Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-28 / 9. szám
ÚJ szú 17 1986.11.28. TUDOMÁNY wsmmmmmmmm TECHNIKA K orunk tudománya és a kutatómunka hatékonysága napjainkban olyan szintre jutott, amikor már a földtörténet emlékeit feltáró kérdésekben nem támaszkodik és nem korlátozódik a csupán feltételezéseken, fantázián alapuló elméletekre. Ma már bizonyossággal állíthatjuk, hogy olyan tényezők, mint a szárazföldek és óceánok elhelyezkedése, a földfelszín arculata, a tengeráramlatok iránya, a légkör összetétele, a vulkanikus tevékenység, a kozmikus hatások stb. óriási változásokon mentek keresztül az élet kialakulása során. E tényleges folyamatok figyelembevétele után talán már nem is annyira meghök- kentöek azok az állítások, amelyek az éghajlat múltbeli, gyakran jelentős kilengéseiről szólnak. Bizonyára több olvasó érdeklődésére tarthat számot ezen klímanemcsak az éghajlat, a felszín arculata, és az üledékképződés módja változott meg erősen, hanem az élővilág képe is. Az életfej- lödés legnagyobb ugrásaként az emberi faj is ekkor jelent meg a Földön. Kipusztultak a meleg- kedvelő állatfajok (ösló, masztodon, kardfogú tigris), és megjelentek a hidegtürók (mamut, barlangi medve, gyapjas orrszarvú, kószán kecske, farkas, róka). A növényzetből eltűntek a szubtrópusi jellegű pálmafélék és lombhulla- tók, s főként a fenyők és a fűfélék váltak uralkodóvá. A jégmentes időszakban ugyan ismét megjelentek a növény- és állatvilág me- legkedvelőbb elemei, de többségük már új, alkalmazkodóbb fajokból állt. . Körülbelül 20-35 ezer évvel ezelőtt következett be az utolsó, „Utazás“ a Föld körül változások feltérképezése, okmagyarázata, akár több millió év távlatából is. Múltbéli utazásunkat kezdjük most a Föld fejlődéstörténetének utolsó és egyben legfel- derítettebb szakaszával, a negyed- időszakkal (pleisztocén), amely kb. másfél millió évvel ezelőtt kezdődött. Számunkra azért is érdekes ez a földtörténeti újkor, mert a jégkorszak „rejtélyes“ megjelenésén kívül ekkor alakult ki a Kárpát-medence felszínének mai arculata is. Milyen volt ez az időszak, s meddig uralkodott hazánk éghajlatában? Erre próbálunk meg most választ adni. Az Alpokban folytatott kutatás 4 főbb európai eljegesedést tárt föl (günz, mindéi, rissz, würm). Ezek voltak az ún. glaciális időszakok, melyek között interglaciális, azaz jégmentes, 70-200 ezer éves időszakok voltak. Az első lehűlés mintegy 800 ezer évvel ezelőtt következett be. A hőmérséklet átlagosan mintegy 5 Celsius-fokkal esett vissza, de míg az egyenlítő vidékén ez csupán 3-4 C foknyi csökkenést jelentett, addig az északi területeken a lehűlés mértéke elérte a 8—12 Celsius-fökot. A világ tengereinek szintje 100-150 métert esett' Az európai eljegesedés központja Skandinávia volt. Onnan nyomult előre az egyre vastagodó (1-3 kilométernyi) jégtakaró Eurázsia belseje felé, egészen az északi szélesség 48-50 fokáig (Észak-Amerikában a 38-39 szélességi fokig). A folyamatosan mozgó és széleiken olvadozó jégtakarók a távoli területekről óriási tömegű és igen vegyes szemcséjű kőzettörmeléket szállítottak magukkal, melyekből hatalmas morénarendszereket építettek. A jégtakarók így mély völgyeket, tavakat, fjordokat és csipkézett partszegélyt alakítottak ki (Alpok, Skandinávia, Anglia). A jégmentes időszakban 1-3 Celsius-fokkal volt melegebb, mint napjainkban, és a jég nagy meny- nyiségü olvadékvize ilyenkor a morénák egy részét elhordta, s távolabb szétteregette. A negyedidöszakra tehető a hegységképző mozgások mértékének jelentős felerősödése is. Az alpesi és kárpáti rendszerű lánchegységek az egész Földön gyors ütemben emelkedtek ki, s a közéjük zárt, és az őket szegélyező medencék besüllyedtek. De würmi eljegesedés, amely persze nem jelenti azt, hogy jégkorszakokkal többé nem kell számolnunk, hiszen mint már említettük egy-egy eljegesedés közti időszak eltarthatott akár 70-200 ezer évig is. Mindenesetre ezután erőteljes felmelegedés következett, a jégtakaró visszahúzódott, s csak a magas hegyekben maradt meg „hírmondónak“ néhány gleccser. Hétöt ezer évvel ezelőtt már 2-3 Celsius-fokkal volt melegebb a mainál. A felmelegedéssel egyidejűleg a szubtrópusi övezet észak felé tolódott el, a trópusi öv pedig kétszer annyi területet foglalt magába, mint jelenleg. így azon sem csodálkozhatunk, hogy akkoriban a Szahara is gazdag flórával ren- ' delkezett. Az elkövetkező időszakban az éghajlati viszonyok többször is változtak, de általánosságban lassú lehülési folyamat kezdődött el. A középkor elején enyhébb időszak lehetett, hisz erdők nyomait találták Grönlandon. Ott és Izland szigetén a norvégok létesítettek településeket. Időszámításunk után egy kisebb méretű lehűlés következett be a XIII. és XVIII. század között, melyet kis jégkorszaknak is nevezünk. Ez persze nem volt olyan látványos és erőteljes, mint a korábbiak, de a hegyekben és az északi vidékeken sok új gleccser keletkezett, a meglévők pedig jelentősen megnagyobbodtak. 1880-tól 1940-ig az északi féltekén az átlagos hőmérséklet emelkedett, majd 1970-ig határozott csökkenés következett, 1970 óta pedig ismét melegedést tapasztalunk. Gondolatbeli utazásunk végéhez érve tegyünk még említést néhány, a témához szorosan kapcsolódó kérdésről. Honnan tudjuk például, hogy mikor voltak pontosan a jégkorszakok? Nos, általában egy-egy hűvös időszak 100, 42, 23 ezer évig tartott. Az izotópanalízis megállapította, hogy a jég mennyisége egy bizonyos időszakban arányos a tengervízben fellelhető 180/160 oxigénizotópok hányadosával. A megkövesedett mikroorganizmusok karbonátvázában ezen izotópok föllelhetőek. így elég egyszerű elvégezni e maradványok kormeghatározását, majd kiszámítani az oxigénizotópok arányát. Számos mérés elvégzése után kiderült, hogy ezek értéke szintén 100, 42 és 23 ezer éves periódusokban változik. Tehát ilyen és ehhez hasonló bizonyítékokon alapszik a kormeghatározás pontossága. Következő kérdésünk: vajon mi okozhatta a hőmérséklet-visszaeséseket? Az erre vonatkozó elméleteket két csoportra lehetne osztani aszerint, hogy milyen szempontok alapján próbáljuk megközelíteni az eseményeket. Ezek ismertetése igen hosszadalmas feladat lenne, ezért talán tanulságosabb lesz, ha a fő hangsúlyt most azokra a tényezőkre helyezzük, amelyek éghajlatunk további alakulását, s így vele együtt jövőnket is döntően befolyásolhatják. Gondoljunk csak a naptevékenység megváltoztatására, a vulkánkitörések hatására, de elsősorban az emberi tevékenység következményeire (nagyvárosi hőtermelés, erdöirtás, levegőszennyezés). Beláthatatlan következményekkel járhat légkörünk széndioxidtartalmának további növelése. Sokan meg is húzták a vészharangot, és már az ezredfordulóra katasztrofális méretű felmelegedést jósoltak, melynek következtében Földünkön az összes jégtömeg elolvadna. Az óceánok szintje így mintegy 30-35 méterrel emelkedne, s a víz Európa nagy részét elöntené. Egyelőre a sarki jégtömegek egyensúlyban vannak, a gyarapodás és a fogyás egyenlő. Éghajlatunk általános fölmelegedése folytán csak a kis gleccserek hatnak az óceánok szintjére. Mérések tanúsága szerint az elmúlt száz év alatt a tengerek szintje 10-15 cm-rel emelkedett. Közvetlen katasztrófától tehát nem kell tartanunk, érvényesül ugyanis egy fékező hatás is, melynek lényege a következő: mivel a melegebb levegő több párát képes ma-. gába fogadni, a felhők sűrűbbé válnak, víztartalmuk gyarapszik. Az ilyen és ehhhez hasonló előrejelzések sokak számára csupán egyfajta „játékot“ jelentnek a fizikai törvényszerűségekkel. Minden eddigi tapasztalat azonban arra késztet bennünket, hogy higgyünk az efféle prognózisok jelzéseiben, hiszen az evolúció és a klímaváltozások az idők folyamán mindig szoros kölcsönhatásban álltak. Ezért sem lehet közömbös számunkra, hogy a továbbiakban miként befolyásoljuk éghajlatunk alakulását, nehogy saját magunk tegyük elviselhetetlenné életünk színterét, a Földet. GÖMÖRY IMRE Ép kagylóban (sz)ép gyöngy A gyöngy A világ egyik legősibb - és tegyük hozzá - legdrágább, legszebb ékszerfélesége az igazgyöngy. A gyöngy értékét nagysága, alakja, simasága, színe, csillogása mellett az adja meg, hogy igen nehezen hozzáférhető. A rendszerint gömb alakú képződmények ugyanis egyes úgynevezett gyöngykagylóknak a kagylóhéjon belül, körkörösen megszilárdult, elsősorban mésztartalmú váladékai. A gyöngyképződés oka lehet például a kagylók héja alá került idegen test: homok, apró állatka, melyet a kagyló elszigetel, s gyöngyházréteggel vont be. Főleg a tengeri gyöngykagyló (Meleagri- na margaritfera) és az édesvízi gyöngykagyló (Margaritana mar- garitifera) terméke. A kereskedelembe kerülő igazgyöngyök majdnem kivétel nélkül a tengeri gyöngykagylókból származnak. A gyöngy a kagyló testében bárhol képződhet. Ugyanabból az anyagból - főként kalciumkarbonátból - áll, mint a kagylóhéj. Többnyire színtelen, de irizáló, azaz a szivárvány színeiben játszik. A legtöbb igazgyöngyöt a Perzsa-öbölben, Japán partjainál és az amerikai tengerekben gyűjtik. Az európai édesvízi igazgyöngyök, amelyeket elsősorban a Szovjetunióban, az NSZK-ban és Skóciában hoznak felszínre, ritkán érik el a borsónagyságot. Ma már mesterségesen is „tenyésztik“, először Japánban kísérleteztek vele sikerrel. A héjától megfosztott kagyló köpenyének lefejtett hámjába apró gyöngyöt göngyölnek, és ezt átültetik az ép kagyló hám alatti kötőszövetébe, majd a kagylót „kalitkában“ a tengerbe süllyesztik. A „mesterséges" gyöngyök kifejlődéséhez mintegy hét év szükséges. A gyöngykagylók összegyűjtése és felszínre hozatala a tenger mélyéről korábban igen nehéz, veszélyes munka volt. A gyöngyhalászok nehezéket kötöttek a lábukra, mintegy húsz-huszonöt méterre buktak a víz felszíne alá, s ott körülbelül ötven-nyolcvan másodpercig tartózkodtak. Felszerelésük mindössze egy kosár és egy kés volt, amellyel a kagyló- füzérekről az egyes darabokat leválasztották. A kagylók halászatának ideje márciustól kezdve öt-hat hónapig tart. Gazdag lelőhelyek vannak még a már említetteken kívül Ausztrália, Venezuela, Mexikó és Panama partjainál. Napjainkban, a korszerű könnyűbúvár- felszerelések megjelenésével valamelyest könnyebb lett ez a munka, de még most sem veszélytelen, a legnagyobb tengeri ragadozók, a cápák gyakran keltenek nagy riadalmat a gyöngyhalászok között. A gyöngy általában színtelen, illetve fehér, szürke vagy sárgás, de ritkán előfordul fekete is. Értékes ékszer, különösen szép nyakláncokat, fülbevalókat készítenek belőle, de használják gyűrűk, nyakláncok, fejdíszek ékesítésére is. A gyöngyből először Ázsiában készítettek ékszert. Európában jóval később kezdték csak felhasználni különböző művészi alkotások díszítésére. Elsősorban Franciaországban és Itáliában fordult e ritkaságok felé a művészek figyelme. Eleinte leginkább a gyöngyházat alkalmazták intarziákon, asztalkák berakásaihoz, később gótikus ruhadíszeket is készítettek belőle. A reneszánsz művészetben domborművű portréképek díszítésére is felhasználták, de mint inkrusztáló (beraká- sos díszítő) anyag is nagy becsben állt. A barokk művészet idején az ötvösök kagylók és csigák fel- használásával pompás hatású díszedényeket állítottak elő gyöngyházból. Különösen a holland mesterek jártak ebben élen. A XVIII. századtól kezdve a reliefszerü apróságok jöttek divatba; Bécsben Mária Terézia korától kezdve a gyöngyház a bizsuk kedvelt anyaga volt. Az empiere-stílus idején a gyöngymüvesség még egyszer fellendült, gyakran bútorok felületét rakták ki vele, ám a XIX. században elvesztette korábbi jelentőségét az iparművészetben. Az ékszerkészítésben azonban változatlanul nagyon népszerű, s a gyöngyből készült fantasztikus szépségű ékszerek napjainkban is a legértékesebbek közé tartoznak. B. F. A Mississippi és Tennessee folyók gazdag tenyészetét rendszeresen tisztítják az algáktól MIHASZNA CSODAAUTÓ Az esseni autóvásáron kiállított 1600 modell közül a látogatók legnagyobb csodálatát egy 18 méter hosszú jármű váltotta ki, amely nagy bonyodalmakat okozhat a közlekedésben, ha egyszer - ne adj ég! - elkezdik sorozatgyártását. Jay Ohrberg kaliforniai tervező tíztonnás gépkocsija fürdőszobával, medencével, három színes televíziókészülékkel rendelkezik, két vezetőfülkéje van. Ugyan ki venné meg? A NAP OKOZZA AZ ÁRAPÁLYT Nem a Hold okozza az árapályjelenséget, ahogy ezt eddig feltételezték, hanem a Nap melege - ezzel a meglepő állítással rukkolt ki Hans Gatöttner bécsi mérnök. Kiszámolta, hogy a delelő Nap hatására egyedül a tenger hötágulása több mint három méterrel emeli meg a víztükröt. Az, hogy pontosan mennyit is emelkedik a vízszint, természetesen egy sor tényezőtől függ. Többek között a szél, a hullámok, a tengeráramlatok, a különböző hőmérsékletek és partformák játszanak szerepet a teória megalkotója szerint.
