Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. január-június (14. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-04 / 1. szám
PÚBA GYULA ÚJÉVI BESZÁMOLÓ 5 ÉVES TERVEINKRŐL Irótársak! Mielőtt eredményeinkről számadást készítenénk, tudatosítsuk, hogy a nemzetközi helyzet bonyolult. Az objektív nehézségek megnövekedtek, a tartalékok rejtőznek. Csökken az effektivitás. A nemzetiségi irodalmi égbolt is változóan felhős és felhőtlen. Ha nem derűs, akkor borús, ám ha zuhog az eső, íróink általában fedél alatt tartózkodnak. Ez pedig jó. Arra utal, hogy - népünkhöz hasonlóan - létbiztonságot élveznek. Sőt, a konzum lehetőségei sem maradnak távol, a kényelem pedig határozottan kerülget és lépten-nyomon rabul ejt. Irodalmi berkeinkben terjedőben van a házépítés és a belterjes kertgazdálkodás. (Lásd Candide: ,,De vár ám a munka a kertben"). Szerzőink zöme sebes gépkocsin jár, mégsem írnak gyorsabban, sez elgondolkoztató. (Gyalogolni jó!... - mondta volt Móricz Zsigmond, s valóban, ő gyorsan és sokat írt.) A statisztika tükrében úgy tűnik fel, hogy soraink egyre - és biztatóan - növekesznek, míg müveink száma - relatíve? - csökkenni látszik. Mily meglepő arányosság! (Paradoxon?) Meg kell nyíltan mondanunk, hogy a közérdek éppen fordított viszonyt tételezne fel. Tehát? Mozgósítanunk kell a tartalékokat. Tárjuk fel őket! Bizonyára vannak! (Tudjuk, beszélünk róla, mindenütt vannak.) A tartalékok lehetnek láthatók és rejtettek. A láthatók: dolgozni kell. (rni kell. Alkotni. Többet. Innoválni az alkotómunkát, megújítani. A rejtettek: mélyebbre nyúlni, nagyobbat markolni, megragadni (az életet). El nem engedni, birkózni vele, felfedni (a lényeget). Eddigi ötéves terveink, a történelem köteleznek. Tekintsük át! 1. ÖT. (1950-55) A születés (nem koraszülés) ideje, gügyögés, tapogatózás, bugyutáskodás. Ur ír, elvtárs ír, mindenki ír. (Dilettáns leginkább.) Pozitív hősök: hegesztő, törpeparaszt, zsellér. Traktor, turbina, titkár. Negatív hősök: reakciós, kulák, feketéző. A kettő között ingadozik: középparaszt. Az irodalom mellett a másik újszülött az Egységes Földműves- szövetkezet. Kimeríthetetlen téma, irodalom és szövetkezet szoros egységben fejlődnek. A költészet átveszi a nagyüzemi termelés módszereit, a négyzetes vetéssel ültetett verslábak oldalanként óriási hektárhozamokat hoznak, míg Fábry Zoltán nem szól: Legyen Harmadvirágzás, de azért Kevesebb verset, több költészetet! 2. ÖT. (1956-60) A harag napja beérett, eljött a „nyolcak“ ideje. „Dönteni jöttem, nem gatyázni (itt erkölcstelen cite- rázni...“) írta dühösen Tözsér Árpád, míg Cselényi László már akkor dacosan feltette a kérdést: „Ki érti meg?" Le vele, nem kell!... zajongtak egyes kritikusok, és Cselényit belekergették a „sárgacsizmás éjszakába". A költő „keselylábú csikókorába“ menekült üldözői elöl és panaszos ódát kezdett írni a Naphoz. Zsé- nagy Lajos katona volt s szerelmes, még nem volt Tériszonya. Irodalmunk készült kibújni a bőréből. 3. ÖT. (1961-65) Nemzetiségi irodalmunk váratlanul életképes, jól fejlett prózát szült, sír-rí az istenadta, kritikusbábák szoptatják és ringatják, de már megél. Az újszülött regények közérdekű történelmi híreket továbbítanak, hogy a múltban is „Messze voltak a csillagok", Rácz Olivér pedig közli: megtudta, hogy az illető - él! Ordódy Katalin termékeny korszakába ér, egész Nemzedékek-et szül. E sorok írója struccmadarat fedez fel albérlete padlásán, de a novella honoráriuma nem elég a falánk állat táplálására, az írót anyagi csőd fenyegeti. Lovi- csek Béla egy „csillagszermú asszonynyal“ enyeleg, míg Gál Sándor bavallja, hogy „sosem volt szent", s később „első osztályon" utazik a Magányba. 4. ÖT. (1966-70) Ellentmondásos korszak, bonyolult, mint a világpolitikai helyzet. Tözsér toronyházi lakása balkonján, belterjesen, szerkesztőségi Vetés-forgóban verselőket termel, de a jól megdolgozott kézirat-humuszból „egyszerű" lírikusok kelnek ki. Fekete szél fú a nyomukban. Jó Bábi Tiborunk elkomorodik lát- tukra és nem ír több verset, Zsénagy pedig barlangjába vonul - ha éppen nincs a Krymben - és ironikus bölcselkedésre adja a fejét, de később „üzen“... 5. ÖT. (1971-75) Irodalmunk egén avantgarde felhők kavarognak, formabontó istennyilák csapkodnak belőlük. Idősebb jámbor költők verslábak és rímek menedékébe húzódnak előlük, hangtalanul mozgó szájjal jambusokat és trocheusokat mormolnak. A béke helyre- állítására Álom Tivadar hadparancsot ad ki, de az elszánt avantgardisták tovább rombolják a formát, a legapróbb daktilus sem marad utánuk épen. Fővárosunk kősivatag, kőlegelő, köerdö... a modern után kő kövön csak így maradhat. Falva- inkon „vajúdik a parasztvilág", majd megszüli önmagát (fóliapelenkás, kövér kisded). 6. ÖT. (1976-80). Tóth László sikeres Átkelést hajt végre a Ticcén és találkozik a törpeharcsákra halászó Török Elemérrel. Kezet fognak és megtörténik a kiegyezés, irodalmunk különféle irányzatai hitet tesznek, hogy ezután kibírják egymást. Tözsér Árpád felkutatja Genezisét, megállapítja, hogy valóban Péterfalán született, dolgavégeztével a holanfalvai Szavak barlangjába vonul és alkotói eszmecserére invitálja Mittel urat, hogy közösen megoldják Közép-Kelet Európa problémáit. A találkozó egyszer majd a történelmi „dolnéhony csúcs" néven kap helyet az irodalmi emlékezetben. A tervidőszak másik jelentős eseménye, hogy Kovács Magda kitanulta a „csillag- bognárságot", Bereck József pedig felkereste az utolsó csallóközi mohikánt, és megírta történetét. Kritikai irodalmunk Mú és érték címen összegezi eredményeit, egyes fiatal szkeptikusok parafrázálva a címet Se mú, se érték jelszót hangoztatva betörtek a köztudatba és a szerkesztőségekbe, de túszokat nem ejtettek, hanem maguk is szerkesztők lettek. Szeretett Irótársak! Eljutottunk az utolsó - 1981 óta tartó - ötéves tervünköz, melynek záróévét éppen szilveszter éjszakáján temettük. Ugyanakkor, a másodperc tört része alatt a következő tervidőszakba, a nyolcadikba léptünk. Elmúlás és születés, lám a teremtő élet nagyszerű dialektikája, a holtak teste fölé élők magasodnak, a földbe vetett mag kicsírázik stb. ... Tudjuk ezt, írók lévén, a mi verseink és novelláink is úgy teljesednek ki a lapok és az Irodalmi Szemle hasábjain, beérnek a könyvek kemény (kötésű) talajában, hogy a könyvkereskedések polcairól szétszéledve, megkezdjék lefelé ívelő (haladó?) utóéletüket és nyomtalanul eltűnjenek a visszhangtalanság éji homályában, miközben kedvetlen kritikus-gyakornokok és fásult gyakorló-kritikusok vontatott gyászdalokkal búcsúztatják őket. Irodalmunknak ez a korszaka részletesebb elemzést és fokozott figyelmet érdemel. Termelőmunkánk intenzitásának elmélyítése érdekében, rejtett tartalékaink feltárásának az igényével, feltesszük az alábbi kérdéseket: 1. Irodalmunk kétségtelenül kinőtt pubertás - pattanásos - korszakából, felnőtt és megizmosodott, de vajon elérte-e biológiai értelemben is az érett, nemzőképes férfikort? (Valamikor Tözsér mondta: Férfikor, így jöjj...! Hát: eljött?) 2. Mennyiben gazdagították korunk ökonómiai vívmányai, egyetemes gazdasági szempontjai és technológiai fejlettsége, különös tekintettel az iparosítás intenzifikálására, a számítástechnika és mikroelektronika bevezetésének, és általában a gazdasági szemlélet korszerűsödésének - anyagiasodásának - a követelményeire? 3. Hogyan sikerült elkerülni vagy kiegyensúlyozni a világgazdasági regresz- szió, az eladósodás és a csökkenő energiatartalékok közös hatásának demoralizáló következményeit? Irodalmunk férfikorára, érdekes módon, fiatal íróink törekvéseiből következtethetünk leglátványosabban. Grendel Lajos már első - novellás - könyvében a hűtlenségről értekezik, míg regényében a társadalmi méretű „lövész-versenyek" mellett száll síkra, természetesen éles tölténnyel, állítván, hogy az ilyen „éleslövészet" felnőtt férfiaknak való, nemes szórakozás és erőpróba. A lövészkedés biológiai vonatkozásait könyve szövetébe is beépítette, s még szebb sikerrel a következő regényébe, amely egy- többnyire idősekből álló - kisvárosi csibészbanda - divatos elnevezéssel: galeri - viselt dolgairól szól, s amelyben a fiatal szerző érett határozottsággal és nemes kétértelműséggel állítja, hogy „nincs öreg lövész, csak fáradt ember és egy jó lövőnek minden célpont izgató". Meg kell jegyeznünk egyébként, hogy ő hozta prózánkba a termékeny többértelműséget, minek következtében könyvei magyarul és szlovákul, sőt állítólag franciául egyként olvashatók. Vajkai Miklós novelláiban hasonlóan felnőtt témát feszeget, amikor a „másnaposságról" értekezik, mint roppant ínséges testi- és lelkiállapotról. A témakörnek megfelelően stílusát szorongató, sejtelmes mélység és homályos többértelműség jellemzi, akár a másnapos ember lelkivilágát. Amikor például azt írja, hogy a nő „csúnyácska, vénecske, de tekintélyes, mint ter- tyedt markotányosnő, kinek csontos térde vitéz hadakkal való, vad szeretkezések emlékétől nyikorog", érezzük benne vágy és kétség párviadalát, mellyel a vonzó, de kiálhatatlan némbert szemléli és töprengve kérdi önmagát: mi legyen? Zalabai Zsigmond kiállása sem kevésbé nagykorú és férfias. Számadójuhászok hűségével és komolyságával számol be szülőfaluja többezer éves történetéről, ősei nevében is számvetést készít és vállalja a felelősséget. Közösségi „gyónása" második kötetében bevallja, hogy készül a biracs, a cibere és a má- kosdidelle, szól a lucanapi berbécsleves titkairól, a gerbencés paszulyról, és feltárja titkát, hogy amikor hívogatóan megszólal a híres „pásztohai" harangszó, ő bizony kilép toronyiránt és - megy. (Természetesen - haza.) Megállapíthatjuk azonban, hogy idősebb Íróink is bátran szembenéznek a beérettség - öregedés - kérdéskörével. Lovicsek Béla a „csillagszemű asszonnyal" és a „tűzvi- rággal" -, ó, mily vágyakat ébresztő, tüzrőlpattant menyecske lehetett?! - való tapasztalatok után felveti a férfiember és asszonyállat érett korának azon fájdalmas kérdését, amikor a különnemű partnerek már - vagy még - nem vonzódnak egymáshoz, magyarán mondva, aki nem állhatják egymást, sőt, megfojtanák egy kanál vízben, tehát erről a lehangoló drámai helyzetről vall Se bikiniben, se bundában című regényében. (Megjegyezzük, hogy az írónak a közeljövőben megírásra kerülő, Sehogy című regényében kell megoldania a kérdést végleges formájában.) Zs. Nagy Lajos optimista jegyzeteiben - Ne hagyd magad, Apafej!- a küzdés jogára és szükségére figyelmeztet. (Madáchi, sőt sekszpiri mélység a tévedés, melyben ecseteli, hogy egy bizonyos Ciril nevű hapsi hogyan tévesztette össze Muhammad Ali, alias Caussi- us Clay nehézsúlyú ökölvívó világbajnokot özvegy Puttonyos Lajosné, született Pamacs Borbálával, és hogyan kérte tőle kölcsön a cipőjét, igen, ez a kisember heroizmusának hősi eposza.) Rendes (kettős) könyvelés című, újabb fejtegetéseiben komoly állampolgári felelősségről tesz tanúbizonyságot, amikor az árvízvédelem és tűzoltás vonatkozásában hitelesen leírja, hogyan égett le a kerítése. Úgy véljük, ennyi példa is bizonyítja, hogy irodalmunk immár birtokolja a felelős, felnőtt állampolgár tulajdonságait, ivarérettsége kétségtelen, minden tekintetben fejlett, férfias, sőt - korosodó. (Lásd Dénes György: „Könnyes szemű árnyék lettem, / alvó királylány a lelkem...") A második kérdésre, az ökonómiai céltudatosság elmélyülésére vonatkozóan szintén pozitív választ adhatunk. Képességeiből telhetőén irodalmunk részt vesz a termelés fokozására és az élet- színvonal emelésére tett erőfeszítéseinkben. Akár e sorok íróját is említhetjük, miután alapos felméréseket végzett az édesvízi haltenyésztés területén, különös tekintettel a csukák és egyéb ragadozók szerelmi életére és fajfenntartási ösztöneiknek a törvényeire. Az ívási időszakban tett megfigyeléseit történelmi távlatokba helyezve elérte, hogy műve sporthorgászati kézikönyvként nagy példányszámban elfogyott és a közellátási minisztérium szigonyozó főosztályán is jó szívvel emlegetik. Török Elemér is népgazdaságunk ezen területén buzgólko- dik, ő a törpeharcsák és compók, meg a dörgincsek hasznosításának kutatásában ért el figyelemreméltó eredményeket. Tizennégykarátos emberség című versében olvashatjuk az alábbi, szép sorokat: „Cápát fogtam a Ticcében, / elvitte a horgom éppen..." Devizahalászatunk tőszomszédságában találjuk szocialista vadgazdálkodásunkat (ki tudná, hány kapitalista vadásszal lövettek bakot vagy lyukat a levegőbe osztályöntudatos vadőreink?), mely iránt irodalmunk ugyancsak fogékony. E terület irodalmi felelőse Gyimesi György. Hogyan lőttem marabut? című vadászkönyvében a harmadikvilágbeli vadpiacon tett észrevételeiről számol be, míg Agarat farkáról, férfit flintájáról című erdei történeteiben hazai vadászaink ökonómiai nézeteiről és építő törekvéseiről közöl becses adatokat. Gál Sándor mezei gyalogriportjai hasonló törekvéseket tükröznek. Kettejük szívós munkásságának köszönhető, hogy ma a szarvasbőgés, a dürgés, a barcogás, rókabagzás, nyúlpárzás és őzriggyetés az egyetemes érzelmi élet egyenrangú fogalmai az ívással és a tv-ben látható, érzelmes jelenetek fogalomrendszerével. (Lásd: Ballagj Nagy(szex) szótár). A többlettermelés kérdéskörével viszont alig foglalkozunk, ezen a téren egyedül Cselényi, a költő mutathat fel kézzelfogható eredményeket, szöveggyűjteményeiben oly hatalmas mennyiségű - tömegű - szót halmozott fel, hogy teljesítményére gazdasági körökben is felfigyeltek. Legutóbbi szóépítménye - melyet Tözsér szellemesen, de elismerően „váznélküli háznak" nevezett - a tér és idő gazdasági jelentőségének méltatása mellett zenehallgatásra is buzdít. Marad a harmadik kérdés, a világgazdasági gondok hatása, lecsapódása. Megállapíthatjuk, hogy az olajárak ingadozása, a nemzetközi valutaalap mozgásának kiszámíthatatlansága, a kapitalista gazdasági regresszió és a szocialista ökonomika megújuló irányzatai erős - és nem mindig áldásos - nyomokat hagytak irodalmunk valóságszemléletén. Ezek az ösztönzők a minőségi szemlélettől a mennyiségi törekvések felé noszogatják szerzőinket. (Jobb ma égy cikkentyű vagy novellintás, mint holnap egy műremek.) A lapokban, könyvekben sok a szöveg, de kévésén van „punc", lírai és prózai kézműveseink ékszerei néha a bizsu érzetét keltik és ezüst helyett általában durva alpakkából készülnek. A megrendült valutaalap és devizaínség következtében felszökött az előlegek reálértéke. A megingott hitelek okozta keserveknek egyedül Ozsvald Árpád költőnk hány fittyet, miután anyagi javait római szeszterciusokba, keleti drahmák- ba, olajországbeli piaszterekbe, Rákóczi- poltúrákba és Kossuth-bankókba fektette, tehát csupa állandó értékbe, s ma nyugodtan szemléli a körülötte morajló áringadozásokat. A világirodalmi börze pangásának következtében irodalmunk is jelentősen eladósodott, hitelezőin kívül saját magának is adósa, ami magában véve is érdekes értékelmóleti jelenség. Mint lehetőség, ez az állapot nem reménytelen, mert az az adós, aki önmagának tartozik, feltehetően megadja azt. Már a hetvenes évek elején felvetődött az „adósságtörlesztés“ gondolata, de azóta sem történt meg minden e téren. Ezt tudatosítanunk kell ahhoz, hogy a következő ötéves tervünket és az évezredfordulóig szóló, távlati tervünket „Irodalmában él a nemzetiség" jelszóval elkészíthessük és meg is valósítsuk. Erőt, egészséget hozzá, nagyrabe- csült irótársak!- Ide hallgas ban Koubek ta tanít... tegnapi szólt hozzám e< légám. - Gyere Csehül! Hát < És gyönyörű! K mikor a plébáni ban oly csúnyí hangzott az a s az embernek nem tellett a t olvasásban me pedig hát a < vagy Fortunát érdekes volt! S egész leckeóra hogy olyannak I amikor anyámr esténként azt é „Eleget dolgoz más hasonló lyektől oly éd kisírhatja mag S amikor az é kám búsan csu tört, apám ten< elfátyolozódott, ; megremegett a méből-ó, acse gyönyörű lehet! Alig bírtam tizenegyet, lév« az időpont a c vége. Iskola i haza, szülői ei dó, valamint zs déli elemózsiáv Koubek tizen adott elő; akkoi lett volna a ívf gaslatáról, ha r szetes türelmei Olvadó hóbi tünk át az Óv mentinumhoz., kum“ bejárata tunk. „Itt folyik szólt barátom, nyitotta az ajtó volt. „Gyere cs val korábban é Beléptünk, fi lyiség s a cí templomi hatás ujjhegyen osc után akinek szerint oly illeti A délutáni tan tett iskolaszer az első padba, Körüljártattam a padok hárma tűnődtem, vajo járhatnak ide. Az izzó vasi pattogás halla hang nemigen det, hiszen mi merészeltünk., legedni a kályl nácsolta baráti dúlt. Ezt vaknr tottam, mégis mert féltem vol radni a padbar uraznak“ - raj tom a kályha