Új Szó, 1986. szeptember (39. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-26 / 227. szám, péntek
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PENTEK 1986. szeptember 26. XXXIX. évfolyam 227. szám Ára 50 fillér Az intenzifikálás fegyelemmel kezdődik írta Vladimír Oravec mérnök, a Keleti Vasút-igazgatóság főnöke Az utóbbi három ötéves tervidőszak folyamán a Keleti Vasút- igazgatósághoz tartozó vonalakon a szállított áru évi mennyisége 86 millió tonnáról 126 millió tonnára nőtt. Emellett a szlovákiai vasutasok minden évben kielégítették a népgazdaság szállítási szükségleteit. Mindez annak köszönhető, hogy sikerült kihasználni a vasúti szállítás szervezésében és irányításában feltárt tartalékokat, beleértve a vasúti pályák, a rendező pályaudvarok, a mozdonyok és a vagonok jobb kihasználását. A teljesítmények növekedése mellett csökkent a szállítás energiaigényessége. A 8. ötéves tervidőszak igényes feladatai azonban szükségessé teszik, hogy még hatékonyabban keressük az intenzifikálás meggyorsításához vezető utakat. Ezek közé tartozik a fegyelem következetes szilárdítása is az irányítás és az üzemeltetés minden területén. A fegyelmezettség fokozásában a minőségi színvonal emelésének egyik legnagyobb tartaléka rejlik. Eddigi tapasztalataink ugyanis azt bizonyítják, hogy a balesetek, kocsirongálódások és egyéb károk okát a legtöbb esetben a gondatlanság, a nem kielégítő fegyelem számlájára írhatjuk. A fegyelmezetlenség fékezően hat az utazási kultúra színvonalának emelésére is. Ez irányú intézkedéseinkben abból indultunk ki, hogy ezen a területen számos probléma megoldható a kocsiszerelvények ellenőrzésére, az állomások tisztaságának fenntartására, a szolgáltatások és a személyi közlekedés irányításának javítására vonatkozó személyi felelősség fokozásával. A vasúti pályák további villamosítása, főleg a Bratislava-Leo- poldov-Púchov-Žilina vonal teljes hosszában, szintén hozzájárul a személyszállítás színvonalának emeléséhez. A munkafegyelem szilárdítása elsősorban a vezetők feladata. A kollektívák fegyelme mindig attól függ, hogy a vezetők miként tudnak együttmüködni a dolgozókkal, képesek-e őket jó munkára nevelni és vezetni, s fokozni bennük a feladatok teljesítéséért érzett személyes felelősséget. Ezért sokkal következetesebben fogjuk értékelni a vezető dolgozók munkaeredrré- nyeit, figyelembe véve azt is, hogy milyet] a munkafegyelem színvonala az általuk vezetett kollektívában. A szállítási folyamatok irányításánál elsősorban a magas fokú hatékonyságra kell törekedni. Ilyen vonatkozásban javítanunk kell az együttműködést is a szállíttatókkal, hiszen csak ezen az úton tudjuk meggyorsítani a vagonok körforgását, megakadályozni a rongálódásukat, s egyenletesebbé tenni a rakodást. Különösen fontos feladat a vasúti pályák műszaki állapotának a javítása. Ettől függ a szállítási folyamatok gyorsasága, valamint a szállítás energiaigényessége is. Biztosak vagyunk abban, hogy a Keleti Vasút-igazgatóságon nemrégen tartott párt- és gazdasági értekezlet erre vonatkozó határozatai lényeges javulást eredményeznek a vasúti közlekedésnek ezen a rendkívül fontos területén. A csehszlovák vasutasok napja alkalmából pozitívan kell értékelni a dolgozókollektívák többségének a munkáját. Nekik köszönhető, hogy a Keleti Vasút-igazgatóság az első félévben több mint 103 százalékra teljesítette a szállítási feladatokat. Az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva a szállítások terjedelme 5,1 százalékkal, a rakodási munkáké pedig 5,5 százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy a szlovákiai vasúti dolgozók a kongresszusi határozatok értelmében eleget tettek a népgazdaság szállítási szükségleteinek. Kedvező eredményeket értynk el egyes minőségi mutatók teljesítésében is. A mozdonyok teljesítménye például az előző év azonos időszakához viszonyítva 8 százalékkal javult. A szál- líttctókkal együttműködve a vagonok ki- és berakodási idejét átlagosan két órával csökkentettük, ami jelentős mértékben hozzájárult hatékonyabb kihasználásukhoz. A gyors- és a személyvonatok közlekedési grafikonjának teljesítése 1,3 százalékkal javult, ami egyes szolgáltatások bővítésével együtt elősegítette a személyszállítás színvonalának emelését. Elismerést érdemelnek azok a kollektívák, amelyek az év elejétől kezdve baleset vagy anyagi kár nélkül dolgoztak, s lerövidítették a vagonok körforgási idejét. Példás munkát