Új Szó, 1986. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1986-11-20 / 274. szám, csütörtök
Publicisztika és felelősségérzet Jegyzetek a XV. Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napokról Fábry Zoltán, a csehszlovákiai magyar irodalom európai formátumú egyénisége ugyan tizenhat éve halott, de életműve él, hat közgondolkodásunkra, irodalmi és kulturális életünkre. Ez természetes is, hiszen az 1970-ben bekövetkezett halála óta, például, nem szűntek meg a civilizáció létét fenyegető veszélyek. Tudjuk, hogy a veszélyforrásokból feltörő jelenségekre milyen expresszív erejű, meggyőző és józan hangvételű, igazságot felmutató jegyzetekkel, esszékkel, összegző tanulmányokkal reagált a humánumot féltve őrző Fábry- méghozzá gyorsan, sohasem megkésve. Fábry elsősorban közíró volt, olyan vérbeli publicista, aki az 1948-ban induló csehszlovákiai magyar szocialista újságírásban is mindmáig mércét jelent. Nagyon is helyénvaló tehát, hogy a Csemadok Központi Bizottsága a legutóbbi kassai (Košice) Fábry Zoltán Irodalmi és Kulturális Napok központi témájául publicisztikánk helyzetének elemzését választotta. A bevezető előadás Fábry publicisztikájáról szólt. Sze- berényi Zoltán, a Nyitrai (Nitra) Pedagógiai Kar magyar tanszékének tanára hasznos horizontális áttekintést adott Fábry életművéről, érzékeltetve a századelő politikai és, kevésbé ismert, szellemi légkörét, amely Fábry közírói indulását, íróvá válását meghatározta. Fábry első közírói munkái a kassai Esti Újságban, majd a Kassai Naplóban jelentek meg. Míg az előbb említett lapban főleg háborús élményeit (Tábori posta címmel) írta meg, a Kassai Naplóban már irodalmi jegyzeteit is közzétette. Fábry is vigyázó szemmel tekint Németország felé, ahol a szellemet rendre meggyalázzák. ,,Velünk szemben gyilkosok állnak“ - írta már egy fél évvel Hitler kancellárrá választása előtt, mozgósítva minden józan gondolkodású embert az erősödő fasizmus ellen. ,,A szellemi tunyaság maga a megbocsáthatatlanság“ - írta- mondta a harmincas évek elején, és hangja egyre erősödött. írásainak a napi mondanivalón túl tartó- sabb érvényű jelentései is vannak, így természetes, hogy ezek a cikkek kötetekbe rendeződtek. Számunkra az sem lehet közömbös, hogy Fábry miként vélekedett a közírásról. Az Élet és Irodalomnak 1965-ben adott interjújában elmondta, hogy a publicisztikát az igazságkeresés művészetének tartja. A közírás fő ellenségének a közönyt tekinti. Szerinte a közírás egész embert, állandó szellemi készenlétet igényel. Egyéni, egyszeri hangot. Ez a döntő, ez zárja ki a sematizmus kaptafáját- vallotta. Úgy érzem, mindezt nekünk is vállalnunk kell. Hogy képesek vagyunk-e rá, ennek a Fábry-napo- kon elhangzott, második előadásból kellett volna kiderülnie, hiszen a meghívóban témacímként nemzetiségi sajtónk fejlődése szerepelt. Az előadó, Balázs Béla azonban a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar újságírás kezdetének ós kibontakozásának történetét ismertette; lerövidítve azt a tanulmányát, amely 1972-ben a Pravda könyvkiadó gondozásában Közös hazában címmel jelent meg. Résztanulmányok híján Lacza Tihamémak gondot okozott kultúránknak és irodalmunknak sajtóbeli tükröződéséről értekezni. Sajtónk mintha keveset törődne önmagával - állapította meg, szintén utalva arra, hogy a Komenský Egyetem magyar tanszékén eddig többnyire olyan pályamunkák születtek, ameiyek a két világháború közötti újságírásunkkal foglalkoztak. Kétségtelen, hogy erre is szükség van, de ideje lenne már utolérni magunkat. Gondjainkról szólva, Lacza Tihamér úgy látja, hogy sajtónk nem tükrözi valósan irodalmunk helyzetét. Véleménye szerint termékenyebb kapcsolatra lenne szükség írók és rovatvezetők között, és a szerkesztésben előforduló ösztönösséget vissza kellene szorítani, a tudatos szerkesztés javára. A szlovák és a cseh irodalomban zajló eseményekre is késve, olykor pedig egyáltalán nem reagálunk. Sajtónk kulturális rovataiban legnagyobb teret a színjátszás kapja, viszont a színházelméleti írás már kevesebb. A film- művészettel az Új Szón kívül más lap szinte alig foglalkozik. A képzőművészetről, a komoly zenéről szóló szakszerű elemzések száma is kevés. Nagyobb figyelmet kellene fordítanunk az aprófalvak művelődési lehetőségeire és olykor a helytörténeti kutatások eredményeiből is publikálhatna a sajtó, nem beszélve arról, hogy múszaki értelmiségünkkel szemben szintén vannak adósságaink.Lacza Tihamér szerint elégedettek egyedül azzal a minőségi változással lehetünk, amely gyermekirodalmunkban történt, ebben a sajtónak is jelentős szerepe volt. A Fábry-napokon jelenlevő lapok szerkesztőivel rendezett an- kéton a kérdések megvitatására lényegében lett is volna mód, de sajnos nem került sor, mert a rendelkezésre álló idó kevésnek bizonyult. A felvetett gondokat pedig meg kellene vitatni, akár például a legközelebbi Kazinczy-napokon, vagy a Szlovákiai Újságírók Szövetsége Nemzetiségi Sajtóbizottságának valamelyik rendezvényén, hiszen a CSKP XVII. kongresszusa után a tennivalókból nemzetiségi újságírásunknak is sokkal hatékonyabban kell részt vállalnia. A tömegkommunikációs eszközöknek a közművelődésben is mással nem pótolható szerepük van. Erről - felmérések eredményeire támaszkodva - Végh László, a kormányhivatal nemzetiségi osztályának munkatársa tartott meggyőző előadást. A könyvtárak tevékenysége ugyan szorosan nem kapcsolódik a publicisztikához, de Peter Maruniak, a martini Matica slovenská munkatársának előadása - arról, hogy a jövőben milyen szerepet kívánnak szánni a könyvtáraknak - figyelmet érdemlő volt. A Fábry-napok krónikájához tartozik még, hogy Kassán és a Kassa-vidéki járásban az idén is több író-olvasó találkozót rendeztek, továbbá, hogy színházi előadást szerveztek a gyerekek, az ifjúság és a felnőttek számára; a rendezvénysorozat résztvevői pedig, a hagyományokhoz híven Stószra (štos) is elmentek, hogy tisztelegjenek Fábry Zoltán sírja előtt. SZASZÁK GYÖRGY Lőrincz Gyula rajza Népszínházi törekvések vonzásában Konrád József érdemes művész hatvanöt éves dött. Számára ma is a néző JÉÍÍÍÉSäÉÉ& Néhány évvel ezelőtt egy észak-morvaországi város kávéházában beszélgettünk. Színházról. Miről másról eshetett volna szó, amikor kávéházba „kénysze- rített“ a tétlen várakozás az országos színházi fesztivál előadásai közötti szabad órákban. Bár tehette volna, mégsem a múltról gondolkodott, holott akkor már egy esztendeje nyugdíjasa volt a Magyar Területi Színháznak. Persze ez a nyugalom igencsak viszonylagos ma is. Terveiről beszélt, megvalósításra váró s talán megvalósítatlanul maradó szándékairól. Egyetlen szót nem ejtett a múltról, a s£í nészi sikereiről, a rendezői útkereséseiről, annál több volt benne a tenniakarás. Egy népszínházi eszményről, vagy talán egy eszményi népszínházról beszélt. Minden művészi és erkölcsi alapja megvolt ehhez. Akkoriban még élénken élt nézőiben három határozott karakterű rendezésének élménye. Mégsem erre hivatkozott, amikor több figyelmet és megértést kért a sajtótól. A következő rendezésében hitt, nem a legutóbbiban, amely megváltoztathatatlan színháztörténeti ténnyé kövült. A jövő, az elvégzendő munka izgatta, holott a magamfajta fiatalok azt hitték, hogy fáradt, pihenésre vágyik. Nem így volt, s ma sincs így. Minden rendezésével véleménymondásra késztet, mivel nem ismeri a puszta színpadi reprodukálás kellemetességét. Azokon a beszélgetéseken értettem meg igazán, mennyire komolyan gondolja a népszínház fogalmát. Tartalmi összetevőinek megteremtéséért elsősorban a hetvenes évek közepétől munkálkodott. Ma már nyilvánvaló, hogy Mikszáth Kálmán A beszélő köntös, Petőfi Sándor-Simon István Szélestenyerű Fejenagy valamint Méhes György A peleskei nótárius címú drámáknak a Matesz és a művelődési házak színpadán látott változataival ezt a népszínházi törekvését teljesítette ki. Most veszem észre, hogy mennyire uralja a jegyzetemet a múlt idó, holott igencsak ügyelek arra, hogy hú legyek azoknak a kávéháži beszélgetéseknek a szelleméhez - a jelen időhöz. Konrád József számára ez a természetes, hiszen ilyen a színház- művészet, amelynek szolgálatába több mint három évtizede szegőma is a a meghatározó elem, s nem tartja lehetetlennek, hogy egy azon időben a nézőtéren ülők mindegyikének - társadalmi helyzetére, műveltségére és lelkiállapotára való tekintet nélkül - értelmére és érzelmeire hasson. Vallomása szerint ezt tartja a színház nagy csodájának, amit mindenkor és mindenkinek figyelembe kell vennie. (A re hí v- felvétel) Ebből ered az a törekvése is, amellyel a népszínház fogalmának gyakorlati megvalósítására vállalkozott. Nem riad vissza azoktól a dolgoktól sem, amelyeket bírálói leggyakrabban felrónak neki; meggyőződése, hogy a természetesség az ember mindennapjainak a része, éppen ezért a nézőknek vannak olyan rétegei, amelyekre csak ezzel tud a színház hatni. Talán a jegyzet írásának idején is új rendezésének előkészítésén fáradozik. Nincs kényszerpályán, nem a nyugdíjasok társadalmi státuszában él, nem pihen és éppen ezért nem is nagyon szeret emlékezni. A holnap, a következő premier izgatja és a Matesz jövője, a nézők hűsége. Olyannyira a színház sajátos jelenidejúségé- nek a mágneses mezőjében él, hogy szinte azt hiszi az ember, nem érdeklik a tanulságok, a mások véleménye. Nincs így, mert az tudja igazán mennyire vívódó, kereső alkat, aki közelkerült hozzá. Nem tudom, mennyiben adódik lehetősége, hogy elkövetkező rendezéseinek sorában helyet kapjon népszínházi törekvéseinek folytatása, tökéletesebb, csiszoltabb megvalósítása. Talán ó maga is szeretné ezt, amihez bizonyára a Matesz is megteremti a feltételeket. Reméljük, Konrád József érdemes művész a színház új épületében is rendez még néhány olyan darabot, amelyre évfordulók alkalmával, visszatekintések írásakor az objektív vitapartnereknek is emlékezniük kell. DUSZA ISTVÁN A nemzetközi békeév tiszteletére nyitották meg a fiatal szlovákiai képzőművészek kiállítását a bratislavai Szlovák Képzőművészek Szövetsége Dosztojevszkij sori kiállítótermében. A közönség megtekintheti az 1985-ben és 1986- ban készült elkötelezett alkotások válogatását. A festők váltották ki a legnagyobb érdeklődést. Alkotásaikban sikeresen dolgozzák fel témáikat új módszerek, anyagok, művészi megoldások segítségével. A legérdekesebb egyéniségek közé tartoznak: Ivan Pavle (Háborúellenes ciklus), Jarmila Veľká (Figyelmeztetés), Stanislav Stankoczi és ifj. Orest Dubay. Külön figyelmet érdemel Svetozár llavský alkotása (Jelen és múlt). Festményén megeleveníti a múlt és jelen kapcsolatát, amely egyben figyelmeztetés is az emberiség számára. Ezt a tartalmat dinamikus képszerkesztéssel és több művészi módszer alkalmazásával valósította meg. Mikus Balázs és Dalibor Hrk munkáiban közös vonás, hogy gyakorlott, érett egyéniségek munkáival állunk szemben. Mikus erénye a vonal ritmusa és harmóniája, a szerkesztés, míg Hrk Nyaklánc című festményén főleg a rajzkészség dominál. Megismerkedhetünk egy sajátos művész alÚtkeresés FIATAL SZLOVÁKIAI MŰVÉSZEK TÁRLATA kotásaival is. Jozef Srámka színes, mesés, ,,naiv“ világa megtalálható egyaránt szobraiban és festményeiben. ,,A kiállítás megnyitása“ című képe a legszembetűnőbb, őszinteségével, emberi érzelmek és jelek ábrázolásával. A grafikák közül kiemelkednek Fodor Katalin portréi, amelyeket a Szlovák Képzőművészeti Alap ösztöndíjasaként alkotott. A szobrászati anyag lényegesen gyengébb, mint a festészeté. A témaválasztás hagyományos, egyes művek kisértetszerúen hasonlítanak a neves művészek alkotásaira. Ennek ellenére itt is láthatunk figyelemre méltó szobrokat. Miro Pribiš gondolatébresztő, reneszánsz ihletésű faszobra (Egyensúly), Juraj Čapek műve (Zene) és Rastislav Trizma vasréz kombinációból született alkotása (Mementó) meghaladják az egyéni érzelmi problémák útkeresését, ez által általános értelmű és értékű műveket hoztak létre. Mindhárom alkotó közös vonása a humanizmus, emberközpontúság és az emeriségért érzett felelősség. A fotóművészet nagyon kis teret kapott a bemutatkozásra. Egy-egy irányzat képviselője került a kiállítók közé. (gy ismerhettük meg Radko Vrbanov, Fedor Nemec, Brogyányi Dániel képeit, valamint Igor Báčik foto-geometriai tanulmányait (Kövek című sorozat). Stanislav Slušný fotói vonzották a legtöbb látogatót. Japán ciklusából legérdekesebb a Lelki tisztaság elnevezésű kép, amelyben a gondolat, a kísérletezés, és a technikai megoldás összhangban vannak. Nem titkolhatjuk el csalódottságunkat a fotómúvésze- tet bemutató alkotások kapcsán. A tárlat további részét alkotja az ékszerkészítők munkássága. A textilművészet aránylag nagy tejredelemben mutatkozhatott be. Elsősorban Michaela Trizuljako- vá-Klimanová jóvoltából láthatunk érdekes ruhaterveket és két textilkompozíciót Mindenki a saját világában címmel. A gyermekek is megtalálhatják számukra a legkedvesebbet, a játékokat. Éva Farkašová ötletes és kedves já- tékbábu-tervekkel mutatkozott be. A rendezők gondoltak a plakátművészekre is. Az emberiség alapvető kérdéseivel foglalkoznak Dušan Skokňa és Dušan Požgay háborúellenes, illetve Zdeno Bráz- dik környezetvédelmi plakátjai. Végezetül, de nem utolsó sorban említjük meg a könyvborítók (Robert Nemeček) és az üzemi jelvények, poszterek (Dušan Požgay) készítőit, akik bebizonyították, hogy ötleteikkel és mesterségbeli tudásukkal ilyen területeken is tudnak újat és érkdekeset alkotni. A fiatal művészek kiállítása keresztmetszetet adott az új mú- vészgeneráció útkereséséből. A jövőben érdemes lenne megrendezni egy összefogóbb képet nyújtó kiállítást, ahol minden egyes művészeti ág egyenrangúan mutatkozhatna be. örömmel fogadnánk, ha gyakrabban találkozhatnánk a fiatal művészek alkotásaival, mert most is bizonyították, hogy művészetükkel keresik a párbeszédet a befogadóval; műveik a máról a ma emberének szólnak. A kiállítás november 23-ig tekinthető meg. HUSHEGYI GÁBOR ÚJ SZÚ 6 1986. XI. 20
