Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)

1986-12-30 / 307. szám, kedd

Nincs melengetőbb érzés... Portrévázlat Horváth Sándor szövetkezeti elnökről Diákok a nézőtéren Araszolgatok gépkocsimmal a ködös tájban, s találkozások, beszélgetések foszlányaiból pró­bálom megrajzolni Horváth Sán­dor portréját. Eszembe jut, hogy mennyi mindent mesélt a hodosi (Vydrany) székhelyű Dukla Efsz- ról, munkáról, eredményekről, gondokról, s milyen keveset ön­magáról. Ezzel kezdem, amikor leülök az elnök irodájában. Cigarettára gyújt, s megfontolt kerek monda­tokban válaszol:- Tulajdonkép­pen az eddigi életemnek nem voltak látványos fordulatai. Itt születtem, az ak­kor még sáros, szegényes Du­naszerdahely (Dunajská Stre­da) szélén, sihe- der koromban követtem apá­mat a szövetke­zetbe. Ó egyéb­ként harminc évet húzott le a közösben, ki­tartott akkor is, amikor három hónapig nem volt fizetés. Itt kezd­tem dolgozni, s ha csak tólem függ, ez a szövetkezet lesz nem­csak az első, hanem az utolsó munkahelyem. Csallóközi ember vagyok, ragaszkodom a szülőföld­höz, nem tudtam, s nem is tudom hosszabb időre elhagyni. Ez a táj, az itt élő sok dolgos ember nevelt, ez a vidék számomra is lehetősé­get kínál a cselekvő munkához.- Gyermekkor? Olyan, mint sok száz hasonló nincstelen csal­lóközi gyerkőcé. A nélkülözés és az önfeledt hancúrozások évei. Hosszas csatangolásaink idején nőtt a szívemhez az éltető föld, és ekkor kedveltem meg egy életre a lovat. Nem csoda, hogy ez a csudálnivaló állat annyi festőt és költőt megihletett. Kecses mozgá­sa, tisztasága, munkabírása ma is lenyűgöz. Amikor a szövetkezetbe kerültem, a lovak voltak hű társaim a hosszú szekerezések során. Ugyanis Bratislavába meg Komá­romba (Komárno) szállítottuk a napraforgóhéjat. Vissza meg a műtrágyát. Este tíz körül indul­tunk, másnap délután meg vissza. Nem voltak könnyű évek, akkor majdnem mindenki sötétedéstől sötétedésig dolgozott, s nem kap­tunk porpénzt, zajpénzt, meg más juttatást, mégis azt mondom, összetartó közösség kovácsoló- dott össze, ismertük egymás mun­káját. Gyarapodott is szépen a szövetkezet. Az indulás évei után a katonai szolgálatról beszél, ahol gépesitői szakképzettséget szerzett, aztán visszakerült a szövetkezetbe, mű­helymester lett, majd az üzemi pártszervezet elnöke. A félmúltból közelítünk a jelen felé. Eddigi élet­útjának emlékezetes állomásairól kérdem.- Az induláson kívül leginkább a hetvenes évekre emlékszem, a három szövetkezet összevoná­sára. Voltak tamáskodók, akadtak, akik ferde szemmel néztek a má­sik falubelire. Emlékszem, az elsó gyűléseken az egyik sorban ültek a hodosiak, középen a szerdahe­lyiek, a másik szélen az abonyiak (Veľké Blahovo). S nemcsak a te­remben tartották ezt a távolságot. Alig több mint tíz év telt el, s az akkori érvek igazát ma senki sem vitatja. Hogy nagyobb üzem, na­gyobb lehetőség. Hogy jobban le­het szakosodni, szervezni, s töb­bet tehetünk a tagság szociális ellátása érdekében is. Jelenleg 728 tagunk gazdálkodik 3560 hek­tár szántón, 360 a nyugdíjasaink száma. Adatokat sorolhatnék föl, amelyek igazolnák, hogy növény- termesztésben és állattenyésztés­ben folyamatosan érünk el jó eredményeket. Ezen kívül van vá- góhídunk, ahol nem győzünk any- nyi hústerméket gyártani, ameny- nyit a lakosság igényel, évek óta eredményesen dolgozik vasmeg­munkáló részlegünk is. Szóval, ha nem is gondtalanul, de kemény munkával boldogulunk. A jó eredmények titkairól kérdem.- Titkok nincsenek, célravezető munkamódszerek viszont igen. Nálunk mindenki pontosan tudja, mik a szövetkezet tervei, céljai, s ezen belül mi az ő feladata. Arra törekszünk, hogy minden tag jó gazda legyen a munkahelyén. Ha jól dolgozik, ha nagyon iparkodik, legyen vastag a boríték. De csak akkor. A vezetők feladata elsősor­ban a feltételek biztosítása. Di­csérjük, elismerjük a lelkiismere­tes munkát, s bíráljuk a hanyagot, alaposan megvizsgáljuk az esetle­ges bajok, ballépések okát. A lé­nyeg a becsületes munka, az igyekezet elismerése és ösztön­zése. Erkölcsi és anyagi vonatko­zásban egyaránt. A szövetkezet számos kulturális rendezvény patrónusa. Az abonyi művelődési ház építéséhez is hozzájárult, nem is kis összeggel.- Ez ma már szinte természe­tes e vidéken. Néhány éve járá­sunk vezetői többször is hangoz­tatták, helyénvaló lenne, ha e vi­dék közművelődése, kulturális élete is olyan szinten lenne, mint a mezőgazdasági termelés. A le­hetőségeinkhez képest ennek a jogos óhajnak a valóra váltásá­hoz járulunk hozzá. Egyébként közvetlen érdekünk is az emberek életvitelének jó értelembe vett for­málása. Ma már a szövetkezetben is gondolkodó, a korszerű gépek­hez is értő emberekre van szük­ség, akik képesek lépést tartani a követelményekkel. Fontosnak tartom azt is, hogy olyan tagsá­gunk legyen, akiknek nyugodtak, rendezettek a családi körülmé­nyei, hiszen ók rendszerint jobb eredményre képesek. Munkaidő­ben ugyanis nem a rendezetlen ügyeikről meditálnak, hanem fela­dataikkal törődnek. Főleg akkor, ha látják: számon tartják, megbe­csülik munkájukat. Az órámra nézek, immár több mint egy órája beszélgetünk, s megint csak a munkáról, szövet­kezetről. Úgy tetszik, mintha más nem is érdekelné...- Dehogynem! Ott vagyok szin­te minden DAC-meccsen és az itteni kulturális rendezvényeken. És hát olvasok is. Szakkönyveket, de nemcsak azokat.- Elégedett ember-e?- Ha visszatekintek az eltelt évekre, ha felidézem, honnan in­dultunk, akkor feltétlenül. Ám aki dolgozik, az mindig többet akar. Mi is ebben a közösségben.- Mit jelent az ön számára a család?- Biztonságot, alapot a jó mun­kához. Egyébként ugyanúgy, mint gyermekkoromban, a város szélén lakom, nincs hivalkodó lakásom. Kedvenc időtöltésem ma is a házi­állatokkal való foglalatoskodás. Még negyvenhatban két nyúllal és két galambbal kezdtem, ma jóval több van belőlük, de soha egyetlen­egyet sem adtam el. Jelenleg már az unokáimat tanítom a mun­ka, az állatok szeretetére. Vala­hogy úgy, mint egykor engem az édesapám. S hiszek abban is, hogy unokáim a lovakat nemcsak az állatkertben fogják látni. Ma is jó szolgálatot tennének például bi­zonyos belső munkáknál itt a szö­vetkezetben is. Ez nem megmo­solyogni való, hanem sokkal in­kább ésszerű javaslat, különösen most, amikor üzemanyagban, energiában bizony nem dúská­lunk. Kisvártatva megint a munkáról beszél. A vezetékes ivóvízről, gázvezetékről, korszerű útháló­zatról, s a civilizáció egyéb vívmá­nyairól, amelyet ma már falun, a jól múködó szövetkezet hozzájá­rulásával is élveznek. Kitekint az ablakon. Ameddig a szem ellát, behavazott szántó­földek. Vetések alusszák téli ál­mukat. A látóhatár szélén Duna- szerdahely lakótömbjei, középü­letei magasodnak.- Derűt, erőt sugall ez a táj. Valaha errefelé csak húsgyár, meg lekvárgyár volt és irdatlan nagy sár. Ma a korszerű életmódot kóstolgatja szülőföldem. Szá­momra pedig nincs melengetőbb érzés, mint naponta szépen bol­doguló és még többet akaró em­berekkel, csallóköziekkel találkoz­ni, együtt dolgozni... A színházlátogatás az általános kulturális nevelés egyik jelentős módja, ezért kétoldalú kezdemé­nyezés is támogatja az iskolák és a színházak részéről. A tanulóifjúság általában szereti a színházat. Mondom: általában. Akad ugyanis olyan ifjú is, aki bizony nem diákvoltának megfele­lően viselkedik egy-egy színielöa- dáson. Ezt nézők és színészek egyaránt tanúsíthatják. A színházat szerető emberek jól tudják, hogy az előadóművésze­ket, sok más tényező mellett, fő­ként a közönség inspirálja, ser­kenti a lehető legjobb teljesít­ményre. Micsoda érzés lehet az amúgy is feszült, összpontosítást igénylő színpadi munkát úgy kez­deni, hogy szinte előre tudják, pro­dukciójuk ,.falakba ütközik“, kö­zöny fogadja, sót néha egyenesen semmibe veszik azt. Sok ember úgy véli, produkáljanak olyan elő­adást, amely leköti a fiatalok fi­gyelmét, s helyeslő, biztató reagá­lásban nem lesz hiány. A tapasz­taltabbak előtt azonban világos, hogy az éretlen vagy elő nem készített fiatalság olykor még a legjobb színházi teljesítményt is zátonyra futtatja. A közös színházlátogatás sike­rének egyik alapkövetelménye, hogy a pedagógus készüljön fel az előadásra. Senki sem vonja két­ségbe, hogy a tanítási órákat elő kell készíteni nevelési-didaktikai szempontok szerint, hogy jó terv nélkül bajos szakköri tevékenysé­get folytatni, múzeumba se láto­gathat egyetlen tanár sem a diák­jaival anélkül, hogy ne gondolja át a látogatás pedagógiai célját - csak pont a színházba lépnénk be készületlenül? Első lépés a megnézendő mű helyes kiválasztása. Túlnyomó- részt elvont, filozófiai gondolatokat tartalmazó mű befogadására 14-18 éves fiatalok közül kevesen alkalmasak, tehát megfontolandó ilyen mű tömeges megtekintése. Minden előadásra fel kell készí­teni a tanulókat. Erre mindenkép­pen időt kell találni, és szét kell oszlatni azt a pedagógiai babonát, hogy a felkészülést kizárólag a magyar szakos tanárok tehetik meg. Színházat szerető és ismerő osztályfőnök, bármely szaktárgyat tanító tanár osztályfőnöki órán, szünetben, szakkörben, ifjúsági szervezeti taggyűlésen megteheti ezt. Nem a szerző életének, a mű száraz ismertetéséről van szó, ha­nem az érdeklődé? felkeltéséről, amihez sokszor elég egyetlen mo­tívum kiragadása, például, mi késztette a szerzőt a darab megí­rására, milyen színészi, rendezői megoldásokra érdemes figyelni az egyes jelenetekben, felvonások­ban, hogyan kovácsolódik egész- szé a darabot előadó művészek játéka stb. A jó előkészítés mindig meg fogja alapozni az előadás alatti figyelmet. A tanítási órákon a megismerési folyamatban a ta­nulókra közvetlenül gyakorol ha­tást a pedagógus, itt is biztosítani kell a pedagógiai hatást - ezt a funkciót a színházban a színész tölti be, ezért a pedagógus az indirekt nevelóhatás módszerével kell, hogy éljen. Különösen nehe­zíti a feladatot az a körülmény, hogy míg az iskolában a foglalko­zások a tanulók aktív részvételére épülnek, tehát ott a fiatalok maxi­málisan „foglalkoztatottak“, az előadáson a passzív befogadásé a főszerep, s ez elősegítheti a fe­gyelem ingadozását. Ez azonban nem jogosít fel sem erre, sem arra, hogy a diák fáradságát külön nézőtéri szórakozással csökkent­se. Ezért szükséges és alapvető követelmény, hogy a pedagógus a diákjai között és ne előttük üljön a nézőtéren, csak így láthatja, ér­zékelheti reagálásukat. Ha ez a reagálás fegyelmezetlenség, ak­kor diszkréten, de nagyon határo­zottan azonnal meg kell szüntet­nie. Még akkor is, ha nem tanítja az illető tanulót. Az iskola vala­mennyi tanulójáért valamennyi pe­dagógus felel, öreg tanár mondta találóan: zavartalan műélvezet kí­sérő pedagógus számára közös előadáson naív ábránd. Egyik szemünk a színpadon, másik a ta­nulóinkon. Sohasem szerencsés megol­dás, hogy a szünetben a nevelő- gárda elkülönül és tagjai maguk között beszélik meg a látottakat. A tanulókkal együtt kapott élmé­nyeinket velük kell megosztani. Minél gyorsabban ajánlatos tisz­tázni a tanulók által nem értett jeleneteket, szituációkat, művészi megoldásokat. Érdembeli beszél­getések, véleménycserék hat­nak fejlesztöen, s hogy valóban azzá váljanak, ahhoz is a pedagó­gusnak kell indító motívumot ad­nia. A ,,na, hogy tetszik?“ kérdés­re csak suta, udvarias „nagyon“- ok, esetleg mellébeszélő „hááát“- ok lehetnek a válaszok. A felvonások alatt jókora él­ményhalmaz gyűlik fel minden né­zőben. Ha tetszett a darab, a ren­dezői megoldás, a színészi alakí­tások, a díszletek, a jelmezek, ne szégyelljünk mi, tanárok, lelkesed­ni diákjaink előtt. A hűvös tárgyila­gosság nehezen fér meg a szín­házzal. A színház nyújtotta élményhal­mazt rendszerezni kell az előadást követően - lehetőleg másnap, amikor a benyomások még nem halványultak el, frissek és aktuáli­sak. A világnézeti, értelmi, erköl­csi, érzelmi és esztétikai nevelés alapanyagát képező látottakat ez­zel rögzíthetjük a tanulókban. SZEBERÉNYI JUDIT Könözsi István a Gyerkőcök címú sorozatból ak negyedórát ültem az ablaknál. Az utcán el­siető emberekről akartam kitalál­ni, hogy kik ók, hová mehetnek és mit csinálhatnak. Háromból kettő már nem magas sarkú ci­pőben járó nő volt. A hajukban is sok az ősz szál. Gyerekeket kí­sértek, nyilván iskolába meg óvodába. Cekkerekkel birkóztak, már a boltból jöttek tejjel, ke­nyérrel. Ruhát vittek a tisztító­ba, feszes pó­rázzal az unoka kutyáját követ­ték, igencsak kapkodva a lábu­kat. Ok egy sajátos intézmény- rendszer, úgy hívják: nagyi. A gyengédebb, cirógatóbb nagy­mama szóból rövidítette őket a nyelv tapintatlan takarékossági hulláma. Lehet, hogy nevüknek sorsa a mozgóképszínház mozi­vá rövidülésekor pecsételődött meg, és aztán cserfes gézengú­zok csak beállították őket a sor­ba, amelyben csokoládéból cso­ki, fagylaltból fagyi lett. Ezek a középkorú vagy idősebb höl­gyek a negyedórás keresztmet­szetben feltűnően nem ráérősen közlekedtek az utcán. Igyekeztek. Éveik számát és tartásukat tekintve egy csöppet sem volt összhangban velük a sietség, amely - mint a kor cifra kórja - rájuk is átragadt. A mi kíméletlen tempónk eszi, fogyasztja őket, akik nélkül egé­SZILVÁSSY JÓZSEF szén biztosan működésképtelen lenne a társadalom. Különös szerzet az övék. Az az emberfaj­ta, amely kétszer virágzik. Ami­kor pár év tündöklés után elkél a lány és anya lesz, megfakul­nak a színei, halkabbá válik a hangja és megadóbb lesz a vi­lággal szemben. Fájó tény: el­nyílnak. Az anyáknapi köszön­tőkben rendre minden évben vé­giggondoljuk, milyenek is lettek az asszonyaink. A szeretet pasztellszíneiből viszont alig jut az eggyel korábbi korosztálynak. Pedig most - amikor körülöttük forog az eszem kereke - nem tudnék elképzelni világot, amely­ben nem tüsténkedik a mai nagymamák hada. Okos, hig­gadt szeretetükben két, egymást követő generáció is elfér, ta- pasztaltságuk olyan, mint a kö­szörű: lekerekíti az éleket. És milyen megbízhatók... Ismertem asszonyokat, akik önzők voltak, szeleburdiak és beszámíthatat- lanok. Azután, mintha csoda tör­tént volna velük: nagymamák lettek és úgy megváltoztak, mint ereszen a jégcsap. Nem találok jobb szót, alázatosak lettek a fel­adatok és az új kis élet iránt. Kinyíltak az unokához. Újabb szerepeket vállaltak magukra, odaadók a végtelenségig, stabi­lak, mint az oszlop a család érzelmi életében és rendszerint elfelejtettek egy szót - azt, hogy nem. Hamar fölismerte a világ, hogy a nagymamák, mintha va­lami érzelmi kábulatba zuhanná­nak, arányokat tévesztenek. Zsugorodnak, ponttá lesznek - de olyan ponttá, amelyből akár a föld is kimozdítható. Pontok lesznek ók, amely köré koncent­rikus és végtelen további kör írható, a sugarak pedig rajtuk keresztül futnak és értelmeződ­nek. Az ilyen pontot a geometria O-val jelöli, az origó szóból. Az eredetet, a kezdetet jelenti. Né­hány családban hallottam a na­gyit ómamának szólítani. A szó a nyelvtan és a mértan (a lélek- mértan!) kedves egybevágója. H ajlamos vagyok a világét a nagymamák változá­sán mérni. Egyetlen emberöltő alatt a vajákos, babonás, szikár öregasszonyok helyét nyitott, ér­deklődő és egyre fiatalabb nagy­anyák foglalták el. Akik tudnak egy titkot: adni jó. És adnak. Adnak magukból órákat, napo­kat, éveket, energiát és olyat is, aminek nincs mértékegysége. Mondják: a szeretettől kivirágzik az ember. Nem is tudom, mikor láttam utoljára csúnya nagyma­mát. .. RADNÓTI LÁSZLÓ Nagymamák A lényeg a becsületes munka (Krascsenits Géza felvétele) ÚJ SZÚ 6 1986. XII. 30.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents