Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1986-11-06 / 262. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 s 1986. XI. 6. Eszményképünk nem az eró politikája, hanem a politika ereje Eduard Sevardnadze beszéde a bécsi találkozón Bécsben, az európai együttműködési és biztonsági találkozón tegnap beszédet mondott Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter. A jelenlevők üdvözlése után a szovjet diplomácia vezetője a következőket mondotta: A bécsi találkozó olyan időszakban kezdődött, amikor új módon mérjük az időt. Az energikus és halaszthatatlan tettek időszaka ez. Európa képes az események alakulásának meggyorsítására, s arra, hogy azokat a politikai gondolkodás új vágányaira terelje. Genf, Budapest, Berlin és Stockholm tanulságai bizonyítják, hogy ez lehetséges. Reykjavík tanulságai azt húzzák alá, hogy ez szükséges. Reykjavík megmutatta, hogy minimális idő alatt elérhető a pozitív eredmények maximuma. Reykjavík ugyanakkor azt is igazolta, hogy minimális idő alatt maximális csalódás érhet. Tekintet nélkül azokra a kísérletekre, amelyekkel le akarják rombolni, ami ott létrejött, mi azt állítjuk, hogy az alapot megőriztük, a konstrukció megmaradt, az építést folytatni lehet. Amikor erről beszélünk, újból és újból visszatérünk Reykjavíkhoz, tanulságaihoz és a Reykjavíkról szóló igazsághoz. A bécsi találkozó nem hallgathatja el Reykjavíkot, mivel ott körvonalazódott az atomfegyverek nélküli világ irányába történő fordulat lehetősége Európa fejlődésében is. Történelmi lehetőség született ott Európa számára is. Az egész emberiség által várva várt pillanat is megszülethetett volna. Miért nem lett így? Közülünk senki számára sem lehet közömbös a válasz. Október 11-12-e eseményeinek mély és pontos elemzésével szolgált Mihail Gorbacsov. Számomra az marad, hogy néhány kiegészítő szót fűztek hozzá a politikai spekulációk növekvő hullámával és a szovjet-amerikai találkozóval kapcsolatos tendenciózus magyarázatokkal összefüggésben. Nem az archívumok számára kell az igazságot igazolni, hanem a jelen és a jövő számára. Ezért fölöttébb fontos, hogy mindenki tudja, Reykjavíkban mely pontokban volt tapasztalható a kölcsönös egyetértés, s ezek most kiindulási alapul szolgálhatnak a további előrelépéshez. Kétségkívül a tárgyalások betetőzését jelentette az, hogy a Szovjetunió és az USA vezetői nézet- azonosságra jutottak az összes nukleáris fegyver felszámolásában. Megérdemelten méltatjuk az Egyesült Állmok elnökét, aki egyetértett azzal, hogy ezt végső soron rövidebb időn belül meg lehet tenni, mint amilyet mi javasoltunk a január 15-i nyilatkozatban. Mint a tárgyalások résztvevőjét, engem személyesen megörvendeztettek az elnök szavai, hogy nagyon jó lenne két ötéves időszakon belül felszámolni az atomrobbantásokat szolgáló minden berendezést, beleértve a bombákat, a harctéren alkalmazott eszközöket, a robotrepülőgépeket, a tengeralattjárók fegyverzetét és a közepes hatótávolságú rakétákat. Az elnök egyenesen azt javasolta, hogy az erre vonatkozó megállapodást adjuk át a Genfben tárgyaló küldöttségeinknek azzal, készítsék elő a szerződést, amelyet pártunk központi bizottsága főtitkárának egyesült államokbeli útja alkalmával alá is lehetne írni. Ugyancsak konkrét egyetértés született abban, hogy az első szakaszban mindkét fél 50 százalékkal csökkenti a hadászati triász minden elemét. Ez a szovjet nehézrakétákra is vonatkozik. A főtitkár és az amerikai elnök a közepes hatótávolságú nukleáris rakéták