Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-23 / 21. szám
T udjuk, valljuk, meggyőződésünk: a minket körülvevő világ a látszattal ellentétben nagyon is törékeny. A természetbe való minden beavatkozásnak vannak - jobbára, sajnos, negatív - következményei. A rohamléptű iparosítás, a gépkocsik számának állandó növekedése, a bányászat, a folyók szabályozása, a túlnépesedés, a természeti kincsekkel való rablógazdálkodás, a mezőgazdaság kemizálása, a fokozódó „hulladék- termelés“ szennyezi a levegőt, a vizet, megfertőzi és pusztítja a növényeket — végeredményben megtámadja az ember egészségét, az életét. A környezetvédelem tehát létfontosságú. A természetet azonban nemcsak azért kell óvnunk, mert pótolhatatlan számunkra, hanem azért is, mert - szép. A maga megismételhetetlen módján szép a sivatag, a vad, sziklás hegyvidék ugyanúgy, mint az érintetlen tajga, a dús füves síkság, a sűrű erdő, a hullámzó tenger és a csörgedező patak. Ám mindez elpusztulhat, ha időben nem hagyunk fel szinte módszeres pusztításával, nem fogunk össze, hogy mentsük a menthetőt. A környezetszennyezés ugyanis nem ismer határokat, államhatárokat sem. Tovaviszik a folyók vizei, a szél. A károk ma már olyan méretűek, hogy helyreállításuk meghaladja egy-egy ország lehetőségeit. Mielőbbi összefogásra van szükség, talán leginkább itt, Európában. Történtek már ilyen irányú lépések két- és többoldalú alapon is, de a nagy eredmények egyelőre elmaradnak. Viszont: a kis hal is hal, főleg ha tiszta vízben úszik. De már maga a tapasztalat- csere is haladást hozhat, a hasonló gondokon hasonló körülmények között segíthetnek a már bevált, sikeresen alkalmazott módszerek. Éppen ezért érdemes talán röviden ismertetni, milyen a helyzet a környezetvédelmi fronton a Szovjetunióban. A nagy mozgás nyolc évvel ezelőtt kezdődött, amikor népszerű írók egy csoportja - Leonov, Belov, Bondarev, Zaligin, Asztafjev, Raszputyin és mások - nyílt levélben hívták fel a figyelmet arra, hogy a nagy szibériai építkezések óriási károkat okoznak az ottani egyedülálló természetben. S bár ezek a károk, sajnos, teljesen nem zárhatók ki, lényegesen kisebbek lennének, ha nemcsak a beruházások gyors és lehető legolcsóbb megvalósítására gondolnának, hanem a természetre, a majd itt élő emberek környezetére és arra, hogy a megelőzés ezen a téren is hasznosabb és olcsóbb a kései,, tűzoltásnál". A levél nagy port vert fel, hiszen tekintélyes tudósok bizonyították: minden szava igaz. Bár a Szovjetunióban évente milliókat költenek környezetvédelemre, kiderült, a nagy építkezések előkészítése nem alapos, sokszor környezetpusztító, sót néha indokolatlan is a nagy beavatkozás a természetbe. Időközben már érvénybe lépett egy olyan jogszabály, mely szerint minden építkezést, legyen az gyár, lakótelep, erőmű, meliorációs beruházás, vasút vagy közút, természetvédelmi szempontból is meg kell tervezni, környezetkímélő módszerekkel kell megépíteni, a vizet, a légkört nem szennyező technológiákat kell bevezetni. A Bajkál vize A föld édesvíztartalékainak egyötödét, a Szovjetunió felszíni édesvíztartalékainak több mint 80 százalékát tartalmazó 31,5 ezer négyzetkilométer területű Baj- kál-tó tisztaságának megőrzése körül a 80-as évek elején robbantak ki a viták. A Bajkál-Amúr Vasútvonal elérte a tó partját, s olyan ipari létesítmények kezdték meg itt is az üzemelést, melyek jelentős mértékben szennyezték a légkört és a tó vizét. Például a tóba ömlik a Bajkáli Cellulózgyár szennyvize. Ez nemcsak az itt élő emberek felháborodását váltotta