezres sorozata, a szerszámké­szítő kollektíva tagjainak gondosan át kell állítaniuk a csapágyfémet előbb külső, illetve belső gyűrűkre szeletelő, majd lecsiszoló és több menetben fokozatosan ezredmilliméteres pontosságúra alakitó munkagépek mindegyikét. Ezekbe persze mindig megfelelő új szerszá­mok is kellenek, amelyek elkészítése, kipróbálása, beszer­zése és állandó ellenőrzése szintén a szerszámlakatosok feladata. Ezen kívül az egyes gyártási részlegek vezetői elsősorban tőlük kérik számon a fémmegmunkáló gépek pontos működését, a szerszámok megbízhatóságát, valamint az éppen készülő gyártmányokhoz megszabott mérethúség feltétlenül pontos megtartását is.- Nálunk még nem fordult elő, hogy valaki panaszkodott volna a munka egyhangúságára - jegyzi meg a tág feladatkör ismertetésekor Frantiéek Cibik, a szerszámla­katosok hetventagú, ezüstjelvényes szocialista brigádjá­nak vezetője. - Szinte csupa bonyolult feladatot kell megoldanunk, amihez bizony állandóan nagy szükség van a szerszámlakatosok minden tudására és tapasztalatára. Tévedni vagy rosszul csinálni valamit sohasem szabad, mert abból tetemes kára származna a gyárnak. Egy-egy nagyobb méretű, például hajógépekhez való gördülő­csapágy értéke rendszerint jóval meghaladja a százezer Koronát, viszont a sokféle közül már egyetlenegy megmunkáló gép pontatlan beállítása miatt is a csarnokból egyenesen az ócskavasba kerülhet a drága termék, sőt rosszabb esetben a sorozat több darabja. Frantisek Cibik huszonhét éve dolgozik jelenlegi munkahelyén, a görgöscsapágygyár szerszámlakatos- múhelyében, de sem ilyen, sem egyéb káreset miatt még nem kellett pironkodnia a felettesei előtt. Dicséretet, elismerést viszont már számtalanszor kapott a gyár vezetőségétől. Mint a törzsgárda egyik legrégibb és kezdettől fogva példamutató tagja, több ágazati és egy állami kitüntetésben is részesült.- Korán megtanultam a munka becsülését-eleveníti fel több mint harminc évvel ezelőtti emlékeit, amikor a sikerei titkáról kérdezem. - Édesapám, aki kisgazda volt a szövet­kezetek megalakulása előtt, négy testvéremnek és nekem a saját példájával bizonyította be, hogy csakis a becsülete­sen elvégzett munka teheti elégedetté az embert. Otthonról aztán, mivel elég nehéz körülmények között éltünk, ezt kaptam a legfontosabb útravalónak, amikor lakatosinasnak mentem a Bratislavai Hydrostav vállalat­hoz. A púchovi szakiskolának szintén nagyon sokat köszönhetek. Nagyszerű pedagógusok foglalkoztak velünk. Nemcsak szakmát, lelkesedést is tanultunk tőlük. Termelési gyakorlataink jelentős részét a Nosicei Ifjúsági Víztároló építésén végzett munka képezte. Mint az ötvenes évek elején minden fontosabb beruházásnál, ott is mérhetetlenül nagy tenniakarás jellemezte az ország mielőbbi felvirágoztatásáért lelkesen szorgoskodó dolgo­zókat. A kollektíva szinte csupa fiatalból állt, akik az előttük megnyílt sok új lehetőségért becsületbeli kötelességüknek érezték a rájuk bízott feladatok rendszeres túlteljesítését. Nekem annyira megtetszett az az optimizmussal teli légkör, hogy a szakmunkás-bizonyítvány megszerzésekor oda kértem a felvételemet. Az építkezésen eltöltött több mint másfél évről csak később bizonyosodott be, hogy egész életre szólóan megedzette a fiatal lakatos jó tulajdonságait. Példás helytállásával és figyelmet keltő kezdeményezéseivel hamarosan kiérdemelte a munkatársak tiszteletét. Ez abban is megnyilvánult, hogy a fiatalok egyhangúlag ót választották elnöknek az egyik CSISZ-alapszervezetben.- Az ifjúsági mozgalom szervezésében szerzett akkori tapasztalatokat továbbiak követték a tényleges katonai szolgálat alatt, mert az alakulatomnál szintén rám bízták az elnöki teendőket — folytatja eddigi életútja fontosabb állomásainak felsorolását az idén 50 éves Frantisek Cibik.- Jól esett a bizalom, amit természetesen nem kevés többletfeladat kifogástalan elvégzésével illett megszol­gálni. A sikerek azonban megérték a fáradozást és fokozatosan erősítették az önbizalmamat is. Egyik parancsnokunkat, mint kommunistát, igazi példaképnek tekintettem. Biztatására elhatároztam, hogy az első adandó alkalommal kérvényezni fogom felvételemet a pártba. Az alakulat pártelnöke, aki kezdettől fogva figyelemmel kísérte az ifjúsági szervezetben végzett tevékenységemet, szintén bátorított. Aztán nagy örö­mömre az alapszervezet tagsága elfogadta a jelentkezé­semet. Mivel a leszerelésig éppen kitelt a tagjelölti próbaidő, már mint a CSKP tagja jöhettem haza szülőfalumba, a Pieéfanyhoz közeli Trebaticébe. Időközben befejeződött az ifjúsági víztároló építése. Az ünnepélyes felavatás után azonnal máshová vonultak az építők. Nosicében megszűnt a lakatosok munkahelye is. Frantiéek Cibíknek tehát új állást kellett keresnie.- Szakmai fejlődésem érdekében mindenképpen gép­gyárba akartam kerülni- indokolja választását. - Szlováki­ában viszont az ötvenes évek végén még igen kevés lehetőség volt erre. A brnói Precíziós Gépgyárban annál szívesebben fogadtak. Tetszettek a munkafeltételek is, hiszen a feladatok teljesítése közben egyre többet ÚJSZŰ tanulhattam az idősebb kollégáktól. Bizonyára még ma is ott lennék, de hamarosan Povazská Bystricába költöztet­tek néhány termelési részleget, elsősorban a csapágy­gyártás nagyarányú bővítése céljából. A Vágmenti Góp­1986. V. 23. SkAHAITAI

Next

/
Thumbnails
Contents