Új Szó, 1986. december (39. évfolyam, 283-308. szám)
1986-12-16 / 296. szám, kedd
EURÓPAI MÉRCÉVEL A szlovákiai kisplasztika 1918 - 1948 között A bratislavai Szlovák Nemzeti Galéria 1984-ben kezdte el a hazai modern képzőművészet bemutatását. Ezekben a hetekben a szlovákiai szobrászat huszadik századi fejlődésének első három évtizedét kísérhetjük figyelemmel. A nagyméretű vállalkozást több galéria és múzeum közreműködésével valósította meg Zuzana Bartošová-Pinterová. Pavel Bauch belsőépítész jóvoltából az elrendezés funkcionális és áttekinthető. A kor hangulatát korabeli bútorok és festmények is idézik. A tárlat összegező válogatással indul, amely megismertet a jelzett három évtized legfontosabb stílustörekvéseivel, legkiforrottabb művészi egyéniségeivel. Az új köztársaság képzőművészete szervesen épült a századforduló törekvéseire, a folytonosságot az itthon maradt képzőművészek biztosították. Ezek közül a művészek közül Kühmayer Róbert a klasszicizmus képviselője, míg Rigele Alajos alkotásai az elsők között honosítják meg a modern művészeti irányzatokat a városban. Rigele és Murmann tekinthetők a modern szlovákiai szobrászat elsó képviselőinek, az ó munkásságuk több évtizedre meghatározta a kibontakozó szlovák nemzeti képzőművészetet. Rigele Ádám (Feltámadás) szobra a két háború közötti időszak egyik legjelentősebb alkotása. Murmann József Árpád lépést tartott az európai irányzatokkal, Maillol esztétikai ideáljából vezette le a tiszta, tömör formákat és az egyszerűséget előtérbe helyező egyéni stílust (női aktok a húszas évekből). A Szlovákia területén alkotó érett múvésznemze- dék jórészt Budapesten, illetve Bécsen „keresztül“ ismerkedhetett meg az európai művészet fejlődésével. így volt ez Ján Koniarek, Bártfay Gyula és Miroslav Motoška esetében. Koniarek e korszak legjelentősebb szobrászművésze. A rodini művészet hagyatéka örököseként az impresszionizmus jegyében alkotta portréit és múemlékterveit, amelyek monumentalitásukkal és allegóriák ábrázolásával tűnnek ki (Hollý síremléke, Az ifjú köztársaság). Müvei belső indíttatás nyomán születtek, társadalmi elvárásoktól függetlenül. Több évtizedig tartó mellőzés után egységes életművel vált az új szlovákiai művészet vezéregyéniségévé. Bártfay Gyula sajátos helyet foglal el a kiállításon részt vevő művészek között. Nyitrán (Nitra), elszigeteltségében kamatoztatta európai tapasztalatait, aminek eredménye: egyéni formanyelv, érzelmekben gazdag életmű. Bártfay életművét - bár nem eléggé egységesen - átfogja az itt látható válogatás, amelyben megtaláljuk népi és szociális tematikájú alkotásait, lírai hangulatú Golgotáját, a márványból készült Holdfóny-szonátát, felesége portréit és a hitvallását tükröző Próféták, Jób, Jeremiás című műveit. A fiatal Csehszlovák Köztársaságban felnőtt egy új múvészgeneráció, elsősorban Prágában. A múlthoz kötődés azonban erős volt, a húszas évek végén kialakult egy sajátos budapesti és prágai szintézis, a neoklasszicizmus. Az avantgarddal ellentétes művészeti irányzat előnybe helyezi a szociális témát és a formanyelv is a realista látásmód felé közelít. Ezt láthatjuk Bán Pál, Löffler Béla, Ladislav Majerský, Vojtech Jhriský, Fraňo Štefunko alkotásain. Ihriský monumentális hatású művei egyszerűek formáikban, nélkülözik a részleteket (Nehéz munka, Féltékenység), portréi a megszemélyesített alany belső lelkivilágát hivatottak tükrözni. Majerský a formával kísérletezett, amelyet, a kifejezés erejét növelendő, leegyszerűsített (Csók, Nyomor). Később a realisztikus ábrázolásmódhoz közeledik portréiban. Josef Pospí- šil múemléktervei lírai hatásúak, portréi a jellem kiemelésével tűnnek ki. A neoklasszicizmus legjelesebb alkotója Rudolf Hornák, portréival és karikatúraszobraival