Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-04 / 208. szám, csütörtök

Mi a legfontosabb? GONDOLATOK A NEVELÉSRŐL A szlovák szimfonikus zene megteremtője Nyolcvan éve született Alexander Moyzes U j tanév kezdődött. Jó alka­lom hát, hogy eltöpreng­jünk, próbáljuk meg vázolni, mi jellemzi a mai iskolát: a fejlett országok többségében - a perem- jelenségektól eltekintve - centrali­zált irányítású iskolákban folyik a gyermekek nevelése ós a fiata­lok képzése. Ezekre az iskolákra a tananyag enciklopedikus jellege és a fegyelmezett teljesítmény jellemző. A tananyag úgy van összeválogatva, hogy alapvető és lényeges ismeretek ne maradhas­sanak ki a tanulók műveltségéből, ne keletkezhessenek elemi tudás- és képzettségbeli hiányok. Az órákon a pedagógusok központi­lag előírt klasszikus általános mű­veltséget és korszerű műszaki tudományos ismereteket közvetí­tenek. Az oktatás teljesítőképes­sége össztársadalmi ügy. Nem­csak az irányítás, az oktatás is centralizált, tartalmában, követel­ményrendszerében, céljaiban egységesített, a tanulóktól teljesít­ményeket követelő. A pedagógus módszertani szabadságát azon­ban biztosítja. A pedagógiai gyakorlat szem­pontjából komoly dilemma az isko­la társadalmi funkciójának értel­mezése. Mi az elsődleges felada­ta: a kulturális értékek átadása vagy az életmódra és a társadalmi tevékenységre való felkészítés? Ma az iskola az intellektuális lehetőségek és képességek irá­nyában fejleszti a gyermekeket és elsősorban értelmi képességeiket minősíti. Elsődleges érték a tanul­mányi eredmény. Emellé sorako­zik fel a helyes magatartás, a fe­gyelem, az aktivitás ós a társadal­mi beilleszkedés. Iskolaköteles korban a hang­súly nálunk az emberi képességek széles körű fejlesztésén van. Ezt egyaránt jól szolgálja az anya­nyelv, a matematika, az idegen nyelvek és a természettudományi -műszaki tárgyak tanítása. A gyermek adottságai és érdeklő­dése dönti el, mely képességei bontakoztathatók ki a legsikere­Hatvankilenc iskolából Matematikai olimpia a Kelet-szlovákiai kerületben Kelet-Szlovákiában a matema­tikai olimpia versenyeibe 1710 tanuló kapcsolódott be. A Kassán (Košice) megtartott kerületi forduló A kategóriájába (a középiskolák 3. és 4. évfolyama diákjainak verse­nye) 85, B kategóriájába (a 2. osztályosok versenye) 111 és a C kategóriába (az 1. osztályosok vetélkedője) 224 tanuló jutott be. A II. forduló A kategóriájában 15- en, a B kategóriában 11-en, a C kategóriában 45-en lettek eredményes feladatmegoldók. Az országos versenybe 8 tanuló ke­rült be; közülük 1 győztes lett, 2- en eredményesen szerepeltek. A 35. matematikai olimpia ver­senyeiben a múlt tanévben ebben a kerületben 69 iskola (38 gimná­zium, 26 szakközépiskola és 5 szakmunkásképző intézet) vett részt. A magyar tanítási nyelvű iskolákat az alábbiak képviselték: kassai gimnázium (6 tanuló, ebből 1 eredményes), királyhelmeci (Kráľovský Chlmec) gimnázium (magyar osztályaiból 2 tanuló, közülük senki sem lett eredmé­nyes), szepsi (Moldava nad Bod­vou) gimnázium (1 tanuló - nem lett eredményes). A magyar iskolák növendékei által elért eredmények: C kategóri­ában 15-19. Urbán Károly, a Kas­sai Magyar Tanítási Nyelvű Gim­názium diákja eredményes fela­datmegoldó lett. A B kategóriában 14-18. Balázs Katalin, a Kassai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázi­umból érdemel említést, nem lett ugyan eredményes, de tegyük hozzá, hogy ebben a kategóriában voltak a legnehezebbek a felada­tok. A programozásból létrehozott P kategória versenyébe 14 tanuló teljesítményét rangsorolták, közü­lük ketten szerepeltek sikere­sen OLÁH GYÖRGY sebben. Az osztályban nagyon sokféle gyermek van. Ahány gyer­mek, annyiféle érdeklődés, haj­lam, képesség, családi háttér. Csak az életkoruk köti össze őket. A sokféle gyermekben nagyjából azonos képességeket kell kifej­leszteni. Meg kell tanítani őket önállóan gondolkodni és megsze­rezni az ismereteket, alkotó mó­don (az ismereteket alkalmazva) tanulni, dolgozni és gondolkodni. A fejlett társadalmakban ki- sebb-nagyobb mértékben teljesítményközpontúvá váltak az iskolák. Ilyen körülmények között vigyáznunk kell, hogy a nevelés rangja megmaradjon, az informá­ció- és teljesítményorientált okta­tás ne nyomorítsa kognitív tan­műhellyé az iskolát. A tanítási óra nem lehet sem a tankönyv magya­rázata, sem a tankönyvi anyag visszakérdezése. Egyre nagyobb szerepet kell kapnia a tevékeny­ségnek. A burzsoá futurológusok szerint az embereknek mindössze húsz százaléka képes alkotó mó­don dolgozni és gondolkodni, ók fejlesztik tovább a tudományt, a technikát, a kultúrát. A nyolcvan százalék erre nem képes, ők csak egyszerűen dolgozni akarnak és a szabad idejükben szórakozni. Ezzel mi nem érthetünk egyet, hisz minden normális fejlett gyer­mekben rejlik valamilyen képes­ség, csak fel kell ismerni a diszpo­zíciókat és kifejleszteni, alkotóké­pessé nevelni az embert. A fizikai és a szellemi munka között nincs ellentét, a tudomány és a technika mai fejlettségi szintjén egymásra van utalva a munkás ós a kutató. Ezek a tények az iskolai gyakorlat­ra lebontva azt jelentik, hogy a gyermekeknek cselekvés, tevé­kenység közben kell elsajátítaniuk ismereteik bizonyos részét. Ehhez persze eszközök is kellenek, ame­lyek az ismeretszerzés szakaszá­ban lehetővé teszik az önálló tanulói kísérletezést, a felfedező munkát. Taneszközöknek viszont - elsősorban az alapiskola alsó tagozatán és az anyanyelvokta­tásban - szűkében vagyunk. Gya­rapításuk elengedhetetlen, ha az élet új követelményeivel össz­hangban akarunk maradni és meg akarjuk szilárdítani az anyanyelv­oktatás nevelő és képességfej­lesztő jellegét. A céloknak nem­csak a tananyag tartalmában és a munkáltató oktatási módszerek előretörésében, hanem az új mun­kaformákban, a tanítási óra haté­konyságát növelő taneszköz-ellá­tásban is meg kell nyilvánulniuk. Az önálló, alkotó személyiség a nevelés terméke. A gyermekben a munka, a tanulás, a tevékeny­ség, a körülmények, a pedagógu­sok és a szülők fejlesztik ki A nemzetközi békeévet írjuk, melynek legjelentősebb esemé­nyére csak ezután kerül sor, egé­szen pontosan októberben, ami­kor is Koppenhágában világkong­resszust rendeznek - a béke és az élet megőrzéséért, ez egyben a találkozó jelszava is. Földünk különböző pontjain sok más ese­mény zajlott már le és zajlik az Egyesült Nemzetek Szervezete által meghirdetett békeév alkalmá­ból. Nem kivétel hazánk sem, ahol több nemzetközi méretű rendez­vényt is szerveztek a béketörek­vések támogatására. Minderre emlékeztetve közöl egészoldalas írást a Nové slovo augusztus 28-i száma, címe A televíziós dráma­művészet a békéért folytatott harcban. A szerző, Danica Kozlová, az utóbbi tíz év csehszlovák televí­ziós drámaművészeti terméséből azokat a műveket veszi számba, amelyek valamiképpen kötődnek a békéhez, elősegítették a huma­nisztikus eszmék, a pozitív emberi értékek terjesztését-népszerűsí- tését. Persze, nagyon nehéz pon­tosan meghatározni, hol kezdőd­nek és hol végződnek a háborúelle­nes művek határai, ennek ellenére elmondható - írja mindjárt az elején Danica Kozlová - hogy a Cseh­szlovák Televízió képernyőjén megfelelő számban jelennek meg a kívánatos személyiségjegyeket. Az önállóan gondolkodó, alkotó módon dolgozó, erős és sikeres egyéniség felneveléséhez magas szintű, kölcsönös együttmunkál- kodásra, bizalomra, tekintélyre és követhető példára van szükség. Nem engedhető meg, hogy az iskolákból eltűnjenek a nevelő személyiségek. Hiszen az iskola nemoaák ismereteket közvetít és képe$^£geket fejleszt, jellemet is nevel/érzelmeket is alakít. El kell érnie, hogy gyermekeink nyitottak­ká váljanak a szépség, a jóság, az új iránt. Ezeket a feladatokat lelkes, széles látókörű, adakozó kedvű, ismereteiket átadni tudó, példát adó pedagógusok nélkül az iskola nem tudja elvégezni. Né­meth László ezt az igényt így fogalmazza meg: „...kívánatos, hogy minél több olyan tanárt vigyünk be (az iskolába), aki nemcsak tanít, de képvisel, visel­kedésével, odavetett megjegyzé­seivel kilátást nyit az élet egy-egy tájékára. “ A jó pedagógus rányitja tanítvá­nyai szemét az élet valós értékei­re, a szellemi és az anyagi értékek megbecsülésre neveli őket. Meg tudja velük értetni, hogy mindez, ami nekik ma természe­tes, érthető és egyszerű, sok-sok megfigyelés, erőfeszítés, kutatás, harc eredményeként jött létre. Megmagyarázza, hogy értéket csak munka, cselekvés teremt, s az embernek törekednie kell a társadalom érdekei és a maga jóérzése miatt arra, hogy értéket hozzon létre. T eljesítményekre, módszerta­ni kultúrára és rátermett­ségre van szükség a tekintély megteremtéséhez. A széles körű tájékozottság, a műveltség nem erény - szakmai kötelesség. Kor­szerű pedagógiai munka enélkül ma már nehezen képzelhető el. A jó pedagógusnak értenie kell az osztály munkájának megszerve­zéséhez, a tanulók motiválásához, a tananyag világos, szemléletes kifejlesztéséhez, az érzelmi klíma megteremtéséhez, a visszacsato­láshoz és a tanulókat pozitívan motiváló értékeléshez. Nagyon sokféle és nagyon szerteágazó igényeket támaszt munkájukkal szemben a társadalom. Az eltérő körülmények ellenére pedagógu­saink megpróbálnak azonos szin­ten helytállni. Tudatában vannak, hogy az iskola nem kulloghat az élet támasztotta követelmények után. A társadalom viszont tudatá­ban van, hogy a pedagógus az a pillér, melyre az új oktatási­nevelési elképzelések épülnek. Nélküle holt betű marad minden új elképzelés, tanterv és tankönyv. TOROK ZSUZSANNA kimondottan háborúellenes mű­vek. Ezek az elmúlt tíz év termé­sét tekintve két csoportba osztha­tók, az egyikbe irodalmi alkotások (elbeszélések, színdarabok, regé­nyek) televíziós feldolgozásai tar­toznak, a másikba olyan filmek, sorozatok, amelyek egyenesen a televízió számára készültek. A szerző nagyobb terjedelem­ben az első csoporttal foglalkozik, amelyen belül újabb megkülön­böztetés lehetséges, aszerint, hogy milyen forrásból merített a televíziós dramaturgia, a külföldi háborúellenes irodalomból-e vagy a hazaiból. Nos, az elmúlt tíz év­ben amerikai, angol, dán, francia, olasz, német, lengyel és szovjet művek kerültek képernyőre. Veze­tő szerep jutott a francia háborúel­lenes regénynek. Danica Kozlová ezekután szer­zőket, címeket idéz, be is mutatva röviden néhány feldolgozást a leg­jelentősebbek közül, kiemelve tar­talmuk, illetve mondanivalójuk lé­nyegét. A felsorolás nyilvánvalóan nem törekedhetett teljességre, mégis kiderül belőle, hogy gazdag volt a választék, mind a szerzőket tekintve, mind a témakört. Említ­sük meg többek közül a francia Georg Conchon, Jean Anglad, Hervé Bazin, az amerikai Dexter Masters, Frank D. Gilroy, a nyu­A századunk elején született szlovák zeneszerző nemzedék je­lentős képviselője volt Alexander Moyzes nemzeti művész, a szlo­vák szimfonikus zene megterem­tője. Alexander Moyzes 1906. szeptember 4-én született Kláštor pod Znievomban, de szülei két évvel később Pre- šovba költöztek, ahol édesapja, Mikuláš Moy­zes népdalgyűjtő és zeneszerző a helybeli tanítóképző énektanára lett. Csak természetes, hogy a fiú első zenei élményeit már a szülői házban megszerezte, több hangszeren is megtanult játszani és gimnáziumi tanulmá­nyai alatt számos, bá­mulatosan érett kompo­zícióval lepte meg kör­nyezetét. Érettségi után Prágá­ba került, s a konzerva­tóriumban Otakar šin és Rudolf Karel voltak a tanárai. Akárcsak nemzedékének több más jeles zeneszerzője, ó is Vítézslav Novák mesterosztályá­ban tökéletesítette tudását, de közben már Bratislavában a Zene- és Drámai Akadémián - ez volt a Zeneművészeti Főiskola elődje - zeneelméletet is tanított. Néhány évig a Csehszlovák Rádióban dolgozott, volt a SĽUK, a Szlovák Népművészeti Együttes igazgatója és 1949-től a Bratisla­vai Zeneművészeti Főiskola zene­szerző tanszakának tanára. Népdalfeldolgozásoktól a klasz- szikus szimfonikus formákig terjed Alexander Moyzes rendkívül gaz­dag életműve. Vokális vagy zene­kari dalciklusaiban - Színek a pa­lettán, Az út, Ősszel, Gömöri táncok - lényegében elemzi a népzenét, kiválasztja belőle mind­azokat a tipikus elemeket, ame­lyeket saját, szubjektív kifejezések szolgálatába állíthat. Érdeklődését nemcsak a falu, hanem a nagyvá­ros muzsikája is felkelti: az újszerű ritmusok, hangszínek, a dzsessz. Ezt tükrözi a Dzsessz-szonáta, a West pocket szvit, a Diverti­mento. A harmincas évek gazdasági, politikai és társadalmi válságai közepette Moyzes elutasítja a század korábbi éveinek atonális törekvéseit a népi anyagokban kifejeződő egyszerűség és közért­hetőség kedvéért, de zenéje nem nélkülözi az expresszionista hatá­sokat sem. Például a Nikola Su­- a békéért gatnémet Heimer Kipphardt, a dán Hans L. Kirk, a szovjet Konsztan- tyin Pausztovszkij, a lengyel Zdi- slaw Skowróriski, az olasz G. F. Venné nevét. És amiről szóltak, szólnak: emberi sorsok a háború­ban - Spanyolországban, Algériá­ban, Vietnamban, természetesen a második világháborúban, küzde­lem a fasizmus ellen, kérdései az emberi tisztességnek, tudósok fe­lelőssége. Ezek a háborúellenes művek sajátos színeket, időszerű hangsúlyokat kaptak a csehszlo­vák televíziósok feldolgozásaiban, és kitűnő színészi teljesítmények­nek lehettek tanúi a nézők. Ezután a hazai eredeti termés­ből emel ki néhány tévéfilmet, illet­ve tévéjátékot az írás. Sok hazai szerző számára nemcsak a máso­dik világháború jelent témát, inspi­rálják őket, mint Danica Kozlová írja, a világban napjainkban felme­rülő aktuális társadalmi kérdések, valamint a különböző politikai ese­mények is. így születtek televíziós művek Chiléről, Salvadorról, Greenham Commonról. Danica Kozlová végezetül a kö­vetkezőket írja: ,,Aki belelapoz az egyetemes kultúra történetébe, hamar észreveszi, hogy az igazi művészek mindenkor a haladás, a béke oldalán álltak, szemben azokkal az erőkkel, akik háború kirobbantására törekednek. En­haj, a betyár címú szimfonikus költemény vagy a Demontázs cí­mú kantáta, mely a gazdasági válságot, a szlovákiai ipari üze­mek leszerelését, demontázsát expresszív színekkel festi. A kamaramúveken, vonósné­gyeseken, szonátákon és kórus­szerzeményeken kívül Alexander Moyzes elsősorban szimfonikus zenéjével hozott új elemeket a szlovák zenetörténetbe. A Lefelé a Vágón, a Garamvidóki táncok, a Jánošík-nyitány, mellett szimfó­niái tekinthetők főmúvének. Hu­szonhárom éves, amikor 1929- ben megszületik a szlovák zene- irodalom első szimfóniája - Oskar Nedbal mutatta be - és egy évvel halála előtt, 1984-ben került a kö­zönség elé az utolsó, 12. szimfó­nia. Mindig szem előtt tartotta a ze­ne társadalmi funkcióját. Erre utal számos jelentős kompozíciója, mint például a Bókét akarunk címú kantáta, a Februári nyitány vagy a Balladikus kantáta. Élményként sokáig hordozta magában, de csak élete alkonyán írta meg a Lőcsei Pál mester tiszteletére komponált Partitát, valamint az ugyancsak történelmi fogantatású Musica Istropolitanát. Alexander Moyzes nemzeti mű­vésznek, a zeneszerzőnek alkotói pályája lezárult, de pedagógiai elvei, zeneszerzői műhelyének gazdag tapasztalatai, a társadalmi tudat formálására irányuló törek­vései tovább élnek tanítványai­ban; a szlovákiai kortárs zene közép- és legújabb nemzedéké­nek legkiválóbb képviselőiben. DELMÁR GÁBOR nek ellenére, a történelem során nem sikerült megakadályozni há­borúk kitörését. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az emberek most már álljanak meg, vagy lazítsanak a békés élet megvédéséért folyta­tott küzdelmükben. Több mint szimpatikus, hogy éppen a televí­ziós alkotók - akiknek a leghaté­konyabb, és a legszélesebb töme­gekhez szóló kommunikációs esz­köz van a kezükben - nem akarják tétlenül nézni, hogy a világimpe­rializmus némely erői mibe sodor­ják a világot; hogy nem akarnak közömbösen félreállni és úgy ten­ni, mintha a háború és a béke kérdései nem érintenék őket. Ugyanúgy szimpatikus az is, hogy manapság már maguk az alkotók sem elégednek meg csupán an­nak a megállapításával, ki van a békéért és ki a háborúért. Elgon­dolkodnak háborúellenes művészi küldetésük minőségén is. Talán éppen ezért szeretném a cseh­szlovák háborúellenes televíziós drámaművészetről szóló áttekin­tésemet zárni azzal a gondolattal, amely nagy hangsúlyt kapott az idei Arany Prága nemzetközi tele­víziós fesztivál vitafórumán: Ha maga a gondolat nem olyan érzel­mi töltéssel hangzik el, hogy meg­érintse a nézőt, elgondolkoztassa és hasson tudatára, az a gondolat tulajdonképpen kimondatlan marad. “ B. Gy. Televíziós drámaművészet (ČSTK-felvétel) ÚJ SZÚ 6 1986. IX. 4.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents