Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-25 / 17. szám

RUDYARD KIPLING A bálna és a hajótörött Élt a tenger közepén egy bálna, hatalmas volt és erős. Napról nap­ra rettegésben tartotta a halakat, mindig felfalt jó néhányat közülük. Az egyik nap nagyon éhes volt, de egyetlen halat sem talált magá­nak. Végül rábukkant egy pici ha­lacskára. A kis hal a jobb füle mellett úszott, így érezte magát biztonságban. Egyszer csak meg­állt a bálna és felsóhajtott:- Jaj de éhes vagyok! Erre megszólalt a kis hal vé­kony hangján:- Kedves bálna, ettél már vala­ha emberhúst?- Nem! - válaszolta a bálna.- Milyen az?-Jó - mondta a kis hal -, nagyon jó.-Akkor hozz nekem egyet!- parancsolta a bálna.- Ha ötven mérföldet északra, negyven mérföldet nyugatra úszol, találsz egy hajótöröttet. Nadrág van rajta nadrágtartóval és nála van a zsebkése. Ha a hajótöröttet megeszed, ne felejtsd el felfalni a tutaját, a nadrágtartóját meg a zsebkését sem! Ezt jól jegyezd meg! A bálna ötven mérföldet észak­ra, negyven mérföldet nyugatra úszott és megpillantotta a hajótö­röttet. Kinyitotta hatalmas száját és úgy, ahogy a kis hal mondta, felfalta a hajótöröttet, a tutajjal, a nadrágtartójával és a zsebkésé­vel együtt. A hajótörött tehát a bálna gyomrába került, ahol nagyon sö­tét és meleg volt. Szeretett volna kiszabadulni, ezért elkezdett ug­rálni, kiabálni. A bálna nagyon kel­lemetlenül érezte magát. így szólt a kis halhoz:- Az az ember nagyon hangos, ráadásul csuklóm is tőle. Most mit tegyek?- Mondd meg neki, hogy jöjjön ki! — javasolta a kis hal. A bálna kérlelni kezdte a hajó­töröttet.- Gyere ki kérlek, nagyon csuklóm!- Nem, nem megyek - vála­szolta a hajótörött. - De ha elvi­szel a fehér sziklákhoz, Anglia partjaihoz, akkor talán meggondo­lom a dolgot. - És egyre jobban ugrált, táncolt a bálna gyomrában.-Azt hiszem, legjobb lesz, ha hazaviszed öt - javasolta a kishal a bálnának. A bálna pedig úszott, úszott, nagyon sokáig, miközben tovább­ra is kínozta a csuklás. Aztán megpillantotta Anglia partjait, a fe­hér sziklákat, ahol a hajótörött ott­hona volt. Kinyitotta hatalmas szá­ját és így szólt:- Gyere ki! Erre a hajótörött kisétált a bálna száján. Előtte azonban, amíg a bálna úszott, a hajótörött felha­sogatta késével a tutajt és rácsot készített belőle, amelyet aztán nadrágtartójával jó erősen a bálna torkához kötött. Még egy versikét is költött hozzá: Nem eszel már soha, emberhúst te újra! A hajótörött, miután kisétált a bálna gyomrából, boldogan tért haza anyjához. Később megháza­sodott és vidáman élt feleségével. A bálna pedig, minthogy azóta is torkán a rács, sem köhögni, sem nyelni, sem enni nem tud, kivételt csak a nagyon apró halak jelente­nek. A kis hal elmenekült messzi vizekre, nehogy megtalálja őt a dühös bálna. Csinger Erzsébet fordítása KESZELI FERENC Nem minden terem tanterem... Diófán szilva tán terem? Ha meg terem, hát aszalt-e, tanterem fala meszelt-e? És ha meszelt - ki meszelte? Az, ki hangod kineszelte, ki e verset kieszelte? Falra írt vers im: e termet én meszeltem, ki e verset kieszeltem. t Ki van lám e vers eszelve, a szilva meg megaszalva. Be is mondta a rádió: olyan aszalt, mint a dió. A néző szerepében IV. A SZÍNJÁTÉK (2) A klasszikus, hagyományos dramaturgia évezredekre megha­tározta a színműirodalmat. Na­gyon szép példát szolgáltatnak er­re az angol drámairó, William Shakespeare tragédiái és vígjáté­kai, amelyek nagyjából kétezer évvel újabb keletűek a görög drá­mánál. Ennek ellenére megállapít­hatjuk, hogy Shakespeare-nek si­került úgy alkalmaznia ezeket a szabályokat, hogy azok nem kötötték gúzsba szabadon szár­nyaló szellemét. Nála is felszabadultabban ülnek a drámaíráshoz a mai szerzők, mégha távolról sem mondható el róluk, hogy ezzel máris meghalad­nák Shakespeare-t. Manapság a szerzők anélkül írják drámáikat, hogy közelebbről meghatároznák annak műfaját. Nem mondják pél­dául, hogy most tragédiát vagy komédiát fognak írni, annál inkább sem, mivel ezek a műfajok ma már túlhaladottak. Dicsőségük ugyan múlhatatlan, de éppen amiatt nem fejlődhetnek tovább, mert egyszer már elnyerték a maguk tökéletes formáját. A kortárs drámaíró színpadán a humorba mindig szomorúság ve­gyül, akárcsak a midennapi élet­ben. Egy-egy ilyen előadás a szó szoros értelmében felér egy szel­lemi tornával. Amely ráadásul rendkívül egészséges is. A cse­lekmény gyors tempóban pereg, a színműben meglepő fordulatok váltják egymást, s a nézőre a fe­szültségével és érdekfeszítö vég­kifejletével gyakorol hatást, anya­gát pedig a saját céljainak rendeli alá. A mai színmű hasonlóképpen gazdagítja lelkivilágodat, akár egy jó könyv. A színjátéknak megvannak a maga híressé vált monológjai és A hatalmas légnyomás Ritkán jut eszünkbe, hogy a levegő bizonyos nyomással nehezedik ránk. Megszoktuk, természetesnek vesszük, hi­szen életünkben, mozgásunk­ban egyáltalán nem korlátoz bennünket. Pedig, ha csak egy kicsit is elgondolkozunk ezen a kérdésen, meglepő ered­ményre jutunk: az egy atmo­szféra nyomás, amely nekünk meg se kottyan, bizony nem éppen kicsi: még elképzelni is nehéz, hogy egy négyzetmé­ternyi felületre (amely nagyjá­ból egy átlagos konyhai asztal területével azonos) ezer ton­nányi teher nehezedik. Bizony, a légnyomásból eredő hatás pontosan ennyi: egymillió Kilo­pond négyzetméterenként! A légnyomás nagyságának a kérdése évszázadokig csu­pán azért sem merülhetett fel, mert a tudósoknak halvány fo­galmuk sem volt a létezéséről. Csak a 17. században kezdtek foglalkozni vele, mégpedig Ga­lileo Galilei jóvoltából. Galilei egy rendkívül érdekes kísérle­tet végzett: egy henger alakú edénybe dugattyút helyezett, majd az egészet megfordította fejjel lefelé. Azt tapasztalta, hogy a dugattyú nem esik ki az edényből, azaz valami vissza­tartja. Ekkor súlyokat erősített rá: a tehertől aztán a dugattyú szép lassan megindult lefdfé. Később kiderült, hogy amikor a dugattyú fölötti teret vízzel töltötték meg, az sokkal na­gyobb súlyt is meg tudott tarta­ni. Ebből a tényből Galilei a le­vegő és a víz tulajdonságaira érvényes következtetést pró­bált levonni, a valóságban azonban csupán annyi történt, hogy a víz eltömítette a du­gattyú és az edény fala közötti réseket, ilyenképp jobban ér­vényesült a légnyomás hatása. Galilei tanítványa, Evangelista Torricelli, egészen más mód­szert alkalmazott: zárt edény helyett üvegcsövet, víz helyett higanyt használt. Mekkora volt a megdöbbenése, amikor a hi­gannyal töltött üvegcső nyitott végén, amelyet higanyba du­gott, a folyékony fém egy része kiszaladt a csőből, üres teret hagyva maga fölött. Az 1643- ban elvégzett kísérlet parázs vitára adott alkalmat: addig mindenki azt hitte, hogy űr - vagyis vákuum - nem létezik, és íme most a napnál fénye­sebben beigazolódott, hogy mégis. Ugyanis az mindenki előtt nyilvánvaló volt, hogy a higanyoszlop feletti térben a „semmi“ van. Hamarosan az is kiderült, hogy a jelenséget a légnyomás okozza, a három­negyed méteres higanyoszlop titka, hogy egyensúlyban van a külső higanyszint feletti leve- göoszlop nyomásával. Ezzel megszületett a légnyomásmé­rő műszer, a barométer, amely lényegét tekintve a mai napig alig változott. Torricelli kísérletét követően sokan megpróbálkoztak légü­res tér előállításával. Köztük talán a legismertebb Otto von Guericke, Magdeburg polgár- mestere. ötlete rendkívül egy­szerűnek tetszett: egy fahordót vízzel töltenek meg, amelyet a hordóból kiszivattyúznak, és már kész is a légüres tér. Csakhogy a kísérletet nem volt olyan könnyű elvégezni. Ugyanis hamarosan kiderült, hogy a víz nem akar „kijönni“ a hordóból. Amikor egy részét mégis sikerült kiszivattyúzni, a dongák közötti résen egyszer csak sisteregve betört a levegő és oda lett a vákuum. A követ­kező lépés az volt, hogy a hor­dót egy nagyobb, vízzel telt hordóba helyezték, gondolva, hogy a víz eltömíti a levegő elől a réseket. Most azonban a víz tört be a (belső) hordóba. Ezu­tán, a hordó helyett, vékonyfa­lú rézgömböt használtak. És jött az első nagy meglepetés: szivattyúzáskor a gömb hama­rosan behorpadt. Addig ugyanis halvány sejtelmük sem volt róla, mekkora erőha­tással állnak szemben. Vas­tagfalú gömb alkalmazása ve­zetett végül is sikerre: elő tud­ták állítani a légüres teret. Ah­hoz, tfbgy megmérhessék a légnyomás nagyságát, elvá­lasztható félgömbökkel kellett dolgozniuk. Amikor sikerült a tömítés kérdését is megfele­lően megoldani, kiderült, hogy a vákuum micsoda erőt képvi­sel: az 1654-ben II. Ferdinánd császár előtt végrehajtott kí­sérlet során a két félgömb elé nyolc-nyolc lovat fogtak be, de azok sem tudták őket szétvá­lasztani. Hogy valójában nem a vákuum erejéről, hanem a légnyomás nagyságáról van szó, az csak később vált világossá. Arra sokan gondol­tak, hogy egy alapvetően fon­tos jelenség tanúi, azonban kevesen sejtették még, hogy egy új tudományág, a kémia megszületését eredményezi majd. Robert Boyle, aki Cork gróf­jának tizenegyedik gyermeke­ként látta meg a napvilágot, elődeinél jóval tovább ment a kísérletezésben. Arra volt kí­váncsi, mi-is játszódik le volta­képpen a légüres térben. Eh­hez egy olyan üvegtartályt ké­szített, amelynek nyílásán át különféle tárgyakat lehetett benne elhelyezni. így derítette ki, hogy az állatok nem tudnak élni légüres térben, kialszik a tűz is. A légzés és az égés elmélete vezetett aztán a ké­mia kialakulásához. A gázel­mélet alapjait Boyle rakta le, a később róla elnevezett tör­vénnyel, miszerint állandó hő­mérsékleten a gáz térfogatá­nak és nyomásának a szorzata mindig állandó. A légnyomás kérdése tehát nem csupán egy megoldandó probléma volt a tudósok szá­mára, a vele való foglalkozás alapvető jelentőségű felfede­zéseket eredményezett, új tu­dományágak alapjait is meg­vetette. Itt kell keresnünk a modern technika alapjait is: a gőzgépet és a vákuumszi­vattyút ugyanúgy nem találhat­ták volna fel ezek nélkül az eredmények nélkül, mint ahogy Boyle felfedezései nél­kül is nehezen lenne elképzel­hető a hőelmélet, amelynek későbbi gyakorlati alkalmazá­sa nyomán a robbanómotor és a belsőégésű motor született, modern korunk technikájának egyik alappillére. OZOGÁNY ERNŐ Itt a szilva megaszalva, búzaszemből lesz a szalma. Szalmából a tehén alma, almából az almáslepény, kismolnárból malmoslegény. Se naponta, se néhanap, kalocsniból nem lesz kalap, pogácsából meg irkalap. Kalapból nem lesz karaván, aggastyánból se koravén. dialógusai, párbeszédei. Elképzel­hetetlenül kiterjedt repertoárral rendelkezik és a szerepek meg­számlálhatatlan sokaságát kínálja a színészeknek. Valamennyi szín­házi műfaj közül a színjáték reper­toárja a leggazdagabb. Viszont nem mondhatjuk el ugyanezt a dúsgazdag királynő szépreményü fiáról, a melodrámá­ról. A melodráma olyan színházi előadás, melyben a prózai szöve­get zene kíséri, tehát az opera­énekeséhez hasonlóan a színé­szek is a zene ritmusához és tem­pójához igazodnak. Ám a melo­dráma igen ritka vendég a szín­padon. A színjáték napjainkban is szi­lárdan tartja kezében jogarát. Szü­letésétől egészen napjainkig meg­őrizte a fiatalságát, elevenségét, érdekességét. Állandó támaszát az emberekben és az életükben találta meg, az emberek viszont gyakran fordulnak őhozzá segít­ségért. Ha a történelem folyamán minden királynő olyan lett volna, mint ő, az embernek is bizonyára jobb élete lett volna itt e földön. Jarmila Cermáková AMI NÖVÉSRE TERMETT, NŐNI SOHA­SEM SZŰNHET. Eminescu Gondolkodom, tehát... SZÁMSOR Melyik szám illik bele legkevésbé a követ­kező számsorba: 2 4 6 8 9 10 12 14 Megfejtés Az április 11-i számunkban közölt feladatok megfejtése: Mint látod, én nagymama lettem- szívvel-lélekkel. Nyertesek: Nagy Hajnalka, Jablonca (Sil. Jablonica); Csömör Csilla, Nagyölved (Veiké Ludince); Vasas Tibor, Dunamocs (Moca); György Mónika Beretke (Bretka); Csíkfejes Erik, Gömörpa- nyit (Gém. Panica). ÚJ SZÚ 18 1986. IV.

Next

/
Thumbnails
Contents