Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-18 / 16. szám
ÚJ szú 3 A zokról a politikai gyilkosságokról és tömeges irtóhadjáratokról van szó, amelyeket Washington finanszíroz, tervez és hajt végre titokban vagy nyíltan. Ez a megfélemlítés kegyetlen taktikája, amelyet a nemzetközi jog elítél. Célja az, hogy megrendítse a társadalmi-politikai rendet más országokban, letörje a felszabadító mozgalmakat. E nemzetközi bűncselekmények végrehajtói a titkosszolgálatok, a fegyveres erők és a zsoldosok. Ezt az aggasztó jelenséget nevezik „állami'terro- rizmusnak.“ Az világos, hogy miért beszélünk terrorizmusról. De miért nevezzük „államinak“? Az Egyesült Államok reakciós körei cinikusan „törvényesnek“ nyilvánítanak bármilyen bűnös eszközt, amely lehetővé teszi számukra, hogy rákényszerítsék akaratukat más országokra, elsősorban azokra, amelyeknek a népei az önálló fejlődéshez való jogukat védelmezik. 1984 áprilisában a Fehér Ház kiadta a 138. számú elnöki direktívát, amely szükségesnek mondja a terror „preventív“ alkalmazását azokkal az országokkal szemben, amelyek az Egyesült Államok megítélése szerint potenciálisan veszélyeztetik érdekeit. Ez a direktíva csak szentesítette azokat a módszereket, amelyeket Washington már régóta szemérmetlenül alkalmaz. S Turner nyugalmazott tengernagy (Carter elnöksége idején a kémkedésre és diverziós cselekményekre specializálódott CIA vezetője volt) a Miamiban megjelenő Diario Las Americas c. lap tudósítójának adott interjújában elismerte: azt a támogatást, amelyet az Egyesült Államok kormánya már évek óta nyújt a nicaraguai kontrának, csak állami terrorizmusnak lehet minősíteni. Az NBC tévétársaság 1985 júliusában közölte, hogy Reagan elnöknek javasolták a kommunizmus elleni harc több változatát, köztük a Washingtonnak nem tetsző személyek fizikai megsemmisítését. A javaslatokban tárgyalt egyik lehetőség az, hogy a „a CIA ítéletvégrehajtó funkcióit átadják a kommandók katonai alakulatainak". Érdemes elgondolkozni ezen a kijelentésen. Megerősíti ugyanis azt a tényt, amelyet az Egyesült Államok kongresszusa már konstatált (mindennemű követelmény nélkül): a CIA politikai gyilkosságok szervezésével foglalkozik. Kik voltak az áldozatok? Megállapították, hogy Indira Gandhi gyilkosai annak a szikh terrorista csoportnak a tagjai voltak, amely az Egyesült Államok területén levő egyik különleges táborban kapott kiképzést. Az indiai sajtó teljes joggal írta azt, hogy az Egyesült Államok a terroristák paradicsoma és főhadiszállása. Tudott dolog, hogy a kalandorok, a náci háborús bűnösök és más kétes alakok kitünően érzik magukat az Egyesült Államokban és a hatóságok pártfogását élvezik. E zt a világméretűvé terebélyesedett terrorhadjáratot az Egyesült Államok finanszírozza. Az Egyesült Államok 1981 óta több mint 100 millió dollárt költött arra, hogy Nicaraguába exportálja az ellen- forradalmat, ennyi pénzt juttatott Somoza egykori hóhérainak. Ugyancsak e néhány év alatt sok millió dollárt kaptak az afgán ellenforradalmi bandák is, hogy terrorhadjáratokat hajtsanak végre: meggyilkoljanak békés lakosokat, felgyújtsanak iskolákat, megsemmisítsék a termést. Washington bőkezű, ha az angolai ellenforradalmi bandák szolgálatait kell megfizetni. De a washingtoni „héják“ keveslik ezt. A más országok népei ellen irányuló tömeges terror eszkalációjára törekszenek. Robert MacFartane, az elnök nemzetbizotsági tanácsadója nemrég újból kijelentette, hogy „szükség esetén a terrorizmus elleni harcban erőt is kell alkalmazni“. Washington George Bush alelnök vezetésével külön csoportot alakított, hogy tanulmányozza a terrorizmus elleni harcot „az északamerikai törvényhozás szempontjából“. Mint látjuk, az Egyesült Államok kormánykörei törvénnyel akarják szentesíteni a nemzetközi szintéren végrehajtott terror- cselekményeket. A „terrorizmus elleni harcról“ hangoztatott frázisok csak arra szolgálnak, hogy álcázzák az imperialisták által elkövetett gaztetteket. Hiszen hogyan is lehetne másképpen nevezni azt, amit a jenki imperialisták és zsoldosaik Nicaraguában müveinek? A békés lakosok lemészárlását, a corintói üzemanyagraktárak felrobbantását, a kikötök elaknásítását, a Sandino repülőtér bombázását és sok mást? A fogságba esett kontráknál megtalálták a CIA instrukciós zsebkönyvét. Ebben olyan rajzok vannak, mint a gyerekek számára kiadott képregényekben, s rajzok szemléltetik a „technikai fogásokat“: hogyan kell valakinek kinyomni a szemét, hogyan kell levágni a fejét, hogyan kell egész életére nyomorékká tenni az embert, nem beszélve az egyéb útmutatásokról, a többi közt arról, hogyan kell hidakat levegőbe röpíteni, hogyan kell gyújtogatni, lázadásokat szervezni. A z amerikai imperializmus a nyolcvanas években erőteljesen fokozta a terrorista tevékenységet más országok népei ellen, s ez annak a megnyilvánulása, hogy a Reagan-kormány idején lényeges változások történtek Washington külpolitikájában. Az Egyesült Államok imperializmusa elutasította az enyhülést, a szocialista országokkal szemben áttért a nyílt politikai konfrontációra, és elhatározta, hogy társadalmi méretekben bosszút áll elsősorban a latin-amerikai, ázsiai és afrikai nemzeti felszabadító mozgalmakon, amelyek az utóbbi évtized folyamán számottevő sikereket értek el. Ha emlékezetünkbe idézzük a történelmet, azt mondhatjuk, hogy a terror alkalmazása kormányok és népek megfélemlítésére hagyományos módszere az Egyesült Államok külpolitikájának. A múltban ezt a módszert több néven emlegették: Latin- Amerika és a karibi térség népei a ,,nagy furkósbot" politikájának, ,,ágyúnaszáddip- lomáciának“ nevezték. Ez szerves része volt annak a több mint 130 katonai intervenciónak, amelyet az Egyesült Államok az utóbbi száz év folyamán hajtott végre földrészünkön. Az észak-amerikai imperializmus szörnyű terrorcselekménye volt a Hirosima és Nagaszaki elleni atomtámadás. Mint ismeretes, a politikusok ezzel azt akarták elérni, hogy megfélemlítsék a világot az Egyesült Államok atomfegyvermonopóliumával, megteremtsék a félelem légkörét, amely kedvez az imperialista világuralmi tervek megvalósításának. Mindenki emlékszik az Egyesült Államok fegyveres erőinek grenadai inváziójára. A parányi sziget népe elleni barbár katonai támadásnak egyszersmid az is volt a célja, hogy megfélemlítsék Latin-Amerika más népeit is. Az állami terrorizmust kiegészítik az erőszak különféle módszerei, amelyeket Washington nemzetközi csendőrként alkalmaz reakciós világpolitikai irányvonalának megvalósítása során. A nyíltan agressziós cselekmények és a fegyveres intervenciók mellett idetartozik a népek közti testvérgyilkos konfliktusok kirobbantása, lázadások és polgárháborúk provokálása. Az Egyesült Államok terrort alkalmaz, illetve terrort szervez olyan államokkal szemben is, amelyekkel diplomáciai kapcsolatokat tart fenn. Az persze illúzió, hogy terrorcselekményekkel fel lehet tartóztatni a népek harcát, s az imperialista diktátumnak való behódo- lásra lehet kényszeríteni a népeket. De ez a politika igen veszélyes, az erőszak újabb ciklusait indítja el, a nemzetközi feszültség éleződésére és a világháború veszélyének fokozódására vezet. Amint látjuk, az Egyesült Államok reakciós körei külpolitikájának jellegzetességévé vált a durva külgazdasági erőszak, a fenyegetőzés, a zsarolás és a terror. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a gazdasági expanzió már nem alapja az imperializmus uralmának. A gazdasági expanzió manapság különösen markánsan nyilvánul meg a fejlődő országok ijesztően nagy külső adósságában, amely, mint Fidel Castro mondta, „a harmadik világ valamennyi országának erejét felemészti“. Az állami terrorizmus ugyanabból a magból sarjad ki, amely életet adott a töke hatalmának. Marx a franciaországi osztályharc 1848 és 1850 közötti fejlődését elemezve azt írta: „ Mivel állandóan szemmel kellett tartani a sebhelyektől borított, kiengesztelhetetlen, legyőzhetetlen ellenséget - amely legyőzhetetlen, mert létezése a feltétele a burzsoázia saját életének -, a minden béklyótól megszabadult burzsoá uralom szükségszerűen azonnal burzsoá terrorizmusba csapott át. “ Egyetlen ország keretei között a burzsoázia terrorizmusa a kizsákmányoló osztály nyílt diktatúrájának a dolgozó néppel szemben alkalmazott eszközévé válik, amelyet a kizsákmányoló osztály minden válságos helyzetben felhasznál. Az állami terrorizmus kifejezi az egész imperializmusnak azt a politikai tendenciáját, az erőszak és a reakció tendenciáját, amelyre már Lenin rámutatott. Az Egyesült Államokban a politikai terrorizmus gazdasági támasza az állami monopoltöke, ideológiai alapja pedig az amerikai messianizmus. Az imperializmus a nemzetközi kapcsolatokban azért alkalmaz rendszeresen terrort, mert semmilyen progresszív megoldást nem tud javasolni a népeknek. Arra törekszik, hogy bármi áron örökéletúvé tegye a kizsákmányolást, s elzárja a népek előtt a társadalmi-gazdasági haladás útját. A z Egyesült Államokban a monopoltőke a polgári demokrácia keretei között gyakorolja hatalmát a pénz döntő szerepe révén. Emellett az észak-amerikai uralkodó osztály habozás nélkül nyílt terrorhoz folyamodott minden esetben, amikor ezt tartotta szükségesnek. Emlékezzünk csak Chicago mártírjaira, Sacco és Vanzetti, a Rosenberg-házaspár kivégzésére, Martin Luther King, a kiváló afroamerikai népvezér meggyilkolására, a munkásellenes törvényekre, köztük a Taft-Hartley törvényre, a „boszorkányüldözésre“, a szakszervezeti tisztségviselőknek, a kulturális élet reprezentánsainak meghurcolá- sára... Minden ország bel- és külpolitikája dialektikus egységet alkot azért, mert végső soron mind a bel- mind a külpolitika a hatalmon levő osztály akaratát fejezi ki. De bizonyos helyzetben e dialektikus egységen belül létrejöhet differenciálódás, mégpedig minőségi jellegű differenciálódás. A második világháború idején az Egyesült Államok külpolitikája egybevágott a világ haladó erőinek törekvéseivel, jóllehet motorja változatlanul az amerikai uralkodó osztály önös érdeke volt. Az Egyesült Államok imperialista köreinek külpolitikai irányvonala, amelynek megkülönböztető vonása az állami terrorizmus, kétségtelenül veszélyes magára a polgári demokráciára is. A hidegháború egyszer már életre hívta a mccarthyzmust. Más szempontból nézve, az államközi kapcsolatok vonatkozásában a kül- és a belpolitika különös meghatározottsága abban nyilvánul meg, hogy az imperializmus katonai juntákat juttatott hatalomra és ültetett a népek nyakára Argentínában, Uruguayban, Brazíliában, Bolíviában, s hogy Chilében, Paraguayban, Haitin és néhány közép-amerikai országban ma is általa hatalomra juttatott katonai junták garázdálkodnak. Ezek a junták társadalmi értelemben a helybeli oligarchia teremtményei, de valamennyien az észak-amerikai imperializmus pártfogását élvezik. Ugyanez a helyzet néhány más térségben is. oros kapcsolat van tehát az imperializmusnak a nemzetközi életben tapasztalható agresszivitása és az Amerika-barát kormányoknak saját országuk népével szemben alkalmazott terrorja között, amihez ürügyül azt hozzák fel, hogy harcolniuk kell a,,terrorizmus“ és a kommunizmus ellen, meg akarják óvni a „nemzet biztonságát“, s védelmezik a „szabad világot". A dél-amerikai államok katonai juntái emberrablásokra, a politikai ellenfelekkel való leszámolásra stb. használták fel az államapparátust. Ezért azután az effajta bűnös cselekményeket is állami terrorizmusnak kezdték minősíteni. Ennek megnyilvánulásai tapasztalhatók polgári demokratikus rendszerek belpolitikai életében is, például a lakosság politikai ellenőrzésének, a besúgásnak, a politikai ellenfelek titkos megfigyelésének rendszerében. Amikor az amerikai imperializmust vádoljuk, mint korunk első számú terroristáját, nem akarjuk a dolgot leegyszerűsíteni. Nem állítjuk azt, hogy a világon minden terrorcselekményt a CIA utasítására hajtanak végre. Az észak-amerikai imperializmus globális politikájának segédcsapatai - a „stratégiai szövetséges“ Izrael, a „pártfogolt“ Dél-afrikai Köztársaság, Pinochet és más zsarnokok - gyakran túlmennek a vérengzésben azon, amit Washingtonban és a kevésbé szélsőséges körökben az erőszak megengedett mértékének tartanak. Másrészt, mivel nem lehet azonnal megoldani azokat az igen súlyos problémákat, amelyek a neokolonialista elnyomással, atőkés szuperkizsákmányolással, a társadalmi igazságtalansággal, a vallási fanatizmussal, a diszkriminációval stb. függnek össze, olyan fojtó légkör alakul ki, amely kedvez az egyéni terrornak. Megfigyelhető a „bumeráng-effektus" is: a fegyver visszaüt azokra, akik elsőként alkalmazták. A repülógéprablásokat például első ízben az Egyesült Államok szélsőséges elemei alkalmazták a szocialista Kubával szemben, majd a kalandorok ugyanezt a módszert kezdték felhasználni az Egyesült Államokkal szemben. Az amerikai „héják“ az ilyen kalandorok elleni harc ürügyén igyekeznek letörni a nemzeti és a társadalmi felszabadulásért vívott igazságos harcot, tömeges terrort alkalmaznak. N oha az imperializmus politikusainak és ideológusainak demagógiáján már régóta senki sem csodálkozik, mégis meglepő képmutatásuk és cinizmusuk, ahogyan igazolni próbálják az erkölcs és a civilizált élet elemi szabályainak lábbal tiprását, s mindezért másokra akarják hárítani a felelősséget. Álszent módon éppen azokat vádolják terrorista módszerek alkalmazásával, akik következetesen fellépnek az effajta gyakorlat ellen, vagyis a szocialista közösség államait, a nemzetközi kommunista mozgalmat, a teljes függetlenség kivívásáért vagy a faji elnyomás jármának lerázásáért harcoló népeket. A békés egymás mellett élés politikája, amelyet a szocialista országok hirdetnek, arra irányul, hogy mindenfajta - állami és egyéb1- terrorizmust kirekesszenek a nemzetközi életből. A Szovjetunió abból kiindulva, hogy a nemzetközi színtéren alkalmazott terror lényegesen rontja az amúgy is bonyolult nemzetközi helyzetet, 1984- ben az ENSZ-közgyülés XXXIX. ülésszakán beterjesztette azt a határozattervezetet, amely kimondja, hogy megengedhetetlen az állami terrorizmus politikája és az államom minden olyan cselekménye, amely más szuverén államok társadalmi-politikai rendjének megingatására irányul. A kiegészített határozattervezetet 117 ország szavazta meg. Ennek eredményeképpen a Közgyűlés a szó szoros értelmében történelmi jelentőségű határozatot fogadott el. Az ENSZ a szovjet javaslat elfogadásával első ízben hirdette meg azt az elvet, hogy az állami terrorizmus politikája megengedhetetlen, s ítélte el az állami terrorizmust mint a nemzetközi bűncselekmények egyik válfaját. Washington és legközelebbi partnerei nem támogatták ezt a határozatot, és ezzel az egész világnak megmutatták, hogy ki az igazi bűnös e politika alkalmazásában. A Varsói Szerződés tagállamai 1985 októberében Szófiában elfogadott nyilatkozatukban hangsúlyozták: „Semmivel sem igazolható a más országok és népek bel- ügyeibe való beavatkozás, az állami terrorizmus politikája. Senki sem vitathatja el a népek azon szuverén jogát, hogy általuk szabadon választott társadalmi-politikai rendszerben éljenek és dolgozzanak“. A marxizmus elutasítja a terrort a nemzetközi kapcsolatokban, mert olyan harci módszernek tartja, amely összeegyeztethetetlen a kommunista világnézet alapelvével, nevezetesen annak elismerésével, hogy a történelemben a néptömegek játsszák a döntő szerepet. Marx több mint 120 évvel ezelőtt „A Nemzetközi Munkásszövetség alapító üzenetéiben azt írta: a munkások szánjanak síkra azért, hogy „az erkölcs és az igazság egyszerű törvényei, amelyeknek a magánemberek közötti viszonyt kormányozni- ok kellene, a nemzetek közötti érintkezésnek is legfőbb szabályai legyenek.“ Ez volt, ez ma,és ez lesz mindig a kommunisták álláspontja. RAÚL VALDÉS VÍVÓ, Kuba Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja < 1985. IV. 18. i f s1141 i!1 1 it I m | f V MiU li. J ■ U í—7
