Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1986-11-01 / 258. szám, szombat
uJ SZÚ 7 1986. XI. 1. Ma Ostravában: Csehszlovákia-Szovjetunió jégkorong-mérkőzés A vereségek ellenére biztató játék Szerdán és csütörtökön is megmérkőzött Csehszlovákia és a Szovjetunió jégkorong-válogatottja. Mindkét összecsapást a világbajnok szovjet együttes nyerte meg (2:1, 3:2). A vereségek ellenére a házigazdák jól játszottak, s egyenrangú ellenfelei voltak Viktor Tyihonov edző legénységének. Ez mindenesetre biztató a moszkvai világbajnokságon nyújtott kiábrándító szereplés után. Prágában és Brnóban is kitűnő iramú és színvonalú összecsapást láthatott a szép számú közönség. A szbomaja tizenegy újonccal lépett jégre, ám ennek ellenére összeszokottabb csapat benyomását keltette, mind a két találkozón ötletesebben gólratö- rőbben korongozott, ós megérdemelten nyert a várakozáson felüli teljesítményt nyújtó hazai együttes ellen. Már szerdán látszott: ez harmad elején vezetést szerzett, a csehszlovák csapat egészen más felfogásban, nagyobb akarással játszott, mint amelyik áprilisban a moszkvai vb-n minden idők leggyengébb teljesítményét nyújtotta. Kezdettől fogva határtalan lelkesedéssel harcolt, nem ijedt meg nagy nevű ellenfelétől. A házigazdák gyors és ötletes akciói nemegyszer zavarba hozták a fiatalokkal telitúz- delt szovjet csapatot, amelynek maximális erőbedobásra volt szüksége a 2:1-es győzelem kiharcolásához. Brnóban is látványos, támadó jégkorongot produkált mindkét együttes. Kezdetben a hazaiak korongoztak fölényben, kétszer is vezetést szereztek, de a tapasztalt, sok nagy csatát megjárt vezéregyéniségek által irányított világbajnok kétszer is egyenlíteni tudott és a harmadik amit a mérkőzés végéig megtartott. Viktor Tyihonov, a szovjet csapat edzője köztudott, hogy nem osztogatja ok nélkül a dicsérő szavakat; így nyilatkozott a csütörtök esti második, Szovjetunió - Csehszlovákia mérkőzés után: „Még az idény elején járunk, ennek ellenére csak dicsérni tudom a két csapatot. Remek teljesítményt nyújtottak. Mindkét mérkőzésen fordított eredmény is születhetett volna. Remélem, Ostravában sem marad el a hokicsemege“. Csehszlovákia jégkorongozói a jó játék ellenére nem játszottak hibátlanul. Az elsó összecsapáson főleg a támadójáték hagyott kívánnivalót maga után. A helyzeteket még kidolgozzák a játékosok, ám azok értékesítése már komoly problémát jelent. Főként ezért szenvedett vereséget Ján Kosárlabda kupák Csak két csehszlovák együttesnek van esélye (ČSTK) - Lejátszották az európai kosárlabda kupák 2. fordulójának elsó mérkőzéseit. Három csehszlovák együttes, a bajnok Zbrojovka Brno, az NHKG Ostrava és a nőknél a ZŤS Košice is kikapott, a másik két részvevő a bajnok Sparta Praha és a Vš Praha viszont idegenben is győzni tudott, így tehát nekik óriási esélyük van, hogy a hazai visszavágón kiharcolják a továbbjutást. EREDMÉNYEK - nói BEK: Tel Aviv - Sparta Praha 52:53 (27:30), BSE - Partizán Belgrád 69:68 SPORTH/PADO • Antonin