Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-05 / 209. szám, péntek

ÚJ szú 7 1986. IX. 5. 10. női röplabda-világbajnokság k A házigazdák az elődöntőben (Munkatársunk, Urbán Klára telexjelentése) - Csehszlovákia négy városában - Žilina, Brno, Plzeň, Olomouc - befejeződtek a 10. nói röplabda-világbajnokság csoportküzdelmei. Az utolsó találkozók három színhelyen is lapzárta után értek véget (a Csehszlovákia - Dél-Korea összecsapás is), így a végső táblázatot csak holnapi számunkban közöljük. A žilinai A-csoportban szereplő házigazdák a bolgárok elleni nyitómérkőzésen balszerencsésen elszenvedett vereség után a második mérkőzésen alaposan összekapták magukat, s már az utolsó találkozó kimenetelétől függetlenül biztosították helyüket az ostravai elődöntőben. Csehszlovákia-Kanada 3:0 (10,8, 4) kell mondanunk, hogy a válogatott kapitánya nemcsak technikai té­ren volt kitűnő, hanem ó tartotta a lelket is a lányokban. Külön dicséret illetti Cuníkovát, aki fájós térddel is vállalta a szereplést és két rövid pihenővel végigjátszotta a mérkőzést. A döntő játszma egyértelműen a csehszlovák csapaté volt, amely húsz perc elteltével rögtön az első mérkő­zéslabdát kihasználta. A találkozót telt ház előtt a kínai Jian Hui-szen és az olasz Picchi vezette. A két legjobb játékos Holubová, ill. Belivean volt. A szerdai hiányzó eredmé­nyek - B-CSOPORT: Kína - Tu­Samaranch Prágában (ČSTK) - Csütörtökön rövid látoga­tásra a csehszlovák fővárosba érkezett Juan Antonio Samaranch, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság elnöke. Részt vesz a Nemzetközi Röplabda Szövet­ség (FIVB) prágai kongresszusán. A vendéget a ruzynéi repülőtéren Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke és Vladimír Černušák, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja fogadta. Suková legyőzte Turnbullt (ČSTK) - Flushing Meadow-ban további mérkőzésekkel folytatódott az Egyesült Államok nemzetközi tenisz- bajnoksága. Férfi egyes, negyeddön­tő: Lendl - Leconte 7:6 (7:3), 6:1, 1:6, 6:1, Edberg - Wilkinson 6:3, 6:3, 6:3, női egyes, negyeddöntő: Suková — Turnbull 6:4, 6:0, Evert-Lloyd — M. Maleeva 6:2, 6:2, férfi-páros, elődön­tő: Ny ström, Wilander - Curren, Mit­chell 6:2, 2:6, 7:5, 2:6, 7:6, Gomez, Zsivojinovics — Müller, Nelson 6:7, 7:6, 6:2, 6:4. Dr. Vladimír Hančík és Ri­chard Bönisch edzők a nyitány­hoz képest megváltoztatták az összeállítást, három új játékos is helyet kapott a kezdő csapatban, így tehát a következő felállításban léptek pályára: Václavíková, Ba­ráková, Holubová, Cuníková, Krempaská, Dvoráková A ta­pasztalt Václavíková mellett Holu­bová is a feladó szerepet kapta, ráadásul az előbbi feladata volt, hogy a támadásoknál is besegít­sen. Tény, hogy pár perc elteltével alig ismertünk rá az együttesre. Sokkal nagyobb lendülettel, akarattal játszott, mint koráb­ban. Mindjárt az elején, közvetle­nül a nyitás után három pontot ért el, lényegesen jobb volt a sánc­munkája, ötletesebb a játék, fi­gyelmesebbek a lányok, jól vették észre, hol van üres hely az ellenfél térfelén. Igaz, megint akadt egy pillanat 12:3-nál, amikor megtor­pant az együttes, zsinórban öt pontot szerzett a kanadai gárda, de 14:8 után hozta a pontot a hazai válogatott. A második játszmában a kana­daiak szereztek vezetést, de egyenlítettek a vendéglátók, 5:5- nél megint az ellenfél jutott előny­höz. Ebben nagy része volt Dvorá- kovának, aki nemcsak a hálónál, hanem a nyitásnál sokat rontott. Huszonnyolc perc letelte után mégis a csehszlovák lányok vezettek 2:0-ra. A középső játsz­ma végén és a harmadikban elsősorban Krempaská jeleske­dett, leütései aranyat értek, védő­munkája kifogástalan, csakúgy, mint Baráková mezőnyjátéka. El „Nem a népszerűségért dolgozunk“ A nyitómérkőzésen, amelyen Csehszlovákia balszerencsésen 3:2-re kikapott a bolgár lányok­tól, a kuvaiti Muhamed Habib Abdullah bíráskodott. Hogy nem volt (<önnyű dolga a távoli országból érkezett 35 éves já­tékvezetőnek, az biztos. Felada­tát mégis hibátlanul teljesítette. A Vrátna völgyébe tett kirán­duláson ismét találkoztunk vele, s a beszélgetés közben termé­szetesen arra is rákérdeztünk, nem izgult-e a nyitány elótt, amelyen a zsúfolásig megtelt sportcsarnokban a házigazdák bemutatkozásán kellett bírónak lennie.- Az ember nem végezheti ezt a munkát úgy, hogy köz­ben arra gondol, népszerű lesz-e vagy sem. Itt csak egy dolgot tarthat szem előtt: a sportág szabályait. Termé­szetesen a játékvezető is csak ember, ugyanúgy tévedhet, mint más, de igyekeznie kell, hogy a lehető legnagyobb mértékben kizárja a szubjektív tényezőket. Ehhez pedig szük­séges: a bíró, a versenyzők­höz hasonlóan, tisztessége­sen készüljön fel egy-egy összecsapásra. Értem ezalatt nemcsak a szabályok ismere­tét, de azt is, lélektanilag kiegyensúlyozott, nyugodt le­gyen. • ön tehát nyugodt volt?- Igen. Ismertem mindkét együttes teljesítményét. Tud­tam, hogy nagyjából azonos játékerők képviselnek és összecsapásuk döntő lehet a sorrendet illetően. Számom­ra az volt a mérvadó, ki ho­gyan játszik, nem pedig a kö­zönség hangereje. A Kuvait fővárosából szárma­zó testnevelő tanár, aki estén­ként mellékfoglalkozásban rá­dió- és tv-bemondóként is tevé­kenykedik, érdekes módon ke­rült a röplabdához. Sohasem volt aktív játékos ebben a sport­ágban, labdarúgóként az ifiválo­gatottban szerepelt. Aztán gon­dolt egyet, s beiratkozott egy röplabda-játékvezetői tanfo­lyamra. Nemzetközi szinten 1979-től működik, ott volt a négy évvel ezelőtti perui világbajnok­ságon, az 1984-es Los Angeles-i olimpián és a milánói junior vb-n is. Szaktekintélyét igazolja, hogy a prágai döntő csoportba is ót jelölték az egyik bírónak, hazájában pedig a játékvezetői testület elnöke, s tagja a Nem­zetközi Röplabda Szövetség (FIVB) vezetőségének is. • Természetesen a kuvaiti röplabdáról nem sokat hallottunk eddig. Kíváncsiak voltunk, mennyire népszerű e sportág a távoli egzotikus országban?- Negyven klub működik nálunk, úgy átlagban 120 főnyi létszámmal. Ot válogatottunk van, a kicsiktől a felnőttekig. Két héttel ezelőtt az Ammanban rendezett arab országok tor­náján 21 együttes között férfi­csapatunk a harmadik helyen végzett. • Nők is játszhatnak röp­labdát?