Új Szó, 1986. október (39. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-07 / 236. szám, kedd
33 Pátosz nélkül a lényeget“ Jirí Štépničkánál Prágában Korán kelő ember. Sokszor még a napnál is korábban kel. Hogy hánykor bújik ágyba, azt csak mellékesen jegyzi meg, de hogy hét órakor már a mikrofon előtt áll, azt nyomatékosan hangsúlyozza. Játszani. Ez a legfontosabb neki. Reggel, a szinkronstúdióban a hangokat, délelőtt, a próbán az arcokat keresni, délután forgatni, este színpadra lépni. Ez az ó világa! Gorkij Az anya című drámájában a Nemzeti Színházban ó volt a jóságos, tisztességes Pavel, aki nagy lángon ég - másokért. Akkor szerették őt. Mindenki Štépničkáért rajongott. De amikor a Férfi a városházán című tévéfilmsorozatban faképnél hagyta kedvesét, a gyereket váró Bohunkát, akármerre járt is, haragosan mérték végig az emberek. „Ilyenkor úgy érzem: a tűzzel játszik, aki hitelesen játszik“. Számolnak velem Harminckilenc éves. Legújabb szerepét a Jaroslav Matéjka forgatókönyve alapján készült ötrészes Gottwald címú tévéfilmsorozatban kapta. A ház, amelyben lakik, Neruda- történet színhelye lehetne. Hűvös kapualj, keskeny udvar, nyirkos falak. Muskátlik és száradó ágyneműk. Friss pókhálók és őszi levelek. Százéves lépcsők és árnyékos emeletek. Bent a szobában sok porcelán, sok réz, sok festmény. Sok barna, sok zöld, sok bordó.- Azt mondta: rossz napja van, az ajtót mégis finoman csukta be.- Na tessék! Maga is azt hiszi, hogy olyan robbanékony vagyok, mint néha a tévében.- Dehogy hiszem. Csak...- ... csak meglepte, hogy visz- szafojtom a mérgemet. Hát igen! Kicsit sok volt már a dühös, kiszámíthatatlan, nagy vagányokból. Nem akarom bizonygatni már, hogy tessék elhinni, az a férfi, akit tegnap játszottam, nem én vagyok. Az csak egy szerep. Egyébként azért mondtam, hogy rossz napom van, mert ma reggel tudtam meg, hogy ki akarják lakoltatni az egész emeletet. Két éve lakunk itt... végre sikerült rendbehoznom, átépítenem a lakást, erre derült égből mennykócsapás: lehet, hogy költözünk. Most majd harcolhatok, hogy maradhassunk.- Mindettől eltekintve mégis azt kérdezem: hogy érzi magát? Hogy telnek a napjai?- Köszönöm, jól. Ha reggel héttől, késő estig képes vagyok talpon lenni, akkor ugye, ez azt jelenti, hogy imádom a munkámat, hogy szeretek dolgozni. A legboldogabb este vagyok, amikor a Nemzetiben játszom. Nekem ez a csoda. A színház! Ahol azonnal lemérhetem a hatást.- Mikor is kezdte a pályát?- Tizenhét éve. Anyám, aki színésznőként élte le az életét, kétszer állt előttem értetlenül. Először akkor, amikor bejelentettem neki, hogy én is színész leszek, másodszor pedig 1969-ben amikor a főiskola elvégzése után Hradec Krá- lovéba szerződtem. Nem ment a fejébe, miért megyek vidékre. Hiába mondogattam neki, hogy egy kezdőnek ott a helye, valahogy furcsállta a véleményemet. Mindegy. Pár évvel később, amikor látta, mit és mennyit játszom, megnyugodott. Igaz, akkoriban már brnói színész voltam. A legtöbbet foglalkoztatott brnói színészek egyike. Ezért is mondom: örülök, hogy vidéken kezdtem.- Hogy talált aztán vissza a fővárosba?- Úgy, hogy hívtak. Most fog meglepődni: én éreztem, hogy hívni fognak. Éreztem, mert egyfolytában azt súgta valami: nem fogok sokáig vidéken maradni. Amikor felhívtak a Nemzetiből, már nős voltam és családos apa, mégsem gondolkoztam azon, hogy mi lesz, hogy alakul majd a pályám. Csomagoltunk és jöttünk. Hány éve is? Tíz, tizenegy, tizenkettő! Igen, ez a tizenkettedik évadom a Nemzetiben.- Ezek szerint ,,lokálpatrióta“?- Igen, az vagyok. Én jól érzem magam a Nemzetiben. Az Ármány és szerelem, a Vassza Zselezno- va, Az anya - ez mind olyan darab, amelyben a kis szerep is hálás szerep. Én mindegyikben nagy szerepet kaptam, akkor miért panaszkodjam? Számolnak velem, szükség van rám. Kell ennél megnyugtatóbb érzés?-Akkor a film, a tévé önnek csak „ráadás“?- Ha hiszi, ha nem: nekem a színház mindennél többet jelent. már. Ez a kilencvenperces részekből álló sorozat hazánk elsó munkáselnöke életének legizgalmasabb eseményeit, politikai tevékenységét mutatja be, mely elválaszthatatlanul összefonódott hazánk újkori történelmének kiemelkedő fejezeteivel. Egy ilyen szerep nem mindennapi nehézségek elé állítja a színészt: a legapróbb részleteiben is ismernie kell az időszakot, amelyben a film cselekménye játszódik, látnia kell a politikai események mozgatórugóit, a kommunista párt stratégiáját és taktikáját, s mindezek tükrében egy olyan embert megformálni, akinek arca, habitusa, gesztusrendszere még mindig tisztán él az elmékezetünkben.- Nehéz erről beszélni. Nagyon nehéz. Ha a forgatás idején keresett volna fel, akkor meg egyenesen zavarba hozott volna. Mit mondjak: pályafutásom eddigi legbonyolultabb szerepével bíztak meg tavaly. Amíg élek, el nem felejtem a napot, amikor próbafelvételre hívtak. Éjjel halt meg az anyám; annyira összetörtem, hogy még lépni is nehezemre esett. Kisminkeltek, hátrafésülték a hajam, sötétbarnára festették, kezembe nyomták a szöveget, és már ott is ültem a kamera előtt. Emlékszem, valaki összecsapta a tenyerét: hogy mennyire hasonlít rá! Nem tudom. Én képtelen vagyok megítélni. Bár nem is a külső hasonlóság a fontos, ezt még az elején eldöntöttük. Én sokkal izgalmasabbnak találtam azt, hogy pátosz nélkül ragadjam meg a lényeget. Hogy az embert mutassam be. Azt az embert, aki ugyan történelmi személyiség, de ugyanolyan húsvér ember, mint sokan mások. Nem emlékművet akartam építeni, hanem embert formálni. Egy igaz embert, aki hitt a párt és a nemzetközi munkásmozgalom erejében, s kiapadhatatlan energiával küzdött a szebb jövőért. Én mérhetetEgy kép a forgatásról: háttal Evžen Sokolovský (Karel Kouba és Petra Skoupilová felvétele) Én a filmet kimerítőnek tartom. Ugyanazt a jelenetet háromszor- négyszer nem szívesen játszom el. Arról nem is szólva, hogy néha órákon át mást sem csinál az ember, csak vár a jelenetére. Látja, ebben a se vége, se hossza várakozásban jobban el tudok fáradni, mint az egésznapos munkában. Ennek ellenére, ha izgalmas szerepet kapok, én is filmezek, bár a tévét sokkal jobban szeretem. Az Életöröm. A késik a vonat, vagy az olyan sokrészes sorozat, mint az Egy járás északon, igazán a kedvemre való volt.- Klement Gottwald szerepével Evžen Sokolovský bízta meg, akivel többször is együtt dolgozott Tartalmas tanulmánykötet Háromszáz oldalon a szlávok világáról A szlávok világa címmel jelent meg 300 oldal terjedelmű, izgalmas tanulmánykötet a Német Demokratikus Köztársaságban. A kötet a Kelet- és Közép-Európa legtöbb országát lakó szlávok, valamint más népek történelmét, társadalmi fejlődését és kultúráját ismerteti. A könyv megírásában tíz ország húsz tudományos kiválósága vett részt, köztük - az európai szocialista országok képviselőin kívül - osztrák és NSZK- beli kutatók is. Az Urania kiadványa nemcsak tartalmában gazdag, hanem külső jegyeiben is igen impozáns. Az NDK méltán híres könyvmesterei remekelnek a kötettel. A régi korok műkincseiről, ásatási leleteiről készült kiváló minőségű fotók, térképmásolatok tökéletes nyomdatechnikát sejtetnek. A könyv értékét emeli, hogy a téma vitatott kérdéseit a szerzői