kérdésének megoldását úgy fogalmazták meg, amely szerint Európában nem maradnának sem ilyen szovjet, sem pedig amerikai eszközök. A genfi tárgyalások lényegében ismét beindultak. Ha az Egyesült Államok valóban erről a rajtvonalról kívánja folytatni, akkor a küldöttségek Genfben azonnal hozzáláthatnak a vonatkozó megállapodások előkészítéséhez. A mi küldöttségünk erre a munkára készen áll. Ezzel kapcsolatban egyetlen akadály maradt - az amerikai „csillagháborús“ program. Mindent megtettünk, hogy kibogozzuk a csomót. S bár teljesen konkrét véleményünk van az SDI- ről, hajlandók voltunk a kompromisszumra, amiről hallgatnak - egyetértettünk az USA laboratóriumi kutatómunkáinak tízéves ciklusával, amelyet e programon végeznek. Tíz év eltelte után, az atomfegyverek számának csökkentése, majd felszámolásuk mellett tisztázni lehetne, hogyan tovább, milyen megoldásokat választunk. Ez tisztességes álláspont. ítéljék meg saját maguk, éssze- rú-e az ellentétes álláspont, vagy nem: tíz év eltelte után azonnal hozzálátni az SDI fejlesztéséhez. Az elnök világosan kijelentette, hogy ezen időpont után az USA azonnal tájékoztatna bennünket arról, hogy elállt a rakétaelhárító rendszerek korlátozására vonatkozó szerződéstől. Más szavakkal, felszólítottak bennünket arra, hogy egyezzünk bele a kozmikus fegyverek telepítésébe, s írjuk alá e szerződés halálos ítéletét azzal, hogy a kivégzést tíz évvel elhalasztják. Bárhogyan is tálalják a rakétaellenes „pajzsról“ szőtt „nagy álmot“, e gondolat átlátszó: a lehető leghamarabb ki akarják engedni az űrszellemet a laboratóriumi palackból, s így katonai fölényhez kívánnak jutni. De hiszen ez egyáltalán nem olyan egyszerű dolog, ahogyan Washington leírja. Ugyanis a nukleáris leszerelés minden népet érint, a világűr az egész emberiség közös tulajdona, s közösen kell megítélni azt is, mit hoz az emberiségnek az SDI és vele összefüggésben a lázas fegyverkezés újabb spirálja. Ha ezt nem tesszük, akkor a jelenlegi problémákból egyetlen egyet sem oldunk meg, legyen szó akár a stratégiai fegyverekről, akár a közepes hatótávolságú rakétákról. Hangsúlyozni szeretném, hogy nem az előfeltételek összességéről van szó. A kompromisszumok halmaza ez, s ilyen összefüggésben kell rájuk tekinteni. Reykjavík tanulságaiból az alábbi következtetéseket vonjuk le: Először: Az atomfegyverek nélküli világért folytatott harc bármilyen nehéz is, mégsem kilátástalan. A kölcsönösen elfogadható megállapodások elérésébe vetett reményeknek reális alapjaik vannak. A Hofdi kastélyban végzett munka megfelelően előkészítette - a talajt ahhoz, hogy végre megkezdődhessék az atomfegyverek nélküli világ felé történő haladás. Másodszor: Egyes európai képviselők nukleáris leszereléssel kapcsolatos álláspontja ellentmondásos. Amikor végre megszületett a reális lehetőség ahhoz, hogy a kontinensről eltávolítsuk a rakétákat, arról kezdtek beszélni, hogy szükséges Európában megtartani az amerikai atomfegyvereket, s védelmezték vélt előjogukat, arra, hogy nukleáris statútumuk legyen. Annakidején milyen felháborodottan szóltak a brit és francia nukleáris arzenállal kapcsolatos álláspontunkról. S most, amikor nagyvonalúan gyors, s bizonyos szempontból kockázatos engedményt tettünk, eljátsszák számunkra a Sok hűhó semmiért című komédia modern változatát. Mintha a valóságban semmi sem történt volna, mintha nem tettünk volna ilyen jelentős és felelősség- teljes lépést, amellyel partnereink elébe mentünk. Egyes cinikusok végső soron még azt