- Nem, nem! Nálunk a nők nem vehetnek részt a sporté­letben. A férfiak között viszont egyre népszerűbb ez a sportág. • Mohamed Habib Abdullah- nak két kisfia van. Egyik négy és fél, a másik hároméves. Vajon őket is a sport szeretetére neveli majd a papa?- Mindenképpen. A testneve­lésnek, a sportnak óriási szere­pe van a nevelésben, az ember egyéniségének formálásában, nem utolsósorban egészséges fejlődésében, a mindennapi élet­ben manapság egyre gyakrab­ban felmerülő stresszhatások kompenzálásában. (uk) nézia 3:0 (0, 3, 2), C-CSOPORT: Kuba - NSZK 3:0 (9, 2, 9). Tegnap a következő eredmé­nyek születtek a csoportmérkőzé­sek utolsó fordulójában. A-CSO­PORT: Kanada — Bulgária 1:3 (-12, -6, 13, -9). Az esélyesebb bolgárok már 2:0 arányban vezet­tek, de a harmadik játszmában lebecsülték igen lelkesen játszó ellenfelüket, s majdnem ráfizettek. A negyedik szettben is sokáig vezettek a kanadaiak (8:5) ám a tapasztaltabb bolgárok fordítani tudtak és megnyerték a találkozót. B-CSOPORT: Tunézia - NDK 0:3 (2, 1, 3), C-CSOPORT: Brazí­lia - NSZK 3:1 (-8, 11, 13, 6), D- CSOPORT: Japán - Egyesült Államok 3:1 (-12, 11, 7, 12), KNDK - Olaszország 0:3 (-5, -5, 14). spmwAűű • A legjobb 32 közé jutásért játszottak szerdán a csapatok a Ma­gyar Népköztársasági Kupában. Az I. osztályú labdarúgó-együttesek több­sége győzött, csak a Zalaegerszeg szenvedett vereséget Ajkán. A legtöbb nézője - 7000 - a Ferencváros győri vendégszereplésének volt, ahol a zöld -fehérek Szántó, Pintér (11-esből), Dukon góljaival 3:0 (1:0) arányban legyőzték a MÁV-DAC együttesét. • Rigában döntetlennel zárult a férfi sakkvilágbajnokjelölti páros mér­kőzés második játszmája Juszupov és Szokolov között. Az állás: 1,5:0,5 Juszupov javára. • Katowicében barátságos lab­darúgó-mérkőzést játszott Lengyel- ország és Csehszlovákia utánpótlás­válogatottja. A találkozó gól nélküli döntetlent hozott. • Henry Michel szövetségi kapi­tány kijelölte a francia labdarúgó­válogatott keretet az Izland elleni szerdai Eb-selejtezőre. Az együttesből hiányzik a sérült Piatini, valamint a vá­logatottságról lemondott Bossis és Giresse. • Az angol bajnokság 4. forduló­jának eredményeiből: Aston Villa - Luton 2:1, Leicester - Liverpool 2:1, Manchester C. - Norwich 2:2, New­castle - Queen’s Park 0:2. - A sorrend: 1. Wimbledon 9, 2. Queen’s Park 9, 3. Everton 8 ponttal. • Bulgária-Csehszlovákia3:1, Ar­gentina - Olaszország 3:2 - a cesenai nemzetközi férfi kosárlabdatornán. • St. Gallen - Tatabánya 19:20 (10:9) - barátságos férfi kézilabda­mérkőzésen. Jól sikerült a csehszlovák jégkorong-válogatott bemutatkozása az új idényben: Jihlavában biztosan verte 6:3 arányban Svédország együttesét. Felvételünkön Liljebjörn kapus kiejti a korongot, ám Ivarsson (jobbról az első) hárítani tud (ČSTK-képszolgálat) Csehszlovákia-Svédország 4:1 (0:1, 2:0, 2:0) (r-ton) - A jihlavai 6:3-as hazai győzelem után Kladnóban ismét találkozott egymással a két ország jégkorong-válogatottja. A vissza­vágót megtekintette Juan Anto­nio Samaranch, a NOB elnöke és Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke is. Jobban kezdtek a svédek, és a 10. percben Södergren révén vezetést szereztek. A gól megza­varta a csehszlovák csapatot, s percekig nem tudott kibontakoz­ni. A második harmadtól kezdve nagyott változott a játék képe: nagy fölénybe kerültek a hazaiak, és biztosan szerezték meg a győ­zelmet. A találkozót a szovjet Barinov vezette. Gólütők: Rúžič- ka 2, Rosol, Kameš, ill. Södergren. CSEHSZLOVÁKIA: Hašek- Kadlec, Horava, Stavjaňa, Ščer- ban, Bôžik, Bénák - Rosol, Ružič­ka, Hrdina - Vodila, Liba, Svitek- Válek, Kameš, Vlk - Pašek, Šejba, Volek. SVÉDORSZÁG: Lil­jebjörn - Karlsson, Andersson, Kihlström, Svensson, Albelin, Sa- muelsson, Nordmark, Ivarsson- Hjälm, Gustafsson, Pettersson- Eklund, Stromväll, Gradin - Pa- una, Rundqist, Lundh — Bergqvist, Molin, Södergren. INNEN - ONNAN (ton) - Nem éppen rózsás a helyzet a Dinamó Minszk labdarúgóinak háza táján az UEFA Kupa első találkozója, a Rába ETO elleni mérkőzés elótt. A közelmúlt sikercsapata - 1982-ben megnyerte a Szovjetunió bajnokságát- a 22. forduló után az országos bajnokságban 20 ponttal a 12. helyen áll, és kiesési gondjai vannak. Miután elhagyta a csapatot Malofejev edző- az ö nevéhez fűződnek a legnagyobb sikerek - megtorpanás következett, majd visszaesés. Ezt a Dinamó oszlo­pos tagjai, Borovszkij, Zigmantovics és Gocmanov sem tudták megakadályoz­ni. Az új mester, Iván Szavosztyikov elsőrendű célkitűzése, hogy a magyar ellenfél legyőzésével bekerüljenek az UEFA Kupa második fordulójába: „Hi­szek abban, hogy a fiúk túlteszik magukat az elmúlt napok kudarcain. A soron következő mérkőzéseken a középpályások - Alejnyikov, Gocma­nov és Zigmantovics - formája lesz döntö. Az ó teljesítményük meghatá­rozza az egész csapat játékát“. Minél közelebb kerülünk október 17- éhez, ahhoz a naphoz, amikor a Nem­zetközi Olimpiai Bizottság lausanne-i értekezlete eldönti, melyik város lesz az 1992. évi nyári olimpia rendezője, a külföldi tájékoztatási eszközök egyre több esélyt adnak Belgrádnak. Egy évvel ezelőtt a jugoszláv főváros még esélylesőnek számított Barcelona, Amszterdam, Birmingham és Brisbane mellett, de ma már a legkomolyabb jelöltek között emlegetik. Neves napilapok, mint például az International Harald Tribune, a Times, a Szovjetszkij szport és mások ki­emelik, hogy Belgrád előnye a többi várossal szemben nyíltságában, biz­tonságosságában, az egy helyen felé­pült sportlétesítményekben, a szerve­zésben szerzett nagy nemzetközi ta­pasztalatban van. Októberig a NOB több kiemelkedő személyisége tesz látogatást Belgrádban, hogy szemé­lyesen meggyőződjön felkészültségé­ről az olimpia megszervezésére. Az I. vízilabdaliga rájátszásos tornái előtt A java még hátravan Kéthónapos nyári szünet után holnap elkezdődik az I. vízilabdali­ga második félideje. Az elsó, körmérkőzéses sorozatot követő­en a mezőny két részre szakadt: a tabella négy legjobbja (ČH Košice, UK Bratislava, Nováky, RH Brno) a bajnoki címért, a nyolc csapatból álló élvonal másik fele (Topoľčany, VŠV Košice, Olo­mouc, Vš Praha) pedig a kiesés ellen küzd. A résztvevők magukkal viszik az első sorozat eredménye­it. Mindkét csoportban négy-négy kétnapos körmérkőzéses tornát rendeznek. Az elsőre (szeptem­ber 6-7) Brnóban és Prágában, a másodikra (szeptember 13 -14) Novákyban és Olomouc- ban, a