szerepel a tárlaton. Júlia Horová-Kováči- ková alkotásain már a harmincas években a forma nagymérvű redukálásával találkozhatunk. A negyvenes évek elsó felében két meghatározó egyéniség lép a művészeti életbe. Jozef Kostka és Rudolf Pribiš a francia impresszionizmus expresszív alkotói stílusát testesíti meg (Kostka - Női akt, Vándor; Pribiš - Sebesült, Zuhanás). Kostka művészete a háború után is megőrzi ezeket a stílusjegyeket. Pribiš ugyanakkor eltér a szobrok felületének nyugtalan, asszimetrikus mintázásától és a klasszici- záló formák felé halad új, egyéni stílusban. A háborús időszak több alkotójának bemutatásával a tárlat véget is érhetne. A korszakot jelölő 1948-as év történelmi mérföldkövet jelent, nem művészi fejlődési szakaszt zár le. Ezt bizonyítják Pribiš új alkotásai, az új generáció formabontó művészete, Rudolf Uherrel, Csicsátka Ottokárral, Vincent Hložnikkkai az élen. Uher Föld című ciklusával elsőként honosítja meg a modern művészet archaikus szemléletét a szlovákiai képzőművészetben. A kiállítás anyagát kordokumentumok egészítik ki, Bán, Pospíšil és Koniarek hagyatékából. Ezek a művészek életéről, a kor művészi eseményeiről adnak számot, sok korabeli fotó kíséretében. A katalógusban több mint 300 mű szerepel, a termekben azonban százzal kevesebb, ezúttal szerencsére, mert így áttekinthetőbb a tárlat. Ilyen kiállítások láttán hiányérzetünk is lehet (Löffler Bélától kevés mű szerepel, és hiányoljuk Rigele Alajos Éva, Akt című szobrait, valamint Kaz/nczy-plakettjét). Ennek ellenére a kiállítás objektív képet nyújt a korról, több, kevésbé ismert művészt is bemutat. A januárig megtekinthető kiállítás európai mércével méri a jelzett harminc év szlovákiai szobrászművészetét. HUSHEGYI GÁBOR Fraňo Štefunko: REFRÉN Elmélyült kutatásokra serkentő életmű 130 évvel ezelőtt született Georgij Valentyinovics Plehanov Lenin Plehanov munkásságát értékelve valamennyi filozófiai írásának tanulmányozására hívta fel a figyelmet, mert mindez együttvéve - írta - ... ,,a marxizmus egész nemzetközi irodalmának legjava". Leninnek Plehanovval kapcsolatos megállapításai kulcsot jelentenek a bonyolult, ellentmondásokkal teli plehanovi életmű értelmezéséhez. Neve elválaszthatatlanul összefonódott a marxizmus oroszországi térhódításával. Nemcsak kiemelkedő propagandistája volt Marx és Engels eszmei örökségének, hanem továbbfejlesztője is. Széles körű és sokoldalú, a filozófia, a gazdaságtan, az irodalom, a művészet és a történettudomány területére kiterjedő alkotói érdeklődés jellemezte. Mélyenszántó gondolatokkal teli monográfiákban, de ugyanakkor lebilincselően érdekes publicisztikai írásokban is kifejtett felismerései a marxizmus fejlődésének egy fontos szakaszát jelzik. Az elméleti kérdések kidolgozásában játszott úttörő szerep, s a filozófiai reakcióval vívott harc rendkívül összetett feladatok megoldásával járt együtt. Ismeretes, hogy Plehanov nemcsak teoretikus volt, hanem a filozófia társadalmi küldetését teljesítve a munkásosztály politikai harcának szervezője is. A század elején viszont eltávolodott a forradalmi marxizmustól, majd opportunista nézeteket vallott és csatlakozott a men- sevikekhez. A likvidátorok fellépése idején azonban a munkáspárt létét védve foglalt állást. 