Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)

1986-11-12 / 267. szám, szerda

ÚJ szú 7 1986. XI. 12. Ma Bratislavában: Csehszlovákia-Pánia labdarúgó Eb-selejtező Csak átlagon felüli teljesítménnyel... Piontek edző titkolódzik • Az 50 000 néző biztatására is szükség lesz kijelölte a kezdőcsapatot • Játszik-e Elkjaer-Larsen és Laudrup? a belga Ponnet vezeti Csak átlagon felüli teljesítménnyel érhetünk el jó eredményt -, ez a cseh­szlovák szakértők véleménye a mai Európa-bajnoki selejtező előtt. Annak ellenére, hogy a dánok ott voltak az idei Mundialon, számukra is az év mérkőzése lesz az összecsapás. Válogatottunktól még jobb játékot várunk, mint amilyent a finnek ellen nyújtottak, mert nem mondunk újdonságot: az ellenfél sokkal nagyobb játékerőt képvisel a finneknél. Hogy milyet, az majd elválik. Akárcsak az, kik lépnek a dán csapat színeiben pályára. Mert Sepp Piontek edző titkolja az összeállítást, a tegnap délutáni sajtóértekezleten sem volt hajlandó elárulni. Masopust már > A mérkőzést Legtöbb szó Laudrupról és Elk- jaer-Larsenről, a két gólerős csatárról esett. Játszanak? Nem játszanak? Piontek: „Ha egyikük hiányozna, az még nem lenne tragédia, akad csak­nem egyenértékű helyettes. Mind­kettőjük kiesése meggyengítené a csapat támadójátékát. Ami Sive- bäck sérülését illeti: nem biztos, hogy egészségesen is tagja lett vol­na a kezdő tizenegynek, mert nagy a konkurencia a csapatba kerülés­ért“. Arra a kérdésre, hogy milyen felfogásban futballozik majd a dán vá­logatott, így válaszolt a szövetségi ka­pitány: „Még nem döntöttem: támad­ni fogunk-e az elejétől kezdve, vagy átengedjük a kezdeményezést az el­lenfélnek és gyors ellenakciókkal próbálunk eredményesek lenni. Min­den a pályán dől el“. Sepp Piontek újra dicsérte a cseh­szlovák válogatott védelmét, személy szerint pedig Chovanecet, Hašekot és Knoflíčeket. Piontek. „Mindkét együttesnek vannak erényei, az eredményt illetően pedig három le­hetőség létezik: Sok nagy csapatot legyőztünk már, miért ne sikerülne ez a csehszlovák válogatott eseté­ben is? Habár a döntetlennel is elé­gedett lennék“. Nem úgy Elkjaer-Larsen, akivel kapcsolatban elárulták a dán újságírók (majd elválik, igazat mondtak-e), hogy csak az első félidőben szerepel. A gól­erős csatár azt mondta: a dán válo­gatott mindig győzelemre játszik, ő pedig különösképpen szeret nyer­ni. A szerény, intelligens Laudrup, aki 16 évesen a Bröndby csapatában együtt futballozott édesapjával, mind­két válogatottnak egyforma esélyt ad. A csehszlovák csapat tegnap nem jött Bratislavába edzeni, a játékosok Szencen (Senec) végeztek, könnyű, átmozgató jellegű gyakorlatokat, csak ma koradélután érkeznek a mérkőzés színhelyére. Josef Ma­Az Olimpiai Charta szellemében (N) -Az NDK Olimpiai Bizott­sága a jövőben is aktívan részt vesz a nemzetközi olimpiai mozgalomban, s azon lesz, hogy elősegítse az Olimpiai Charta alapelveinek megőrzé­sét. Manfred Ewald, a testület elnöke hangsúlyozta, hogy az olimpiai mozgalomban való részvételük célja a jövőben is az olimpiai eszme humanista küldetésének teljesítése, a jobb megértés, a béke meg­szilárdításának elősegítése. A sportvezető felhívta a figyel­met arra, hogy az olimpiai sportot a profizmus és az eíüz- letiesedés veszélye fenyegeti Az NDK Olimpiai Bizottsága éppen ezért kitart a Nemzetkö­zi Olimpiai Bizottság XI. kong­resszusán hangoztatott megál­lapítás