Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)

1986-12-06 / 288. szám, szombat

Átgondoltabban és következetesebben minden munkahelyen A CSKP Központi Bizottsága 4. ülésének határozata (Folytatás az 1. oldalról) nagyfokú részvételét és kezdeményezésük helyes felhasználását. Min­denütt növelni kell az igényességet és a felelősséget, szilárdítani kell a fegyelmet, a rendet és növelni a gazdaságosságot. Le kell küzdeni a tehetetlenséget, az elkényelmesedést és a beidegződött gyakorlaton való változtatásra való készség hiányát. Erre kell orientálni, és ennek érdekében javítani kell a párt, a gazdasági vezetőségek, a nemzeti bizottságok és a társadalmi szervezetek irányító-, politikai nevelő és szervezőmunkáját. Nagy szerepet tulajdonít a központi bizottság az irányítási és a terve­zési rendszer, az egész gazdasági mechanizmus fokozatos átalakításá­hoz készülő terv következetes kidolgozásának. Ugyancsak következete­sen kell végrehajtani azokat a rendelkezéseket, amelyek a jövő évben lépnek hatályba, ezen belül azt a komplex kísérletet, amelynek során növelik a gazdálkodó szervezetek önállóságát és felelősségét a haté­kony fejlődésért és a közvetlen irányítás hatékonyságának fokozásáért. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága elvárja, hogy a pártalapszervezetek soron következő évzáró gyűlései minden területen hozzájáruljanak a feladatok határozottabb megoldásához. Az a cél, hogy konstruktív és igényes légkörben, kritikus szellembenfolyjanak le, előmozdítsák a konkrét feladatok tisztázását minden párttag és tagjelölt számára, s minden alapszervezet részére kitűzzék a következő időszak­ban rá háruló feladatokat, hogy egyetlen olyan égető problémát se hagyjanak figyelmen kívül, amely a munka és a lakóhelyek, valamint az emberek életét érinti. II. A CSKP Központi Bizottságának ülése egyidejűleg megvitatta a 8. ötéves tervről szóló törvény tervezetét és az idei állami terv teljesítésé­nek eddigi eredményeit. Megállapította, hogy a 7. ötéves tervidőszakhoz képest vitathatatlan javulás következett be, amelyhez hozzájárult a dol­gozók aktivitása, a párt-, a társadalmi szervek és szervezetek, a nemzeti bizottságok és a legtöbb gazdasági vezető tevékenysége, azonban nem értük el teljes egészében a tervben kitűzött célokat. Ez főleg az újratermelési folyamat hatékonyságának és gazdaságosságának növe­lésére, valamint a nemzeti jövedelem képzésére vonatkozik. Nem értük el a tervezett ütemet a termelés költségeinek csökkentése, minőségének javítása és a gyártmányok műszaki és gazdasági paramétereit illetően, ami befolyást gyakorol a belpiac színvonalára, a kivitelre és a beruházá­sok hatékonyságára. Továbbra is kiegyensúlyozatlanul teljesítik a tervfe­ladatokat, s emelkedett a legfontosabb minőségi tervmutatókat nem teljesítő vállalatok és üzemek száma. Minden erőfeszítést e fogyatékosságok leküzdésére és az idei felada­tok teljesítésében mutatkozó lemaradás csökkentésére kell összpontosí­tani. Érdemi határozatokat kell hozni és végrehajtani a termelési és értékesítési folyamatra vonatkozóan az 1987. évi igényesebb feladatok teljesítése érdekében. A nyitott problémákat sürgősen meg kell oldani, a dolgozók aktív részvételével, valamint a központi szervek, a konszer­nek és a trösztök hatékony segítségével. III. A CSKP Központi Bizottsága a párt-, a szakszervezeti, az ifjúsági és más társadalmi szervekhez és szervezetekhez, a Nemzeti Front­hoz, a nemzeti bizottságokhoz, a gazdasági szervekhez és a kollektívák­hoz fordul, hogy növeljék a dolgozók aktivitását, a 8. ötéves terv feladatainak teljesítésére és a kitűzött célok túlszárnyalására törekedve. Fontos szerepet tulajdonít annak, hogy kibontakoztassák a dolgozók kezdeményezését a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója tiszteletére, főként a tudományos és műszaki eredmények gyakorlati felhasználásának meggyorsítása, a termelési költségek csökkentése, a munkatermelékenység növelése és a minőség javítása céljából az SZKT kezdeményezésének és a prágai felhívásnak a szellemében. A CSKP Központi Bizottsága kifejezi meggyőződését, hogy a kommu­nisták a többi dolgozóval együtt minden erejüket és képességüket az 1987. évi terv és az egész 8. ötéves terv feladatainak megvalósítására fordítják. Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága jóvá­hagyja: 1. a CSKP KB Elnökségének egyes bel- és külpolitikai kérdésekről készített beszámolóját, amelyet Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök terjesztett elő, mégpedig kötelező irányelv­ként a pártszervek és -szervezetek, valamint az állami, a gazdasági és a társadalmi szervekben és szervezetekben tevékenykedő kommunisták munkájára nézve; 2. a Csehszlovákia gazdasági és szociális fejlesztésének 8. ötéves tervéről szóló jelentést, amelyet Svätopluk Potáč elvtárs, szövetségi miniszterelnök-helyettes, az Állami Tervbizottság elnöke terjesztett elő; 3. Csehszlovákia Kommunista Pártjának 1987. évi költségvetését; 4. a kommunistáknak a lakóhelyi pártalapszervezetek munkájába való bevonásának és e szervezeteknél való nyilvántartásának elveit 5. a CSKP KB Elnöksége, Titkársága és bizottságai által a központi bizottság 1986. júniusában tartott 3. ülése óta kifejtett tevékenységről szóló jelentést. Jóváhagyólag tudomásul veszi: A CSKP KB Elnökségének a pártalapszervezetek 1987. évi évzáró taggyűléseivel kapcsolatban hozott határozatát A Hét jubileuma (Folytatás az 1. oldalról) súlyozta, hogy a Dél-csehországi kerület pártszervezetei a kerület életének minden területén nagy erőfeszítéseket tesznek a CSKP XVII. kongresszusa határozatai­nak teljesítésére. A gondolkodás- mód és az igényes feladatok telje­sítéséhez való viszony megváltoz­tatása nem könnyű feladat. Erről tanúskodik az is, hogy a komplex értékelés során a nomenklaturális káderek 10 százalékát csak azzal a feltétellel hagyták meg az ipar­ban betöltött tisztségükben, hogy emelik az irányító és a szervező munka színvonalát. Ján Pirč elvtárs azzal az eljá­rással foglalkozott, amelyek a Ke­let-szlovákiai kerület pártszervei és -szervezetei az állami terv tel­jesítése terén követnek. A jóváha­gyott intézkedések végrehajtásá­val növelik a kerület hozzájárulá­sát a nemzeti jövedelem képzésé­hez, mindenekelőtt a termelés mi­nőségének lényeges javítása, a termelési költségek csökkenté­se, valamint a termelőalapok és a munkaidő jobb kihasználása út­ján. A kerületi pártbizottság nagy súlyt helyez a tudományos-mű­szaki fejlesztés eredményeinek gyakorlati felhasználására és arra törekszik, hogy minden vállalatnak saját terve legyen, amelyben kitűzi a tudományos-műszaki fejlesztés feladatait az 1990-ig terjedő idő­szakra. František Hanus elvtárs ki­emelte, hogy a kommunistákra pótolhatatlan szerep hárul a CSKP XVII. kongresszusa irányvonalá­nak megvalósításáért folytatott küzdelemben. Hangsúlyozta, hogy a Közép-csehországi kerület­ben a mindennapi munkában, a pártalapszervezetek taggyűlé­sein és a munkahelyeken elhang­zott észrevételek intézése során szerzett