Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)

1986-12-19 / 299. szám, péntek

A folytatás igénye Kulcsár Tibor: Arcképünk tükörben Kulcsár Tibora „nyolcak“ anto­lógiájában (Fiatal szlovákiai ma­gyar költők, 1958) jelentkezett elő­ször kötetben. Fábry Zoltán, aki az antológiával és költőivel behatóan foglalkozott, Rés poetica (1959) című tanulmányában Kulcsár Ti­bor lírájáról szólva azt állapította meg, hogy a költő az életfilozófia hangját próbálgatja, de még nincs egyéni világszemlélete. A költő csak hét évvel az antológia megje­lenése után, 1965-ben jelentet meg önálló verskötetet Pogány imádság címen, melyben a mér­sékelt mozgás és bizakodás motí­vumaira épített és formai szem­pontból is a klasszikus tradíció követését demonstrálja. Köteté­nek verseiben nincs jelen a felrá­zás és másképp akarás szándéka, amely a valóság valamilyen újabb összefüggésének felismerésére, megragadására vagy elutasításá­ra késztetné az olvasót. Ilyen érte­lemben akkori költői kiegyensúlyo­zottsága és nyugalma nem az elért, kiteljesített szintézis megte­remtése és felmutatása, hanem jóval inkább a belső költői-emberi folyamatok felszabadítatlanságá- nak közvetített kifejeződése volt. A lírikus több mint húsz évvel első verskötetének megjelenése után jelentkezett újból verskötettel Arcképünk tükörben címen. A kö­tet négy ciklusból áll (Visszanéző, Siratóének férfihangra, Zsoltár Zsuzsannának, Arcképünk tükör­ben), melyek előtt a Kezdősorok a folytatáshoz című költemény nyitja a kötetet. Ez a beosztás első látásra is tudatos anyagelrende­zést és megszerkesztettséget mu­tat, mely jól kivehető tematikai megkülönböztetést is jelent. Mi­lyen helyzetképet nyújt a folytatás igénye? ,, Titokban már új cél felé kutat / reménnyel hittel törve utat... levetve kínzó fojtó gátjait / napfényre tör új más mederbe vág / s folytatja most egykori ön­magát“. Ez a költői látlelet érthe­tően tárja az olvasó elé az adott költői helyzetet. Ennek a meghir­detett folytatásnak a kimondatla­nul is félreérthetetlen célja a foly­tonosság megteremtése, a szer­ves továbbépítés, a múlt vállalása, az egykor elhagyott témák újbóli megszólaltatása és továbbfejlesz­tése. A saját hagyományra, a már meglevőre való kapcsolódást jut­tatja kifejezésre a Visszanéző (1960-1965) című első versciklus, melynek darabjai a Pogány imád­ság című kötetből kerültek át a költő újabb verseihez. Ez a négy költemény (A szó, Pogány imád­ság, Hajnali meditáció, Rapszó­dia) egyébként jelentős részét al­kotja a kötetnek, mert megvilágítja a költői motívumrendszer forrása­it, a költő és alkotás közti viszonyt: ,,meddig inted még türelemre / hallgatásod, ki benned lázad, / meddig fojtja beléd a szót még / valami ősi, félszeg alázat“. Körülhatárolható emberi érzé­sek hozták létre a Siratóének férfi­hangra és a Zsoltár Zsuzsanná­nak című ciklusokat. Az elsőben az anya iránt érzett ragaszkodás és szeretet, az anya-fiú determi­nált kapcsolat érzelmi hatóereje fokozódik fel, a másik szinte csak a szerelmi tematikának van szán­va. Expresszív kifejező ereje van az Anyák című vers sorainak: ,,csak a csikorgó kósza szél/gitá­rozik fagyos ujjaival / a léckerítés rozzant húrjain“, de a hangulat visszaadása megkapóan tükröző­dik a Vers a holtakról és az élőkről című versben is: ,,halk léptekkel fáradtan eltipegnek / életünkből az édesanyák“. Szerelmes versei­ben hangot kap az évódés, a ,,ko­nok büszkeség“, a sajnálkozó, dacos, gyötrődő szerelmi érzés, a szándék azonban néhány eset­ben csak közhelyes és slágerízű megvalósulást eredményez:,, Uta­don bármerre haladhatsz, / konok szóval meg is tagadhatsz, / most már akár nem is szerethetsz, / de soha többé nem feledhetsz“. Ele­venen ható olvasmányélmények is megjelennek: ,,Ki engem szeret, úgy szeressen, / egyedül csak enyém lehessen“, ,,Most már akarva-akaratlan / benne vagyok minden szavadban.stb. A fel­felbukkanó reminiszcenciák jó fel- ismerhetősége jellemzi a költő több meditáló és életképszerű ver­sét is. Az Arcképünk tükörben című záróciklusban Kulcsár a költészet dolgait járja körül és ars poeticát is fogalmaz. Végső következtetései azonban itt is magukon viselik az utánérzés árnyékát: ,.kétségek közt jutsz el a szóig / hogy ki­mondd ne csak a valódit / az igazat is megtaláljad / hogy felmu­tasd / magadnak s másnak. “ Saj­nos kevés az új meglátása és következtetése, s egyfajta na ív szemlélődés csábításának enged­ve sokszor csak tételszerűsógekre és szólamokra telik erőfeszítésé­ből: ,,ez a sorsod / az egyedüli örökséged / terhével vagy / meg­vert / megáldott", „ereidben lüktet zúg Európa / mégis / kell hogy valahol / megvethesd a lábad / nem lehetsz a nagyvilág lakója Már-már megható is lehetne a köl­tő patriotizmusa, de utánérzései hangulatromboló hatásúak - evi­denciák kimondásától olykor ugyanis tovább nem jut a lírikus. Kulcsár Tibor világszemléleté­ben és költői módszerében jó adag hagyományokhoz való ra­gaszkodás volt megfigyelhető már első verskötetének megjelenése­kor. Ezek az ismérvek mostani költészetében is megtalálhatók. Élményrendszere az utóbbi évek­ben kevés új elemmel bővült, jó­részt ma is azon csomópontok köré összpontosul, mint régebben. Szerelmi költészetében fontos szerepet kap a morális indíttatás és szenvedélyes hangvétel. A köl­tőnek keményen meg kell küzde­nie az egyénien sajátos lírikusi világ megteremtéséért, a szemlé­let eredetiségéért és a jellegzetes színek és ízek megszerzéséért. Ennek egyik fontos feltétele az irodalmi iskolázottság befolyásoló hatásától való megszabadulás, az olvasmányélmények és -emlékek önkéntelen érvényesülésének ki­szorítása, valamint a saját út meg­építésének szuverenitása. A szó­lamok legjobb ellenszere ebben az esetben a konkrét valóságtar­talomból fakadó, a költő által meg­ismert, majd nehéz küzdelem árán felmutatott, másoktól független és egyben megismételhetetlen világ megalkotása. (Madách, 1986) ALABÁN FERENC Évfordulók kapcsán A IV. Madách Imre Irodalmi és Kulturális Napokról Az idén honismereti kirándulás­sal kezdődtek az irodalmi-kulturá­lis napok a Nagykürtösi (Veľký Krtíš) járásban. E közös túráknak jó visszhangjuk van errefelé: bizo­nyítja a nagy érdeklődés, meg az is, hogy ebben az évben immár másodszor indultak útnak azok, akik szeretik a természetet, érdek­lődnek az egyes tájegységek múltja és jelene iránt. Kirándulóink legutóbbi útja Hont tájain vezetett keresztül, az Alsó- Ipoly mentén át a Dunakanyarig. Börzsöny peremvidékén olyan emléket-nevezetességeket tekint­hettünk meg, mint Szokolyi Alajos egykori olimpikon kúriája Berne- cén, az 1751-ben épült első Hont megyei barokk vármegyeháza Ke­mencén, az Árpád-kori román templom s a még működő vízima­lom Nagybörzsönyben. Szobon a Börzsöny Múzeum szép gyűj­teménye, Zebegényben a Szőnyi István Emlékmúzeum és a hajó­történeti kiállítás nyújtott látni- és gyönyörködnivalót. Évfordulók jegyében szervezték a hagyományos járási művelődési szemináriumot. A névadó, Ma­dách Imre emlékét két előadás idézte. Lehel Zsolt helytörténész az 50 éves alsósztregovai (Dolná Strehová) Madách-síremlékről, il­letve annak alkotójáról tartott mű­vészettörténeti szempontból is ér­tékes előadást. Dr. Kerényi Ferenc a budapesti Színháztörténeti Intézet igazgató­ja Az ember tragédiája a világ színpadain címmel tartott elemző előadást. Kitért a drámai költe­mény külföldi fogadtatásainak visszhangjára, illetve a fordítások minőségére. Részletesen szólt Téli pillanatkép (Borzi László felvétele) a tragédia színháztörténeti ese­ményeiről, a dramaturgiai törekvé­sekről, a mű színpadi értelmezé­seiről, a rendezői koncepciókról, valamint a nagy müvei kapcsola­tos vitákról. Háromszáz éve űzték ki Buda várából végleg a törököt. A Ma- dách-napokon ebből az alkalom­ból dr. Pálmány Béla történész, a Magyar Mezőgazdasági Múze­um osztályvezetője tartott előa­dást. Mindenekelőtt a nógrádi táj törökkori eseményeit tárta fel a hallgatóság előtt, hisz ezen a vi­déken egykor jelentős végvárak álltak, s a nagy eseményeket is befolyásoló csaták zajlottak. Az 1682-es füleki (Fiľakovo) és az 1683-as szécsényi ütközetek is kihatással voltak az egykori válto­zó hadihelyzet újabb alakulására. Pálmány Béla előadása sok-sok adalékkal egészítette ki eddigi is­mereteinket, s elősegítette a szü­lőföld s az egyetemes történelem összefüggéseinek jobb megér­tését. Százhatvan éve született és hetven éve halt meg Mocsáry La­jos, a nógrádi politikus és törté­nész. Életútját Böszörményi István fúleki gimnáziumi tanár ismertette a művelődési szemináriumon. Ö volt egyébként a kurtányi Mo- csáry-emléktábla felállításának egyik szorgalmazója. Az emlék­tábla néhány hónapja méltó helyre került. Mocsáry egyike méltatlanul el­feledett nagyjainknak. A dualiz­mus korának azon kevés politiku­saihoz tartozott, akik józanul akar­ták megoldani a nemzetiségek ügyét. Megalkuvás nélküli szószó­lója volt a nemzetiségi egyenjogú­ság eszményének. Olyan politiku­sa a századfordulónak, aki nem hagyta magát rossz irányba befo­lyásolni, aki akkor szállt síkra a nemzetiségek ügye mellett, ami­kor az nem volt épp a legkedve­zőbb. Józanul gondolkodó, inter­nacionalista nemzetiségpolitikus volt hát Mocsáry. Mindenképp megérdemli, hogy példaként -állít­suk magunk elé. A hagyományteremtés és feltá­rás lesz a jövő évi rendezvény egyik célja is. Az évfordulók emlé­kezésre és búvárkodásra késztet­nek sokakat. Különösen olyan he­lyen, mint az Ipoly mente, ahon­nan annyi jeles író, tudós és politi­kus indult útnak. Reméljük, irodalmi-kulturális napjaink szép hagyománya még tovább gazdagodik a jövőben. CSÁKY KÁROLY A bizalom jegyében Megalakult a Fiatal írók Köre ígéretes kezdeményezés, a fia­talok munkájáért való felelősség- vállalás jó példája, hogy az elmúlt héten a Szlovákiai írók Szövetsé­ge magyar szekciójának támoga­tásával megalakult a Fiatal írók More. A Fiatal írók Köre a szlovák alkotó fiatalok hasonló elnevezésű szervezetének (Kruh Mladých au­torov) a mintájára jött létre. S ugyanúgy, ahogy a szlovák fia­talok a Romboid című irodalmi folyóiratban kaptak állandó publi­kálási lehetőséget, a Fiatal írók Körének tagjai az Irodalmi Szemle Holnap című új mellékletében je­lentkezhetnek alkotásaikkal. Duba Gyula, a Madách Könyv­kiadó főszerkesztője a Fiatal írók Köre tagjaihoz szólva elmondta, hogy a szervezett formát kapott írócsoport létrejöttével egy új köl- tó- és írónemzedék indulását is remélhetjük, hiszen irodalmunk­ban egy-egy antológia megjelené­se komoly fellendülés csíráit hor­dozta magában, s erre a könyves­boltokban is hamarosan kapható Próbaút című kötetnek is megvan minden esélye. A most megalakult Fiatal írók Körének nemcsak az említett an­tológiában megjelent szerzők a tagjai (bár ók vannak többség­ben), hanem olyan fiatal költők, írók, akik önálló kötettel is bemu­tatkoztak már (például Bettes Ist­ván, Vajkai Miklós, Balla Kálmán, Kendi Mária). A Madách Könyvkiadó a jövő évre tervezi néhány új bemutatko­zó kötet kiadását - Krausz Tiva­dartól, Hizsnyai Zoltántól és Farn- bauer Gábortól. A Fiatal írók Körének elsőrendű célja és feladata a tehetséges fia­tal szerzők felkutatása, eszmei és írói fejlődésük kedvező feltételei­nek kialakítása. Ez mindenképpen jóra vezető cél és szándék, hiszen irodalmunk gazdagodását szol­gálja. Reméljük, hogy a fiatalokba ve­tett bizalom ösztönző ereje tükrö­ződik majd olyan alkotásokban, amelyekben kifejezésre jut nem­zetiségi létünk valósága, az idő­sebb írónemzedékek értékteremtő munkájának ismerete, tisztelete; hogy a szocialista erkölcs és a hu­mánum jegyében keletkezett alko­tásokat olvashatunk majd a fiata­loktól az Irodalmi Szemle és más hazai lapok hasábjain. CZIBULA ILDIKÓ ámos olyan negatív erköl­csi tulajdonság létezik, amelyik megkeseríti a szülő, a ne­velőkörnyezet életét. Az egyik ilyen a serdülő ifjak hiúsága, amely szinte közmondásos. Azért foglalkozunk ezzel a kérdéssel kü­lön, mert a serdülőkori nyavalyá­ból kifolyólag kiszámíthatatlan bo­nyodalmakba sodródhat a hiú fiú és lány. A hiúság ugyanis nem­csak egyéneket és családokat, hanem nemzeteket is sodort már romlásba. Egyes pszichiáterek a hiúságot egyenesen az elmebe­tegség egyik tünetének tartják. A hiúság bizonyos fokú lelki elferdülést jelent, melynek követ­keztében az egyén lesiklik az igazi erkölcsiség útjáról, a pillanatnyi örömöket adó látszatsikerek felé. A hiú ember mindig magán visel valami mosolyt keltő gyermeki vo­nást. Azokat szereti, akik őt dicsé­rik, csodálják, de végképp nem kedveli azokat, akiket ő volna kénytelen dicsérni. A hiú gyerek azért játékrontó, mert hiúságát nem elégíti ki mindig azzal, hogy minden játékot ő kezdeményez­zen, hát akkor legalább annyit pró­bál elérni, hogy mások szenvedje­nek miatta. Tetteinek rugója az önszeretet, színlel és hízeleg, hogy magának előnyöket vagy elismerést csikarjon ki. Kivétel nél­kül rosszindulatú, árulkodó és rá­galmazó, mindig szerepelni akar, hajlamos minden társában ellen­séget látni, egészben véve na­gyon ellenszenves. A hiúság tehát nagy veszedel­met rejt magában, de okkal-mód- dal meg is lehet azt nyergelni, és a nevelés szolgálatába állítani. Az a lényeg, hogy időben vessünk elé gátat, és korlátok közé szorítsuk a kisebb gyermek hiúságát. Ho­gyan? Úgy, hogy a szülő elismerő szava ne legyen soha túláradó, ne nevezzük őket a világ legszebb és legokosabb gyermekeinek (még ha magunkban így hisszük, akkor sem, mert a valóságban aligha ilyenek...). Azt se feledjük, amilyen káros a felesleges bók a gyerekeknek, ugyanolyan káros a fukarkodás a biztató, elismerő szavakkal is. A bátortalan, félszeg gyermekeket többször dicsérjük. Akiben koráb­ban jelentkezik a folytonos sze­replési láz, aki mindig a központ­ban akar lenni, mindig tapsra, cso­dálatra vágyik, azt csak olyankor szabad az elismerés nagyon mér­sékelt szavával illetni, ha arra vi­selkedésével, főként szívós mun­kájával valóban rászolgált. Helyes neveléssel a hiúságot a serdülőkorban tisztaságszere­tetté, gondozottsággá változtat­hatjuk, sőt még lelki térre is átvi- hetjük. Ha rossz társaságba keve­redik a gyerek, éppen hiúságának kihasználásával lehet onnan a legbiztosabban kiragadni: „Té­ged különbnek tartanak, hát csak nem fogsz meghunyászkodva en­gedelmeskedni azoknak, akik hit­ványabbak nálad!“ - ilyen és ha­sonló megjegyzések gyakran ve­zetnek eredményhez. A természetes szépérzék su­gallja a csinosságra törekvést, ez annyiban jó, hogy a fejlett szépér­zék nem tűri a lomposságot, ha­nyagságot, s ez kedvezően hat a személyiségformálódásra. Ha azonban a tetszeni vágyó hiúság túlteng, veszedelmessé válhat. Mert ahogy Hajós Elemér mondja: a hiúság éppen olyan, mint a kro- kodilus - mennél vénebb, annál erősebb! A hiúság megfékezésének gyakran alkalmazott eszköze az enyhe gúny, az irónia, azonban vigyázzunk: a gúny sebez, és rit­kán gyógyít! Nem lehet hatásos, ha mélyen megaláz, sérti az önér­zetet, mert csak ellenszegülést, dacot válthat ki. Volt rá nem egy eset, hogy a gúny megölte a gyer­mekben a szülök iránti tiszteletet és bizalmat, mert a serdülő sok­szor betegesen érzékeny becsvá­gyat táplál a lelkében, és hajlamos arra, hogy annak megsértőjét meggyülölje. Csak nagyon fejlett intellektusú gyermekekkel szem­ben lehet eredményre vezető az irónia is. A hiúságot transzformálni kell. A jó tanulási, sport, művészeti és egyéb tevékenysé­gének eredményességére legyen hiú a fiatal, arra, hogy huzamos erőfeszítésekre képes nemes célok eléréséért SZEBERÉNYI JUDIT Hiúság és nevelés új szú 6 1986. XII. 19.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents