Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)
1986-12-13 / 294. szám, szombat
Az SZLKP KB ülésének vitája PAVEL BOLVANSKÝ elvtársnak, az SZLKP KB tagjának, a Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság elnökének felszólalása A Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság, valamint az alsóbb szintű nemzeti bizottságok elmúlt időszakban kifejtett tevékenységének igényes és sok vonatkozásban kritikus értékelése a 7. ötéves tervidőszakban elért eredményekkel összefüggésben, visszhangra talált és kerületünkben felhasználtuk a nemzeti bizottságok valamennyi alapvető fontosságú programdokumentumának kidolgozásában. A Közép-szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság irányító munkájában a figyelmet elsősorban a koncepcionális kérdésekre összpontosítjuk, míg az alsóbb szintű nemzeti bizottságoknak, vállalatoknak és szervezeteknek nagyobb önállóságot biztosítunk, de egyben nagyobb felelősséget is hárítunk rájuk a feladatok teljesítéséért. A nemzeti bizottsági szervek figyelmének homlokterében a termelés, a munka és a szolgáltatások hatékonysága további növelésének, valamint a társadalmi fogyasztás ágazataiban a tevékenység gazdaságosabbá tételének kérdései állnak. A 8. ötéves terv végleges formában történő kidolgozása során kerestük az igényesebb feladatok teljesítésének és a rendelkezésünkre álló erőforrások jobb hasznosításának módját. A tervfeladatok eddigi megvalósításának értékelése alapján azzal számolunk, hogy a Közép-szlovákiai kerületben a nemzeti bizottságok által irányított vállalatok az idei feladatokat teljesítik, s a tervhez képest 75 millió korona értékben túlteljesítik a munka, a teljesítmények és a szolgáltatások volumenjét. Számolunk azzal, hogy több mint 60 millió koronával túlszárnyaljuk a nyereség tervét, ami kedvezően fog tükröződni a gazdálkodás hatékonysági mutatóinak teljesítésében. Valós feltételezés, hogy a vendéglátóipari üzemek ágazata is eléri a tervezett nyereségszintet. Ezeket az eredményeket főleg annak köszönhetjük, hogy túlteljesítjük a munkatermelékenység növelésének tervét, általában csökkentjük a termelés bemeneti tényezőit és igényesebben, valamint rendszeresen értékeljük az eredményeket. Teljesítjük feladatainkat az építőipari munkálatok volumenjében, a beruházások tekintetében és a kivitelezői formában készülő lakások építésében. A jó eredmények mellett tevékenységünkben továbbra is előfordulnak az előző ötéves tervidőszak egyes problémái. így például a lakásgazdálkodás túllépi a tervezett veszteség szintjét, lemarad a járulékos beruházások és a közművek, valamint az egyéni lakások építése. A dolgozók kezdeményezésének mozgósítását s a kérdések szakszervezeti szervekkel történő megtárgyalását követően, 1987-re is progresszívabb feladatokat vállaltunk a kezdeményező tervezés keretében. A következő esztendőben ez több mint 11,2 millió koronával fogja gyarapítani a nyereséget, a módosított termelési értéket 21,3, a redukált termelési értéket pedig 9,8 millió koronával. Ezzel járulunk hozzá a hatékonyság növeléséhez és a 8. ötéves terv feladatainak sikeres teljesítéséhez. Nálunk a CSKP KB 6. ülése határozataival és a XVII. kongresszuson kitűzött feladatokkal kapcsolatban a leggyakrabban és - bátran mondhatjuk - a legigényesebben tárgyalt kérdés a lakossági szolgáltatások problematikája. A szolgáltató vállalatok teljesítik és túlteljesítik az idei végrehajtási terv feladatait. Tevékenységüket a kerületben fokozatosan kiterjesztjük az olyan szolgáltatások nyújtására, amelyek viszonylatában ez idáig nem érték el a lakosok teljes elégedettségét. Elmélyítjük valamennyi szintú nemzeti bizottság egyeztető tevékenységét az olyan vállalatok és szervezetek által nyújtott különféle szolgáltatásokkal kapcsolatban is, amelyeket közvetlenül nem igazgatnak a nemzeti bizottságok, mivel kerületünkben ezek az össz- szolgáltatásoknak csupán 18 százalékát nyújtják, s ez lehetőségeikhez képest kevés. A CSKP Központi Ellenőrző és Revíziós Bizottságának módszertani levele alapján a kerületben átfogó módon ellenőriztük a szolgáltatásokat. Ennek alapján a pártós az állami szervek intézkedéseket tárgyalnak meg az ágazat munkájának további tökéletesítésére. Munkánkban jelentősen előbbre akarunk lépni és előre is kell lépnünk a tudo- mányos-müszaki fejlesztés eredményeinek alkalmazásában, hogy ez közvetlenül megnyilvánuljon a nemzeti bizottságok által irányított gazdaság tevékenységének hatékonyságában és eredményeinek minőségében. Eredményesebbé kell tennünk egyeztető tevékenységünket is, hogy javuljon együttműködésünk a vállalatokkal, az üzemekkel, a szövetkezetekkel, a szervezetekkel és az intézményekkel, e stratégiai feladat sikeres teljesítése érdekében. A nemzeti bizottságok feladatai teljesítésének biztosítására továbbra is vonatkozik, hogy minden az emberektől, a kötelességek iránti hozzáállásuktól, képességeiktől, lelkiismeretességüktől, becsületességüktől és áldozatkészségüktől függ. Amint azt Lenárt elvtárs hangsúlyozta az SZLKP KB Elnökségének beszámolójában, az irányító tisztségeket olyan képzett és magas fokúan öntudatos vezető dolgozóknak kellene betölteniük, akik teljes mértékben megértették korunk követelményeit, fáradhatatlanok az intenzifikálásban, a tudományosműszaki haladás eredményeinek, a munka és a javadalmazás új formáinak alkalmazásában. Ezért a CSKP XVII. kongresszusa után a Közép-szlovákiai kerületi Nemzeti Bizottság fő feladataiba foglaltuk azt az intézkedést is, hogy javítani kell a kádermunkát, főleg az irányító káderek és a kádertartalékok kiválasztása, felkészítése, széthelye- zése és ellenőrzése szempontjából. Valamennyi irányító láncszem teljesítőképességének jelentős növelése érdekében elmélyítjük a CSKP vezető szerepét, amely e tekintetben helyettesíthetetlen. Lépéseket tettünk egyben a dolgozók panaszainak, észrevételeinek és javaslatainak, valamint a CSKP KB Elnöksége által a párt szerveihez és szervezeteihez intézett, a szocialista törvényesség, erkölcs és fegyelem elveinek megszegése elleni harc hatékonysága elmélyítéséről szóló leveléből következő intézkedések felelősségteljes megoldására, illetve megvalósítására. Nem vitás, hogy továbbra is növekedni fog a nemzeti bizottságok szerepe és részvételük a társadalmi ügyek iránytásában és igazgatásában. Ezért feltétlenül sokoldalúan szilárdítani kell politikai és társadalmi helyzetüket, amihez nagyobb segítséget várunk el a központi szervektől. Előttünk áll a CSKP XVII. kongresszusán, a CSKP KB 4. ülésén, továbbá az SZLKP kongesszusán és a mai ülésünkön kitűzött feladatok teljesítésének igényes időszaka. Most tőlünk függ, hogy habozás nélkül keressük az új utakat, küszöböljük ki a fogyatékosságokat és tárjuk fel a tartalékokat. A nemzeti bizottságok tisztségviselőit erre még az a bizalom is kötelezi, amelyet a választópolgárok a választásokon való manifesztációs részvételükkel fejeztek ki. A párt szervei és-szervezetei vezetésével mindent megteszünk a 8. ötéves terv és az éves tervek feladatainak teljesítéséért. Ezzel járulunk hozzá nemcsak a Közép-szlovákiai kerület, hanem egész szocialista hazánk további fejlődéséhez is. JÁN SELECKÝ elvtársnak, az SZLKP KB póttagjának, a zvoleni járási pártbizottság vezető titkárának felszólalása A CSKP XVII. kongresszusa és az SZLKP kongresszusa óta eltelt időszak megerősítette a kongresszusi határozatok Aagy jelentőségét a párt politikai tevékenysége fejlesztése szempontjából. Járásunkban a párt szervei és szervezetei vezetésével az állami, a gazdasági és a társadalmi szervezetek teljes felelősségtudattal alkalmazták ezeket a határozatokat feltételeinkre. Megtárgyalásuk a dolgozókat számos szocialista kötelezettség vállalására ösztönözte. A párt-, a társadalmi, valamint a gazdasági szervek és szervezetek politikai, szervező és eszmei-nevelő munkáját elsősorban a párt gazdasági és szociális programjának megvalósítására, a tárgyiasult és az élőmunka jobb hasznosításával az újratermelési folyamat hatékonyságának növelésére orientáljuk. Ennek az igyekezetnek köszönhetően az év eltelt tizenegy hónapjában a központilag irányított iparban a helyi gazdálkodás vállalataiban és az ipari szövetkezetekben teljesítik az árutermelésnek, a teljesítmények növelésének, valamint a szocialista és a nem szocialista kivitel tervfeladatait. Nyíltan meg kell mondani, hogy a tervteljesítés nagyon egyenlőtlen, ami főleg a vállalatok és az üzemek szállítói-megrendelői kapcsolatainak fogyatékosságaival magyarázható, sajnos gyakran ugyanannak a termelési-gazdasági egységnek vagy vállalatnak keretében. Ezt tetézik a szervező és az irányító munka fogyatékosságai, amelyek kedvezőtlenül visszahatnak a szállítói-megrendelői kapcsolatokra, mivel beavatkozásokat és változásokat idéznek elő a munka szervezésében és az állóeszközök kihasználásában. Ezeket a problémákat fokozott politikai és munkaigyekezettel oldjuk meg. A dolgozók joggal bírálják a szállítói-megrendelői kapcsolatokat, az anyagok és az alkatrészek minőségét és követelik a helyzet javítását. Sok munkahelyen nagy tartalékok vannak az állóalapok kihasználtságában, mivel kis mértékben ugyan, de csökkent a műszakszám, elmaradnak továbbá a munkaidő, mindennemű alapanyag és energia kihasználásában. Következetesebben kell törekednünk a tudományos-műszaki fejlesztés eredményeinek felhasználására, támogatva az innovációs aktivitást, főleg a gépipari üzemekben és az élelmiszeriparban. A tervet nem teljesítő üzemek intézkedéseket dolgoztak ki a lemaradás behozására. Ezeket az intézkedéseket megtárgyalták a pártszervezetek és a járási párt- bizottság felülvizsgálta őket. Céljuk egyrészt a belső erők mozgósítása, másrészt a szállítókkal és a megrendelőkkel kapcsolatos problémák megoldása. Az intézkedéseknek köszönhetően az utóbbi két hónapban sikerült csökkenteni, illetve megszüntetni a termelési kiesést, egyenletesebbé tenni a termelést és növelni az újratermelési folyamat hatékonyságát. Ez vonatkozik például a detvai Nehézgépipari Művekre, a LIAZ-ra, a zvoleni Vasúti Javító- és Gépgyárra, valamint a Bučina üzemre. Mindez hatással volt a járás gazdaságának dinamikus fejlődésére. Ebben az esztendőben számolunk azzal, hogy:- a módosított saját termelési érték alapján a munkatermelékenység 1,1 százalékkal fog növekedni, ami az előirányzathoz képest 7,1 millió korona értékű túlteljesítés;- az anyagköltségek 3,8 millió koronával csökkennek, ami a tervhez képest 0,22 százalékkal több;- az exportgyártmányok minősége 5,1 százalékkal fog javulni. A mezőgazdaságban teljesítik a növényi és az állattenyésztési termékek termelésének és felvásárlásának tervfeladatait. A kerületben járásunk elsőként teljesítette a tej felvásárlásának tervét és eleget teszünk a hús, valamint az egyéb termékek felvásárlási tervének is. Az 1987-es esztendő, valamint a 8. ötéves tervidőszak további évei tervének kidolgozása során figyelmünk elsősorban belső tartalékainknak, a dolgozók kezdeményezésének és alkotókészségének kihasználására összpontosul, hogy minden vonatkozásban hatékonyabbá tegyük az irányítást. Ügyelünk a szociális problémák megoldására, ami korábban gyakran nem történt meg. A központilag irányított iparvállalatok az 1987-es esztendő végrehajtási terveiben különleges figyelmet fordítanak olyan feltételek megteremtésére, hogy az ipari termelés csaknem 6 százalékkal, az egész ötéves tervidőszakban pedig több mint 27 százalékkal növekedjen. A 8. ötéves tervidőszak terveinek megtárgyalása és megítélése arra utal, hogy a központilag irányított iparvállalatokban nem érvényesülnek megfelelőképpen a gazdaság intenzifikálásának stratégiai szándékai. Teljes mértékben nem értük el az anyag és az energia megtakarításának céljait sem. Járásunkban az innoválás folyamata - ennek mértéke, a magas műszaki és gazdasági színvonalat elért gyártmányok volumenje - megkívánja, hogy 1985-höz képest 185,2 pontos legyen az innovációs növekedés üteme. Ez igényes feladat, annak ellenére, hogy jelentős eszközöket szánunk a termelési bázis korszerűsítésére és rekonstrukciójára. A termelési szerkezet viszonylatában figyelmünk a gép-, a fafeldolgozó és az élelmiszeripar fejlesztésére összpontosul. Az említett problémák megoldásában igényeljük az illetékes tárcák segítségét. Rendkívüli figyelmet fogunk fordítani az élelmiszeriparra. Járásunkban ennek az iparnak hagyománya és anyagi-műszaki bázisa is van, amelyet azonban korszerűsíteni kell. Több mint tizenöt éve törekszünk a húsfeldolgozó kombinát rekonstrukciójára, amelyet részben már modernizálunk, de nagyobb része, még felújításra vár. A CSKP XVII. kongresszusán kitűzött célok, fóleg a szociális és a gazdasági fejlesztés meggyorsítása járásunkban is megkívánja a párt vezető szerepének elmélyítését, a pártmunka tökéletesítését. Ezekre a kérdésekre irányult az SZLKP KB felmérése is, amely feltárt számos olyan problémát, amelyet a párt vezető szerepe érvényesítésében meg kell oldanunk, konkrét intézkedéseket foganatosítva a munka stílusának és módszereinek megváltoztatására. Figyelmünk homlokterében áll a pártirányítás valamennyi láncszeme megvalósító képességének növelése, összhangban a CSKP KB 3. ülése határozatának szellemével. Ez főleg a pártszervezetek cselekvőképességére vonatkozik. Keressük a bevált módszerek hatékony alkalmazásának és a feladatok jellegének megfelelő új módszerek alkalmazásának módját. Igen fontos az emberek aktivizálása, minden kommunista személyes felelősségvállalása a pártért, a gazdasági és a társadalmi feladatok teljesítéséért. A gyakorlatban igyekszünk alkalmazni a jelszót: Indulj ki önmagadból. Ennek szellemében jártunk el a névjegyzékünkön szereplő káderek értékelésében is. A pártmunka stílusa és módszerei tökéletesítésének előfeltételei közé tartozik a kommunisták kölcsönös igényessége és a feladatok teljesítéséért a magas fokú felelősség személyes vállalása. Az évzáró taggyűlések előkészítése széleskörűen lehetővé teszi, hogy minden kommunistával nyílt, tevékenységre ösztönző beszélgetést folytassunk. BEATA KACEJOVÁ elvtársnőnek, az SZLKP KB póttagjának, a Bratislavai Közlekedési Számítástechnikai Központ igazgatóhelyettesének felszólalása A bratislavai városi pártkonferencia a következő időszakban azt jelölte ki a városi pártszervezet fő feladataként, hogy elősegítse Bratislava átalakulását olyan várossá, amelyben minden munka magas fokon hatékony és jó minőségű. E feladat megvalósításának értelme és célja növelni Bratislava hozzájárulását - erőforrásainak intenzívebb és hatékonyabb felhasználásával - a CSSZSZK fejlesztéséhez és szavatolni ennek kiegyensúlyozottságát. E fő feladat teljesítésének biztosítására a városi pártszervezet kiépítette a pártmunka rendszerét, amellyel javítja a munka minőségét és meggyorsítja a tudományos-műszaki haladást. Jelenleg elmélyítjük a minőségirányítás városi rendszerét és előkészítjük a tudományos-múszaki haladás meggyorsításának új programját. A városi pártszervezet dokumentumot fogadott el, amely meghatározza a dolgozók munkakezdeményezésének, alkotó aktivitásának és szocialista munkaversenyének egyeztetett orientációját, annak érdekében, hogy Bratislava minden munka hatékonyságának és jó minőségének városa legyen. A 8. ötéves tervidőszak első évének eddigi eredményei arról tanúskodnak, hogy a Keleti Vasútigazgatóság vasutasai továbbra is jól teljesítik a vagonok berakásának és általában a szállítás volumenjének tervét. A vagonberakási terv túlteljesítése elsősorban az ömlesztett alapanyagoknak, az ércnek, az építőanyagoknak köszönhető, amelyeknek szállítása a vasúton a leggazdaságosabb. Ez a hatékonyság szempontjából kívánatos változás ugyan, viszont tükröződött a gázolajjal való gazdálkodásban. Ennek a helyzetnek az alapján lépéseket kell tenni, hogy ne alkalmazzanak motoros mozdonyokat a villamosított vasútvonalakon, mivel alkalmazásuk csaknem néqyszerte drágább. A 8. ötéves tervidőszakban villamosítani kell 132 km vasútvonalat, ami a hálózati feladatoknak 36 százalékos hányada. Szükséges, hogy a Keleti Vasútigazgatóság vasutasai teljesítsék ezt a feladatot és az új villamosított vasútvonalak idejében történő üzembe helyezésével hozzájáruljanak a vasúti szállítás költségeinek csökkentéséhez. E feladat teljesítésében látjuk egyben a vasutasok hozzájárulását a környezetvédelemhez. Ezzel összefüggésben következetesebb környezetvédelmi intézkedéseket kell tenni főleg a mozdonyházakban. Igényes feladatokat rögzít a „Progresz- szív szállítási rendszerek“ elnevezésű állami célprogram is. A vasút dolgozóinak nagy felelősségtudattal meg kell teremteniük e program megvalósításának előfeltételeit a vagon be- és kirakás központosított állomásainak, illetve a konténeres rakodóállomásoknak az építésével. E feladatok progresszív jellegét jelzi az a tény is, hogy a Keleti Vasútigazgatóság a konténeres szállításnak már ma több mint 40 százalékát realizálja a Csehszlovák Államvasutak egész hálózatához viszonyítva. A kommunista vasutasok tudatosítják, sürgető, hogy kulturáltabbá váljon az utazás. A személyszállítási grafikon teljesítésében, a személyvonatok külső és belső tisztasága tekintetében a részleges javulás ellenére még nem következett be jelentős minőségi fordulat. A vasúti tevékenység minőségére döntő hatást gyakorol a vasúti közlekedés stabil és mozgó eszközeinek, főleg a vasútvonalaknak, a mozdonyoknak és a személyvagonoknak a műszaki állapota. Továbbra is (Folytatás az 5. oldalon) ÚJ SZÚ 4 1986. XII. 13