37 évig tartó emigrációból hazatérve elutasítóan viszonyult a nagy októberi szocialista forradalomhoz, de nem hajlott a szovjet hatalommal szembeni semminemű szembeszegülés támogatására. Lenin Plehanov politikai állás- foglalása elleni harcot szorgalmazva nyilatkozott elismerően a marxista világnézet kimunkálásában szerzett múlhatatlan érdemeiről. A szakkutatások az útmutató erejű lenini megállapításokat követve jelzik, hogy erényeinek és hibáinak puszta számbavétele nem vezethet messzire. Hangsúlyozzák, hogy a kort, a marxizmus kialakulását és benne Plehanov szerepét a kölcsönhatások összetettségében kell látni és szemlélni. így elméleti hoza- dékának, de tévedéseinek meg politikai hibáinak kimutatása sem valamiféle, tankönyvi keretek közé szoruló filozófiatörténeti fejezet. A mai kutatót is elmélyült vizsgálódásokra serkentő, tőle elméleti és módszertani felkészültséget követelő, alaposságra intő életmű. Meghökkentően furcsa kapcsolatban találkozhatunk Plehanov nevével a Fábry Zoltán műveit nyilvántartó bibliográfiai adatok között. ,,Plehanov és a fasizmus“ címet viseli az a Fábry-esszé, melyet Plehanov születésének 100. évfordulója alkalmából, 1956-ban írt az Új Szó számára. Bizarrul hat e név és e fogalom kapcsolatba hozása, mert hisz a fasizmus csak Plehanov halála után lett - amint arra Fábry utal is a bevezető sorokban - ..." korunk dinamikus ka tasztrófa tünete ‘ \ Fábry Zoltán egész gondolatmenete egy Plehanov-cikkre épül, melyben a nitzschei felsőbbrendü- ségi elmélet bírálatát és leleplezését véli felfedezni. S Plehanov fejtegetései Fábry képzettársításainak láncolatában átvillannak a fasiszta ideológia szellemi előfutárának arculatát, s magának a fasizmusnak a természetrajzát megvilágító gondolatcikázásban. Eszmetörténeti és irodalomkritikai feladat lehetne e Fábry írás tartalmi-gondolati elemzése. S ez minden bizonnyal értékes adalékot szolgáltatna az irodalmi visszhangok, valamint közvetett és áttételes szellemi élmények világában mozgó jellegzetes fábry-i publicisztika és írásművészet gondolatgazdagságának teljesebb feltárásához. De mindenképpen, önmagában is egy sajátosságával érdekes lehetősége és példája az orosz munkásság elsó tanítója ösztönző erejű megidézésének. K. J. UJf FILMEK Dowell professzor végrendelete (szovjet) A tudományos-fantasztikus filmeknek ugyanúgy megvannak az alaptípusai, mint az ilyen regényeknek. Leonyid Menaker rendező filmje a népmesék cselekményvonalát követi, vagyis egy történetet mesél el, amelynek végén minden néző számára nyilvánvaló lesz a tanulság. Nem fantasztikus űrlényekre, nem a fantázia betegségére utaló látomásokra, hanem és a befogadott szerv újszerű „kapcsolata“, mint mondjuk egy ma veseátültetésre váró orvoscsoport körében a balesetet szenvedett donor halálának a megállapításával kapcsolatos összes orvosetikai, jogi, világnézeti és biológiai kérdés. Elsősorban ezért izgalmas film a Dowell professzor végrendelete. A műalkotás fantasztikumát csupán egyetlen bio• Dowell professzor fia (Alekszej Bobrov alakítja) a film egyik jelenetében interjút ad az újságíróknak. a tudományos alapon megalkotott fantasztikumra épített. Ehhez kiváló alapanyagul szolgált Alek- szandr Beljajev nálunk is sikert aratott Dowell professzor feje című regénye. A cselekmény helyszínét tekintve sok konkrétumot nem kapunk annak meghatározásához, melyik országban történik mindaz, amit a néző lát. Azt a természeti környezet alapján sejtjük, hogy szubtrópusi országban vagyunk, s a társadalmi viselkedés- formákból, a felismerhető kapcsolatokból és tulajdonviszonyokból az is kiderül, hogy valamelyik nyugati tőkés ország tengerparti városában élt Dowell professzor. Az ő végrendelete, amelyet egy tudóskonferencia résztvevői előtt mond el, mindazt tartalmazza, ami a huszadik század tudósainak legtöbbjét is foglalkoztatja: megérett-e az emberiség arra, hogy a nagy tudományos eredményeket a maga javára, és ne önmaga elpusztítására használja. Egy tudományos-fantasztikus filmről írva a cselekményről értekezni ugyanolyan bún, mint egy krimi esetében elárulni, ki a gyilkos. A napjainkban szinte mindennapossá váló szervátültetések, a sebészeti beavatkozás után a szervezetben elkezdődő immunreakciók igencsak „testközelbe" hozzák ezt a filmet. Erkölcsi és jogi dilemmaként itt ugyanúgy megjelenik a befogadó szervezet A vizsgálóbíró kémiai felfedezés választja el az orvostudomány mai állása szerinti legkorszerűbb tudástól. A cselekmény valószínűségét pedig a már vázolt társadalmi és természeti környezet adja, amelynek alapján sejtheti a néző, hogy amit lát talán megtörtént, talán ma történik vagy éppen holnap kerül rá sor. Mindezt csak tetézi a krimi izgalmával vetekedő történet, amelyből csak a végén derül ki, mi is történik valójában Dowell professzorral. Sajnos, nem sok ilyen szellemiségű tudományos-fantasztikus filmet vetítenek mozijainkban. A fantasztikumok világában az álcázott erőszak, a durva látványvilág, a már-már pszichikai hatásukban is szadista horrorfilmek társaságában szinte az értelem, a bölcs ember megnyilatkozásaként hat ez a film. Bár nincsenek benne komputerizált látvány-effektusok, csillagháborús csatajelenetek, sötét drapériák előtt lebegtetett mo- dell-úrjármúvek, a képi hatás ennek ellenére meggyőző. Különösen az orvosi laboratórium tárgyi világának, az intézet hétköznapi- ságának van nagy hatása a nézőre. Ebben a filmben nem a látvány, nem a mese a fantasztikus, hanem a tudomány világa, a valószínűség esélye sugallja a jövóbeli- séget. Éppen ezért Dowell professzor végrendelete az emberiség jövőjéért aggódó bármelyik tudós szájából elhangozhatna. (francia) A francia igazságszolgáltatás felemásságáról szól, s a kábító- szer-kereskedelem vezéreinek és a politika egyes irányítóinak közvetett kapcsolatát sejteti ez a film. Mint a francia politikai krimik többségének, ennek is jellemzője a ködösítés, legalábbis, ami a politikai adminisztrációhoz vezető közvetlen szálakat illeti. Philippe Lefevre rendező filmjének főhőse egy vizsgálóbíró, akinek rámenóssége eredményezi, hogy nyomára jut egy kábítószerrel üzletelő bandának. Az alapanyagot egy Marseille-környéki borpincében dolgozzák fel, de a szálak egészen Palermóba, az olasz maffia városába vezetnek. Persze a filmből az sem derül ki, hogy az olasz rendőrség emberei közül kik teszik lehetővé az egyik fóbűnös, egy francia orvos kiszabadulását. Minden a sejtelmessé- get, a főhős harcának hiábavalóságát igyekszik hangsúlyozni. Olykor a nézőnek már olyan érzése van, hogy maga a vizsgálóbíró sem tudja ki milyen szerepet játszik ebben a bonyolult hálózatban. Egyetlen biztos állítása van a filmnek, mely szerint a kábítószercsempészek, előállítók és árusok feje tiltott fegyverviselésért néhány napra a börtönbe kerül. Persze onnan ki is szabadul, mert a gengsztervezér ügyvéde szerint a vizsgálóbíró „egyedül van . Társak nélkül nem lehet harcolni a bűnözés ellen - vallja ezt egy bizonyára jól megfizetett ügyvéd, aki a vizsgálóbíró legjobb segítőjének, egy rendórfelügyelőnek a temetésén jelenik meg. A felügyelőt éppen a palermói börtönből kiszabadult orvos lövi le úgy, hogy azt a golyót a vizsgálóbírónak szánta. A filmet látva óhatatlanul is megfogalmazódik a nézőben a kérdés: csupán magányos igazságügyi „farkasok“ küzdenének a kábítószert forgalmazó bandákkal? Egy-egy tőkés ország polgári demokráciájának jogrendje csak ezt a módszert ismeri? Aligha, s ezt a film alkotói is jól tudják. A film mondanivalójának lényegét éppen az adja, amit erről a felemás igazságszolgáltatásról elmond. A megvesztegetések, a haszonból közvetve részesülő hivatalnokok, az információkat adó rendőrök mind-mind szemben állnak a bármikor lelőhető magányos vizsgálóbírókkal és a felügyelőkkel. A gyilkosságokat gengszterek és terroristák hajtják végre, de az őket mozgató egyénekről, az irányítóikkal kapcsolatot tartó politikusokról ez a film sem beszél. DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÚ 4 1986. XII. 16.