harmadikra (szeptember 20-21) Bratislavában és Kas­sán (Košice), a negyedikre (szeptember 27 - 28) Kassán és Topoľčanyban kerül sor. Kétségtelenül az idei bajnok­ságban is a ČH Košice a legna­gyobb esélyes az elsőségre. A 23-szoros bajnok az eddigi 14 mérkőzésből mindössze egyet vesztett el (Nováky 11:7), s négy­pontos előnnyel áll az élen. Bott­lik László edző együttese a baj­nokság szünetében az előkészü­leti mérkőzéseken kitűnő eredmé­nyeket ért el. A jugoszláviai edző­táborozáson az I. ligás Rijekát 13:10-re verték a kassaiak, majd a szentesi nemzetközi tornán az előkelő második helyen végeztek. A ČH többek között legyőzte a hazaiakat (10:5) és az Egert (11:5), s csak a fináléban szenve­dett balszerencsés vereséget a nagyobb nemzetközi tapaszta­lattal rendelkező Splittől (10:11). Az idei bajnokság hajrájában - a múlthoz hasonlóan - nem valószínű, hogy veszélyben fo­rogna a listavezető 24. bajnoki címe. Annál nagyobb harc várható a második helyért, ugyanis ennek dupla értéke van: pár éves szü­net után az ezüstérmes ismét indulhat a KEK-ben. Az UK Bratislava és a ChZWP Nováky egyenlő esélyekkel száll majd vízbe a nemzetközi kupaszerep­lést biztosító ezüstéremért. Peter Bad’ura, az UK edzője a bajnok­ság második félideje előtt kissé Innen folytatják 1. ČH Košice 14 13 0 1 202:103 26 2. UK Bratislava 14 11 0 3 202:126 22 3. Nováky 14 10 0 4 174:124 20 4. RH Brno 14 8 0 6 155:138 16 5. Topoľčany 14 5 0 9 118:134 10 6. VŠV Košice 14 4 0 10 104:181 8 7. Olomouc 14 3 0 11 115:185 6 8. VŠ Praha 14 2 0 12 102:179 4 gondterhelt volt: „Kapusgondok­kal küszködünk, Radičnak szeptember végén telik le a ka­tonai szolgálata, így csak Kas­sán, az utolsó tornán védhet. Csak egy célunk lehet, a KEK- szereplés kiharcolása. Ez pedig nem lesz könnyű“. Az RH Brnónak már a legjobb négy közé jutás nagy bravúrnak számított, hát még ha pontot, esetleg pontokat rabolna az esé­lyesektől. Tomáš Sirovátka edző nem fél a nagy ellenfelektől: „Most végre nyugodtan játszha­tunk, nem kell tartani a kiesés­től. Szeretnénk kellemetlen per­ceket szerezni a favoritoknak“. Négy csapat - az erőviszonyo­kat figyelembe véve csak három - küzd majd a két kieső hely elkerüléséért. A tavalyi bronzér­mes Topoľčany az idén balsze­rencsés sorozat következtében kiszorult az élmezőnyből. Kalin­ka Péter edző gárdája sokkal tapasztaltabb és jobb, mint három ellenfele, így már az első torna után „versenyen kívül“ lehet. Leg­veszélyesebb helyzetben a sereg­hajtó VŠ Praha van, melynek edzője, Alex Makarius nem vala­mi bizakodó a folytatás eiótt: „Mivel ketten esnek ki, így nagyon nehéz helyzetben va­gyunk. Már évek óta nincs ütő­képes csapatunk, jelenleg sincs ok a derűlátásra. Hrabovský kapus nélkül talán minimálisak az esélyeink a bentmaradásra, de azért becsületesen készü­lünk, mindent megteszünk, hogy jövőre is ott legyünk a leg­jobbak között“. Eddig az I. vízilabdaliga színvo­nala várakozáson felüli volt, több kimondottan jó mérkőzést játszot­tak a csapatok, reméljük a folyta­tás sem marad el. Tehát a java még mindkét csoportban hátra­van. ZSIGÁRD! LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents