Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-04 / 1. szám

DJ SZÚ 21 986. I. 4. A lakásukat először berende­zőknek, az átrendezésre vállalko­zóknak, de még a régóta változat­lan körülmények között lakóknak is nemegyszer komoly gondot okoz a szobanövények elhelyezé­se. Növények nélkül a lakás be­rendezése nem lehet teljes. Olyan lakás nincs, ahol egyálta­lán ne lehetne növényeket tartani. Annyira helyszűkében sem lehe­tünk, hogy egyetlen falra erősített növénytartó ne férne el valahol, s benne - méretétől függően - egy-két vagy több növény. Helyet kaphat a növény térelvá­lasztókon, polcokon, a könyvek, a lemezjátszó, a magnetofon, a rádió- vagy a tévékészülék mel­lett is, ha nem akadályozza, nem zavarja azok használatát. Ala­csony bútorra és is asztalkára csak akkor kerüljön növény, ha nincs útban. Mindig számot kell vetni azzal, hogy minél távolabb kerülnek az ablaktól a növények, annál keve­sebb fényhez juthatnak. Hasonló rossz a sarkok fényellátottsága, különösen az ablak melletti sarko­ké, s legkedvezőtlenebb a meny- nyezetközeli sarokrészek termé­szetes megvilágítottsága. Éppen ezért nem ajánlatos a „növény­sarkok“ kialakítása. Szokás a növényeket ablak elé, illetve közelébe állítani. Ez kétség­telenül előnyős lehet a növénynek. Szép is, ha nagyságuk és színe­ződésük szerint rendszerezve, ki­Figyelmet érdemel Az NDK-beli werderi kertészek új energia- és víztakarékos eljá­rást alkalmaztak az üvegházi uborka termesztésében. Olyan bakhátakon termesztik az uborkát, amelyeket közvetlenül a talajfűtés csövei fölé emeltek, és így rendkí­vül kedvezően hasznosítják a hőt. A takarékos öntözéshez olyan speciális szórófejeket készítettek, amelyek közvetlenül az egyes nö­vények gyökereihez juttatják a pontosan adagolt víz- és műtrá­gyamennyiséget. A kertészetben a termelés növelése mellett egy- harmadával csökkentették az energiafelhasználást. A magyarországi Bindica István oldott műtrágyák talajba juttatásá­sebb-nagyobb csoportokban he­lyezzük el őket. Az általuk elfoglalt ablak azonban szellőztetéskor ne­hezen vagy egyáltalán nem nyit­ható ki, ezért ez a megoldás csak több ablakos helyiségekben he­lyeselhető. Az ablakhoz túl közel, szorosan az üveg elé kerülő növények - azonkívül, hogy károsodhatnak a külső, az alacsonyabb hőmér­sékletű levegőtől, a hideg ablakü­vegtől, vagy éppen a tűző napsu­garaktól - a beáramló fénynek is útját állják. A fényre nekünk lega­lább annyira szükségünk van, mint a növényeknek. (n) ra alkalmas talajfecskendőt szer­kesztett. Az egyszerű készülék fő­ként szőlő- és gyümölcsültetvé­nyek hatékony fejtrágyázására al­kalmas. A külön edényben előké­szített oldott műtrágyát egy tőké­nél 3—4, gyümölcsfák esetében 6-8 helyen adagolja be, egyenle­tes távolságban. Négyzetméte­renként 18 dgk NPK műtrágyát old fel 10 liter vízben. A talajba jutta­tást a cső végében jól elhelyezhe­tő tölcsér segítségével és taposó használatával végzi. A készülék hegyes részét a megadott ponto­kon olyan mélyre fúrja, hogy az oldott műtrágya a gyökérzónába kerüljön. Az előkészített folyékony műtrágyát műanyag edényből adagolja a tölcsérbe. A talajfecs­kendővel jobban hasznosítható a műtrágya, s hiánybetegségek (vas-, cink-, bőr-, magnéziumhi­ány) gyors gyógyítására is al­kalmas. Időszerű tanácsok A fűtés nélküli fólia elsősorban a hidegtúrő növények hajtatására alkalmas. A hónapos retek már február közepén is vethető, tenyészideje 30-50 nap. A vetést 1-1,5 cm mélyen kell végezni, melynél célszerű a rostálás­sal elkülönített legnagyobb magvakat használni. Alkalmas fajták: Gránát, Korund, Frühe Rote, DUO, Rampouch, Helios. A retek sorközeibe érdemes sárgarépát és petrezselymet is vetni, ezek kelése ugyanis lassú, kezdeti fejlődésükhöz nem igényelnek sok helyet, s a retek fejlődését nem zavarják. A retek után gyors növekedésnek indulnak, s május végétől szedhetők. Alkalmas fajták: sárgarépa: Stupická (hajtatási), Delícia, Nanteská; petrezselyem: Petrzlen kuőeravy (levélhasznosításra). A fejessalátát valamivel később, az időjárástól függően február végétől március közepéig ültethetjük. A jól fejlett, lehetőleg tápkockák­ban nevelt palántákat 20x20 cm-es kötésben ültetjük. Szedésük április végén várható. Alkalmas fajták: Rapid, Muck, DUA, Smaragd S, Triumf, Kamyk. A káposztafélék is hidegtúrő növények, ezért fólia alatt fűtés nélkül is hajtathatók. Elsősorban a karalábé jöhet számításba melynek magját január közepén vetjük tápkockákba. A kiültetés ideje március első fele, ugyancsak 20x20 cm-es kötésben. A termés április végén szedhető. Alkalmas fajták: Szentesi fehér, Szentesi treib, Libochovicky biely skory, Moravia. A karfiol is alkalmas hajtatásra, de sok helyet foglal el, ezért ebből csak néhány tövet ültessünk. Vetése és ültetése sorrendben a karalábé után következik. Alkalmas fajták: Mont Blanc, Junal. Az említett hidegtúró növények szedése után folyamatosan ültethetjük a melegkedvelő zöldségféléket, először kezdjük a paradicsom, majd a paprika ültetését. A mióta a vegyiparban elkez­dődött az üveget pótló és aránylag olcsó múanyagfóliák gyártása, ez a sokoldalúan hasz­nosítható termék látványosan el­terjedt a mezőgazdaságban is, fő­leg a zöldségfélék hajtatásánál. Az első fóliasátrak megjelenése óta eltelt évek-évtizedek a fóliás zöldségtermesztés előnyeit és problémáit egyaránt feltárták. Ma már terjedelmes szakirodalma van ennek a témának, s a nagyüzemi kertészek és a kertbarátok egy­aránt gazdag tapasztalatokra tet­tek szert a fóliás termesztőberen­dezések alkalmazásában. Elter­jedtek a fóliás palántanevelö ágyak, a fóliaalagutak, a hideg, a vészfűtéses és a fűtött fóliasát­rak, s ezek kivitelezésénél még mindig nagy szerepe van az ötlet­gazdag leleményességnek. A célszerű és gazdaságos fó­liás zöldséghajtatáshoz megfelelő szakismeretekre van szükség, amelyek részben a számításba jö­vő növények, még inkább a hajta­tásra nemesített fajták tulajdonsá­gaira, az optimális vetési és ülteté­si időpontok, valamint a növények megfelelő sorrendjének kiválasz­tására, a növényvédelem különle­ges feltételeire és követelményei­re, részben pedig afóliák fény- és hőáteresztő tulajdonságaira vo­natkoznak. A termesztők - sokan saját ká­rukon is okulva - nagyjából elsajá­tították már e „szakma“ fortélyait, de azért akad még elegendő új­donság, újszerű megoldás ezen a területen, ami indokolttá teszi a kölcsönös tapasztalatcserét, az ismeretek további bővítését. A fóliasátor üvegházzal szem­beni előnyei közismertek. Igaz ugyan, hogy a jobb fény- és hö- áteresztó képesség a téli éjszaká­kon és a kora tavaszi fagyok ide­jén kellemetlenségeket is okozhat, de a fagykár ellen sokféle módon védekezhetünk. Legegyszerűbb a fűtés, s a tüzelőanyag-szükség­letet lényeges mértékben csök­kenthetjük, ha légtérfűtés helyett inkább a csőrendszeré talajfútést alkalmazzuk. A fólia belső felüle­tén lerakódó vízcseppek ugyanis korlátozzák a hosszabb hösuga- rak távozását, a rövidebb fénysu­garak beáramlását viszont nem akadályozzák. A légtérfútés, külö­nösen ventillátorral kombinálva ki­szárítja a fólia belső felületét, s így a höveszteség csak fokozódik. A fóliasátor az üvegházzal szemben azért is előnyös, mert a helyét akár évente is meg lehet változtatni, s mindig a legjobban előkészített, legjobb táperőben le­vő termelótalajra kerülhet, míg az üvegházban idővel fellépnek a ta- lajúntság problémái. Ebből az előnyből azonban főleg a kora ta­vaszi hónapokban egy jelentős veszély is származhat, mégpedig a hajtatott zöldségfélék egészség­telenül magas nitráttartalma. Ez abból adódik, hogy ilyenkor a nap­palok rövidsége, a felhős égbolt, illetve a napfényes órák csekély száma következtében még nem alakulhat ki arányos összhang a növény alapvető szükségletei, a fény-, a hő- és a tápanyag­ellátás feltételei között. Az utóbbi kettő főleg a fűtött fóliasátrakkal a fényellátással szemben túlsúly­ba kerül, ami azzal jár, hogy a nö­vény intenzíven veszi fel a talajból az anorganikus tápanyagokat, fő­leg a nitrátokat, a levelekben zajló fotoszintézis és az erre épülő to­vábbi biokémiai folyamatok cse­kély intenzitása azonban nem ele­Néhány sorban a fóliáról gendö ezek feldolgozásához, a tu­lajdonképpeni célanyagok, vagyis a cukrok, savak, aminosavak, fe­hérjék, vitaminok, íz- és zamat­anyagok stb. képzéséhez. A nitrá­tok tehát a kiadósán trágyázott - főleg mútrágyázott - talajból a megfelelő hőmérsékletű, pára­dús levegőjű fóliasátorban a fény­ellátás elégtelensége miatt nagy­mértékben felhalmozódhatnak a növényben, s az ilyen termék fogyasztása káros az egészségre, ezért piaci értékesítésre is alkal­matlan. Ennek az újkeletű problémának a megoldása bizonyosan maga­sabb minőségi szintre emeli majd a fólia alatti kertészet színvonalát. Ä mesterséges megvilágítás túl­ságosan költséges lenne, esetleg csak szúkebb térségben, a palán­tanevelésnél jöhet számításba, s itt nem is annyira a nitráttartalom miatt, hanem a megnyúlás ellen­szereként. Mindenesetre be kell látni, hogy a koraiságnak, a hajta­tásnak is meg vannak a maga határai, s a nitráttartalom alakulá­sával kapcsolatos tapasztalatok józan mértékletességre intenek. A fólia kertészeti használatának további előnyös módja a talajtaka­rás, vagyis a mulcsozás. Erre a célra színtelen és fekete, esetleg füstszínú és színes fóliát egyaránt alkalmaznak. Legcélszerűbb a színtelen, fényáteresztö fólia, amely jobban melegíti a talajt, kor­látozza éjszakai lehűlését, megőr­zi a nedvességét, de természete­sen a gyomok számára is optimá­lis feltételeket biztosít. Fóliás taka­rással a komposzt érlelését is meggyorsíthatjuk, s vetés utáni ta­karással jóformán minden kora ta­vasszal vetett növény csírázását és fejlődését néhány nap alatt elő­segíthetjük. A fóliás takarást pél­dául nagyon meghálálja a szoká­sosnál korábban elültettt korai burgonya, melynek erőteljes haj­tásai megemelik a fóliát, így ele­gendő levegő kerül alája, s a fóliát elég eltávolítani május közepén, a talaj menti fagyok elmúltával. Erősebb fagyok azonban a fólia alatt is károsíthatják a burgonyát. Hangsúlyozni kell, hogy amíg a fóliasátor borítása csak egy évre szól - rendszerint októbertől októ­berig, de néha korábban is felsza­kadozik a fóliapalást -, ugyanak­kor a