Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-02 / 18. szám

* r ÚJ szú 5 A tudományos-kutatóintézetek feladata többek között az olyan búzafajták nemesítése, melyek a lehető legjobb termést adják az adott övezet éghajlati viszonyai és a termőföld adottságai mellett SZKP Központi Bizottsá­ga 1982 májusában fo­gadta el a Szovjetunió élelmi­szerprogramját. Az ágazat azóta nagy változásokon ment át. Két jellemző adat az elért eredmé­nyekről: 1982-ben a mezőgazda- sági üzemek tiszta jövedelme 1,3 milliárd rubel volt, rentabilitásuk pedig alig 2 százalék. Ugyanez a két mutató 1985-ben: 21 milliárd rubel és 19 százalék. Az élelmi­szerfogyasztásban a Szovjetunió elérte a fejlett országok szintjét: az egy személyre eső napi élelmi­szerfogyasztás 3400 kalória, összetételén azonban még vál­toztatni kell, bár már most is növekszik a hús, tej, tojás, zöldség aránya a liszt, a burgonya rová­sára. E cél eléréséhez azonban arra van szükség, hogy valamennyi gazdaság alkalmazza a korszerű technológiákat, hogy a munka ter­melékenysége, a termékek minő­ségének emelése kerüljön előtér­be. Erre az eddig legjobban bevált módszerek: az önelszámolású komplex brigádok szervezése (ilyenből már 350 ezer működik a mezőgazdaságban), tudomá­nyos-termelési egyesülések létre­hozása az adott területen a legop­timálisabb termékszerkezet és a leghatékonyabb technológián Ki­dolgozására. „Szuperminisztérium“ A párt központi bizottságának 1982 májusában megtartott ülése feladatul adta - az irányítás haté­konyságának növelése céljából - az ágazat irányításának átszer­vezését is, ami mára valamennyi szinten befejeződött. Kialakult a mezőgazdasági-ipari komple­xum és létrejött irányitó szerve, az Agráripari Állami Bizottság (Gosz- agroprom). Az állami bizottság öt minisztérium összevonásával jött létre, élén miniszteri rangú elnök áll. A Goszagroprom újszerű irányító szerv. Egyrészt egyfajta „szuperminisztérium'', amely or­szágos hatáskörrel rendelkezik, közvetlenül irányít több olyan gaz­dasági ágazatot, amelyek egysé­gesen finanszírozott komplexumot képeznek, s melynek alapja a me­zőgazdaság. Másrészt nagy jog­körrel biró vezetők kollégiuma, akik a rendszeres plenáris ülése­ken elemzik a gazdaság agráripari szektorának stratégiai kérdéseit. Az állami bizottság tagjai olyan tárcák vezetői, melyeket nem von­tak be a Goszagroprom szerveze­ti-gazdasági felépítésébe: például a meliorációs és vízgazdálkodási miniszter, a könnyű- és élelmi- szeripari miniszter, az erdőgazdál­kodással, a traktorok és mezőgaz­dasági gépek gyártásával foglal­kozó minisztérium vezetője. A kol­légiumnak ugyancsak taaiai az Állami Tervbizottság, az Állami Bank, a pénzügyminisztérium, a központi statisztikai hivatal és más hatóságok meghatalmazott képviselői. A reformot az tette szükséges­sé, hogy haladéktalanul változtatni kellett a kolhozok és szovhozok, illetve az ezeket kiszolgáló szako­sított szervezetek és vállalatok közti kölcsönös kapcsolatok gaz­dasági mechanizmusán. Vagyis nem az irányítás centralizálásáról van szó, hanem a legkedvezőbb feltételek kialakításáról a dolgozó­kollektívák kezdeményezésének és önállóságának fokozásához. Az új feltételek között az admi­nisztratív, nem gazdasági szabá­lyozás területe leszűkül, s az elő­térbe a gazdasági mechanizmusra gyakorolt hatás olyan módjai ke­rülnek, mint az árak és a hitelek, az önköltség és a jövedelme­zőség. Feltételek A Szovjetunió területe 2227 mil­lió hektár, ebből a mezőgazdasági terület mindössze 606 millió hek­tár, s ennek is nagyobb része, kb. 60 százaléka az úgynevezett „kockázatos gazdálkodás“ (hideg telek, száraz nyarak) övezetében