jogok megcsorbítása nélkül igyekeztek megoldani a szerkesztők. Ahol az egyes társszerzők véleménye eltért vagy éppenséggel szemben állt egymással, ott lábjegyzetekben utaltak a többi nézetre, felfogásra és a forrásmunkákra. Az NDK-n belüli megjelenéssel egyidóben került a könyv a kirakatokba az NSZK-ban és Ausztriában is. Máris számos ország fordult az Urania Könyvkiadóhoz a fordítás engedélyezéséért. (PANORAMA) lenül tisztelem Klement Gottwal- dot. Nagy nemzetközi elismerést szerezve nőtt vezető személyiséggé. Hogy hogyan készültem fel a szerepre? Klement Gottwald sosem vezetett naplót, nem voltak jegyzetei, amelyek belső világáról árulkodtak volna. És mégis! A filmekből, a képekből, amelyeket láttam, annyi mindent megérez- tem a lényéből, hogy volt éppen elég „kapaszkodóm“. Aztán akárhol forgattunk is, mindenütt találkoztam valakivel, aki segített egykét jótanáccsal. Brnóban például arra figyelmeztettek, milyen lassan, milyen megfontoltan beszélt. Másutt a járását, a mozdulatait mutatták meg. Hangsúlyozom: ez nem dokumentumfilm. Ez ötrészes tévéfilmsorozat. A beszédeket viszont szóról szóra tudnom kellett. Ha kimaradt egy és, elölről kezdtük a felvételt. Mint a verset, úgy fújtam a szöveget.- Hol forgatták a filmet?- Csupa eredeti helyszínen. Látja, ez is közelebb vitt Klement Gottwald alakjához.- Most, nem sokkal a sorozat indulása előtt, mit üzen a nézőknek?- Arról, hogy mennyire izgulok, nem fontos tudniuk. Hogy keményen dolgoztam, az majd remélem, úgy is kiderül. Az üzenetem tehát csak annyi: a telkemmel játszottam most is. SZABÓ G. LÁSZLÓ- ÚJ FILMEK Holnap nősülök (olasz) Mindent tartamaz ez a filmvígjáték, amit az ötvenes és a hatvanas években készült, a szerelem és a házaság bonyoldalmait ,,feldolgozó“ olasz filmekben a rekeszizmok működtetésére kitaláltak. A különbség csupán abban van, hogy a főzős, akit Jerry Cala alakít, a szemünk előtt „szenvedi el“ mindazokat az érzelmi csapásokat, amelyeket egy jól láthatóan mai Casanova a nősülés előtt átél. Vagyis: a nevetés tárgya ebben a filmben a fejét nősülésre adó férfi. Illetve, nem is tudom, hogy nem a nőkön nevetünk-e, akik férjhezmenés előtt olyan kompromisszumokat is képesek kötni, amelyek bizony megalázóak lehetnek. Bár az is igaz, hogy a nők a férfiakon, a férfiak a nőkön derülnek, így viszont senki sem fogja bevallani, miért nevet. Tényként könyvelhetjük el, hogy ki-ki magára vagy a párjára ismert. Annak ellenére, hogy ebben a filmben igencsak kopott vígjátéki humor hozza működésbe rekeszizmainkat, szinte futunk a pénzünk után, azaz a filmvásznon feltűnő Jerry Cala az első látásra elbűvöl bennünket. A nőket azért, mert ók ilyen bárgyúan viselkedő, ugyanakkor az ágyban igencsak tevékeny férfira vágynak. Az ilyen „álomlovagok“ lehetővé tennék, hogy egész nap uralkodjanak felettük, s este... A férfiak meg azért bazsalyognak, hogy ők aligha egészen ilyenek, mint ez a kissé dundi, csálé mosolyú pasas, bár este... Egy mondatban: ismét találtak az olasz filmesek egy olyan komikust, aki már első megjelenésekor nemre, korra és családi állaEgy ártatlan lány esete pótra való tekintet nélkül elbűvöli a nézőt. Jó alkalom kínálkozik arra, hogy felhőtlenül szórakozzunk, hiszen már maga a filmcím is a kemény elhatározásról vall. így nincs kétségünk afelől, hogy mi előzi meg és mi követi az eseményt. A filmesek azonban igencsak felemás munkát végeztek, mert a nősülés előtt igencsak sokszínű bútoripari bemutatót tartottak az Olaszországban gyártott ágyakról, a végén mégis hajszálhíján megfosztottak bennünket a fehér liliomos, túli- és csipkeáradatos esküvő látványától. A filmnyelv sajátos, semmivel sem pótolható humora hiányzik ebből a tucatgyármányból. Az a képiségben koncentrálódó komikum, amelyet ebben az esetben csak Jerry Cala arcjátéka képvisel. Mintha ez a már említett „régi“ olasz filmvígjátékok „sophialore- nes“, „marcellomastroiannis“ és „íedericofellinis“ bölcsességével együtt nem kellett volna a rendezőnek, Francesco Massarónak. Ehelyett inkább a szóbeli poénok (amit a cseh nyelvű szinkron készítői igencsak élvezhettek és így tökéletesen adtak vissza) durrog- nak a nézőtéren. Egyetlen dologban mégsem akarom elvitatni az alkotók „eredeti“ gondolatát. Elsősorban a lányos anyák örömére az ifjú vőjelölt ebben a filmben jövendőbeli apósával „hadakozik“. Minden házasság járulékos kritikusa ezúttal szinte meg sem szólal. A pofonokat viszont ebben a filmben is ő osztja ki a férjének. Ki érti ezeket az olasz férfiakat? (kolumbiai) Elsősorban a film magyarországi címével vitatkoznék, hiszen mind a spanyol eredeti, mind a szlovák A fényképész és a szűz szavakkal több humort sejtetnek, mint ez a rossz krimiket idéző mondat. Márpedig ez a fejlődő oszágbeli alkotás nem is olyan rossz. Sőt, ha van, aki a vizuális, a filmes humornak azt a fajtáját szereti, amelyet sem kabaréban, sem színházban, sem a városi folklór vicceiben nem kaphat meg, mert annyira kizárólagosan filmes gégékből építkezik, az nézze meg ‘ezt a kolumbiai filmet. Ráadásul látleletet kap egy távoli ország kisvárosának mindennapjairól. Talán az sem lesz csupán bele- magyarázás, ha észreveszik az innen Európából sokszor érthetetlen dél-amerikai államok csendór- ségének fasisztoid beütéseit. Túlzás lenne ezt a filmet politizáló filmnek tekinteni, bár az kétségtelenül kiderül belőle, miként osztja fel egymás között a várost két család. így aztán az ott lakók egyik fele adós, a másik fele tartozik - nekik. Nem tudom megállapítani, hogy mennyire hiteles a film jól fényképezett tárgyi világa, az azonban bizonyos, hogy nem sokat hamisíthattak a valóságon. A kolumbiai kisváros kispolgárának kisstílű élete feltehetően ilyen. Valahonnan a város perifériájáról a fényképész lakásához beszüremlik a nyomor szaga, megjelennek a lélekben megnyomorított prostituáltak, akik persze udvariasságot követelnek klienseiktől, és elénk áll egy-egy anarchista, liberális, misztikus figura is. Mindez egy olyan tárgyi világban, ahol felismerhető és meghatározható az ott élők gondolkodásmódja, félelmei, vágyai. Mindez azonban csak kulissza és háttér ahhoz a komikumhoz, amelyet a bevezetőben már említettem. A némafilm idején éppen a műfaj „hangtalanságának“ kényszere alatt Chaplin és társai szinte aprólékos finomsággal kidolgozták a filmes komikumnak az ábécéjét. Ók és az igazán korszerű képi komikum hívei nem szeretik túlbeszélni a dolgokat. Míg a némafilmek helyzetkomikuma kissé háttérbe szorult, az önmagára valamit is adó mai filmvígjáték- rendező igencsak ügyel ajellemko- mikum tökéletes megformálására. Kissé Fellini szerkesztésmódjára emlékeztet ez a film, ami nem von le semmit rendezője, Luis Alfredo Sanchez érdemeiből. Az egyes felvételekkel jól poentíroz, pontosan ábrázol. Színes emberi típusokból, jellemekből összeállított kisvárosi tablót teremtett. Számára nem is a cselekmény a fontos, hanem az emberi típusok és jellemeksokféle- sége. Általuk közli véleményét világunkról. DUSZA ISTVÁN Sós cukorka a címe Eva štefankovičová legújabb filmjének, mely a serdülőkorú fiatalok felnőtté válásának gondjairól szól könnyed-humoros hangvételben. A képen: a film egyik jelenete ÚJ szú 4 1986. X. 7.
