Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-14 / 7. szám
Színházművészetünk »1 a két kongresszus között írta: Ján Kákoé érdemes művész, a Csehszlovákiai Drámamüvészek Szövetségének elnöke A művészet társadalmi folyamatokban való aktív részvételének a magas színvonal mellett feltétele az osztályszempontúság, a szocialista internacionalizmus, a kommunista pártosság, az eszmei időszerűség és népiség. Ezek a CSKP XVI. kongresszusán kifejtett alapelvek az elmúlt időszakban kiindulási pontjai voltak színházművészetünk további fejlődésének és jelentősen meghatározzák e fejlődés irányát. A kongresz- szusi irányelvek gyakorlati megvalósítása is igazolja, hogy színházművészetünk a művészetek struktúrájában pótolhatatlan, és továbbra is egyike a leghatékonyabb művészeti ágaknak, amelyek a dolgozók széles rétegeit a szocialista társadalmi eszmények szellemében befolyásolják. Gyakran hangoztatjuk, hogy a színház eszmei és művészeti haladása alapjának megteremtése a drámaírás feladata. Ez - más országok szocialista drámairodalmával együtt - tartós és meghatározó részét kell hogy alkossa a cseh és a szlovákiai színházak repertoárjának. Ezeken a pilléreken kell ívelnie a témákban és műfajokban gazdag repertoárpolitikánknak, amelyben megfelelő arányban kapnak helyet a világirodalom mai és klasszikus alkotásai, amelyek filozófiai, világnézeti és valóságfeltáró törekvéseikkel segítik színházaink erőfeszítéseit művészetünk szocialista jellegének elmélyítésében. A cseh és a szlovákiai színházak repertoárjából láthatjuk, hogy annak kétharmadát szocialista országok drámaíróinak művei alkotják, amelyek mindenekelőtt aktuálisan és magas eszmei színvonalon szólnak a mai emberhez, így segítik létkérdéseinek megoldásában, világunk ellentmondásainak megismerésében. Kétharmad! A dolgok mennyiségi oldalával elégedettek is lehetnénk. Ám a kérdést másképpen is feltehetjük: Ezekből a darabokból mennyi szól igazából jelenünk aktuális gondjairól? Témájával és problematikájával hány alkotás bizonyította, hogy a művész a kezét valójában a kor ütőerén tartja? A jelentős társadalmi és politikai jubileumok valóban inspiráltak mindannyiunkat? A februári győzelem 25., a szlovák nemzeti felkelés és Csehszlovákia felszabadításának 40. évfordulója minőségileg jobb, eszmeileg koncepciózusabb müsorpolitika összeállítására és népünk forradalmi haladó hagyományainak tisztelete mellett, a tartalmasabb forradalmi, háborúellenes és humanista értelmezés megkeresésére is ösztönöztek? Megtet- tünk-e mindent, hogy olyan rendezvények, mint a cseh színház éve vagy az orosz és a szovjet dráma fesztiválja mú- sorpolitikánk valóban szocialista, nemzeti és internacionalista jellegét erősítsék? A mélyreható elemzéssek megmutatják, hogy néhány színházban kihasználatlan tartalékok maradtak, mivel az alkotó közösségeket nem tették érdekeltté a mind magasabb művészi szint elérésében. Láthatjuk azt is, hogy itt-ott még hiányzik az ötletesség, az átütőerő, a felfedező erejű alkotó munka, fgy tehát a pozitívumokat látva sem lehet mindenütt és mindenkinek tapsolni! 1980-tól 1985-ig színházainkban 67 cseh és 33 szlovák eredeti drámát mutattunk be. Ha a számokat összeadjuk, pontosan száz a végeredmény. Ne fogalmazzuk meg a kérdést, hogy sok ez, vagy kevés! Milyen volt a minőségük? Hány került be drámairodalmunk kincsesházába? Hányat játszottak ezek közül csupán egyetlen színházban, egyetlen évadon át? Hány szólt hozzá komolyan - ha komediális formában is - életünk sorsdöntő kérdéseihez? Fél vagy egy kezünk kell a számbavételükhöz? ÚJ SZÚ 986. II. 14. Ne törjünk azonban rögtön pálcát drámaírásunk fölött. Hiszem, hogy közös erőfeszítéseink hatására szebb idők előtt állunk. A legjobbak, a tapasztaltabbak és a fiatalok alkotásai közül sok a valóság reális, minden dialektikus ellentmondásának ábrázolását is felvállalta, hőseik az élet új értékeit kereső és ezek megteremtéséért fáradozó emberek. Ugyanakkor továbbra is hiányoznak azok a művek, amelyek bölcseletileg és széles társadalmi alapokon napjaink valóságos konfliktusainak mélységeit kutatnák. Színház- művészetünk többek között ezért nem viheti színpadra a fontos, társadalmilag súlyos mondanivalót, s így nem fogalmazhatja meg a szocialista életmód fejlődésének ellentmondásait, s nem mutatja meg összefüggéseiben a mai világ távlatait. Az aktuális drámai konfliktusoknak ezt a hiányát nem pótolhatja a színházak megnövekedett érdeklődése a klasszikusok iránt, amelyeknek színpadra állítói igyekeznek megkeresni az aktuális jelentéstartalmakat, hogy így reagáljanak korunk etikai kérdéseire. F olytatnunk kell drámairodalmunk fejlődésének ösztönzését. Nemcsak dramaturgjainkat inspiráljuk az írókkal való együttműködésre, hanem elsősorban az alkotó közösségeket, a rendezőket. Fontos, hogy az anyagi és az erkölcsi ösztönzést az eredeti drámai alkotások megszületésének támogatására használjuk, s céltudatosabban alkalmazzuk a gyakorlatban a társadalmi megrendelést, ha alapvető társadalmi témák megfogalmazására akarunk ösztönözni. Az orosz és a szovjet drámairodalom repertoárjaink egyik legfontosabb meghatározója. Ezen a területen a minőségi változást az orosz és a szovjet dráma fesztiválja (1982) hozta meg, de kifejező volt jelenléte a felszabadulás 40. évfordulójának esztendejében is. Tekintettel a gondolati aktualitásra, a szocialista elkötelezettségre és a nagy honvédő háború idején játszódó darabok hőseinek emberi értékeire, ezek az előadások jelentősen hozzájárultak színházaink művészeti arculatának formálásához. Egy sor figyelemre méltó eredmény is született, elsősorban a hazai és a külföldi klasszikusok alkotásainak színpadra állításával. Ezek közül nem egy mai feltételeink között is felfedezésszámba ment, de nem utolsósorban felmutatta ezek tartós, ma is aktuális értékeit. Itt-ott előfordultak esetek, amikor nem törekedtek a klasszikus színpadi mű gondolati gazdagságának kibontására, nem voltak tekintettel a szöveg alapvető mondanivalójára és olykor színpadi magamutogatásra is felhasználták ezeket az alkotásokat. Mindezek ellenére bebizonyosodott, hogy a cseh és a szlovákiai színházak képesek a klasszikus értékeket meggyőző módon színpadra állítani, s a megfogalmazott mondanivalót társadalmunk és munkánk céljaival összhangba hozni. Az elmúlt időszak színházi eredményeit összegezve megállapíthatjuk, hogy színházaink többsége hosszú távon azonos szinten dolgozik, de néhány esetben a minőség hanyatlását is észleljük. A javulás elsősorban ott következett be, ahol koncepciózus eszmei és művészi munka folyik, s a fiatal rendező-, színész- és képzőművész-generációnak is lehetőséget adnak, ahol a színház differenciáltan és céltudatosan közelíti meg saját művészeti programjának megvalósítását. Egy helyben topogást azokban a színházakban tapasztalunk, ahonnan továbbra is hiányoznak a meghatározó művészegyéniségek, akik képesek lennének a közösséget a magasabb szintű alkotó munkára megnyerni. N em hallgathatjuk el, hogy egyes színházak művészi kilátásait gyengíti, hogy a fiatalok, de a tapasztaltabb alkotók sem hajlandók a művelődés központjain kívül tevékenykedni, s néhány területi színháznak szinte nincs művészutánpótlása. Ezzel kapcsolatban gyakran emlegetjük a film és a telvevízió csábító hatását, de az egzisztenciális tényezőket is. Fogalmazzunk másképpen: a színházak vezetői és a társadalmi irányításban dolgozók megteremtik-e minden esetben azokat a körülményeket, amelyek vonzóvá teszik a területi színházakban végzendő alkotómunkát, hogy a fiatal művészek már az első adandó alkalommal ne fussanak el, olykor nem is a centrumokba, hanem a vonzóbb körülményeket kínáló területi színházakba? A CSKP kulturális politikája célkitűzéseinek színházművészeten belüli megvalósításában nem kis részük van a drámaművészeti szövetségeknek. A szövetség erőfeszítései révén formálódik színház- művészeink eszmei egysége, koordináljuk a CSSZSZK színházi életének eseményeit és a külföldi kapcsolatokat. Ez a legfontosabb hozzájárulásunk a cseh és a szlovákiai színházművészeti kontextus megszilárdításához, valamint a csehszlovák színházművészet internacionalista jellegének elmélyítéséhez. A Cseh Drámamüvészek Szövetsége és a Szlovákiai Drámaművészek Szövetsége aktivizálta tagjait az egyes állami szervekben, ott ahol meghatározó elöntések születtek a színházkultúránkkal, illetve az alapvető művészetpolitikai kérdésekkel kapcsolatban. A szövetség szerveinek aktivitása és munkája nem véletlenül járult hozzá ahhoz, hogy az elmúlt időszakban a művészeti tevékenységben alapvető politikai és ideológiai problémák nem adódtak. Természetesen az eszmei-politikai szituáció a színházakon belül nem konfliktus- mentes. A konkrét esetekből azonban mindig kiderül,' hogy mindezeknek az okát elsősorban a fiatal alkotó művészek attraktivitáskeresésében és az elhanyagolt nevelő-, politikai és szervezőmunka hiányosságaiban kell keresni. Ezeknek a gondoknak a megoldása tapintatott és türelmet kíván, nem kevésbé elvszerú elméleti és kritikai állásfoglalást igényel a kritikai fronttól és a fiatal művészgeneráció nevelése új, hatásosabb formáinak a keresését sürgeti, hogy így közvetlenül hassanak a fiatalok erkölcsi, állampolgári és művészi arculatára. A fiatal művészgenerációval szövetségünk az elmúlt időszakban is a XVI. pártkongresszus irányvonalának megfelelően foglalkozott. Éppen ezért a szövetség programjának megvalósításában is számolunk az ö aktivitásukkal, amely biA prágai Vinohrady Színház stúdiója, a Cinoherní klub Esküvők címmel Csehov és Brechtegyfelvonásosait játssza nagy sikerrel. (Miroslav Pokorny felvétele) zonyára hozzásegít minket a mai és a jövőbeli igényes feladataink megvalósításához. A fiatal nemzedékkel kapcsolatos sürgető feladatok megoldását már a művésznövendékek oktatásokor, nevelésekor el kell kezdeni. Meg kell erősíteni a tanulás és a művészi alkotó munka kapcsolatát, meghatározóbban kell differenciálni és irányítani a fiatal hallgatók pályakezdését, javítani a pedagógusi gárda minőségét, hogy képesek legyenek a társadalmi elvárásoknak megfelelő fiatal művészek nevelésére. Nemegyszer úgy tűnik, hogy színházi életünk minden baját a kritikusokra és az elméleti szakemberekre hárítjuk, pedig az elméleti gondolkodásban és a kritikai tevékenységben is nagy lépést tettünk előre. Úgy gondolom, hogy ebben nagy szerepe van a drámamüvészek szövetségének is, amely a cseh és a szlovákiai szövetségben lehetőséget teremt a teoretikusok és a kritikusok nemzetközi kapcsolatteremtéséhez is. Bár a színházi folyóiratokban és a napi sajtó kulturális rovataiban tapasztalható, hogy fiatalokkal bővült a kritikusi gárda, mégsem beszélhetünk egyértelműen minőségi előrelépésről. Szüntelenül felhívjuk a figyelmet arra, hogy a kritikának következetesebben kell kötődnie a marxista esztétika és a szocialista realizmus kategóriáihoz, s hatékonyabban kell használnia a színházi jelenségek marxista-leninista értékelésének kritériumait. Törődünk az aktív kritikusok és a fiatal kritikusjelöltek erkölcsi arculatának fejlődésével is, harcolunk a csoportérdekek ellen, s hangsúlyosabb elemzést várunk el az egyes művek és előadások kultúrpolitikai és társadalmi összefüggéseinek feltárásakor. Q_ ínházaink tevékenységének régi gondja az anyagi és műszaki ellátottság, amely nem kis mértékben befolyásolja a művészeti munkát is. Jelenleg Csehországban 72, Szlovákiában 19 színházi épület üzemel. A nyolcvanas évek első felében évente majdnem 10 színpad rekonstrukcióját kezdték el, sok társulatnak éppen az elöregedett épület és a berendezések miatt korlátozott a tevékenysége. Ugyanakkor a közeljövőben újabb színpadok ideiglenes bezárásával, rekonstrukciójával is számolnunk kell. Ezt a kedvezőtlen helyzetet a párt- és állami szervekkel együttműködve fokozatosan megoldjuk. Bizonyítéka ennek a prágai Nemzeti Színház történelmi épületének felújítása, a mellette épült Kis Színpad, a Mostban felépített színház, s a Plzen- ben, Mladá Boleslavban, Preáovban, Nyitrán (Nitra) és Komáromban (Komár- no) épülő színházak. Most vagyunk a színházak pártszervezeteiben lezajlott taggyűlések és a XVII. pártkongresszus közötti időszakban, amikor társadalmi méretben is mérleget készítünk az elvégzett munkáról. így kell tennünk színházművészetünkben is. A XVI. kongresszuson elfogadott irányvonal folytatódik és a következő kongresszusok határozatai tovább erősítik azt. A társadalmi fejlődés jelenlegi szakaszában olyan prioritások érvényesülnek majd, mint a gazdaság, a tudományos- műszaki fejlődés, az energetika, az automatizálás, az elektronika, vagyis azoknak a népgazdasági ágazatoknak a fejlesztése, amelyek biztosítják állampolgáraink életszínvonalának emelkedését és a fejlett szocializmus alapjainak erősítését hazánkban. Éppen ezek érdekében a színházművészetünknek meg kell találnia az új elveket és gyakorlati formákat, amellyel az egyre terjedő elektronikus tömegkommunikációs eszközök mellett érdekeset, fontosat mondhat majd állampolgárainknak. A szocialista társadalom további fejlődése, a mai politikai tudati és műveltségi szint, a szocialista öntudat elmélyülése újabb lehetőségeket, sót igényeket teremt a színházművészet eszmei és művészeti hatékonyságának az átértékeléséhez. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a színház magasabb minőségi szinten dolgozzon, s így képessé váljon korunk új gondolatainak kifejezésére, a fejlett szocializmus építése során felmerülő sürgető gondok és társadalmi kérdések adekvát elemzésére, illetve megválaszolására.