ki, hanem országos méretű felzúdulást okozott. A békétlenkedók elérték céljukat: a szakemberek már hozzáláttak a cellulózgyár termelésének zárt vízrendszerű átszervezéséhez, s kormányhatározat rendelkezik arról, hogy a lehető legjobban megtisztított szennyvíz sem engedhető a tóba. Azokat az üzemeket pedig, melyekben a zárt termelési rendszer megoldhatatlan, megszüntetik vagy új, a környezetet, főleg a Bajkál vizét nem szennyező termelésre állítják át. ÚJ SZÚ 5 1986. V. 23. A Bajkál-tavat körülvevő óriási kiterjedésű erdőségek védelme is napirendre került. Ezek intenzív kitermelése ugyanis jelentősen veszélyeztette a tó és térsége bioklimatikus egyensúlyát. A már említett kormányrendelet értelmében a tó közvetlen közelében csak a faállomány javítása érdekében lehet fát kivágni, ugyancsak tilos a tavon a faúsztatás. Ezenkívül 500 ezer hektáron létrehozták a Bajkáli Nemzeti Parkot, amely teljes mértékben érinthetetlen terület. Ezenkívül ä Bajkáílllllllllllllllllllll Jurij Bondarev (Miroslav Tuleja felvétele) ‘Amúr Vasútvonalat, amely a tavat északi csücskénél, Nyizsnyeangarszknál érinti, elvezetik, bár most még csak jelentéktelen mértékben szennyezi a környezetet. Várható azonban, hogy egyre nagyobb lesz a forgalma, így a környezetszennyezés mértéke is. Mindezek az intézkedések vitathatatlanul rendkívül költségesek, de - távlatemberében Szibéria tyumenyi és tomsz- ki területén járt: ,,Szibéria nem válhat csupán építési területté, hatalmas terme- lócéhhé. Mindnyájunknak tudatosítanunk kell, hogy ha ez a kiterjedt terület nem válik kényelmessé az emberek számára, minden tervünk papíron marad. Azt akarom mondani, hogy a Szibériában és a Távol-Keleten épülő új létesítmények valamennyi tervét sokoldalúan meg kell tokban gondolkodva, s ez a tervszerű gazdálkodás lelke - mégis kifizetődőek. Hiszen a zord Szibéria éppen csodálatos természetévéi vonzotta évtizedeken át a hazai és külföldf turistákat. Most azonban százezrek otthonává kell válnia, s megengedhetetlen, hogy éppen most tegyék tönkre csodálatos szépségét, egészséges, tiszta levegőjét, vizeit. Erre figyelmeztetett Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára, amikor 1985. szepindokolni szociális szempontból, s e terveknek magukban kell foglalniuk az emberek munka- és életkörülményeinek javítását. S még egy dolog, amely közvetlenül összefügg azzal, hogy Szibériát olyan területté változtassuk, ahol az emberek örülni fognak az életnek. Gondolok itt a természethez való körültekintő viszony kialakításának szükségességére. Szibériában igazi jó gazdáknak kell lennünk, nem szabad csupán a pillanatHa ügyelnek a vizek tisztaságára, akkor a nagyvárosokban, a nagy ipari létesítmények közelében is gazdag zsákmányra lelnek a halászok. Az APN felvétele Leningrádban készült. nyi haszonra gondolni, hanem arra is, hogy Szibéria gazdagságát és szépségeit megőrizzük a következő nemzedékek számára.“ Antifolyók - igen vagy nem? ,,Fokozni kell a vízkészletek regionális újrafelosztásának tudományos megin- doklását. Meg kell kezdeni a munkálatokat annak érdekében, hogy az északi folyók vízhozamának egy részét a Volga , vízgyűjtő területére, majd a Volgából a Donba és a Kubányba tereljék át, valamint meg kell kezdeni a Dnyeper -Bug vízmű és a Duna-Dnyeper csatorna első szakaszának építését." Ez állt a Szovjetunió gazdasági és társadalmi fejlesztése 1986-1990-es évekre és a 2000-ig terjedő időszakra szóló fő irányai tervezetében, amelyet tavaly novemberben terjesztettek össznépi vitára. Valóban parázs vita kerekedett. A