Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)

1986-12-31 / 308. szám, szerda

APRÓHIRDETÉS KÖSZÖNTŐ MEGEMLÉKEZÉS Köznapok hősei Itt élnek köztünk. Úgy túnik, semmiben sem különböznek tőlünk. S mégis valamiben mások. Sok embertől talán abban különböznek, hogy bő lére eresztett szavak nélkül, a kötelességüknél többet tesznek. Meg aztán abban, hogy hajlandóak feláldozni a szabad idejüket, a kényelmü­ket is, lelkiismeretesek és igényesek önmagukkal és másokkal szemben. Munkájukban, cselekvésükben nincs semmi rendkívüli. De tetteik mégis sokat jelentenek. A megismerésnek, a társadalmi haladásnak az útját egyengetik. Az óesztendő vége elótt ilyen emberekkel beszéltek a Cseh­szlovák Sajtóiroda tudósítói. „Életem értelme a munka“ A Holešovicei Tesla konszern­vállalat jó eredményei nem kis mértékben a konstruktőrök egyik csoportjának köszönhetők, ame­lyet Miroslav Medal, a szocialista munka hőse vezet. A világítótes­tek fejlesztésében értek el kima­gasló eredményeket. Erre a célra egészen új anyagokat, vegyi kom­ponenseket és bonyolult gépeket használnak, és figyelmük homlok­terében áll a villanyáram, az im­port-anyagok és -alkatrészek megtakarítása. A különféle világító- testek előállítására nagy teljesítő­képességű, félig vagy teljesen au­tomatizált gépsorokat kell kifej­leszteniük, kipróbálniuk és legyár­taniuk.- Számos művelet nagyon összetett, semmiképp sem szok­ványos, hiszen rendkívül igényes munkáról van szó - mondja a cso­port vezetője a munka nehezéről, majd hozzáteszi: - A felkészült szakemberek olyan csoportját ve­zetem, amelyben lassan többség­be kerülnek a fiatalok. Arra törek­szem, hogy a kollektíva minden új tagja az elsó pillanattól kezdve önálló feladatot kapjon. Ha látom, hogy tanácstalanná vált, akkor fel­kérem a tapasztaltabb dolgozókat, hogy segítsenek neki. Hangsú­lyozni szeretném azonban, hogy a mi fiataljaink nemcsak önma­gukkal szemben igényesek, ha­nem azokkal szemben is, akik ve­zetik őket. Meg aztán nem félünk a kockázatvállalástól sem, mivel vállalatunk vezetősége sem fél az elfogadható kockázattól, s ezen túlmenően, ami nagyon fontos, „ szurkol“ nekünk.- Hogy személy szerint mit kí­vánok az 1987-es esztendőtől?“ Életem értelme a munka, az alko­tás, az új dolgok kiötlése. Ezt tet­tem eddig, s ezt szeretném tenni a jövőben is... Átvette a rubin diplomát Ebben az esztendőben a Sze­gedi Orvostudományi Egyetemen ó is átvette a rubin diplomát, ame­lyet ez a főiskola azoknak az orvo­soknak adományoz, akik hetven évvel ezelőtt végezték el a főisko­lai tanulmányaikat. Dr. Ján Kňazo- vický professzor az első csehszlo­vák orvos, aki ezt a diplomát átve­hette. A szlovákiai sebészet nesz­tora és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság legidősebb sebésze most kilencvenhárom éves. Alapítója és első dékánja volt a kassai (Košice) orvosi karnak. Egyebek között kitüntették a Mun­ka Érdemrendjével és 1969-ben a szlovákok közül elsőként vált a J. E. Purkyné Társaság tisztelet­beli tagjává. Munkásságának hosszú évtizedei alatt mintegy 200 ezer beteget kezelt és nagyjából 30 ezer műtétet végzett el. Az utolsót 1984-ben, már több mint kilencvenévesen.- Professzor elvtárs, a sebész szemszögéből hogyan értékeli az eltelt esztendőt?