Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-29 / 229. szám, hétfő
ÚJ szú 5 1986. IX. 29. A sportoló gyúró Aki Rimaszombatban (Rim. Sobota) kijár az SZNL ll-ben szereplő Slovan labdarúgó-mérkőzéseire, az bizonyára már többször is felfigyelt a gyúróra. Egy-egy könyörtelen belemenés után a kispadról felemelkedő Gödri Ferenc könnyedén, az átlagosnál is nagyobb sebességre kapcsolva siet a földön maradt játékoshoz. Mozgásáról rögtön lerí sportemberi mivolta, szinte duzzad az erőtől. Többen csak úgy ismerik, mint a csapat elmaradhatatlan gyúróját, akinek arany keze van, vagy esetleg úgy, mint a járási kórház rehabilitációs osztályának alkalmazottját. Azt már kevesebben tudják róla, hogy csökkentlátású, azt pedig még kevesebben, hogy aktív sportoló. A sporttal már gyerekkoromban eljegyeztem magam. Harmaneci kisiskolásként járási bajnokságokra jártam, de vonzalmam a sporthoz, főleg az atlétikához csak a levočai szakmunkásképzőben bontakozott ki. Először kárpitosnak, majd masszőrnek tanultam. Nemcsak az iskolai bajnokságokon értem el sikereket, de a brnói és prágai iskolák elleni versenyeken is. Mindig négy számban indultam: a 100 m-es síkfutásban, távolugrásban, hármasugrásban és a súlylökésben. Máig is úgy érzem, a futásban vagyok a legjobb, ami már akkor is megmutatkozott: két évig nem találtam legyőzőre. Az idei nyáron masszórtanfolyamon vettem részt Levočában és ellátogattam egykori iskolámba is. Nem kis örömmel töltött el, amikor nevemet még mindig az iskolai csúcstartók listáján találtam. Kiderült, máig sem dőlt meg az 1974- ben felállított rekordom 100 m-en (11,2) és távolugrásban (623 cm). Az iskola elvégzése után két évig még Harmanecben rúgta a bőrlabdát és jól esett neki, amikor meghívták a csehszlovák csökkentlátásúak válogatott csapatába és indulhatott egy várnai nemzetközi atlétikai viadalon. Itt is igazolta képességeit: futásban második lett, az ugrószámokban pedig a 4., illetve az 5. helyen végzett. Ezután sokáig megfeledkeztek róla, de a rendszeres edzéseket nem hagyta abba. Végül 1981-ben újra válogatott lett, részt vett az NSZK-ban rendezett Európa-bajnokságon.- Sohasem felejtem el azokat a napokat. Hetente ötször saját elképzelésem szerint edzettem. Főleg a futball- pálya körül futkároztam, de számtalanszor megtettem a város és a Kurinci-tó közti távolságot is. Súlyzóval és különböző tornaszereken erőnléti edzéseket is végeztem. Mindent el akartam követni az eredményes szereplésért. Különösen azok után, amikor kiderült: Csehszlovákiából csak ketten megyünk az Eb-re. Annak ellenére, hogy erős mezőny gyűlt össze Fuldában, Feri nem vallott szégyent. Huszonhárom ország részvevői közül a 100 m-es síkfutásban (11,7 mp) második lett, távolugrásban bronzérmet szerzett, hármasugrásban az 5. helyen végzett. Itt nagy csalódás is érte. Bejutott a 400 méteres döntőbe is, de a kis létszámú csehszlovák csapat szakvezetője egy órával későbbre jelezte a döntő időpontját, így azt mindannyian lekésték. A helyi lapok tanúsága szerint Feri sírt bosszúságában. Az újabb versenyre, az újabb bizonyítási lehetőségre nem kellett sokáig várnia. Két évvel később ismét a bulgáriai Várnában rendezték a 3. Európa-bajnokságot. Feri erre így emlékszik vissza:- Természetesen Várna előtt is rendszeresen edzettem. Nemcsak futottam, de kondícióedzéseket is végeztem. Csehszlovákiából négyen vettünk részt a kontinensviadalon, közülünk egy a vakok kategóriájában indult. Huszonegy országból erős mezőny gyűlt össze, de nekem valahogy nem jött ki a lépés. Három számban versenyeztem. Távol- és hármasugrásban az ötödik helyre futotta erőmből, 100 méteren pedig a bronzérmet jelentő harmadik helyre kerültem. A fiatal gyúró, a labdarúgók 12. embere jelenleg 31 éves. A mozgás, az atlétika, de különösen a futás ma is életeleme. Egészségi állapota, szeme kivételével, jó és a jövőre nézve is merész terveket szó. Nap nap után készül a következő nemzetközi versenyére, ahol már az ugrószámokban is szeretne javítani és az lenne az igazi, ha végre a 100 méteren sikerülne elsőként átszakitania a célszalagot. POLGÁRI LÁSZLÓ Bajnokjelölt A képen látható vállas fiatalember Matejka Péter. Állandó lakhelye Szene (Senec). Szeptember elsejétől szakmunkástanuló Bratislavában és a Lokomotíva ifjú birkózóreménysége. Mindössze négy esztendeje birkózik, de nevét már a legjobbak között emlegetik. A legutóbbi országos kötöttfogású bajnokságon csak hét másodperc választotta el a bajnoki címtől. Nagy csatában, az utolsó másodpercekben kapott ki egy trineci fiútól. Teljesítményével bizonyította, jogosan kapott meghívást a csehszlovák bajnokságra.- Hogy is volt ez, Peti? Miért kellett bizonyítanod?- Az év januárjában a DAC-ból igazoltam a Lokomotívához. Ezután megnyertem a kerületi seregszemlét és ott lehettem a szlovákiai bajnokságon. Nagyon meglepődtem azonban, amikor a verseny előtt közölték: átigazolásom nem volt szabályos, ezért nem indulhatok. Elkeseredtem, mert az átigazolás körül semmi mulasztás nem történt. Édesapám nem hagyta annyiban a dolgot. Levelet írt az illetékes sportszervnek és két hét múlva választ kapott, én pedig Szlovákiából negyedikként részt vehettem a csehszlovák bajnokságon. Ezüstérmes lettem.- Melyik fogással érted el a legtöbb győzelmet?- Kedvencem a bal csípődo- bás. Rengeteget gyakoroltam amíg eljutottam odáig, hogy meglephettem vele ellenfeleimet. Matejka Péter a 81 kg-os súlycsoportban versenyez. Edzője Jozef Matejka. Csak névrokonok. Javaslatára választotta a klasszikus fogásnemet. Itt az erő mellett a technikai tudásnak is nagy szerepe van. Amíg Matejka Péter a szenei alapiskolába járt, hetente kétszer vitte ót édesapja Dunaszerdahely- re (D. Streda) edzésre. Haxer Tibor, az egykori négyszeres csehszlovák bajnok volt a mestere. Ő ismertette meg vele a sportág alapjait. Nagyon sokat köszönhet édesapjának, aki mindent megtett, hogy eredményesen hódolhasson kedvenc sportjának. A DAC-tól végérvényesen akkor vett búcsút, amikor eldőlt, hogy Bratislavába kerül a szakmunkásképzőbe. Már nem kell ingáznia. Noha Szene mindössze 25 kilométerre van Bratislavától, Peti mégis a diákotthon lakója. így több idő jut a sportra és a tanulásra. A birkózóreménység hetente négy alkalommal jár edzésre. Péntek kivételével minden nap a kondicionálóteremben dolgozik és gyakorolja a fogásokat. A hét végén tér haza a szülői házba. Peti közepes tanuló. Reméli, hogy sikeresen kitanulja a villanyszerelői szakmát és eljön az a nap is, amikor a csehszlovák bajnokság döntőjében az ó kezét emeli magasba a bíró, az ő nyakába akasztják az aranyérmet. Dédelgetett álma: válogatott lenni. BALAJTI ÁRPÁD Futónapló Futni jó, mert élni jó! - ebben az öt szóban ott rejlik talán a lényeg, bár hét évembe telt, amíg odáig jutottam, hogy a táv mindegyik méterét élvezni tudjam. Úgy látszik, ekkor alakult ki a légzéstechnikám, természetessé vált, miképp rakom a lábam, nem kellett ügyelnem a részletekre. Csak arra van gondom mostanában, hogy elgyönyörködjem egy hóvirágban vagy árvacsalánban, miközben a lábam szinte rúgózik az ösvényen. Megtaláltam a saját ritmusomat, azt az iramot, amely a legmegfelelőbb számomra, s amelynek teljesítéséhez elegendő az erőnlétem. Futok, s egy időre a természet részévé válók, akár a madár, amely repülés közben nem arra ügyel, miképp mozgassa a szárnyait - az iiyennemú utasításokat az ösztönei adják. Negyvenhárom éves vagyok- húsz esztendeje kocogok rendszeresen. A versenysportot - sérülés miatt - abba kellett hagynom, méghozzá nagyon korán. Kiderült, hiányzik a mozgás. Mi vitt el a futáshoz? A hiúság is - hízni kezdtem. A világon átcsapó divathullám - kocogjunk! - akkoriban érte el városinkat. De oda vitt az erőniétszerzés kényszere is- kondíció nélkül az újságírócsapatban is szenvedés a foci. Később az öregedéstől, a betegségektől való félelem is közbeszólt- ezért is nem hagytam abba. És azért sem, mert rájöttem, ezeken az erdei iramlásokon egyre többet tudok meg magamról A magányra szükségem van - a zavartalan, önmagammal folytatott párbeszédek lehetősége ez. Bőségesen jut vér az agyba - jól lehet elmélkedni. Egy-egy feladat - mondjuk a kétszereplős dráma szerkezetének megtervezése - ilyenkor nyer megoldást; ott, a fák-gyöngyözte csendben. x Hivatásomnál fogva gyakran készítek interjúkat futókkal; a Bé- kemaratonnak legalább huszonöt évfolyamát láttam. Sohasem felejtem egy szemüveges japán szavait. Kimihara ezüstérmet nyert a mexikói olimpián maratoniban, s amikor affelól tájékozódtam tőle, lehet-e lelki edzéseket végezni, így válaszolt: ,,lgen, lehet. Az ilyen gyakorlásnak több formáM agas, karcsú, nyúlánk, csontos alkat. Talán ezért nevezték el az újságírók ,,EI Flaco“-nak. Azaz „Soványnak“. Szenvedélyes dohányos, mindig a legújabb divat szerint öltözködő. Ilyennek tűnik az elsó látásra. Azt csak kevesen tudják, hogy a 48 éves Luis Cesar Menotti mérnöki diplomával rendelkezik... 1978-ban világbajnoki címet szerzett az argentin labdarúgóválogatottal. Négy évvel később az európai futballhoz „igazolt“. Az újságok egymást licitálták túl az európai szerződés aláírásáért kapott milliókat illetően. Csakhogy Menotti edző távozásának egész más indítékai voltak. Hosszú esztendőkig az Argentínában hatalmon levő katonai junta legkeményebb bírálói közé tartozott Minden alkalmat kihasznált, hogy gondolatai nyilvánosságot kapjanak. A reakciós erőknek ez egyáltalán nem volt ínyére, de Menotti óriási népszerűsége a vb-cím megszerzése után lehetetlenné tette, hogy fellépjenek ellene. Ám ahogy hazatért az 1982-es spanyolországi világbajnokságon sikertelenül szerepelt argentin válogatott, a katonai diktatúrával szimpatizáló sajtó azonnal Me- notti-ellenes kampányba kezdett. A hazugságok, a rágalmak, a féligazságok egy célt szolgáltak: befeketíteni őt a közvélemény előtt. Hogy hazaáruló, hogy elsősorban a pénz, a dicsőség érdekli. És El Flaco döntött. Elhagyta hazáját, a CF Barcelona edzője lett. Ebben a mamutklubban (a csapat hazai mérkőzéseit átlagban 105 000 néző tekinti meg) hű maradt elveihez, rendszeres, koncepciózus munkát akart végezni Tervbe vette a csapat fokozatos átalakítását. A klubvezetés azonban azonnali sikereket kívánt, így Menotti rövid idő után Maradonával együtt távozott. Több attraktív ajánlatot kapott, de ő inkább a futball árnyasabb oldalát választotta. Európa elkedvetlenítette. Visszatért Argentínába és szerepkört változtatott: sportújságíró lett. Gazdag tapasztalata, szókimonA „Sovány“ nem adja fel dása csakhamar az argentin olvasók kedvencévé tette. írásaiban kompromisszumot nem ismerve, könyörtelenül leleplezi a profi futball csillogásának hátterét, betekintést nyújt a fényesre lakkozott sportág kulisszái mögé. „A profi labdarúgásnak mihamarabb visz- sza kell térnie eredeti küldetéséhez, különben az ügyeskedők nagy üzletének egyszerű pótrészévé válik. A legravaszabbak közülük többnyire a játékosok, az edzők és a vezetők butaságából profitálnak, saját céljuk elérésének eszközévé silányítják őket. Céljuk világos: a maximális jövedelem. A csapatok uszályukba kerülnek, s itt csak a győzelem az üdvözítő. Mert a vereség nem reklám, nem segíti a haszonnal járó üzletet. Ellenkezőleg, ok az elmarasztalásra, az elbocsátásokra. Gyakran találkoztam véleményekkel, hogy Nyugat-Európában a futballisták a „felső tízezrek“ közé tartoznak. Ma már tudom, ez csak látszat. A játékosokat csupán „dekorációnak“ tekintik, a naív fiatalokat addig használják reklámcélokra, amíg érdeklődés mutatkozik játékuk iránt. Illetve, amíg gurul a szekér. Csakhogy mi jön aztán? Harminchárom évesen súlyfelesleggel már nem olyan gyorsak, mint korábban, s egycsapás- ra senki se tartja őket futballistáknak. Sót, senki se akarja őket. öregek, elhasználtak, nincs szükség rájuk. Hogy megkopott a tudományod, semmit se tudsz? Az a te dolgod...“ Ezzel kapcsolatban Menotti azt a gondolatot hangoztatja, hogy a futballisták - a fiatal munkásokhoz hasonlóan - szakszervezetekbe tömörüljenek, itt művelődjenek és politikai tevékenységet fejtsenek ki. Menottinak ez a javaslata szöges ellentétben áll a nyugati labdarúgás funkcionáriusainak elméletével és gyakorlatával; mégpedig azzal, hogy a futball kimondottan apolitikus érdekszféra. Menotti azonban bátran bírál: „Az el nem kötelezettség, az érdektelenség, az apolitikusság a maradi és reakciós erők malmára hajtja a vizet. A játékosoknak, akik a fiatalság példaképei, a reakciós erők ellen kell harcolniuk“. Menotti ebben a harcában nincs egyedül. Gondoljunk csak olyan kiváló futballistákra, mint a chilei Caszely, a nyugatnémet Lienen, vagy az angol Foslan, akik a népek közötti barátságért küzdenek, akik elítélik a szociális elnyomást és a faji megkülönböztetést. (T. V.) ja van, de a legfontosabb - az edzést sohasem szabad kihagyni, kifogás nincs! Ha esik? Futni kell. Ha havazik? Futni kell. Ha fáradt vagyok? Futni kell. A feladatot mindenképpen teljesíteni kell!“ Ki- miharának tökéletesen igaza van. A magamfajta amatőr is be tudja osztani a napját, arra az egy órára el lehet menni kocogni. A megfelelő cipó, a melegítő vagy anorák beszerzése sem lehet akadály, anyagi semmi esetre sem. Hány koronát hagy ott könnyű szívvel az ember a borozókban? Sohasem hajszolom magam, nem akarok csúcsokat javítani. Versenyen egyszer indultam, öt éve a Futapesten, akkor is azért, hogy belülről ismerhessem meg egy ilyen tömegrendezvény hangulatát. A megnyugvásomért futok. Ha közben gomolyogni kezd a hó, s a látvány gyönyörködni csábít? Arra az egy-két percre megállók, hadd kapja meg a lélek is, amit a tüdő vagy az izmok. Mindegyik edzés előtt, már a helyszínen, a réten, tornázom vagy húsz percet. Otthon súlyzóm, bordásfalam van. Ahhoz, hogy az évek-ernyesztette izmok és inak ne akadályozzanak, azaz loholás közben (vagy után) ne fájjon a térd, a boka, a hát — szívós karbantartó munkára van szükség. Az eltelt két évtized alatt - szinte észrevétlenül - átalakult az életvitelem. Egészségesebben táplálkozom, vacsorára alig eszem már, viszont kocogás után, este, néhány pohár borral jutalmazom magam. Az elmaradt edzést mindenképpen pótolni kell! Ha henyélünk, elsőként a szív szólal meg, ,,szúr", követelve a megszokott öt kilométert. Futottam már lelkileg véresre sebzetten is, úgy, hogy élni sem volt kedvem, de könnyekkel a szememben kényszerítettem magam, íépésról-lépésre, mert tudtam, ha feladom, kibillenek megszokott, biztonságot adó helyzetemből, vagyis még sebezhetőbbé válók - testben-lélekben egyaránt. x Volt egy idjős barátom, Hulán bácsi, aki egész életében futkáro-i zott. 1980-ban, hetvenötévesen aranyérmeket nyert a veterán atléták Európa-bajnokságán Helsinkiben, abban a stadionban, amelyben annak idején Nurmi is rótta a köröket. Ennek a csupaín, tárulkozó szívű embernek mestersége volt a futás. Tudta, miképpen kell lélegezni széllel szemben, hogy szedjük a lábunkat a kaptatókon, miként osszuk be az erőnket táv közben, hogy a célba fáradtan ugyan, de ne elesetten érjünk. Még ő sem tudott eizonban a halál elől elinalni, néhány hét alatt befejezte, örökre itthagyva valamennyi ösvényt, salak- és tartánpályát. Ha Vaskutacskán rovom kilométereimet, és kibukkanok a híd táján az erdőből, olykor mintha őt látnám a túloldalon, a dombon kocogni. Egy villanás az egész - törékeny alakja máris elmosódik a sejtelmes alkonyi kékben és zöldben. Futottam már Moszkvában meg Washingtonban, Budapesten és Prágában. Futni mindenütt lehet, de számomra itthon a legkellemesebb. Most is: a szemem láttára ereszkedik a völgybe - akárcsak tavaly, meg tavalyelőtt - az ősz, s az egyik fa tetejére telepedve nagyon fúj csuparozsda trombitájába. BATT A GYÖRGY