tapasztalatok az irányító és a szervező munka tartalékairól tanúskodnak. A vállalatoknak nagyjából egyharmada mindeddig nem teljesíti a minőségi tervmuta­tókat. Marie Kožešpíková elvtársnő azokról a feladatokról szólt, ame­lyek a CSKP XVII. kongresszusá­nak programjából hárulnak a textiliparra. Figyelmeztetett arra, hogy a tervet elsősorban túlórák árán, s főleg a nók munkaaktivitá­sának és önfeláldozásának kö­szönhetően teljesítik. Továbbra is problémát jelent a textilipar terme­lési-műszaki alapjának alacsony színvonala. Rámutatott arra, hogy ezeket a problémákat csak késle­kedve oldja meg a Pamutipari Ter­melési-Gazdasági Egység, a (ČSTK) - Moszkvában tegnap köz­zétették a szovjet kormány nyilatkoza­tát, amely megállapítja, hogy az Egye­sült Államok a napokban hadrendbe állította a 131. nehózbombázót, amely képes robotrepülögépek szállítására. Tette ezt anélkül, hogy a lépést egy egyenértékű szállítóeszköz leszerelé­sével ellensúlyozta volna. Az USA nem is leplezi, hogy ez azt jelenti: semmis­nek tekinti a SALT-II szerződést, amely- mint azt az amerikai kormány kijelenti- „múlt a számára“. Az USA így lábbal tiporja azt a szerződést, amely rögzí­tette a Szovjetunió és az Egyesült Államok közti katonai egyensúlyt, s amely több éven át korlátozta a lázas nukleáris fegyverkezést a legfontosabb területen - a hadászati támadófegyve­rek terén. Az USA ezzel a lépéssel utat nyitott a lázas stratégiai nukleáris fegy­verkezés előtt, ami elkerülhetetlenül kiélezi a veszélyes versengést katonai teren. Nem fér kétség ahhoz, hogy a SALT-II szerződés akadályt jelentett Washington militarista tervei megvaló­sításának útjában, s ezért döntött Wa­shington a szerződés felrúgása mellett. Az Egyesült Államoknak azonban Nagykövet fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Miroslav Zavadilt, hazánk szov­jetunióbeli nagykövetét, s megtár­• gyalta vele a csehszlovák-szovjet * együttmüködés néhány időszerű kérdését. Cseh Iparügyi Minisztérium és a Cseh Tervbizottság. Ennek kö­vetkeztében a textilipari szakmák egyre kevésbé perspektivikusak. A szakmában betanult fiatalok el­hagyják ezt az iparágat, s olyan helyre mennek, ahol jobb termelé­si és szociális feltételek vannak. A tanácskozás további részét Ľubomír Štrougal elvtárs, a CSKP KB Elnökségének tagja vezette. Ján Lukáčik elvtárs kiemelte, hogy a Trenčíni járás ipari terme­lése dinamikusan fejlődik. Az eredményekhez azonban nem minden vállalat járul hozzá. A Trenčíni Szerszámgépgyár pél­dájával szemléltette, hogyan mozdítja elő a termelés intenzifi­kálása a gyártmányok minőségé­nek javulását, és használati tulaj­donságaik fokozását. Josef Mevald elvtárs azokról a feladatokról szólt, amelyek a Nyugat-csehországi kerület pártszervezeteire az intenzív fej­lesztés meggyorsítását célzó stra­tégia megvalósítása terén hárul­nak. Az idei év első kilenc hónap­jában a tervteljesítés terén elért eredmények alapján 42 vállalatnál gazdasági pártkonferenciát tartot­tak azzal a céllal, hogy operatív intézkedéseket tegyenek a lema­radások csökkentésére és az idei tervfeladatok megvalósítására. Jaromír Obzina elvtárs a tudo- mányos-műszaki fejlesztéssel foglalkozott, amely a gazdaságpo­litika központi stratégiai feladatává válik. Kiemelte annak fontosságát, hogy a műszaki fejlesztés állami tervét egybekapcsolják a gazda­sági fejlesztési tervvel, és a 8. ötéves tervidőszakra szóló tervek­kel. Kritikusan szólt azokról a mű­szaki feladatokról, amelyek meg­oldásához nem teremtették meg a káder-, a kapacitási és más feltételeket. A 8. ötéves tervidő­szakban ezeknek a számát csök­kenteni kell. A fejlődés üteme szempontjából meghatározónak nevezte részvételünket a KGST- tagországok 2000-ig terjedó komplex tudományos-műszaki fej­lesztési programjának megvalósí­tásában, valamint kétoldalú tudo- mányos-múszaki és termelési együttműködésünket, elsősorban a Szovjetunióval. Marie Zábranská elvtársnő ar­ról tájékoztatott, hogyan járul hoz­zá a tudományos-műszaki fejlesz­tés a Libereci járás tervfeladatai­nak teljesítéséhez. A tudományos és műszaki fejlesztés területén a járás vállalatainak és más mun­kahelyeinek szükségletei és hely­zetük elemzése alapján a 8. öt­tudatosítania kell, hogy ez a politikája növekvő felháborodást vált ki világ­szerte. Hiába nyilatkoztatja ki Wa­shington hűségét a nukleáris leszere­léshez, a SALT-II elutasítása az egész világ előtt leleplezi az USA politikájá­nak militarista jellegét. A lázas nukleáris fegyverkezés kor­látozásának óriási jelentőségére való tekintettel a Szovjetunió egyelőre nem tér el a SALT-I és a SALT-II szerződés rendeltetéseitől - szögezi le a szovjet kormány nyilatkozata. Az USA jelenle­gi kormányának felelőtlen irányvonalá­val a Szovjetunió szembeállítja a béke és a nemzetközi biztonság politikáját. Az ENSZ-közgyűlés határozata (ČSTK) - Az ENSZ-közgyülés 41. ülésszaka jóváhagyta a nemzetközi béke és biztonság komplex rendszere létrehozásáról szóló határozatot, mely­nek javaslatát a szocialista országok csoportja, köztük Csehszlovákia ter­jesztette elő. A határozat tiszteletben tartja szá­mos ENSZ-tagállam véleményét, me­lyet a vita során fejtettek ki. Meghatá­rozza a komplex biztonsági rendszer létrehozásának alapvető irányait, hangsúlyozza az ENSZ szerepét eb­ben a kérdésben, amelyről további tár­gyalásokat feltételez a Közgyűlés elkö­vetkező ülésszakán. Százkét ország szavazott a határozat mellett, s csak az Egyseült Államok és Franciaország helyezkedett vele szemben. Negyvenhat delegáció tar­tózkodott, köztük a NATO-tagor­szágok. éves tervidőszakra kitűzött fő feladatok végrehajtásának ellen­őrzése megmutatta, hogy a tudo­mányos és a műszaki eredmé­nyek nem érvényesülnek eléggé a termelés gyakorlatában. A tudo­mányos-műszaki fejlesztés nem vált a termelés intenzifikálásának forrásává. Nem sikerül anyagilag és erkölcsileg kellőképpen érde­keltté tenni a termeléselőkészító és a tervező munkahelyek dolgo­zóit, kiterjeszteni az alkotó kezde­ményezés új formáit, és gondos­kodni a káderek neveléséről. Jarmila Klukanová elvtársnő felszólalásában az Uničovi Gép­gyárban végzett pártmunka kérdé­seivel foglalkozott. Megállapította, hogy minden kommunista és dol­gozó megismerkedett a XVII. párt- kongresszus határozataival és az e határozatokból rájuk háruló konkrét feladatokkal. A gépgyár­ban folyamatosan teljesítik az idei tervfeladatokat. A pártszervezet ügyel arra, hogy megteremtsék a feltételeket a kollektíva jó mun­kájához. Zdenék Hložek elvtárs a gép­ipar tudományos kutatási alapjá­nak fejlődésével foglalkozott. Rá­mutatott a gépipari termelés kor­szerűsítésének és az anyagi-mű- szaki ellátásnak a problémáira, amelyek sok helyen gátolják a ve­zető dolgozók egészséges kocká­zatvállalását. Kijelentette, hogy a Dél-morvaországi kerület For­mázástechnikai Kutatási-Terme­lési Egyesülése tervezői és mun­kásai alkotó kezdeményezésének fokozása hozzájurul a tudomá­nyos és a műszaki eredmények gépipari termelésben való gyors felhasználásához. A vitában összesen 18-an szó­laltak fel. A CSKP Központi Bizottsága ezután egyhangúlag határozatot hagyott jóvá. A CSKP KB tagjaivá kooptálta Lumír Hanák elvtársat, a CSKP képviselőjét a Béke és Szocializ­mus folyóiratnál, Pavel Hrivnák elvtársat, szövetségi miniszterel­nök-helyettest, és Václav Václa­vík elvtársat, az észak-morvaor- szági kerületi pártbizottság vezető titkárát. A CSKP KB 4. ülésének végén Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára mondott beszédet. Nagyra értékelte a tárgyszerű vi­tát, amelyben megnyilvánult a központi bizottság teljes nézet- azonossága a tanácskozás napi­rendjén szerepelt kérdésekkel kapcsolatban. Köszönetét mon­dott az elnökségi beszámoló jóvá­hagyásáért, és méltatta a határo­zat elfogadása során tapasztalha­tó egyöntetűséget. A kritikus és az önkritikus vita kifejezte pártunk ar­ra irányuló erőfeszítéseit, hogy igényesen bírálja el az eredmé­nyeket és a feladatokat. A kong­resszus óta végzett munka mérle­ge azt mutatja, hogy számos pozi­tív dolog történt. Nagyra értékeljük azon becsületes emberek munká­ját, akik jó eredmények elérésére törekszenek. Az ő érdemük, hogy Csehszlovákia a fejlett szocialista országok közé tartozik, és van mi­re büszkéknek lennünk. Az ülé­sen - folytatta Husák elvtárs - arra is nyíltan rámutattak, hol nem mennek jól a dolgok. A fogyaté­kosságokról nem szabad csak be­szélni, hanem haladéktalanul meg kell őket oldani. A mai tanácsko­zás fó célja az, hogy minden párt-, állami, gazdasági és társadalmi szerv és szervezet gyorsítsa lépé­seit a kongresszusi feladatok telje­sítése során, átgondoltabban és következetesebben dolgozzon. Feladatainkat szélesebb nemzet­közi keretek között kell megítél­nünk, összhangban a szocialista közösség országainak kollektív erőfeszítéseivel, a KGST-tagor­szágok testvérpártjai vezetőinek nemrég Moszkvában tartott ta­nácskozása szellemében. A CSKP KB 4. ülésének eszméi át kell hogy hassák az egész pár­tot, ezek szellemében kell meg­szervezni Csehszlovákia Kommu­nista Pártja évzáró taggyűléseinek előkészületeit és egész további munkánkat - hangsúlyozta Gus­táv Husák elvtárs. A CSKP Központi Bizottságá­nak ülése az Internacionálé hang­jaival ért véget. (Tudósítónktól) Tegnap a Csemadok képes hetilapja, a Hét megjelenésének 30. évfor­dulója alkalmából Bratislavában ünnepséget rendeztek, amelyen megjelent Karol Mrocek, az SZLKP KB osztályvezető-helyet­tese, Kiss József, az SZLKP KB tagja, lapunk főszerkesztője, vala­mint kulturális életünk számos képviselője. Ott volt Tóth József, a Magyar Népköztársaság brati­slavai főkonzulja. Strasser Györgynek, a hetilap főszerkesztőjének megnyitója Üdvözlő távirat (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter táviratban kö­szöntötte Abdái Vakilt az Afgán Demokratikus Köztársaság kül­ügyminiszterévé történt kinevezé­se alkalmából. után Sidó Zoltán, a Csemadok KB elnöke méltatta a Hét három évtizedes munkásságát. - y-f ­Jókívánságok Finnországba (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Mauno Koivistó- nak, a Finn Köztársaság elnöké­nek az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ľubomír Štrougal szövetségi miniszterelnök táviratban gratulált Kalevi Sorsának, a Finn Köztár­saság miniszterelnökének a finn nemzeti ünnep alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bo­huslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Paavo Mati Väyrynennek, Finnország külügyminiszterének. A szovjet kormány nyilatkozata a SALT-II szerződésről ÚJ SZÚ 2 1986. XII. 6.

Next

/
Thumbnails
Contents