- Véleményem szerint sebé­szetünk igyekszik behozni a múlt lemaradását. Az orvosi kísérletek sorozata megérdemelten gyümöl­csözni kezd, főleg a szívsebészet­ben, az emberi szervek transz- plantálásában. Persze azért ered­ményeinket nem szabad túlbe­csülnünk, a józanság itt helyénva­ló. De mégis, minden szerénység ellenére megállapíthatjuk, hogy eredményeink reményt keltőek.- S mit vár a jövő évtől?- Nehéz jövendölni. Az orvostu­dományban a fejlődést az is meg­nehezíti, hogy egyes nyugati vál­lalkozó körök, amelyek főleg a gyógyszerek fejlesztésére sza­kosodnak, nem igen hajlandóak nyilvánosságra hozni eredményei­ket. Én azonban koros emberként is megőriztem derűlátásomat, s így remélem, hogy még meg­érem az orvostudomány új felvi­rágzásának korát, s ennek kereté­ben az új sebészeti sikereket is. Ausztráliai turné előtt A Szlovák Kamarazenekar mesteri tudásával nevet, rangot szerzett magának idehaza és kül­földön is. Vezetője Bohdan War­chal nemzeti művész, aki a kima­gasló cseh hegedűvirtuózok nagy­szerű hagyományainak követője.- Számomra és a Szlovák Ka­marazenekar számára - mondotta - az 1986-os esztendő annál is jelentősebb volt, mivel ekkor mér­tük fel negyed évszázados tevé­kenységünket. S noha a munka tartalmát illetően ez az év nem tért el az előzőktől, hiszen mindig a legjobb teljesítményre törek­szünk, ez a jubileumi idény meg­hatványozta erőnket, és valahogy ünnepélyesebbé avatta hangver­senyeinket. Warchal lelkesedése, meg nem alkuvó igényessége és a zenekar valamennyi tagjának szívós mun­kássága meghozta a sikert a ne­gyed évszázad csaknem másfél ezernyi hangversenyén. A koncer­teknek több mint a felét külföldön tartották: majdnem minden euró­pai államban, a két amerikai föld­részen, Japánban, Kínában, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársa­ságban, Törökországban stb. S most a szlovák zenei előadómű­vészek közül elsőként készülnek ellátogatni Ausztráliába.- Tavaly - eltekintve más or­szágoktól - negyvenegy hangver­senyt tartottunk az Amerikai Egye­sült Államokban és Kanadában, méghozzá nagy közönségsikerrel és a kritika is elismeréssel nyug­tázta szereplésünket. Ausztráliába januárban indulunk. S az előttünk álló új esztendőben nemcsak ön- magamnak, hanem minden pol­gártársamnak is azt kívánom, hogy életét kitöltse a jó erőben, egészségben, s főleg a békés kö­rülmények között végzett serény munkával. Korszerű vásárlóközpontjuk lesz A Libereci járásban a frýdlanti állami várkastélynak tavaly több mint 100 ezer látogatója volt. Többségük természetesen megte-' kintette a várost is. Meggyőződött róla, hogy nemzeti bizottsága megfontolt, céltudatos fejlesztésé­vel nemcsak az ide látogató turis­ták kényelmét tartja szem előtt, hanem a több mint 8000 lakos nyu­godt, megelégedett életét is.- Az 1986-os esztendő legna­gyobb eredményének azt tekin­tem, hogy sikerült változtatást elérnünk a tervbe vett vásárlóköz­pont építésének eredeti koncepci­óján - mondotta Bohumila Kocho- vá, a városi nemzeti bizottság el­nöke. - Erre a célra ugyanis annak idején 5 600 000 koronát szántak. Mi azonban a városban találtunk olyan háromszintes épületet, amelyben az eredeti elképzelés­hez képest - rekonstrukciója után - jóval több szükséges kereske­delmi és szolgáltató létesítményt tudunk elhelyezni. Persze erre több pénzre volt szükségünk... Bohumila Kochová ennek tuda­tában megkezdte a „kilincselést“. Főleg a járási, a kerületi és a köz­ponti képviseleti szervek illetékes képviselőit kérte fel arra, hogy se­gítsenek, hiszen szükséges, hasz­nos elképzelés megvalósítása a tét. Nemcsak az energiája volt bámulatos, hanem az érvei is meggyőzőek. S így megszületett a döntés, hogy Frýdlant a vásárló­központ teljes felépítésére 12 mil­lió koronát kap. Ha minden jól megy, akkor ez a dédelgetett el­képzelés 1989-ben megvalósul. De a frýdlantiak nemcsak pénzt kérnek, hanem saját soraikat is mozgósítják. Mégpedig a társa­dalmi munkára. Ennek köszönhe­tően a Z-akció keretében egyes létesítmények a tervezettnél ol­csóbban készültek el. S a követ­kező év nem kevésbé igényes feladatai a helybelieket arra ösz­tönzik, hogy nemzeti bizottságuk irányításával ugyanolyan sikere­sen birkózzanak meg velük, mint 1986-ban. Már előre örülnek an­nak, hogy egyebek között felépül több mint 200 lakás, a nyugdíjasok klubja, s megkezdik az új szolgál­tatóház építését is. (ČSTK) Kilenc TR-1000-M típusú innovált vontatóhajót adnak át a napokban ma­gyarországi keres­kedelmi partnereik­nek a komáromi (Komárno) Steiner Gábor Hajógyár dolgozói. Az újítá­sok nyomán üzem- biztosabbá váltak a gépek és beren­dezések, kevesebb karbantartást Igé­nyelnek, és a sze­mélyzet életkörül­ményei is javultak, minden tagja külön kabinnal rendelke­zik. A hajó 9 uszály vontatására képes. A felvételen Pronlk Attila (baloldalt) és Július Páleník a vontatóhajó kor­mányosfülkéjében az elektromos be­rendezéseket sze­reli fel. (Peter Šimončík felvétele - ČSTK) ■ A drága jó édes­anya, anyós, nagy­mama, Básti Júlia Tajtin (Tachty) 1987. január 1-én ünnepli 50. szüle­tésnapját. Ebből az alkalomból szívből gratulál, jó erőt, egészséget, örömteli, boldog életet kíván: férje: Gyuri, fiai: Józsi, Tibi, menyei: Marika, Erzsiké, unokái: Tibiké, Péti­ké és a kis Józsika. A gratulációhoz csatlakozik az egész rokonsáq. U-4150 ■ Január 1-én ünnepli 60. születés­napját Kelemen Ilona Stúrovóban. E szép ünnep alkalmából szívből gra­tulálnak, sok szerencsét, jó egészsé­get, hosszú, boldog életet kívánnak szerettei körében. férje, lánya, fiai, unokái: Adrián, Krisztián és Márió. Ú-4153 ■ 1986 december 31-én ünnepli 75. születésnapját a drága jó édesapa és nagypapa, Kantár Herman Komáromban (Komárno). E szép ünnep alkalmából köszöntik szerettei és kívánnak hosszú, boldog életet, hogy még sokáig éljen családja körében: fia. Tibi, leánya: Ági, veje: Józsi és unokái: Dodika és Ágika. Ú-4380 ■ 1987. január 1 -én ünnepli 60. szüle­tésnapját Vaclav István Málason (Málaš). E szép ünnep alkalmából igaz szere­tettel kívánnak hosszú, békés, boldog életet, hogy szivének jósága még so­káig melengesse az egész családot: szerető felesége, gyermekei, veje, menye és kicsi unokái, akik köszönik az apa szerető gondoskodását. A jó­kívánságokhoz csatlakozik Kucsera mama. Ú-4440 ■ 1986. december 31-én lesz 55 éves a drága jó feleség, ^ anyuka, anyós és ÉÉSHk nagymama, Varga Vincéné WWBBBBwBHI Miskolczi Anna Ipolyság-Pereszlényben (Šahy - časť Preseľany). E szép ünnep alkalmából szívünk egész szeretetével köszöntjük, kívánunk jó erőt, egészséget, sok örö­met és hosszú, boldog életet családja körében: lányai: Marika ós Erzsiké, vejei: Árpi ós Béla, unokái: Árpika, Marianko, Anetka, Béluska és a kis Ritácska. Ú-4505 ■ 1986 december 31-én ünnepli 70. születésnapját Varga József né Nyári Irén Fülekpüspökin (Fiľ. Biskupice). E szép ünnep alkalmából tiszta szívből köszöntik, jó erőt, egészséget és még hosszú, boldog éveket kívánnak: férje, lányai, vejei, unokái, unoka- vejei és dédunokái: Mónika, Ta­más és a kis Gergő. Ú-4629 ■ Január 1-én ünnepli 60. születés­napját édesanyánk, özv. Imrovics Rozália (Fiľ. Kračany). E szép ünnep alkalmából szívből gra­tulál és jó egészséget kíván: három lánya családjával. Ú-4550 ■ December 31-én ünnepük házas­ságkötésük 40. évfordulóját a drága jó szülők, Varga Kálmán és neje Horváth Erzsébet Ekecsen (Okoč). E szép ünnep alkalmából tiszta szívből Az észak-csehországi barnaszén-medencében az utóbbi években nőttek a kitermelési költségek, ami a munkatermelékenység és a gépek teljesítmé­nyeinek növelésével ellensúlyozható. Kiváló eredményeket ér el e téren a tuäimicei Nástup Bányavállalatnál Oldŕich Skalický és Josef Tomášek brigádja. A képen a két brigád vezetője látható, Josef Tomášek baloldalt. (Libor Zavoral - felvétele - ČTK) új szá 6 1986. XII. 31. kívánnak nagyon jó egészséget és bol­dog életet: négy fiuk, négy menyük és tizenegy unokájuk. Ú-4594 7^ ■ 1987. január 1­SjL én ünnepli 60. szü­li M letésnapját ^ * özv. Nagy Júlia t Hetényben (Chotín). %% E szép ünnep al­kalmából gratulá­lunk, jó egészséget és hosszan tartó, boldog életet kívánunk: anyósa, fia, két leánya, vejei és unokái: Veronika, Zsuzsika, Csabi- ka, Réka. Ú-4649 ■ Ez év december éPHÜA 24-én ünnepelte 60. születésnapját Hričák János ^ Nagytárkány (Veľké Trakany) IfffflüP A kedves apát, férjet és nagyapát sok szeretettel köszöntik, erőt, egész­séget kívánnak: felesége, fia, lányai, menye, vejei és az unokák Ú-4652 ■ December 18-án ünnepelte 50. szü­letésnapját a legdrágább édesanya, gondos nagymama és szeretett anyós. Sárik Ilona Tanyon (Tőrt). E gyönyörű alkalomból szívük egész szeretetével köszöntik, jó egészséget és nyugodt, békésen eltöltött éveket kívánnak családja körében: lányai: Marika, Ilonka és Mártika, vejei, unokái: Gyurika, Gábor, Józsi­ka, Deniska és a kis Nikolett. A jókí­vánságokhoz csatlakozik a Pint csa­lád Dunaszerdahelyról (Dun. Stre­da). 0-4659 ■ A drága jó édesapának, nagy­apának, Hervay Szilveszternek Somorján (Šamorín) születésnapja, valamint névnapja alkalmából szívből gratulálnak: leánya, fiai, veje, menyei, unokái és dédunokái. Ú-4686 ■ Az idó múlik, de az emlékezés min­dig fáj, mert hiány­zik a felejthetetlen férj, édesapa, fiú és vő, Dudás István Bény (Bírta), akit a halál 1983. december 31-én ragadott ki szerettei köréből. Köszönjük mindazoknak, akik velünk együtt emlékeznek ezen a szo­morú, harmadik évfordulón. A gyászoló család. Ú-4282 ■ Mély fájdalom­mal és szemünk­ben könnyekkel emlékezünk szere­tett halottunkra, Bankó Jánosra Buzitka-Dóra (Veľké Dravce) akit a kegyetlen ha­lál 1982. január 1- én, 52 éves korában ragadott ki szeret­tei köréből. Akik még emlékeznek rá, szenteljenek emlékének egy néma pil­lanatot ezen a szomorú, ötödik évfor­dulón. Szerető felesége, három gyermeke, veje, két menye és nyolc unokája. Ú-4621 ■ 1986. december 31-én három éve, hogy szeretett férjem, Čambal Mihály örökre itthagyott. Kérem, aki ismerte és szerette, szenteljen emlékének egy röpke pillanatot. örökké gyászoló özvegye. Ú-4645

Next

/
Thumbnails
Contents