Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-28 / 13. szám

(A ÖSTK FELVÉTELEI) Tanácskozott Csehszlovákia Kommunista Pártjának XVII. kongresszusa MAI SZÁMUNKBAN Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának jelentése a XVI. pártkongresszus határozatainak teljesítéséről (3-12.oldal) „Kulcsfontosságú kérdés-amelyetbelpolitikaiés nemzetközi szempontból egyaránt elénk állít a fej­lődés jelenlegi szakasza társadalmunk gazdasági és szociális fejlődésének meggyorsítása, a népgaz­daság teljesítőképességének és hatékonyságának lényeges fokozása. Ehhez hatékonyabban kell mozgósítanunk egész anyagi és szellemi potenciá­lunkat. Az ebből eredő feladatokat egész forradalmi jellegükben kell értelmeznünk, olyan fő harci terü­letként, ahol a szocializmus további sikereiről dön­tünk majd. Teljesítésük érinti mind a termelést, mind pedig a felépítményt, a párt és a szocialista állam, a gazdasági szervek, a szakszervezeti moz­galom, az egész Nemzeti Front, a nemzeti bizottsá­gok és szocialista hazánk valamennyi állampolgá­rának munkáját. Törekvésünk fő értelmét elsősorban abban lát­juk, hogy emeljük a nép életszínvonalát és szilárdít­juk szociális biztonságát. Arról van szó, hogy meg­teremtjük a feltételeket az állampolgárok új, minő­ségileg magasabb szükségleteinek kielégítéséhez, a személyiség harmonikus fejlődéséhez és a szo­cialista életmód elmélyítéséhez. Ugyanakkor szem előtt kell tartanunk, hogy a dolgozók anyagi- és kulturális színvonalának emelkedése közvetlenül a társadalmi vagyon létrehozásában való aktiv részvételük növekedésétől függ.“ (GUSTAV HUSÁK elvtárs előadói beszédéből) VASÁRNAPI KIADÁS 1986. március 28. XIX. évfolyam 13. szám Ára 1 korona ■ ... ■ i I., , , SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA

Next

/
Thumbnails
Contents