talajtakarásra használt fóliát nyáron hideg, sötét helyen, pl. pin­cében tárolva négy-öt éven át is használhatjuk. Újdonságnak számít, s a ter­mesztők nem használják még ki eléggé az ún. porofóliát, vagyis a sűrűn átlyukasztott, perforált fó­liát. Ez gyakorlatilag ugyanolyan hatást fejt ki, mint a közönséges színtelen fólia, emellett egyenlete­sen átengedi a csapadékot vagy az öntözővizet, s mivel a levegő is átjárja, nem pállik ki alatta a fris­sen kikelt, zsenge növény. Főleg gyökérzöldségek, sárgarépa, pet­rezselyem, zeller, hónapos retek stb. hajtatására alkalmas, s a ter­mesztett növénytől függ, hogy meddig célszerű a takarása. Ter­mészetesen arról is gondoskodni kell, hogy a fóliatakarót ne vigye el a szél, ezért a széleit rendszerint talajba mélyítik, de mivel kiadó- sabb esőzések után, vagy öntözés alkalmával célszerű a fóliát fele­melni és újra teríteni, ezért ajánla­tosabb valamilyen nehezékkel, pl. vascsövekkel, betonvassal stb. rögzíteni. A dinnye- és uborkatermesztók már elterjedtebb mértékben hasz­nálják a fóliás takarást, de a ta­pasztalatokat figyelembe véve ezen a területen még elég sok más lehetőség is kínálkozik. MAKRAI MIKLÓS Keresztrejtvény VÍZSZINTES: 1. Magyar népköl­tés első sora. 14. A játékosokat biztató személy. 15. Díjtalanul. 16. Haza fele. 17. Értéke. 18. írásjel. 20. Á. L. J. I. G. 0. 23. A technéci- um jele. 24. Tercett. 25. Lajos becézése. 27. Sorsom. 30. Illető­leg. 31. Azonos betűk. 32. „A“ tiltakozás. 33. Időszámításunk előtt. 35. Ady Endre. 36. Igen- németül. 37. Emlékkönyv. 38. A higany és a rádium jele. 40. Szükséges - latinul. 42. Barátfüle. 44. Város - Algériában. 45. Cse­kély. 46. Rag. 47. Lápban van! 49. Is - szlovákul. 50. Első sorának befejező része. 51. Havasi legelő- németül. 52. Finomságérték. 54. Szakember. 56. Elődei. 57. Kábí­tószer. 58. Szovjet repülőgépek jelzése. 59. Kettő - szlovákul. 60. Alá keverve. 61. Sáv. 63. Trezor fele. 64. Nyújt. 65. Pálinka. 67. Csendháborítás. FÜGGŐLEGES: 1. Méter. 2. Fo­lyó Romániában. 3. Nitrogén, urá­nium. 4. Értékes. 5. Nyersselyem. 6. Borszőlőfajta. 7. A sál peremei. 8. Vissza: mesterkélt testtartás. 9. Hegyoldalba vájt helyiség. 10. Né­ma menet! 11. Rag. 12. Meleg évszaki. 13. Sámson árulója. 14. A népköltés második sora. 19. Férfinév. 21. A Rajna mellékfolyó­ja. 22... - szigetek, szigetsor Alaszka és Kamcsatka között. 26. Fundamentum. 27. A második sor befejező része. 28. E. T. M. 29. Görcsös fejfájás. 32. Az Altaj vidékéhez tartozó. 34. Ilyen a ki­dolgozott kéz. 37. Abban az irány­ban. 38. Vehemens. 39. Előtag. 41. Azonos betűk. 42. Földtani időszak. 43. Egyetem az USA- ban. 45. A francia kártya egyik színe. 48. Folyó Dél-Amerikában. 50. Sziget Indonéziában. 51. Épü­letszámy. 53. A vagonok rendezé­sét irányítja. 55. Rövid, fölfelé haj­ló orr. 56. Vízi sportot űzz. 59. Folyó Marokkóban. 61. A cézium és a kálium jele. 62. Kandalló — szlovákul. 63. T. M. N. 64. Ke­vert raj! 66. Olaszországi folyó. 68. A. E. 69. Azonos betűk. A december 20-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Zsong a téli erdő, Nagy a sürgés benne, Messze útra készül A fenyőfák ezre. Könyvjutalomban részesülnek: Máté Márta, Ipolyvisk (Vyskovce nad IpTom), Kanócz Ferenc, Királyhelmec (KráTovsky Chlmec), Breznai Péter, Vyskov, Piszton Boidizsárné, Szógyén (Svodín), Maksi István, Rimaszombat (Rimavská Sobota). Növények a lakásban

Next

/
Thumbnails
Contents