is állítják, hogy ezt a NATO-országok kormányai lényegében sohasem kívánták komolyan. Állítólag azért terjesztették elő a brit és francia fegyverekkel kapcsolatos érveiket, mert bizonyosak voltak abban, hogy a Szovjetunió soha nem fogadja el azokat. Más szavakkal: blöfföltek és a demagógiához folyamodtak. S most ahelyett, hogy, kijelentenék: „Idővel csatlakozunk önökhöz“, szinte öröknek kiáltják ki a saját nukleáris eszközeiket. A mi rakétáink Európában tehát fenyegetést jelentenek, az ó rakétáik pedig egyenlők a csokoládébonbonnal? Sajnos, egyes vezető politikusok bebizonyították, hogy nem hajlandók az atomfegyverektől mentes Európa kategóriáiban gondolkodni. A harmadik tanulságot az erkölcsi-etikai szférába sorolnám. Itt Bécsben, ahol egykor Metternich és Talleyrand a csalárdság rekordjait döntögették, helyénvaló szólni arról is, hogy az államközi kapcsolatokban a rendnek az elementáris személyes tisztességre is támaszkodnia kell. Európa épülete, amit mi építünk és amelyben mindannyian egyenlők vagyunk, nem lesz megbízható és szilárd, ha a habarcsba féligazságokat, hazugságokat és félrevezetést keverünk. Nem jó dolog a bizalmatlanság életrehívása a hamisan értelmezett nemzeti presztízs, vagy a választási harcoknak alárendelt megfontolások miatt. A Reykjavík után történtekkel összefüggésben meg kell állapítanunk, hogy a félrevezetés vírusa egyes nyugati országok legfelsőbb vezető köreibe is behatolt. Engedjék meg ehhez hozzáfűznöm, hogy erkölcstelen dolog a szent nemzeti dolgok előtt a politikai hazugság nyelvén imádkozni. Erkölcstelen dolog „kiutasítós- dit játszani“ a választási stratégia érdekében, és a barátokra, a „héjákra“ gondolva. Nem tisztességes politikázás ez, ami néha tragikomikus esetekhez vezethet. De ezek is hasznosak, mert tanulságosak. Mindebből egy tanulság vonható le: amikor az olyan országok közötti kapcsolatokról van szó, mint a Szovjetunió és az Egyesült Államok, értelmetlenség az atomháborúban lehetséges győzelemben hinni - s a kis „diplomáciai“ háborúkat sem lehet megnyerni. Erről a közelmúltban a Fehér Ház is meggyőződhetett. Nem nélkülözhetjük a méltósághoz és tisztességhez való azonos hozzáállást, s e nélkül nem szüntetjük meg a konfrontáció által emelt akadályokat. A katonai erő elsődlegességéről szóló mindennapos kijelentések nem erősítik a mi bizalmunkat a partnereink iránt. Elmúltak azok az idők, amikor a komoly emberek is irónia nélkül elfogadták azt az állítást, hogy az oroszokkal az erő pozíciójából kell tárgyalni. Veszélyes maradvány ez. A történelemből jól tudjuk, hogy a szuperman- ségnek az ilyen önszuggeszciója mindig keserű következményekkel jár. A mi eszményképünk nem az erő politikája, hanem a politika ereje. Éppen ez az új politikai gondolkodás, amelyre felszólítunk. S ez tárgyalásokat parancsol nekünk, hogy ne szalasszuk el a zsákutcából való kijutás történelmi lehetőségét. Ebben a helyzetben rohamosan növekszik az összeurópai folyamat jelentősége. Ennek életképességét a bécsi találkozó tanúsítja. A múlt minden zökkenője és kitérője ellenére ez a folyamat most biztonsággal mozog a jelenkor fő vágányán, s érvényesül a békés egymás mellett élés olyan értelmezése, hogy az az államközi kapcsolatok legmagasabb és általános alapelve. A biztonság fogalma is új értelmezést kap. Mindinkább olyan feladatként jelentkezik, hogy közös igyekezettel építsük ki a béke megőrzésének politikai, anyagi, szervezési és más struktúráit, amelyek kizárják a háború kirobbanásának a lehetőségét is. Az összeurópai folyamat, valamint a Mihail Gorbacsov által megfogalmazott átfogó nemzetközi biztonsági rendszer alapvetó aspektusai sokban azonosak. Azonos koordinátarendszerben találhatók és ugyanazon célhoz vezetnek. A helsinki megállapodások három „kosara“ a javasolt biztonsági koncepció részét képezi. Semmihez sem vezetnek az arról folyó viták, hogy a három közül melyiknek van előnye. Nem vitatkozni kell, hanem tárgyalni, s valódi haladásra törekedni minden jelzett irányban. Itt ugyanis az egyik kiegészíti és erősíti a másikat. Az összeurópai folyamat a sokoldalú fejlesztés által az átfogó biztonság rendszerének valamilyen modelljévé válhat. Természetesen érvényben maradnak a Szovjetunió korábbi javaslatai az egymással szembenálló politikai-katonai tömörülések feloszlatásáról, a támadásról és az erő alkalmazásáról való lemondásról, a földközi-tengeri térség biztonságának erősítéséről. Mindezek egyenesen beilleszkednek az átfogó biztonsági rendszerről szóló tervezetbe. örömmel állapítjuk meg, hogy az összeurópai párbeszédben mind több friss gondolat és konkrét javaslat születik. Egy év alatt ez a dialógus rendkívüli mértékben gazdagodott mind tartalmát, mind formáját tekintve. Most jóval sokszínűbb, mint bármikor korábban. Ebben aktív szerepük van a semleges és el nem kötelezett államoknak, a társadalmi mozgalomnak, politikai pártoknak, ifjúsági, nő- és vallási szervezeteknek. A politika terén megújultak a kormányok közötti kapcsolatok, élénkebb lett az államok közti viszony, a problémák mind szélesebb köre lett a két- és sokoldalú tárgyalások és konzultációk témája. Lassan, de biztosan sor kerül a kapcsolatfelvételre a KGST és a Közös Piac között. A katonai enyhülés terén és a bizalom megteremtésében is sikerült nagyon jelentős lépést tenni. Stockholmra gondolok. Szívesen hinnénk abban, hogy ez a siker az összeurópai folyamat keretében egy új tendencia előjele. Stockholm I. elvezet Stockholm ll-höz, a reális európai leszerelést célzó intézkedésekhez. Minden európai ország és kormány e cél elérése mellett száll síkra. Hiszen a leszerelés a legmegbízhatóbb és leghatékonyabb alap azon problémák megoldásához, amelyek életünk minden területén felhalmozódtak. Az államoknak természetesen különböző nézeteik lehetnek a tekintetben, hogy a gyakorlatban hogyan lássunk hozzá. Ezt becsületesen és nyíltan meg kell tárgyalni az összeurópai folyamat résztvevőinek széles körében. Fontos viszont, hogy ne csökkenjen az ütem és az egész dolog ne fulladjon az elhúzódó vitákba. Arra törekszünk, hogy ez dinamikusan és rugalmasan valósuljon meg. Miért ne folyhatna egyidejűleg több szinten is a munka. Lehetséges lenne például, ahogy Mihail Gorbacsov is ajánlotta, a NATO és a Varsói Szerződés országait képviselő munkacsoportok közötti kontaktusok megszervezése, hogy megkezdődhessen az európai hagyományos fegyveres erők és fegyverzet csökkentéséről szóló konferencia mandátumának a kidolgozása. Ezt az összeurópai konferenciához vezető első gyakorlati lépésnek tekintjük. Európa sorsa felüláll a tömbök érdekein, az összes európai országnak kell róla döntenie. Ennek a földrésznek nincs szüksége a „kiválasztott“ hatalmak koncertjeire, harmonikus polifóniára van szüksége, amelyben másokéval együtt ugyanolyan erősen hallatszik a semleges és el nem kötelezett országok hangja is. A két katonai-politikai szövetség szakértői csoportjainak munkája nagyon érdekes politikai eredményeket hozhat. A Varsói Szerződés országai a budapesti ülésen az európai leszerelés földrajzilag széles - az Atlanti-óceántól az Uraiig terjedő- övezetére vonatkozó kiegyensúlyozott programot dolgoztak ki. Nemcsak a fegyverzetek és fegyveres erők állományának puszta korlátozásáról van szó. A szocialista országok a korlátozás olyan módját ajánlották, hogy emellett csökkenjen a váratlan támadás veszélye, erősödjön a ka- tonai-stratégiai stabilitás és növekedjen a bizalom. Ennek a korlátozásnak a megbízható ellenőrzését mind nemzeti műszaki eszközökkel, mind pedig az ellenőrzés nemzetközi formáival is meg lehet valósítani, beleértve a helyszíni ellenőrzést is. Végső soron a jövő óv elejétől megkezdődő ellenőrzések - a bizalomerősítő megállapodásokkal összefüggésben - lehetővé teszik, hogy kipróbáljuk az európai leszerelés ellenőrzésének különböző módszereit. Arra törekszünk, hogy Európát teljes mértékben megszabadítsuk a vegyi fegyverektől. A Szovjetunió erre vonatkozóan rövidesen új távlati javaslatokat terjeszt elő, amelyek lényegesen továbbfejlesztik a már megtárgyalt gondolatokat, s figyelembe veszik Nagy- Britannia és más országok javaslatait. A stabilitás és a bizalom erősítéséhez kétségtelenül hozzájárulna a vegyi és nukleáris fegyverektől mentes övezetek létrehozása a Balkánon, Közép- és Észak- Európában, valamint a kontinens más területein. Semmilyen lehetőséget nem szabad most elszalasztani, az emberiség már egyébként is túl sokat veszít. Vajon mi, európaiak nem tudunk semmit tenni a nukleáris robbantások leállításáért? Önöktől keletre, konkrétan a Szovjetunióban, csönd honol a kísérleti telepeken. A nyugati féltekén, a nukleáris lótereken tovább folynak a robbantások. Nem fizet-e túl sokat a világ az ún. atlanti szolidaritásért? Miért kell az emberiségnek félelemmel fizetnie az USA katonaiipari komplexumának azon törekvéséért, hogy új területet nyerjen aránytalanul magas bevételeinek növeléséhez? Miért váljon a leszerelés - amire a népeknek olyan szükségük van életük javításához is - egyesek nagyhatalmi érdekeinek túszává? Az e kérdésekre adott józan és becsületes válasz megmutatja az igazságot; a hadászati védelmi kezdeményezés nemcsak a reyk- javíki megállapodásokat hiúsította meg, hanem eltorlaszolta azokat az utakat, amelyek alapvető változásokhoz vezethettek volna az emberiség életének minden területén. A bécsi találkozó összefoglalja az összeurópai folyamat három esztendejének eredményeit. Madrid után sokat tettünk, mégha véleményünk szerint elkerülhetetlenül szükség van a még terjedelmesebb és biztosabb haladásra. Az összeurópai folyamat már túllépett a kísérleti stádiumon és a másodrendű kérdések megoldásán, úgyhogy képes a politika, a gazdaság, a környezetvédelem, a kultúra és az emberi kapcsolatok átfogó problémáinak a megoldására. Csak közös igyekezettel távolít- juk el Európából a XX. század rémét - a terrorizmust. Közös ellenségünk az, aki az európai városokban utcai harcokat robbant ki és ártatlan emberek vérét ontja. A mi kollektív gondolkodásunknak azonban nem szabad egyenlőségjelet tennie az erkölcstelen és felelőtlen gyilkosok bűntettei, valamint egész nemzetek, országok közé. Európa politikai légköre jelentős mértékben függ a Kelet és a Nyugat közötti gazdasági kapcsolatok egész rendszerének fejlődésétől. Ez a béke amolyan gazdasági biztosítéka. Gondolkodjunk el azon, hogyan állítsuk a külgazdasági kapcsolatokat földrészünk népeinek a szolgálatába, hogyan nyújtsunk teret a nemzetek gazdasági közeledéséhez. (Folytatás a 7. oldalon)