fekszik, összehasonlításképpen: az Egyesült Államokban a szán­tóknak mindössze 1 százaléka fekszik ilyen övezetben. A szovjet és a külföldi szakemberek véle­ménye megegyezik abban, hogy a Szovjetunió mezőgazdasági övezetének bioklimatikus potenci­álja kétszer alacsonyabb, mint Nyugat-Európában vagy az Egye­sült Államokban. Ezt semmikép­pen sem szabad figyelmen kívül hagyni, amikor összehasonlítjuk a Szovjetunió és más országok adatait a földek termőképességé­re, a termelés költségességére vonatkozóan. A Szovjetunióban a föld társa­dalmi tulajdon, a mezőgazdasági termelés alapját a társadalmi szektor képezi, vagyis a kollektiv gazdaságok és az állami tulajdon­ban levő szovhozok, továbbá a gazdaságközi vállalatok és egyesülések. Viszont egyre nö­vekszik a jelentőségük az ipari üzemek saját szükségleteit kielé­gítő gazdaságoknak és a háztáji gazdaságoknak. A háztáji gazda­ságok a reneszánszukat élik. Már eddig is nagy jelentőséget tulajdo­nítottak ezeknek, amikor csak egy-egy család szükségleteit, vagy szükségletei egy részét fe­dezték. Ma azonban az állam - az élelmiszerprogramnak megfelelő­en - számos eszközzel ösztönzi a háztáji gazdaságok árutermelő szerepének növekedését. Az ellátás biztosításában a dön­tő szerep természetesen változat­lanul a 26 ezer kolhozra, több mint 22 ezer szovhozra és kb. 10 ezer különböző típusú gazdaságközi vállalatra és szervezetre hárul. Intenzifikálás A mezőgazdasági termelés in- tenzifikálásában is a tudomány és a technika vívmányairtak mielőbbi alkalmazása a meghatározó. Pél­dául szakosított tudományos-ipari egyesüléseket hoznak létre, me­lyek feladata - miután már kivá­lasztották, illetve kidolgozták az adott terület optimális termelési szerkezetét és technológiáját - annak műszaki biztosítása, a megfelelő gépek és berendezé­sek kiválasztása és üzembe he­\ lyezése, esetleg - ha egészen új termelési programról van szó - az ilyen gépek és berendezések megszerkesztése és gyártása. Ezt az egész munkát - a mezögazda- sági-ipari komplexum átépítését és korszerűsítését - a Mezőgaz­dasági Tudományok Akadémiája irányítja. A Goszagroprom vezetői beje­lentették: az akadémiával közösen végzett felmérések megmutatták, az ágazat technikai ellátása kielé­gítő. Vagyis a mai és a jövőbeni feladat: kihasználása hatékonysá­gának növelése és az állandó, fokozatos korszerűsítés. A terme­lésnövekedés biztosításának to­vábbi jelentős forrása a munka termelékenységének növekedése, az intenzív technológiák széles körű alkalmazása, a betakarítás, a tárolás, a szállítás során bekö­vetkező még mindig jelentős vesz­teségek csökkentése. A veszteségek, természetesen, teljes mértékben nem zárhatók ki, de határozott csökkentésükre több mód is van. A gabonaveszteségek csökkentését új típusú, tökéletesí­tett kombájnokkal akarják elérni, melyek prototípusai már vizsgáz­tak. mégpedig eredményesen. A tárolási veszteségek kiküszöbö­lésének leghatékonyabb módja a helyi feldolgozás. Már beindult ennek megszervezése, a feldolgo­zó üzemek egyre több részlegüket helyezik ki a kolhozokba és szov- hozokba. Természetesen nem le­het minden egyes gazdaságban egy kis élelmiszeripari üzemet lét­rehozni, s nem is ez a cél. Inkább arról van szó, hogy biztosítsák a termények, elsősorban a gyor­san romlandó zöldség és gyü­mölcs előzetes helyi feldolgozását és a megfelelő speciális autópar­kot a félkész termékek biztonsá­gos szállítására. A mezőgazda­ságnak elsősorban hútókocsikra van szüksége a frissen betakarí­tott termények és úgyszintén az előzetesen feldolgozott zöldség és gyümölcs szállítására. Az élelmi- szeripari késztermékek helyi elő­állítására csak ott van mód, ahol nagyüzemi módszerekkel dolgo­zó, egy-két zöldség- vagy gyü­mölcsfajta termelésére szakosodó gazdaságok vannak. A számítások és az eddigi ta­pasztalatok bizonyították: sokkal nagyobb hasznot hoz egy rubel befektetése a szállításba, tárolás­ba és feldolgozásba, mint 2-3 ru­bel befektetése a termelés bővíté­sébe. Az agráripari komplexum­ban már megkezdődött a beruhá­zások átütemezése az infrastruk­túra javára, s az idén kezdődött ötéves tervidőszakban már ez a tendencia lesz az uralkodó. Ezt, s összességében az élelmiszer­program által kitűzött feladatok si­keres megvalósítását megkönnyíti az agráripari komplexumban a ter­vezés, a finanszírozás és az irá­nyítás új rendszere, melynek kié­pítése még az idén befejeződik, hiszen - a Goszagroprom vezetői­nek tájékoztatása szerint - már csak néhány részletkérdés vár megoldásra. Ennek köszönhetően az elkövetkező időszakban a me- zögazdasági-ipari komplexum a szó legszorosabb értelmében vett egységként fog működni, vagyis mint egységesen tervezett, irányított és finanszírozott rend­szer. Háztáji A szovjet családoknak majd­nem a fele foglalkozik háztáji gaz­dálkodással, s a „magánszektor­hoz“ sorolhatók a kertbarátok kü­lönböző társulásai is, melyek szá­ma gyorsan növekszik. A háztáji gazdaságokban főleg zöldséget, gyümölcsöt, burgonyát termeszte­nek, nagyrészt csak az adott csa­lád szükségleteinek fedezésére, bár az állami vezetés az utóbbi időben számos intézkedéssel ösz­tönzi az árutermelést. Egyre nö­vekszik az állattartási kedv is a fal­vakban. A kolhozokban és szov- hozokban 97 millió szarvasmar­hát, 63,8 millió sertést, 110,7 miliői juhot és kecskét tartanak. A háztá­ji gazdaságokban ezeknek az álla­toknak a száma: 24, 14,1 és 32,5 millió. Takarmánnyal nagyrészt az állami földekről látják el ezeket az állatokat, a magángazdaságok te­henei és juhai is a kolhozok és szovhozok rétjein legelnek. A háztáji gazdaságok főleg az aprófalvakban jelentősek, hiszen nagyrészt biztosítják a lakosság önellátását, az államkasszát men­tesítik a költséges szállítástól, s egyben számottevő jövedelem­kiegészítő forrásként is szol­gálnak. A Szovjetunió négy évvel eze­lőtt elfogadott élelmiszerprogram­ja, a társadalmi és gazdasági fej­lesztésnek az évezred végéig szó­ló irányelvei a mezőgazdasági- ipari komplexumra vonatkozóan inkább minőségi, mint mennyiségi követeléseket foglalnak maguk­ban. Fő céljuk: a mezőgazdasági termények előállításának növelé­se és a veszteségek csökkentése, a lakosság megbízható ellátásá­nak garantálása, a táplálkozás összetételének javítása és ebből következően a szovjet emberek életszínvonalának emelése. Vagy­is az élelmiszerprogram követ­kezetes megvalósítása nemcsak gazdasági, hanem fontos politikai feladat is. GÖRFÖL ZSUZSA Szovjetunió A mezőgazdasági-ipari komplexum időszerű feladatai A szovjet mezőgazdászoknak a legtöbb gondot talán az aszály okozza. Például a sztavropoli határterületen az évi átlagos csapadékmennyiség mindössze 300-500 milliméter. Itt talajkíméló technológiákat alkalmaznak, mezövédö erdösávokat ültetnek ki. A gabonatáblákon mellőzik a mélyszántást, a szalma letakarítása után nyomban a tarlóhántók vonulnak ki a földekre, majd sekély szántással készítik elő a talajt az új vetés alá 1984-ben dolgozták ki és hagyták jóvá a Szovjetunióban az ezredfordulóig szóló meliorációs programot. Megvalósítása teljes ütemben most bontakozik ki, de ezen a téren már eddig is jelentős munkát végeztek az országban. A 80-as évek közepén az öntözöcsatornák hossza már meghaladta a 700 ezer kilométert, s 340 víztározóban kb. ezer köbkilométer vizet tartalékoltak (APN-felvételek) 1986. V. 2.

Next

/
Thumbnails
Contents