már említett, ökológiai kérdésekkel is foglalkozó írócsoport volt ismét a hangadó. A Szovetszkaja Rosszija napilap tette közzé nyílt levelüket, melyben követelték ennek a pontnak a törlését a tervezetből. Rámutattak: az elterelésnek értékes műemlékek, természeti értékek esnének áldozatul, pedig a déli köztársaságokban a szárazság leküzdése más, kevésbé radikális, kevésbé veszélyes módszerekkel is megoldható lenne. Az írókhoz más tekintélyes emberek, tudósok is csatlakoztak, a pártkongresszust megelőzően és magán a legfelső pártfórumon is nagyon éles véleménycsere bontakozott ki a kérdésről. Az eredmény: a vitatott pontból csak egy mondat maradt végül is az elfogadott irányelvekben, amely így hangzik: „Átfogó módon kell megoldani a vízkészletek új területi elosztásával összefüggő kérdéseket. “ Egy író véleménye Az írócsoport egyik vezető, tekintélyes tagja Jurij Bondarev, aki a volgográdi terület kommunistáit képviselte az SZKP XXVII. kongresszusán. Tüzérhadnagyként vett részt a sztálingrádi csatában, s ma is megbonthatatlan szálak fűzik a városhoz. Műveiben vissza-vissza- térö téma a nagy honvédő háború. Az író szerepéről a társadalomban így vélekedik: „Az írónak állandóan törnie kell az emberi tudatra rakódott jeget, a könnyelműség, az önelégültség jegét. Állandóan mozgósítani kell az embereket. Én ellene vagyok az olyan irodalomnak, amely babérkoszorút akar helyezni az ember fejére. Úgy vélem, ha az író már fel is teszi ezt a babérkoszorút, hát fonjon a babér közé néhány tüskét is. Az embereket nem szabad nyugtatgatni. Állandóan mozgósítani kell őket. Elmúlt az idilli korszak, a komoly problémák idejét éljük, s ezeket a fő problémákat kell megfogalmazni az embereknek.“ Jurij Bondarevnek ez a hitvallása tükröződik abban is, hogy aktívan részt vesz az ökológiai mozgalomban. Ezekről a kérdésekről beszélve Engelsre hivatkozott, aki azt vallotta, hogy az embernek a természet építészévé kell lennie, nem pedig a fogyasztójává. „Természetesen nem vagyok meliorációs szakértő“- mondta Bondarev. „A feladatom, hogy erkölcsi kérdésekkel foglalkozzak, az emberek érzelmeivel, pontosabban azok állapotával. Mégis mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy a gyökeres beavatkozások a természet élő testébe mindig veszélyesek, kockázatosak. A természetet nem szabad párbajra kihívni és nem kell neki hadat üzenni. Úgy kell hozzá viszonyulnunk, mint az édesanyánkhoz, aki bölcsőnket ringatta. Gondos, szerető gyermekként kell vele bánnunk. Hiszen ha megvalósulna az antifolyók terve, az az érintett térségben 1-2 fokos hőmérséklet-csökkenést idézne elő, ami hosszú távon beláthatatlan következményekkel járna. Ezt a kockázatot - főleg ha van más megoldási mód- semmiképpen sem szabad vállalni.“ Az írócsoport egy másik tagja, Valen- tyin Raszputyin elbeszéléseiben, regényeiben gyakran foglalkozik ökológiai kérdésekkel, az ember viszonyával a természethez. Epilógus helyett hadd idézzünk Isten veled, Matyóra című regényéből, amely egy vízerőmű építése miatt elárasztásra ítélt sziget lakóinak gondjairól, kitelepítésük körülményeiről, a szülőföld végérvényes elvesztéséről szól: „Ha kell, hát kell. De elképzelve, hogy milyen lesz az elárasztott föld, a legjobb föld, amit apáik és nagyapáik gondoztak és trágyáztak, és amely nem egy nemzedéket táplált - önkéntelenül is összeszorul a szív: nem túlságosan drága ár ez? Nem fizették-e túl? Csak annak nem fáj elveszi - teni mindezt, aki nem élt itt, nem dolgozott, nem öntözött izzadsággal minden egyes barázdát." GÖRFÖL ZSUZSA