Himl, a CSSZTSZ KB elnöke befejezte hivatalos romániai látogatását. A testnevelési szövetség elnöke több román sportközpontot tekintett meg és tárgyalásai végén aláírta a két ország sportkapcsolatairól szóló egyezményt. • Holnap 17.00 órai kezdettel Budapesten a Komjádi uszodában rendezik az Újpesti Dózsa - Dinamó Moszkva vízilabda BEK elódöntö-mórkózést. A másik ágon Nyugat-Berlinben a Spandau 04 a jugoszláv Kotorral találkozik. A visszavágókra egy hét múlva kerül sor. ÖKÖLVÍVÁS Csehszlovákia-Norvégia (ČSTK) - Holnap 10.00 órai kezdettel a prágai Lucernában először találkozik Csehszlovákia és Norvégia ökölvívó-válogatottja. Mivel az északiak csak öt bokszolóval érkeztek a csehszlovák fővárosba, így a többi súlycsoportban magyar és NDK-beli ökölvívók lépnek szorzóba. A norvégoknál 48 kilóban Rune Peersen skandináv bajnok, 57 kilóban Age Wallin kétszeres norvég bajnok, 63,5 kg-ban Per- Arne Skau, skandináv bajnok, 67 kilóban Bard Trones skandináv bajnok ós 75 kilóban Terje Sveen, háromszoros norvég bajnok próbál pontot szerezni. Ellenfeleik a következők lesznek. Miško, Madura, Kučera, Vohnout és Michal Franek. Labdarúgó NB I FTC-RÁBA ETO Ma kéthetes szünet után a 11. forduló nyolc mérkőzésével folytatódik a labdarúgó NB I: Újpesti Dózsa - Debrecen, Zalaegerszeg - Eger, Siófok - Dunaújváros, Haladás — Pécs, Békéscsaba - Tatabánya, Videoton - Vasas (mind 13.00 órakor), Ferencváros — Rába ETO, Bp. Honvéd -MTK-VM (16.00óra). (sr) (29:33), Stockholm - Dinamó No- voszibirszk 70:68 (33:33), Lodz- Universitatea Kolozsvár 112:79 (53:43), Ronchetti Kupa: Minor Pemik - MTK-VM 80:60 (34:28), Férfi BEK: Bayer Leverkusen- Orthez 76:84 (41:37), Arisz Szaloniki - Tracer Milano 98:67 (60:34), Szpartak Levszki Szófia- Zadar 90:88 (37:37) Galatasaray- Zalgiris Kaunas 70:87 (33:39), Torpan Helsinki - Maccabi Tel Aviv 89:95 (39:50). Koracs Kupa: Hapoel Tel Aviv - Varese 92:85 (47:45). • A férfi I. röplabdaliga legutóbbi fordulójának eredményei: Zbrojovka Brno - ČH Bratislava 1:3, Vš Praha - Slávia UK 3:0, Odolena Voda - Vítkovice 3:0, Č. Budéjovice - Žilina 3:1. Nók: Slávia UK - Slávia Praha 3:0, ČH Bratislava - KPS Brno 3:0, NHKG Ostrava - Liberec 1:3, Olomouc - RH Praha 0:3. Csaknem párhuzamosan a Kaszpa- rov-Karpov világbajnoki páros mérkőzés elsó „félidejével“ rendezték meg ugyancsak az angol fővárosban a Lloyds Bank hagyományos nyílt versenyét. Igaz, ezúttal hiányoztak a legnagyobbak (például a tavalyi győztes szovjet Beljavszkij, vagy az 1984 évi két első helyezett Szpaszkij és Nunn), de így is sok tehetséges fiatal tette érdekessé a tornát. A győzelmet a világ legfiatalabb nagymestere, a 19 éves norvég Simon Agdestein szerezte meg, fél ponttal megelőzve az angol Hodgsont, aki teljesítményével „fél nagymesteri normát“ ért el és ó volt az egyedüli, aki a verseny különdíjjal is jutalmazott játszmájában legyőzte az első helyezettet: Királyindiai védelem Világos: Hodgson - Sötét: Agdesten 1 g3 d5 2.Hf3 Hf6 3 Fg2 c6 4 d3 h6 5.b3 Ff5 6.Fb2 e6 7.Hbd2 Fc5 8.e4 (feloldja a feszültséget a centrumban és a cserék után az állás döntetlen színezetű lesz) 8....de4: 9.de4: He4: 10.He4: Vd1:+ 11 Bd1: Fe4: 12.Fg7: Bh7 13.Ff6 Fe7 (egyszerűbb volt 13. ...Hd7 14.Bd7: Ff3: 15.Ff3: Kd7: majd Bhd8 teljes kiegyenlítéssel) 14,Fe7: Ke7: 15 Bd2 Bh8 16 Ke2 Ha6 17 Ke3 f5 18.Bhd1 Hb4? (miért nem Bhd8?) 19 Bd7+ Kf6 20.C4 Ha2: (sötét valószínűleg csak 21 Bb7:-el számolt, amire Bab 8 22.Bdd7 Bb7: 23.Bb7: Bd8 24.He1 Fg2: 25.Hg2: Hc1! nyerési esélyeket adott volna a norvég nagymesternek. Ám nagy meglepetés következik...) 21.He5l? KeS: (más lépések nem segítettek, pl. 21. ...Bhf8 22 f4! Fg2: 23.Bb7: c5 24.Bh7 Bab8 25.Bdd7 Bo3:+ 26.Kf2 Bb2 + 27.Kg1 és nyer 21. ...Baf8-ra 22.f4! Fg2: 23.Bb7: c5 24 Ba7: és nyer a Bdd7 fenyegetés Starší edző gárdája a prágai találkozón. Brnóban a három kapott gól közül kettő súlyos védelmi hibából esett. Az első harmad végén 1:0-ás hazai vezetésnél emberelőnyben játszott a csehszlovák együttes, de annyira félvállról vette az utolsó másodperceket, hogy közvetlenül a gongszó előtt egyenlíteni tudtak a vendégek. A második játékrész elején 2:1-nél ismét jött egy rövidzárlat és kapushiba, amit az újonc Szemak higgadtan kihasznált. Az utolsó harmadban már kidomborodott a szovjet csapat nagyobb rutinja és jobb erőnléte, aminek következménye volt a győztes gól. A világbajnok együttesének elsó támadósorából betegség miatt hiányzott Larionov, ám ez teljesítményén nem látszott meg. Bikov kitűnően helyettesítette a CSZKA Moszkva középcsatárát. A másik hármas is nemegyszer meleg perceket szerzett a házigazdák védelmének. A múlthoz viszonyítva meglepetésnek számított, hogy a szovjet együttes nem tudta kihasználni emberelőnyös helyzeteit, azonban emberhátrányból mindig képes volt gólveszélyes támadásokat vezetni. Ma Ostravában 17.00 órakor harmadszor is találkozik a csehszlovák és a szovjet jégkorongválogatott. Az összecsapást a televízió is közvetíti. (zsi) A sport a béke szolgálatában (N) - Moszkvában befejezte munkáját az a nemzetközi szeminárium, melyen mintegy 60 nemzeti olimpiai bizottság képviselői vettek részt. A szeminárium témáját jól jelzi annak címe: A sport a béke szolgálatában. A négynapos tanácskozás- sorozat végén Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke foglalta össze a szeminárium tapasztalatait, végezetül pedig Marat Gramov, a Szovjetunió Testnevelési ós Sportbizottsága, egyben a Szovjet Olimpiai Bizottság elnöke vont mérleget, mondott záróbeszédet. A szeminárium vendégei a következő napokban Tas- kentben, Bakuban és Tbilisziben tesznek látogatást. miatt. Végül 21. ...Hc3-ra 22.BÍ7 + Kg5 23.Bg7+ Kh5 - Kf6-ra 24.Bg6 + Ke7 25.Bd7 + Kf8 26.Bf6+ Kg8 27.Bff7 stb - 24.Bc1 és nincs védelem) 22.BÍ7 Fd5 23 c5! elveszi a menekülés lehetőségét a sötét király elől, - ezért sötét feladta. Csak később jöttek rá, hogy 23. ...Ff3l! és a futó ütésére Bhf8 tartotta az állást! 1484. SZ. FEJTÖRŐ Boros Sándor („Tijdschrift“ 1933 I. díj) Világos indul ós 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kc2, Ve'!, Bb5 és h5, Hf4 ós f5, Fb8 és h7, gy: d4 ós g2 (10 báb). Sötét: Ke4, Vg6, Bc8 és e3, Hg7 és h2, Fa3, gy: c3, e2 és g3 (10 báb). A megfejtés beküldésének határideje: november 10. A megfejtések az Új Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten két könyvet sorolunk ki, továbbá állandó megfejtési lélraversenyt vezetünk. Az 1482. sz. fejtörő (Ellermann) megfejtése: 1.Hd4! Az e heti nyertesek: Czene József, Csorna (Čamovo), Bartalos László, Deáki (Diakovce). DELMÁR GÁBOR Brnóban sem bírt a világbajnokkal Csehszlovákia jégkorong-válogatottja. Izgalmas, jó mérkőzésen 3:2 arányú vereséget szenvedett. Felvételünkön a kapura törő Šejbát (fehér mezben) Makarov szereli (ČSTK-felv.) MEGLEPETÉS A RANGADÓN Slávia—Dukla 1:2 (1:0) A Slávia - Dukla prágai rangadóval tegnap elkezdődött az I. labdarúgóliga 11. fordulója; a többi hót mérkőzést ma játsszák. Nagy lendülettel kezdett a hazai csapat, az elsó húsz percben három nagy helyzetet is kihagyott, illetve Kostelník kapus hárított remek érzékkel. A 21. percben Jarolím szögletrúgását követően Jeslínekhez került a labda, aki 14 m-ról a hálóba bombázott. Fordulás után is többet kezdeményezett a Slávia, ám a 61. percben Rada váratlanul kiegyenlített. Már mindenki elkönyvelte a döntetlent, Bittengel azonban nem: hót perccel a befejezés előtt lefutotta a Slávia védelmét, és megszerezte a sereghajtó győztes gólját. A találkozót 5000 néző előtt Hora vezette. Sárga lap: Korejčík, J. Novák, Vodička (mindhárom Dukla). (sr) Atlétikai versenynaptár (č+n) - A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) Rómában elkészítette a jövő évi versenynaptárt. A világbajnokságot 1987. augusztus 29-e ós szeptember 6-a között Rómában rendezik, az elő- olimpiai versenyeket Szöulban szeptember 15-e után kell lebonyolítani. A további terminusok: fedettpáiyás Eb - február 21-22, Lievin (Franciaország); fedettpályás világbajnokság - március 6-8, Indianapolis; maratoni Világ Kupa - április 11-12, Szöul; gyalogló Világ Kupa - május 2-3, New York; Európa Kupa-döntő- június 27-28, Prága; Universiade - július 8-19, Zágráb; junior Eb - augusztus 6-19, Birmingham. A 16 viadalból álló Grand Prix-verseny műsora: május 30- San Jósé, június 7 - Moszkva, június 23 - Prága, június 30- Stockholm, július 2 - Helsinki, július 4 - Osló, július 6 - Budapest, július 8 - Berlin, július 10- London, július 13 - Nizza, július 22 - Róma, augusztus 16 - Köln, augusztus 19 ■■ Zürich, augusztus 21 - Nyugat-Berlin, szeptember 11 - Brüsszel (döntő). ■ Az MNK nyolcaddöntójóben a következő eredmények születtek: Baja - Ferencváros 0:2 (0:0), góllövók: Szántó ós Fischer. MTK-VM - Dunaújváros 6:2 (3:1), góllövők: Bognár, Varga (2), Szeibert, Talapa, Szalai, ill. Boldóczki ós Lehota. Újpest - Békéscsaba 2:1 (0:1), góllövóK: Herédi, Schróth, ill. Takács. Videoton- Bp. Honvéd 1:0 (0:0), góllövö: Ka- nyok. Motim TE - Haladás 0:0, Kecskemét - Vasas 0:2 (0:2), góllövök: Szabadi és Teodoru. Nyíregyháza- Debrecen 0:1 (0:1), góllövő: Szabó. Sabaria - Pécs 1:4 (0:2), góllövők: Baranyai, ill. Túri (2), Dobány ós Mészáros. ■ Az Angol Liga Kupa 3. fordulójának eredményei: Crystal Palace - Nottingham 2:2, Liverpool - Leicester 4:1, Watford - West Ham 2:3, Manchester United - Southampton 0:0, Derby County - Aston Villa 1:1. ■ Svédországban az elsó találkozóval elkezdődött a bajnoki döntó, amelyen az AIK Stockholm 1:0 arányban legyőzte az FF Mglmót. A visszavágót ma rendezik Malmóben. ■ Az Apoel Nicosia benyújtotta fellebbezését az UEFA-hoz. A ciprusi bajnokcsapatot kizárták a BEK idei sorozatából, és további két évre eltiltották az európai kupákban való szerepléstől. Mindezt, azért, mert a klub Isztambulban nem állt ki a Besiktas elleni BEK-mérkőzésre. Az UEFA jövő hét elején foglalkozik a fellebbezéssel. Véget ért az úszóstaféta (ČSTK) - Csehszlovákia 52 városában tegnap reggel véget ért a harmadízben megrendezett 1000 x 100 méteres úszóstaféta. A végső sorrend az egyes kategóriákban a következő - 15 000 lakosú városok: 1. Bojnice, 2. Vysoké Mýto, 3. Púchov, 50 000 lakosú városok: 1. Trenčín, 2. Vyškov, 3. Topoľčany, 100 000 lakosú városok: 1. C. Budéjovice, 2. Gottwaldov, 3. Karlovy Vary, 100 000 fölött: 1. Brno 22:18:16 óra, rendezvénycsúcs, 2. Ústí nad Labem, 3. Bratislava (SVŠT). ■ Az utánpótlás Eb-döntójónek visszavágóján Spanyolország tizenegyes rúgásokkal harcolta ki az Európa-bajnoki cimet Valladolidban: Spanyolország - Olaszország 2:1 (1:1, 2:1, 2:1). Góllövők: Eloy, Roberto, ill. Francini. A találkozót 35 000 néző előtt játszották. A büntetők egyértelmű spanyol fölényt hoztak, a hazaiak belőtték az első három 11 -est, az olaszok pedig mindhármat elhibázták, így Spanyolország lett az utánpótlás Európa-bajnok. ■ Braziliában már nemcsak a férfiak, hanem a nók is futballoznak. Az idén tizenegy női csapattal megindult a bajnokság, és két hónap múlva már ismertté válik az első aranyérmes. (sr) SPORTMŰSOR SZOMBAT I. labdarúgóliga, 11. forduló, 13.30: Tatran PreSov - Spartak Trnava, ZVL 2ilina - Sigma Olomouc, 14.00: DAC - Plastika Nitra, RH Cheb - Škoda Plzeň, Dynamo č. Budéjovice - Baník Ostrava, 16.00: Sparta Praha - Dukla B. Bystrica, Vítkovice - Bohemians Praha. Labdarúgó SZNL I, 13. forduló, 10.30: ČH Bratislava - Inter ZŤS Bratislava, 13.3U: Pov. Bystrica - Hurbanovo, Prievidza- ZŤS Košice, Lokomotíva Košice- Senica, Martin - Humenné. férfi I. kosárlabdaliga, 6. forduló, 15.00: SVŠT Bratislava - Zbrojovka Bmo, Baník Prievidza - Inter ZŤS Bratislava, 16.00: Sparta Praha - Dukla Olomouc, RH Pardubice - NHKG Ostrava, VŠDS Žilina- Lokomotíva Déčín, Chemosvit Svit - VŠ Praha. VASÁRNAP Labdarúgó SZNL 1,13. forduló, 13.30: Stropkov - Dubnica, 14.00: Levice - Čadca, 16.00: Slovan Bratislava - Trebišov. Férfi I. kosárlabdaliga, 7. forduló, 10.00: Prievidza - Zbrojovka, 10.30: Sparta- NHKG, Pardubice - Olomouc, Žilina - Vš Praha, Svit - Déčín, II.00: SVŠT Bratislava - Inter ZŤS Bratislava.