mellett: profik és nyitott versenyek számára nincs hely az ötkarikás játékokon. A ŠPORTKA 45. játékhete I. húzá­sának nyereményei: I. dij: nincs nyertes, II. díj: egy nyertes - 200 000 korona, III. díj: 105 nyertes á 18 015 korona, IV. dij: 5660 nyertes á 515 korona, V. díj: 103 653 nyertes á 50 korona. A II. húzás nyereményelosztása: I. dij: nincs nyertes, II. díj: 4 nyertes á 200 000 korona, III. díj: 60 nyertes á 29 440 korona, IV. díj: 4669 nyertes á 600 korona, V. díj: 94 050 nyertes á 45 korona. A SAZKA 45. játékhetének nyere­ményei: I. díj: 9 nyertes á 53 085 korona, II. dij: 187 nyertes á 3870 korona, III. díj: 2368 nyertes á 500 korona. A MATES 44 - 45. játékhetének nyereményelosztása: I. díj: 3 nyertes á 273 450 korona, II. díj: 584 nyertes á 2170 korona, III. díj: 19 097 nyertes á 105 korona. (ČSTK) sopust: „Mindenki egészséges, jó a hangulat, és nagy az elszántság a fiúkban. Kezdettől fogva irányítani akarjuk a mérkőzést, saját játékun­kat játszani. Tehát következetesen letámadni az ellenfelet, nem engedni nekik területet a manőverezésre, mert a dánok erőteljesek, gyorsak és technikásak, egy az egyben ne­héz bírni velük; emellett minél töb­bet akarjuk „mozgatni“ csatárain­kat, akik a finnek ellen bebizonyítot­ták: képesek modern felfogásban futballozni. Természetesen mi nem rendelkezünk olyan kitűnő középpá­lyásokkal, mint a dánok, de remé­lem, hogy a fiúk fokozott küzdőké- pességgel, nagy akarással kiegyen­lítik a különbséget. Nagyon bízom a bratislavai közönségben, a csapat tizenkettedik embere lehet“. A vezető edző és segítője, Václav Ježek sokat gondolkodtak, kik alkos­sák a védelem tengelyét. Végül is úgy döntöttek, hogy Chovanec hátul ma­rad, (gy Ondra nem lesz kezdőember. Tehát ugyanaz a csapat lép pályára, mint a finnek ellen: Mikloško (Ostra­va, 24 éves, 20-szoros válogatott)- Levý (Bohemians, 26, 19), Chova­nec (Sparta, 26, 15), Straka (Sparta, 28, 14), Fiala (Dukla, 30, 52), K. Kula (Ostrava, 23, 12), Hašek (Sparta, 23, 15), Kubík (Slávia, 22, 9) - Janečka (Bohemians, 28, 33), Skuhravý (Sparta, 21, 3), Knofliček (Slávia, 24, 14). Bratislavában a felszabadulás után 31 nemzetek közötti mérkőzést játszott a csehszlovák válogatott, s a mérleg: 21 győzelem, 6 döntetlen, 4 vereség. Nem érdektelen, hogy a legutóbbi há­rom meccs döntetlenül végződött- 1981: Szovjetunió 1:1 (vb-selejtező), 1983: Svédország 2:2, Románia 1:1 (Eb-selejtezők), Sikerül-e megszakíta­ni ezt a sorozatot? A VI. selejtező csoportban válogatottunknak ugyanis éppen a győzelem jelentené az ugró­deszkát az Eb nyolcas döntőjébe. A dánok is véget akarnak vetni a nye­retlenségi sorozatnak.. A 16.30 óra­kor kezdődő találkozót a belga Pon­net vezeti, aki következetesen bün­teti a tisztátalan játékot és minden más jellegű sportszerűtlenséget. A VI. selejtező csoport állása: 1. Csehszlovákia 1 1 0 0 3:0 2 2. Dánia 1 1 0 0 1:0 2 3. Wales 1 0 1 0 1:1 1 4. Finnország 3 0 1 2 1:5 1 Ez volt: Finnország - Wales 1:1, Csehszlovákia - Finnország 3:0, Dánia- Finnország 1:0. TOMI VINCE Még öt találkozó (ČSTK) - A Csehszlovákia - Dánia mérkőzésen kívül ma még öt Európa- bajnoki labdarúgó-selejtezőre kerül sor. Az I. csoportban Sevillában Spa­nyolország Romániát fogadja. Mu­noz edző hat játékost meghívott a Re­álból, s hárman is helyet kaptak az utánpótlás Európa-bajnokságot nyert gárdából. A román együttesben nyolc Steaua-labdarúgó található. A IV. cso­portban a Wembley-stadionban Ang­lia Jugoszláviával mérkőzik. A házi­gazdák csapatában továbbra is hiány­zik Robson és Shilton kapus. Szintén ebben a csoportban Észak-írország Törökországgal találkozik. Az V. cso­portban Athénban Görögország el­lenfele Magyarország lesz. Komora Imre, csapatában továbbra is hiányzik Nyilasi Tibor, aki újabb műtét előtt áll. A VII. csoportban Skócia - Luxem­burg összecsapást rendeznek. 