Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-28 / 9. szám
Füleken (Firakovo) születtem 1907. április 8-án. Most töltöm be a hetvenkilencet. Azt mondja, remekül nézek ki? Hát én szolid életet éltem, gyermekkorom óta pártember vagyok. Hároméves voltam, amikor Losoncra (Lucenec) kerültünk. Édesapám kovács volt a vasas szakszervezet tagja, s tizenkilencben- az üzemi munkástanács elnöke. így az intervenciós hadsereg bevonulásakor menekülnie kellett. Két évig éltünk vagonban. Losoncon vagoníroztak be, aztán Tarjánbar. laktunk két vagy három hónapig, onnan felvittek Budapestre, a Nyugati pályaudvar rendezőjén állomásoztunk, s aztán elkerültünk a Dunántúlra, Celldömölkre. Engem felvettek volna kazánkovács tanoncnak a Magyar Állami Gépgyárba, de nem tanácsolták, hogy ott maradjunk. Jobb lesz nekünk Cseszkóban, mondták. Ez huszonkettőben volt. Apám szökve jött vissza, mert itt is büntetés vart rá. Sokáig bujdosott egy molnárnál, a Losonc melletti Miksi községben, ahová gyakran járt javítani. Később konszolidálódott a helyzet, s lévén gépészhiány -apám visszakerült a füleki zománcgyárba, de amikor visszajött a régi gépész, Hulita gyárigazgató őt vette vissza, az édesapámat pedig a Csehszlovák Államvasutaknál alkalmazták, mint kazánkovácsot. Iskolába Apátfalán (Opatová) jártam. Hat elemim van csak. A kovácsszakmát tanultam, de elég rossz körülmények között, nem is tanultam ki. Borbélynak mentem. Harminckettőben önálló üzletet nyitottam Rimaszombatban (Rimavská So- bota). Negyvenegyben felszólítottak, hogy huszonnégy óra alatt számoljam fel az üzletet. Az indok: politikai megbízhatatlanság. Jól menő üzletem volt - és családom, három kicsi fiam. Aktívan részt vettem a munkásmozgalomban. A megbízatásom az volt, hogy kultúrvonalon és sportvonalon dolgozzam. Harminchat óta vagyok elismert párttag. Igen, viszonylag későn lettem párttag. Már gyermekkoromban bevontak bennünket az idősebb kommunisták a munkába, később az ifjúmunkás szervezetben tevékenykedtünk, és ha megfeleltünk az elvárásoknak, felvettek a pártba. Különféle feladatokkal bíztak meg, például választások alkalmával éjszaka röplapokat szórtunk szét stb. Engem a párt tíz évig bízott meg különböző feladatokkal, amíg alkalmasnak talált arra, hogy párttag legyek. De az is igaz, hogy engem - mivel önálló iparos voltam - a párt tartalékolt arra az időre, ha kénytelen illegalitásba vonulni. A rendőrök a vendégeim voltak. Gyanún felül álltam. Ezért továbbíthattam üzeneteket. Például Barczi elvtárstól Moszkvából, Réti elvtársnak Rimaszombatba. Az úgy történt, hogy különféle folyóiratokat küldtek a cimemre, s egyszer dupla borítékban érkezett a küldemény, s csak ennyi állt rajta: add át Réti elvtársnak. Miután az üzletemet bezáratták, Tamásfalára kerültem, oda koncentrálódott a vendégköröm. Meg aztán ott is futballoztam. Mert aktíván sportoltam, az Északmagyarországi válogatottnak is tagja voltam, atletizáltam, birkóztam, a Proletár Testedző Egyesületben amolyan spartakiádféléket rendeztünk, persze nem ilyen nívósakat, mint a mai spartakiádok. Amikor illegalitásba vonult a párt, elhiheti, nem volt egyszerű dolgozni. Azt például tudtam, hogy engem ki szervezett be, hogy én kit, azt már az, aki engem beszervezett, nem tudhatta, összeköttetésben álltunk Egerrel, Salgótarjánnal és Érsekújváron (Nővé Zámky) Pálenyík Ferenc elvtársékkal. Egerben sajnos egyik elvtársunk lebukott, a szálak Érsekújvárig vezettek, Pálenyik elvtársé- kat bíróság elé állították és el is ítélték. Ez negyvenkettőben történt, Fülek is be volt kapcsolva meg Losonc is, kis híján mi is lebuktunk. Sejtettük egymásról, ki kommunista, de erről sosem beszéltünk. Nyilvános pártgyűléseket nem tartottunk, feljegyzéseket sem készítettünk. Fülekpüspöki (Biskupice) negyvennégy karácsonya és szilvesztere között szabadult fel. A katonai parancsnok megbízott, hogy' szervezzük meg a legális kommunista pártot. Én lettem a pártszervezet elnöke. Dolgoztam szakszervezeti vonalon, s üzemlakatosként - amíg ki nem emeltek. A járási nemzeti bizottság belügyi referense voltam, majd alelnöke. A felénél is kevesebbet kerestem, mint munkásként. Pedig a pénz elkelt volna, hiszen három gyermeket neveltünk. A feleségemet is meg kellett győznöm, hogy kevesebb fizetésért fogok dolgozni. Tizenöt éves volt a feleségem, amikor megismertem és húsz, amikor elvettem. A nőszervezetben végzett aktív munkát a rimaszombati munkásotthonban. Takarékos, rendes asszony volt és szép, nagyon szerettem, ötvennégy évig éltünk együtt, két éve halt meg, hetvennégy éves korában. Sokat kellett nélkülöznöm, ebbe a szobakonyhás, összkomfortos lakásba is csak tíz éve költöztünk, addig meglehetősen rossz körülmények között laktunk. Itt Füleken 17 évig voltam a városi pártbizottság tagja, de most már kértem, hogy a koromra való tekintettel mentsenek fel. Az utcai pártszervezetnek viszont ma is elnöke vagyok, tizenkilenc éve megszakítás nélkül, ötvennégy tagunk van, a regisztrált párttag pedig több mint négyszáz, 20-25-öt havonta meghívunk a gyűlésre, de sajnos hárman, négyen ha eljönnek. Pedig elkelne a segítség. Párt- szervezetünk tagjainak átlagéletkora 65 év és mind fáradt ember. Én vagyok a legöregebb párttag. Azóta Így élek egyedül. Hogy mit csinálok? Sokat olvasok. Rendszeresen olvasom a Nők Lapját, a Nőt, a Hetet, az Új Szót, az Élet és Tudományt, a Pártéletet. Gyakran eljönnek a fiaim - és a dédunokáim is. Már három van. Vagyont nem gyűjtöttem. Amit itt lát, ez mindenem. KOPASZ CSILLA (Gyökeres György felvétele) KORPARANCS A KORSZERŰSÍTÉS Egy felmérés tanulságai a fiatalok, a SZISZ érdekében A felmérést a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának kezdeményezésére olyan munkacsoport készítette el, melynek a fiatalokat képviselő tisztségviselőkön kivül különféle szakértők, statisztikusok és minisztériumi dolgozók is tagjai voltak. Pontosan meghatározták a témát: a mezőgazdaságban és az élelmiszer- iparban dolgozó ifjú újítók és feltalálók tevékenysége a 7. ötéves tervidőszakban, s annak alapján a következő tervidőszak lehetőségeinek mérlegelése. Miután a felmérést elkészítették, tanulmányozni kezdtem kimutatásait, adatait. Egyetértéssel állapítottam meg: tény, hogy az újítók és a feltalálók mozgalmának sem a mezőgazdaságban, sem az élelmiszeriparban nincsenek olyan gazdag hagyományai, mint általában az iparban. Ám éppen ezért szolgál örömünkre az utóbbi, ötéves tervidőszakban tapasztalt fejlődés. Nézzük az adatokat! A fiatalok 43 695 újítási javaslatot nyújtottak be és bejelentettek 315 találmányt. Az alkalmazott újítási javaslatok társadalmi haszna 1 milliárd 636 millió korona, ami a programban várt teljesítménynek 147 százaléka. Nem voltak ilyen sikeresek a fiatalok a kiadott tematikus feladatok megoldása terén. Csak 4292 tematikus feladatot oldottak meg, ami a kiadott feladatoknak a 65 százaléka. Egyébként a felméréshez csatolt kimutatásokból és táblázatokból az is kitűnik, hogy az előző, a 6. ötéves tervidőszakban elért eredményekhez viszonyítva az újítások száma 20 százalékkal, a találmányoké 18 százalékkal, a megoldott tematikus feladatoké 12,5 százalékkal több. Amiből az ifjúsági szövetség gondos politikai és szervező munkájára, annak fokozatosan javuló üteméré következtetünk. Érdekes: sokkal nagyobb arányú a szám szerinti növekedésnél az alkalmazással járó társadalmi haszon növekedése. Ez 43 százalékos. Ami azt bizonyítja, hogy az utóbbi, a 7. ötéves tervidőszakban az ifjú újítók és feltalálók tudása, vállalkozási kedve megnőtt. Igényesebb, nagyobb értékű feladatok megoldására vállalkoztak, mint a előző tervidőszakban. Az adatok tanulmányozása után Ivan Bietik elvtárstól, a SZISZ KB sajtóosztályának vezetőjétől kértem további tájékoztatást. Főleg arra vonatkozólag, hogy a felmérésnek tanulságai közül melyek fontosak a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban dolgozó fiatalok számára a 8. ötéves tervidőszakban. Tájékoztatását ezzel a kijelentéssel kezdte: Korparancs a korszerűsítés. A párt útmutatása szerint a tudomány és a technika új vívmányainak minél előbbi, gyors alkalmazására kell törekedni. Folytatta a felmérés egyik tanulságának értelmezésével, vagyis azzal, hogy irányt kell szabni az újítók és feltalálók tevékenységének, mert előfordult: kevésbé fontos témakörben sok erőt, tudást, időt fordítottak a megoldásra, miközben a fontos témakörökben csak néhányan foglalkoztak a megoldás keresésével. Hangsúlyozta: érvényesíteni kell a komplex gépesítés, a robotizálás, az automatizálás adta lehetőségeket, előnyöket. Szlovákiában jelenleg 296 komp- lex-ésszerúsító ifjúsági munkabrigád működik a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban. A felmérés következtetése szerint határozta el a SZISZ Szlovákiai Központi Bizottságának titkársága, hogy a fiatalok szervező munkáját segíteni, támogatni fogja ezen a téren, mert megvalósítható cél: a komplex- ésszerűsítő ifjúsági munkabrigádok számát 600-ra növelni a 8. ötéves tervidőszakban. A felmérés előrejelzése szerint 1990- ben már minden nagyobb és jelentősebb földmúvesszövetkezetben működni fog egy-egy ilyen munkabrigád. Ha évenként, átlagosan számítva 6-8 újítási javaslat kidolgozását vállalják ezek a munkabrigádok, akkor a 8. ötéves terv korszerűsítési feladatai teljesíthetők. Megemlítette persze a felmérés elkészítőinek figyelmeztetését: az újítási javaslatok, a találmányok és a megoldások benyújtása és az alkalmazás közötti, aránylag hosszú időt feltétlenül csökkenteni kell. Az 1984-ben, tehát két évvel ezelőtt beadott 27 tematikus feladat megoldása közül 5 alkalmazására még most sem került sor. Az pedig kimondottan riasztó tény, hogy a fiatalok 1984-ben benyújtott, elfogadott és hitelesített 10 találmánya közül napjainkban csak kettőt alkalmaznak. Ami az ifjúsági szövetségnek a korszerűsítéssel és a 8. ötéves tervnek a mezőgazdaságban, az élelmiszeriparban megvalósítandó feladataival kapcsolatos tennivalóját illeti, utalt a SZISZ KB titkárságának a felmérés nyomán hozott, 10 pontba foglalt határozatára. Ezek közül kettőnek a fontosságát külön kiemelte. Egyik: az ifjú újítók és feltalálók ötéves versenyét az illetékes minisztérium kommunista dolgozóival a legszorosabban együttműködve úgy kell megszervezni, hogy az értékelésre és a jutalmazásra fél évenként kerüljön sor az eddigi, évi értékelés helyett. A másik: a SZISZ soraiban működő ifjú kommunisták segítségével olyan mértékben kell a propagációs és agitációs tevékenység hatékonyságát fokozni, hogy az újítók és feltalálókon kívül az Ifjúsági fényszóró mozgalom aktivistái, őrjáratai is foglalkozzanak a komplex gépesítés, a robotizálás, az automatizálás témájával és kérdéskörével. HAJDÚ ANDRÁS Nem az életkor a döntő Fiatal párttagjelölt felelős posztokon Még hat éve sincs, hogy Balázs István, a szakközépiskola végzett növendéke a Peredi (Teáedikovo) Efsz tagja lett. Ezt véve alapul, első hallásra kissé meglepetésként hat, hogy fiatalon, alig huszonhárom évesen máris nagy körültekintést, irányító és szervező készséget, valamint önfegyelmet igénylő megbízatásai vannak. A tizennégy embert foglalkoztató takarmányszárító vezetője, az efsz energetikusa, a SZISZ szövetkezeti alapszervezetének az elnöke, és immár lassan második éve párttagjelölt. Ahogy telnek a percek, a beszélgetésünk során újabb és újabb témák kerülnek szóba, egyre inkább nyilvánvalóvá válik, hogy a négy, egyenként és önmagában is nehéz beosztás, megbízatás és tisztség szorosan összefügg egymással.- Annak, hogy fiatal vagyok, vezetői feladataim ellátásában nem érzem hátrányát. Igyekszem bizonyítani, nem az életkor döntő, hanem az, hogy az ember össze tudja fogni a kollektívát. Úgy irányítson és vezessen, hogy közben az embertársi jó viszonyokat is megtartsa. Ennek fontos feltétele, hogy a vezető csak olyasmiket kérjen és várjon el beosztottjaitól, amit önmagával szemben is kötelezőnek tart.- Mi jár több gonddal, a munkaköri feladatok teljesítése, vagy az elnöki tisztség?- A maga módján mind a kettő. A feladatokat a munkában és az alapszervezetben is csak a közösség tagjainak együttes akaratával lehet teljesíteni. A különbség talán csak annyi, hogy a SZISZ-munkát a saját szabadidőnk kitöltésére és szórakozásunkra is csináljuk. Az önkéntesség alapján. Az csak természetes, hogy a tagok elvárásait maradéktalanul ki kell elégíteni. Ezért cserébe aztán a kevésbé érdekeset is vállalják. Az alapszervezet tagjai társadalmi munkát is végeznek. Az elmúlt év folyamán segítettek a nyári betakarítási munkákban, a hagyma felszedésében, és hulladékvas gyűjtést is szerveztek. A pártalapszervezet évzáró taggyűlésén is elismeréssel szóltak munkájukról. Kiemelték a gazdasági propaganda- és agitációs tevékenységüket. Az ösztönzésben és a munkafeladatok teljesítésében a fiatalok szerkesztette fényképes faliújság sokat segít.- Mi az én szerepem ebben? - ismételte meg a kérdést, közben mélyen elgondolkodott. - Az elnök összefogja a tagságot. Meghallgatja a javaslatokat, továbbadja a kéréseket és az óhajokat, és igyekszik mindenkit megnyerni a közös munkára. Úgy is, hogy kivétel nélkül valamennyi akcióban személyesen részt vesz. A társadalmi munkában éppúgy, mint a sport- és kultúrrendezvényekben. Rövidebb szünet után folytatta.- És talán még egy dolgot. A párttag- gyűléseken láttam és tapasztaltam, hogy a problémákat milyen nyíltan és konkrétan vitatják meg. Ezt igyekszem elérni a SZISZ-gyűléseken is. Az jó, ha beszélgetünk, vitázunk, mindenki elmondja a véleményét és közös megállapodásra jutunk. Olyanra, amit a tagok egy emberként elfogadnak és mindannyian az ügy érdekében cselekszenek.- Mint párttagjelölt, milyen elvekhez igazodik?- Kommunista édesapámmal és bátyámmal is sokszor elbeszélgetek. Ók szokták hangsúlyozni, hogy akkor érezhetek elégedettséget munkámmal szemben, ha azzal másoknak is jót csináltam. A párttagjelöltek oktatásain tanultak mindezt csak megerősítették. Ha el kell végezni valamit, teljesíteni egy feladatot, akkor a közösségre is gondolok. Arra például, hogy milyen előnyökkel jár a szövetkezetnek, ha a szárítóban nemcsak teljesítjük, hanem esetleg túl is szárnyaljuk az éves terveket, ha a gazdaság nem lépi túl az energiakereteket, vagy ha például a megfelelő színvonalú politikai oktatás eredményeként olyan fiatalokat tudunk javasolni párttagjelöltté, akik segítőink lesznek a SZISZ-tevé- kenység további javításában. Ez adja az erőt ahhoz, hogy több felelősségteljes poszton is megállja a helyét. Úgy, hogy azok, akik bizalmat előlegeztek neki, párttagságának megszavazásakor is meggyőződéssel emelhessék fel kezüket. EGRI FERENC 1986.11.28