végeztek a mozdonyszínek dolgozói is, akik nemcsak a mozdonyok teljesítőképességét növelték, hanem 4,5 millió tonna gázolajat is megtakarítottak, továbbá a Spišská Nová Ves-i, a trnavai és más pályaszakasz-főnökségek kollektívái a vasútvonalak jó műszaki állapotának fenntartásában. Az elért eredményekkel azonban nem lehetünk elégedettek. El kell ismernünk, hogy a minőségi mutatók teljesítése még elmarad a társadalmi szükségletek mögött, nem éri el kitűzött céljainkat. Az első félév tapasztalataiból kiindulva minden felelős szakaszon a legjelentősebb intenzifikációs tényezőre, a vagonok körforgásának meggyorsítására kell összpontosítani a figyelmet. Ehhez tovább kell tökéletesíteni a szállítások irányítását, amihez a szállíttatok is hatékony segítséget nyújthatnak. A beruházások kivitelezői előtt a pályák villamosítása terén további feladatok állnak. Meg kell gyorsítani a déli vasútvonal, valamint az alapvetően fontos žilinai és trnavai gócpontok építését, továbbá a konténeres rakodó-pályaudvarok fejlesztését. Törekedni kell a megkezdett építkezések gyors befejezésére is, ami lényeges mértékben növelheti a vasúti közlekedés megbízhatóságát és hatékonyságát. Az előttünk álló időszakban igényes feladatok teljesítése vár Szlovákia 64 ezer főt számláló kék hadseregére. Meggyőződésem, hogy a vasúti dolgozók kollektívái a CSKP XVII. kongresz- szusán kitűzött irányvonal szellemében minden erejükkel arra fognak törekedni, hogy kitűzött céljaink valósággá váljanak. Gustáv Husák beszédei és cikkei angol nyelven A szocialista építés eredményei (ČSTK) - Londonban tegnap hivatalosan is bemutatták a nyilvánosságnak Gustáv Husák angol nyelven megjelent könyvét. A kötetet a Pergamon Press vállalat adta ki. Ebből az alkalomból Londonban fogadást rendeztek, amelyen részt vettek az angol politikai és közélet személyiségei, valamint a diplomáciai testület tagjai. Az ünnepi aktuson Jan Fidler, hazánk londoni nagykövete és Robert Maxwell kiadó mondott beszédet. Gustáv Husák elvtárs könyve azokat a legfontosabb beszédeket és cikkeket tartalmazza, amelyeket a CSKP KB főtitkáraként mon- * dott, illetve írt. A szerkesztők főleg a párt XIV., XVI. és XVII. kongresszusán elhangzott beszámolókat sorolták a kötetbe, amelyek a szocialista építés eredményeit értékelik az egyes szakaszokban. A kötetet Gustáv Husák elvtárs rövid életrajza és számos fénykép egészíti ki. A könyv ugyancsak tartalmazza azt az interjút, amelyet idén tavasszal adott Gustáv Husák elvtárs Robert Maxwellnek, a Pergamon Press kiadó igazgatójának. A kötethez írt előszavában Gustáv Husák többek között annak a reményének ad hangot, hogy a könyv elolvasása után az angol olvasó számára is érthetőbbek lesznek azok az okok, amelyek a csehszlovák népet elvezették a fejlődés szocialista útjára. A szovjet parlamenti küldöttség Szlovákia fővárosában Koszorúzások • Megbeszélések a várban (ČSTK) - A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége, amely Nyikolaj Szlunykovnak, az SZKP KB Politikai Bizottsága póttagjának, a Belorusz KP KB elsó titkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége tagjának vezetésével a Szövetségi Gyűlés elnökének meghívására hétfő óta hivatalos baráti látogatáson tartózkodik hazánkban, tegnap délelőtt Bratislavába érkezett. A repülőtéren a delegációt Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke és Anna Rybniká- rová, az SZNT alelnöke üdvözölte: Jelen volt Jurij Kandalov, a Szovjetunió baratislavai fókon- zulja. A delegációt elkísérte Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Ján Marko, a Szövetségi Gyűlés első alelnöke és Viktor Lomakin, a Szovjetunió csehszlovákiai nagykövete. Megérkezésük után a vendégek a szlovák nemzeti felkelés terére mentek, ahol kegyelettel adóztak népünk nemzeti felszabadító és antifasiszta harca hősei emlékének, majd a Slavínon megkoszorúzták az elesett szovjet hősök emlékművét. A koszorúzási ünnepségek a két ország himnuszával értek véget. Az SZLKP Központi Bizottsága, a szlovák kormány és a Szlovák Nemzeti Tanács nevében a szovjet küldöttséget és kíséretét a bratislavai várban Viliam Šalgovič fogadta. A fogadáson részt vett Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Krocsány Dezső, Anna Rybniká- rová és Kamii Brodziansky, az SZNT alelnökei, valamint a Szlovák Nemzeti Tanács más tisztségviselői. Viliam Šalgovič részletesen tájékoztatta a vendégeket a legfelsőbb szlovákiai államhatalmi szerv létrejöttéről és jelenlegi tevékenységéről. Ismertette a Szlovák Nemzeti Tanácsnak a politikai rendszerben elfoglalt helyét, és rámutatott azon feladatokra, amelyek a CSKP XVII. és az SZLKP (Folytatás a 2. oldalon) Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák köz- társasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Ali Abdallah Sza- leh ezredesnek, a Jemeni Arab Köztársaság elnökének, a fegyveres erők főparancsnokának, az Általános Népi Kongresszus főtitkárának az ország nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Bohuslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Abdái Kari Irjaninak, a Jemeni Arab Köztársaság mi- niszterelnök-helyettesének és külügyminiszterének. Nagykövetek fogadása (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap Prágában fogadta Pavel Auersperget, hazánk újonnan kinevezett hollandiai nagykövetét diplomáciai megbízatásának megkezdésével kapcsolatban.- Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap Prágában fogadta Pavel Štulrajtert, hazánk újonnan kinevezett finnországi nagykövetét diplomáciai megbízatásának megkezdésével kapcsolatban. Üdvözlő távirat (ČSTK) - Bohuslav Chňoupek külügyminiszter üdvözlő táviratot küldött Hadi Mabruknak, a Tunéziai Köztársaság külügyminiszterének kinevezése alkalmából. Városi és kerületi pártbizottság ülése A közlekedési gondok megoldásáról (ČSTK) - Ülésezett tegnap Ülésezett a bratislavai városi pártbizottság. Értékelte a szlovák főváros közlekedési viszonyainak alakulását. A tanácskozáson részt vett Gejza Kováč, az SZLKP KB osztályvezetője és Július Hanus, a szlovák miniszterelnök első helyettese. A városi pártbizottság elnökségének beszámolóját Štefan Bar- ták, az SZLKP KB tagja, Bratislava főpolgármestere terjesztette elő. Kiemelte, hogy a közlekedés- fejlesztés sürgető gazdasági és politikai feladat, ezért a közeljövőben haladéktalanul intézkedéseket kell tenni a közlekedési helyzet javítására. A szlovák főváros lakosainak száma az elmúlt 15 évben 40 százalékkal emelkedett, így a múlt év végén Bratislavának több mint 413 ezer lakosa volt, 70 Megkezdődött a bécsi tárgyalások negyvenedik fordulója (ČSTK) - Bécsben tegnap megkezdődött a közép-európai haderőcsökkentési tárgyalások 40. fordulója. Az ülésen Ludék Handl nagykövet, a csehszlovák küldöttség vezetője és Josef Holik nyugatnémet küldöttségvezetö szólalt fel. Ludék Handl bevezetőben hangsúlyozta, a szocialista országok remélik, hogy a Nyugat a mostani fordulón hozzájárul a problémák elfogadható megoldásának kereséséhez. A csehszlovák nagykövet nagyra értékelte a stockholmi konferencia eredményeit és hangsúlyozta, a szocialista országok meggyőződése, hogy a jelenlegi helyzetben határozott intézkedéseket kell tenni a fegyverkezési verseny megszüntetésére. E meggyőződés konkrét kifejezője az a széles körű program, amelyet a Varsói Szerződés tagállamai legutóbbi budapesti csúcs- találkozójukon hagytak jóvá, s amely az európai fegyveres erők és fegyverzet csökkentésének útját jelöli ki. A szocialista országok szerint a bécsi tárgyalásokon elért haladás kedvező feltételeket teremtene a haderők csökkentéséhez egész Európában. A csehszlovák küldöttségvezető a továbbiakban kiemelte az atomrobbantásokra elrendelt egyoldalú szovjet moratórium jelentőségét, s rá- (Folytatás a 2. oldalon) ezer embernek itt volt az átmeneti lakóhelye, és csaknem 100 ezren jártak be naponta dolgozni. Továbbra is aránytalanság tapasztalható azonban a közleke(Folytatás a 2. oldalon) Eduard Sevardnadze és Bohuslav Chňoupek tárgyalásai New Yorkban (ČSTK) - Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere New Yorkban szerdán megbeszélést folytatott Bohuslav Chňoupekkel, a CSKP KB tagjával, csehszlovák külügyminiszterrel. A' baráti légkörű és a teljes nézetazonosság jegyében lezajlott megbeszélésen a felek megerősítették, a Szovjetunió és Csehszlovákia továbbra is szorosan egyezteti nemzetközi tevé(Folytatás a 2. oldalon) Időszerű feladatokról (ČSTK) - Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Cseh Nemzeti Tanács elnöke tegnap Prágában fogadta David ZlatopoJszkijt, a Moszkvai Állami Egyetem tanárát. Áttekintették azokat a feladatokat, amelyek a két ország legfelsőbb képviselőtestületeire az SZKP XXVII. és a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött határozatok teljesítése terén hárulnak, valamint a szocialista demokrácia tökéletesítésének problémáit.