57. súlyemeló-vb Negyedszer is bolgár győzelem (ČSTK) - Az 57. súlyemelő­világbajnokságon Szófiában az el­ső három súlycsoport lehetséges kilenc aranyérméből hetet hódítot­tak el a bolgárok, és a hétfői versenynapon a 67,5 kg-osoknál is folytatódott a hazaiak sikersoro­zata. Pedig nem akármilyen me­zőny gyűlt össze. Az esti műsoron a kilenc versenyző közül öten ko­rábban már nyertek világbajnok­ságot. Ezen a vb-n először a bol­gárok egy súlycsoportban két ver­senyzőt küldtek porondra, a cím­védő Petrovot, valamint azt a To- purovot, aki 1983-ban a moszk­vai vb-n a 60 kilósok között szere­pelve először lökte ki testsúlyának háromszorosát, a 180 kg-ot. A Petrov-Topurov kettőssel az NDK két világbajnoka, a világ­csúcsot tartó Behmmel és a ko­rábban öt világrekordot felállító Kunzcal vette fel a küzdelmet. Szakításban Petrov 20 kilóval el­húzott tőle. EREDMÉNYEK - Szakítás 1. Petrov (Bulgária) 155,2. Topurov (Bulgária) 152,5, 3. Behm (NDK) 150. Lökés: 1. Petrov 187,5, 2. Topurov 185, 3. Seweryn (Len­gyelország) 177,5. összetett: 1. Petrov 342,5, 2. Topurov 337,5, 3. Seweryn 322,5 kg. Dostál volt (lesz) a főszereplő Nem várt vendégsiker született a labdarúgó SZNL II keleti csoportjá­nak egyik vasárnapi rangadóján Rima­szombatban (Rim. Sobota), ahol a kitű­nő játékerőt képviselő Liptovský Miku­láš-i katonaegyüttes 1:0 arányú győ­zelmet aratott a hazaiak fölött. A diadal Kerékpáros Békeverseny ’87 (ČSTK) - Berlinben ülésezett a ke­rékpáros Békeverseny szervező bizott­sága, és jóváhagyta a jubileumi, 40. rendezvény részletes útszakasztervét. A verseny május 8-án a prológussal kezdődik az NDK fővárosában, és má­jus 23-án a XIV. útszakasszal Varsó­ban végződik. A tizenöt napig tartó viadal távja 1987 km. A RÉSZLETES MŰSOR - május 8: prológus - 7 km-es idöfutam Berlin utcáin, május 9: - I. útszakasz - kör­verseny Berlin utcáin (108 km), május 10: II. útszakasz - Berlin - Magdeburg (172 km), május 11: III. útszakasz- Magdeburg - Gera (186 km), május 12: IV. útszakasz - körverseny Gerá- ban (56 km), május 13: V. útszakasz- Gera - Most (168 km), május 14: VI. útszakasz - Most - Prága (152 km), május 15: VII. útszakasz — Prága- Pardubice (148 km), május 16: VIII. útszakasz — Pardubice — Harrachov (158 km), május 17: IX. útszakasz- időfutam Harrachovban (22 km), má­jus 18: szabadnap, május 19: X. útszakasz - Harrachov Karpacz (128 km), május 20: XI. útszakasz- Karpacz - Legnica (160 km), május 21: XII. útszakasz - Legnica - Wroc­law (180 km), május 22: XIII. útsza­kasz - Olesznica - Lódz (184 km), május 23: XIV. útszakasz - Lódz- Varsó (158 km). szépséghibája nem az, hogy a ven­dégcsapat erősségei a Dukla Banská Bystrica I. ligás játékosai voltak, hiszen erre módot ad a versenykiírás (mivel a Lipt. Mikuláš a Banská Bystrica B- csapata), hanem: pályára lépett az a Dostál is - mellesleg a mérkőzés egyetlen góljának szerzője -, aki ősz- szel tizenegy mérkőzést játszott az élvonalban. Az előírás viszont legfel­jebb hét szereplést tesz lehetővé ah­hoz, hogy egy játékos az alsóbb osztá­lyú csapatban is pályára léphessen bajnoki mérkőzésen. A rimaszombatiak természetesen óvást nyújtottak be. Döntést később hoznak az ügyben. (hacsi) Csehszlovákia labdarúgó-válogatottja szorgalmasan készült a mai, Dánia elleni Eb-selejtezöre. Felvételünkön Václav Ježek másod­edző utasításokat ad a játékosoknak - balról Hašek, Chovanec, Kubík, Skuhravý, Janečka (Vojtíšek-felv.) I. jégkorongliga, 16. forduló Novemberi gólzáporok (r-zsi) - Már a 16. forduló mérkőzéseit bonyolították le tegnap az I. jégkorongligában. Négy találkozón is gólzáport láthattak a nézők: Plzeňben a Slovan, Jihlavában a Trenčín, Gottwaldovban a Vítkovice és Pardubicében a Č. Budéjovice szenvedett nagy gólarányú vereséget. Nem sikerült megszereznie a két pontot a sereghajtó Litvínovnak, pedig már 4:2-re vezetett. Csak a bajnok VSŽ Košice tudott nyerni idegenben. A pénteki 17. fordulóban a következő párosításban játszanak a csapa­tok: Brno - Jihlava, Košice - Pardubice, Č. Budéjovice - Litvinov, Sparta - Plzeň, Slovan - Gottwaldov, Vítkovice - Trenčín LITVÍNOV - SPARTA 4:4 (1:0, 0:1, 3:3), gólütők: Mareš, Hubí, Pracháŕ, Razým, ill. Volek, Jelinek, Černý és Tatek. Fordulatokban gazdag mérkő­zést láthatott a közönség, 3 perccel a befejezés előtt még 4:2-re a sereg­hajtó vezetett, de az utolsó percben egy vitatható góllal egyenlített a Sparta. PLZEŇ - SLOVAN 14:3 (5:1, 6:1, 3:1), gólütők Černý 6, Vaňék, Hauer P. Setikovsky 2-2, Kýhos, Pata ill. Jaško, Hegyi és Sýkora. Nagy kedv­vel korongoztak a hazaiak, tetszés szerint növelték előnyüket. GOTTWALDOV - VÍTKOVICE 9:3 (2:0, 5:1, 2:2), gólütők: Santarius 3, Stavjaňa 2, Maruška, Nemčický, Ryšánek, Venera, ill Vlk, Kasper és Kadlec. A tartalékos Gottwaldov vára­kozáson felüli teljesítményt nyújtott. JIHLAVA - TRENČÍN 8:1 (2:0, 1:1, 5:0), gólütők: Vlk 2, Dolana 2, Kašťák, Bénák, Žák, Kučera ill. Radévič. Két harmadon át kiegyenlített volt a küzde­lem, az utolsó játékrészben nagy fölé­nyét gólokra tudta váltani az exbajnok. BRNO - KOŠICE 3:4 (2:4,1:0, 0:0), gólütők: Malý, Ševčík, Flórián, ill. Sla­Döntetlen az „elömérkőzésen“ (ČSTK) - CSEHSZLOVÁKIA - DÁ­NIA 1:1 (1:0) - utánpótlás Eb-selej­tező labdarúgó-mérkőzésen Trnavá- ban Góllövók: Mlejnek, ill. Poulsen. Jobban kezdtek a vendégek, a 11. percben Larsen fejese a felső lécen csattant. Ezután Lednický hagyott ki egy nagy helyzetet, majd Kocian lőtt közelről mellé. A 39. percben Záleský beadását Mlejnek továbbította a dá­nok kapujába. Szünet után is többet kezdeményezett a csehszlovák együt­tes, de a 61. percben óriási védelmi hibából egyenlítettek az északiak: Chvíia a 16-os vonalán Reese-hez passzolta a labdát, aki Poulsenhoz passzolt. A dán csatár öt méterről nem hibázott. A hajrában mindkét oldalon sok volt a szabálytalanság, ezért a 6000 néző nem láthatott folyamatos játékot. A találkozót a török Deda ve­zette. Sárga lapok: Kocian - Poulsen. nina, Vodila, Hriňák és Bartánus. Már 2:0-ra vezetett a Zetor, de ezután 4 perc alatt 4 gólt ütött a bajnok, és taktikus játékával értékes győzelmet aratott. PARDUBICE - Č. BUDÉJOVICE 7:1 (2:0, 3:0, 2:1), gólütők: Čech 2, Musil, Herold, Kopecký, Slavik, Šej­ba, ill. Kolda. Egy pillanatig sem volt vitás a listavezető győzelme a széteső- en korongozó Motor ellen. Az I. jégkorongliga állása: 1. Pardubice 16 12 1 3 80:35 25 