Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 2. szám
ÚJ szú 1986.1.10. ■ K arel Capek mindig élénken és közvetlenül reagált a külföldi eseményekre, a társadalom politikai fejlődésére, ezért figyelemmel kísérte a szomszédos nemzetek sorsát is. Minden feltétele megvolt arra, hogy megértse más nemzetek gondolkodásmódját - vagy ahogy maga szokta mondani - természetét. Nemcsak önmagát figyelte, hanem az öt körülvevő világot is. Az ember legszentebb céljai foglalkoztatták: az igazságos társadalmi rend megteremtése, a nemzetek szabadságának és haladásának biztosítása. Igen népszerűek Európa nyugati és északi országairól készített útleírásai, kevésbé ismertek azonban sokrétű kapcsolatai a magyar kultúra képviselőivel. Karel Őapek a két világháború közötti időszakban részt vett csaknem minden olyan fórumon, amelyen az európai nemzetek jövőjéről tárgyaltak. Minden alkalmat megragadott, hogy a nyilvánosság előtt hangsúlyozza: az értelmiségiek is felelősek az emberiség békés fejlődéséért. De tudatában volt annak, hogy „mi szellemi dolgozók, nagyon kevés jogkörrel rendelkezünk ahhoz, hogy a nemzetek és az egész emberiség sorsát meghatározó eseményekbe beleszólhassunk." Ugyanakkor hangsúlyozta: emberi feladatunk megakadályozni, hogy a mai müveit, erkölcsi és szellemi értékekkel rendelkező egyént jelentéktelen bábunak nézzék“. Említésre méltó a kis nemzetek erkölcsi jelentőségéről és küldetéséről szóló elmélkedése is: „Egy kis nemzet kevesebb eszközzel és lehetőséggel rendelkezik, kevesebb emberből válogathat, és sokkai nehezebb feltételei vannak ahhoz, hogy egy nagy nemzethez hasonlóan érvényesülhessen. Minden egyes sikere félig csoda, félig hőstett; minden egyes teljesítménye apró eszközök nagy feszültségéből ered. ..Ha a magas politikában az erkölcsi érdekeknek is több helyet szorítanánk, akkor a kis nemzeteket és államokat megkülönböztetett, szívélyes figyelemmel kísérnék.“ Talán éppen a kis nemzetekkel való együttérzés, szimpátia volt az, ami Őapek érdeklődését a magyar kultúra iránt felkeltette. Ezen kívül gyakorlatias célt is követett: Az első világháború után többször fellépett a csehszlovákiai magyar kisebbség érdekében. Nem véletlen tehát, hogy a magyar kulturális élet képviselői mind Csehszlovákiában, mind Magyarországon bizonyos kérdésekben - főleg bürokratikus túlkapások megszüntetése érdekében - éppen Őapek- hez fordultak. Nincs értelme elhallgatnunk azt a szomorú tényt, hogy a 19. és 20. század 20-30-as éveiben a középeurópai nemzetek együttélése nem volt konfliktusoktól mentes. H elyesnek és lényegesnek tartom a legújabb magyar Capek-mo- nográfia szerzőjének, Zádor Andrásnak következő észrevételét: „Capek egyes magyar személyiségekről kialakult véleményéről és a magyarok iránti magatartásáról a munkáiban szereplő alakoknál többet mond az, amit néhány újságcikkében írt meg, és főként az, amit nem írt meg. Nem írta meg például, hogy a legkülönbözőbb nemzetközi fórumokon folytonosan védekeznie kell a hivatalos Magyarország irredenta politikájának hazája ellen irányuló vádaskodások ellen, és soha semmiféle formában nem támadta (...) globálisan a magyarságot (...)“ Ezzel kapcsolatban érdekes vitája volt Móricz Zsigmonddal. 1925 karácsonyán jelent meg Móricz Zsigmond cikke, amelyben a csehszlovák és a magyar nemzetek kulturális közeledését emelte ki. Főleg azért, hogy a csehszlovákiai magyar lakossághoz eljuthassanak a Magyarországon megjelent legfrissebb új szépirodalmi művek is. Capek erre a magyar sajtóban nagyon talpraesetten és rokonszenvesen reagált. Ö ugyanis nem tudott arról, hogy betiltották a Magyarországon megjelent könyvek és folyóiratok behozatalát. Megérti, hogy az irredentista röpiratok hazánkba való szállítását megakadályozták, de maga is szót emelt a két nemzet szellemi alkotásainak kölcsönös megismerése, cseréje érdekében. A nyilvános vita ezzel még nem fejeződött be. Hat évvel később a Pester Llyod nyílt levelet intézett Őapekhez, amelyben az újságíró hangsúlyozta, hogy Magyar- ország és Csehszlovákia kulturális értékeinek kölcsönös kicserélését a „kínai fal“ még mindig akadályozza. Őapek ugyancsak nyílt levélben válaszolt. Őapek azt a gondolatot fejtegei, hogy Európának és az emberiségnek a megmentése nem attól függ, vajon a szellemi értékek egyik országból a másik országba szabadon átvihetók-e, vagy nem, hanem a gazdasági és politikai kérdések megol* A Prágai Magyar Kultúra irodalmi estjén elhangzott előadás részlete. dásától. Megérti, hogy a magyar olvasó joggal követeli például Kosztolányi Dezső és mások műveinek behozatalát de hangsúlyozza a két fél kölcsönös bizalmának és jóindulatának szükségességét is. Kosztolányi Dezső nevét szándékosan említi Őapek. A PEN Club hágai kongresszusán ismerkedett meg vele. A találkozóról a Hollandiai útirajzában (Obrázky z Holandska) találóan és szellemesen ír: ,,(...) és ez a mosolygó férfiú Kosztolányi Dezső, magyar költő, azért mosolyog, hogy kimutassa, nem haragszik hatóságainkra, amiért nem adtak neki beutazási engedélyt. Mosolya olyan, mint a csendes víztükrön képződő körök - szinte azt mondhatnám, hogy ez a mosoly a feje köré is köröket varázsol.“ Az se véletlen, hogy Móricz Zsigmond hasonlóan elmélkedik Légy jó mindhalálig! című ifjúsági regényének első cseh kiadásához írt előszavában. (A regényt Anton Straka, csehszlovák diplomata és kulturális dolgozó fordította le cseh nyelvre, L. Mazáő könyvkiadó, Prága, 1936) „...Mi az oka annak, hogy az ember oly nehezen fejlődik? Mi az oka annak, hogy az emberek nem értik meg egymást? Miért nem tudnak barátként kezet adni egymásnak az unalomig híresztelt erkölcsi elveik alapján? Miért vakok az emberek a legfontosabb kérdésekben?“ Karel Capek a magyar kulturális élet képviselőivel nemcsak az újságok lapjain tartott fenn kapcsolatokat, hanem kereste a személyes találkozásokat és eszmecseréket is. Lehetőséget az ilyen találkozásokra általában a különböző kongresz- szusok adtak. Például 1931-ben Genf- ben összeült az Állandó Irodalmi és Művészeti Bizottság. Őapek erről az ülésről nagyon derűlátóan és találóan számolt be a Lidové noviny hasábjain Thomas Mann szavait idézve, miszerint a politikát jelentik azok a hidak is, amelyeket az írók a nemzetek között építenek. 1933 karácsonyán élénk vita alakult ki a Magyar Újságban. Karel Őapek felhívást intézett a csehszlovákiai nemzetiségek képviselőihez: „Az írók őrizzék meg a szellem belső szabadságát, hogy mindig is kizárólag erkölcsi és esztétikai értékek alapján bíráljanak. Ez az előfeltétele a kultúrközeledésnek. Az írók ebben az államban nemcsak kollégák, de egyes közös mű munkatársai is... Nekünk cseheknek, szlovákoknak, magyaroknak közös feladatunk van: megismerni azt a valóságot, azt a darab életet, amelyben egymás mellett élünk. “ őapek felhívására - egy évvel később - Gyóry Dezső, a Sarló mozgalomba tömörülő fiatal csehszlovákiai haladó értelmiség szóvivője,' válaszolt Fiat iustitia! című cikkében „...a csehszlovákiai magyar kisebbségnek a demokratikus re- publikában felnőtt új nemzedéke (immár ügyvédek, orvosok, gazdák, kereskedők, tanárok, neves művészek) lesz az a réteg, amely szociális, demokratikus és európai magyar beállítottsága folytán a kisebbségi élet egyetlen helyes útját megtalálja (...)“ Egyúttal néhány kérdést tesz fel Őapeknek: ,,Mondják meg nekünk önön keresztül őszintén és nyíltan, helyeslik-e az úttörők folytonos zavarását? Feleslegesnek tartják-e (...) és a re- publikára nézve veszedelmesnek-e azokat a tisztességes kisebbségi magyarokat, akik a népek közti közeledést írásban és lőttben szolgálják? Lehet-e valaki jó magyar és jó állampolgár egyszerre ebben az államban?“ Ezekre a kérdésekre a feleletet e nemzedék néhány tagjának tudományos munkásai adjákfpéldául Kovács Endre, a Dobossy testvérek). Do- bossy László az első magyar nyelven írt Őapek-monográfia szerzője, és Szergej Nyikolszkival együtt világviszonylatban a Őapek-múvek első újrafelfedezői és népszerűsitői. 1936-ban egyre gyarapodnak, de már kevésbé derűlátóak a különböző békekongresszusok és írói összejövetelek dokumentumai. Az európai humanizmus lényegének szoronqó féltése csendül ki belőlük. E mlékezetes volt a Cooperation Intellektuelle kongresszusa, amelyet Budapesten rendeztek meg 1936 júliusában. Az összejövetelen felszólaló írók közül az akkori kulturális élet két nagy képviselője tűnt ki elsősorban: Thomas Mann és Karel Capek. Hasonló gondolatokat fejtegettek: mindketten a humanizmusról beszéltek. Thomas Mann szerint: „a humanizmus nem csupán filológia. Legjobban és legegyszerűbben talán, mint a fanatizmus ellentétét ragadhatjuk meg... sokkal inkább érzület, szellemi forma, emberi hangulat, mely igazságosságot, tudást, türelmet, szelídséget és vidámságot jelent, ezek mellett pedig még kételyt - nem önmagáért, hanem az igazságért, mely többet ér birtokának hiú látszatánál. “ Karel Őapek nyilatkozatában szintén a megismerés és az uralom szelleméről vall: „Két teremtő elágazása van az emberi tevékenységnek. Az egyik a megismerés, vagy a legtágabb értelemben véve a kifejezés, a tapasztalása annak a világnak, amelyben élünk. A másiknak az a szerepe, hogy a a természet anyagi és természeti erőin uralkodjék. Az előbbit szellemi művelődésnek hívjuk... a legtágabb értelemben vett humán tudományokkal, melyeknek eszménye a világ megismerése és tapasztalása, szembeállíthatjuk a technikai tudományokkal. Ezeknek az a tárgya, hogy miként kerekedhetik az anyagi erők fölé az ember (...) ketten teszik egymást teljessé, az egyik a másikban találja meg kiindulási pontját, vagy ad a másiknak új célokat, szállít neki új eszközöket. Mégis számot kell vetnünk azzal, ma inkább, mint valaha, hogy e két nagy emberi tevékenység mélységesen különbözik egymástól alapvető irányzatában: az emberi nem fejlődése és jövője nagy mértékben azon a kérdésen múlik, hogy e két irányzat közül melyik fog felülkerekedni fejlődésük folyamán: vajon a megismerés szelleme-e, vagy pedig az uralomé (...) A tudomány az emberek közötti béke erkölcsi és szellemi eszköze is (...)“ Őapek felszólalását Humanizmus címmel József Attila fordításában a Szép Szó közölte. Karel Őapek a budapesti kongresszuson Bartók Bélával is megismerkedett. Talán éppen a különös „szellemi összhang“ hozta őket annyira közel egymáshoz. T ermészetesen közelinek érezte Capek azt az embert, akinek hozzá hasonlóan tulajdonában volt az egzotikus zenéről készült legnagyobb számú európai hanglemez-gyűjtemények egyike. Bartók Béla - tudjuk - nemcsak kedvtelésből, hanem tudatosan és a tudomány céljából gyűjtötte a közép-európai nemzetek népzenéjét, de régi, orientális zenét is. Kezdeményező és merész tanulmányaiban rámutatott arra, hogy a zene is, úgy mint más humán tudomány, egyetemes, lényegében közös alapból indul ki, és ezért tudománytalanok és helytelenek a zene rendszerezésekor alkalmazott nacionalista szempontok. Karel Őapek korán, 48 éves korában halt meg. A világbékéröl alkotott álma akkor nem valósult meg. Ellenkezőleg, meg kellett élnie a polgári demokrácia vereségét, a müncheni árulást, a humanista eszmék - melyek szellemében élt és alkotott - jogtalan és erőszakos eltip- rását. Ezt a csapást érzékeny szíve nem tudta elviselni. Felejthetetlenek és máig tanulságosak és lelkesítők maradnak utolsó cikkei. A müncheni árulás után, az ország depresszió közepette kiáltja: Élni fogunk! Libuéa jóslatát véssük eszünkbe: „...Aki becsületes, s mindig az volt, aki hú volt, az most /s az marad... “Továbbá a melankolikus Őszi napok, és a lelkesítő, múltat felelevenítő cikkei következnek még és végül, az utolsó: Üdvözlet a világ nemzeteinek, minden jóakaratú egyszerű embernek. Karel Őapek nagyon jól tudta - Ko- menskyhez hasonlóan - a nemzetek közötti megértés nem lesz teljes és igazi addig, amíg nem lesz kölcsönös és egyetemes. A magyar haladó közvélemény mély és őszinte részvéttel fogadta Karel Capek halálának hírét. A Korunkban megjelent Őapek utolsó cikke az Üdvözlet (...) Anton Straka kitűnő fordításában. A Századunk című folyóirat Supka Géza nekrológját közölte. „Az írónak, ha népének nemcsak mulattatója, hanem lelkiismerete is akar lenni, nemcsak ahhoz kell tudnia, hogy minő időben szülessék meg, hanem talán még inkább ahhoz is, hogy mikor haljon meg" - írta. így válhatott Őapek is a kegyetlen erőszak és a háború tiltakozásának jelképévé. ■Hm* m mmmwimmrr? ImMjUD U [MjillUi JAROSLAVA PASIAKOVÁ Szilva József: Ha madaraink vesznek (fametszet)