2. Jihlava 16 8 4 4 61:40 20 3. Košice 16 6 5 5 52:48 17 4. Sparta 16 6 5 5 49:47 17 5. Vítkovice 16 7 3 6 50:50 17 6. Gottwaldov 16 7 2 7 63:54 16 7. Č. Budéjovice 16 5 6 5 39:42 16 8 Slovan 16 8 0 8 55:70 16 9. Plzeň 16 6 3 7 62:61 15 10. Brno 16 6 3 7 41:51 15 11. Trenčín 16 5 2 9 42:66 12 12. Litvinov 16 2 2 12 48:78 6 Téli Universiade Fokozott érdeklődés (ČSTK) - Tíz nappal a jelentke­zési határidő letelte előtt újabb nevezések érkeztek a 13. téli Uni­versiade szervező bizottságához. A kilenc országból - Ausztrália, Libanon, NSZK, Ausztria, Svájc, USA, Nagy-Britannia, Szovjet­unió, Csehszlovákia - 447 sporto­ló érkezik a jövő év februárjában sorra kerülő rendezvényre. A tömegkommunikációs eszkö­zök képviselőinek akkreditációja alapján további országok részvé­tele is várható. A rendezők tájé­koztatása szerint állandóan érkez­nek jelentkezési ivek, annak elle­nére, hogy a határidő október 31- vel lezárult. Külföldről eddig 61 újságíró jelezte érkezését. Nagy érdeklődést tanúsítanak az ese­mény iránt a jugoszláv televízió és rádió munkatársai, akik 14 tagú csoporttal képviseltetik magukat. A fokozott érdeklődés érthető is, mivel a tátrai szervezőktől a ju- goszlávok veszik majd át a váltó­botot: júliusban ők lesznek a nyári Universiade házigazdái. Az elkövetkező napokban vár­ják az NDK nevezését. Északnyu­gati szomszédaink ezekben a na­pokban megfigyelőket küldenek az egyes versenyek körülményei­nek felmérésére. Ma érkezik Brati­slavába az osztrák Toni Innauer, a síugrás olimpiai bajnoka, aki minden valószínűség szerint egyi­ke lesz az osztrák küldöttség tag­jainak. Asztalitenisz Csehszlovákia-Kína Nem mindennapos asztalitenisz­csemegére kerül sor holnap 16.30 órai kezdettel Bratislavában a pa- sienkyi sportcsarnokban, ahol Kína válogatottja (férfi és női csapat) ba­rátságos találkozón méri össze tu­dását Csehszlovákia legjobbjaival. Kína asztaliteniszezői vitathatatlanul a világ legjobbjai, ezt bizonyítja az is, hogy a legutóbbi három világbajnoksá­gon a lehetséges 21 aranyéremből 19- et nyertek! Az ázsiaiak már korábban Csehszlovákiába érkeztek, és a hazai válogatott tagjaival több napos közös edzőtáborozáson vettek részt Vlašim­ban. Bratislava után szombaton, no­vember 15-én Ostravában is láthatják az asztalitenisz szerelmesei a kau- csuklabda zsonglőrjeit. (sr) Kézilabda Slávia-Szeged 23:18 A férfi kézilabda IHF Kupa nyolcad- döntőjében a Slávia Praha 23:18 (14:17) arányban legyőzte a Szegedi Volán csapatát. Nagyon jól kezdtek a házigazdák, és már a találkozó ele­jén négygólos előnyre tettek szert. Fő­leg Štika volt elemében, aki nyolc gólt dobott, ebből ötöt hétméteresből, for­dulás után feljöttek a szegediek, és kilenc perccel a befejezés előtt 18:16- ra megközelítették a Sláviát. Góldo­bók: Štika 8/5, Semrád 5, Krejčiŕik 4 Šrámek 2, Štorc, Roubal, Bareš, Kra­tochvíl 1/1, ill Zsodi 7/6, Tenke 6/2, Tóth 4, Vincze. A találkozót 1000 néző előtt Schüning és Woldt (nyugat-berli­niek) vezették. A Bajnokcsapatok Európa Kupá­jában a Dukla Praha férfi együttese a hét, végén Prágában a norvég IF Stavangerrel játszik. A norvég bajnok az előselejtezőből ellenfél nélkül jutott tovább, míg a Dukla az osztrák Raika Stockeraut verte ki. A Kupagyőztesek Európa Kupájá­ban nehéz feladat vár a Tatra Kopŕiv- nicére: Dániában a Helsingör ottho­nában lép pályára vasárnap, november 16-án. (sr)

Next

/
Thumbnails
Contents