Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-04 / 181. szám, hétfő
A nép sajátjának tekinti az SZKP XXVII. kongresszusának irányvonalát ÚJ SZÚ 5,. 1986. VIII. 4. (Folytatás a 4. oldalról) zók kollektívája, az embereknek jó a hangulatuk, s erejüket a termelésre fordítják. Nem kell nagy politikusnak lenni ahhoz, hogy az ember ezt megértse. Itt az önök területén vajon mennyi kezdeményezést és önállóságot tanúsíthatnának annak érdekében, hogy megkönnyítsék a háztartási munkát, fejlesszék a turizmust, létrehozzák a sporthoz, az üdüléshez és a kulturális szféra számára szükséges alapokat? Sokat. Az önök területének óriási, rendkívüli lehetőségei vannak. Mind a primorszki, mind a habarovszki határterületen hozzá kell látni ezeknek a kérdéseknek a megoldásához. Határozottan véget kell vetni annak, hogy a szolgáltatások szférájához úgy viszonyuljanak mint valami másodrendű, alárendelt dologhoz. Az SZKP XXVII. kongresszusa a következetes szociálpolitika mellett szállt síkra. Éppen ezen keresztül kell aktivizálnunk minden emberi tényezőt, ennek segítségével kell mozgásba hozni azt a hatalmas potenciált, amellyel országunk és társadalmunk rendelkezik. Ez esetben előrelépünk, ebben az esetben érjük el a gyorsítást. Ez a kongresszus követelménye. Ez az átépítés feltétele. És ez a vezetők elsőrendű gondja minden szinten, a pártban, a népgazdaságban és a tanácsokban. Még egy dolgot. Az áru termelésében, ami iránt oly nagy a kereslet, nem vesz részt, vagy csak kis mértékben működik közre számos ipari vállalat. Határozottan a helyes irányba kell terelni azokat, akik ki akarják húzni magukat a dolog alól. önök, elvtársak, hogyan kívánják ellátni a piacot? Nekem úgy tűnik, hogy az Amúr menti Komszomolszkban a keresetek magasak, a kérdés tehát az, hogy kinek mennyit ér ez a kereset, ha pénzéért nem tudja kielégíteni az ésszerű szükségleteit. Gondolom, nem olyan bonyolult politikai gazdaságtan ez, hogy az ember ne lássa és ne értse, de mégis beszélnem kell róla, mivel azt a helyzetet kívánom érzékeltetni, ami itt van. Az áruellátás és szolgáltatások problémájának megoldásához kezdeményezésre, önfeláldozásra van szükség, keresni kell a lakosságnak nyújtandó segítség új formáit. A központi szervekhez intézett leveleikben a dolgozók többek között rámutattak arra a szükségszerűségre, hogy jelentős mértékben fejleszteni kell a legkülönfélébb szövetkezeti szervezeteket, s elismeréssel emlegetik az ipari termelőszövetkezetek rendszerét, amit nyilvánvalóan elhamarkodottan számoltunk fel az ötvenes és hatvanas években. Egyre többen hangoztatják, hogy a lakossági szolgáltatások fejlesztéséhez, a mindennapos cikkek gyártásához ki kellene használni a kisegítő gazdaságokat,' valamint az állami és szövetkezeti szektor melletti kisipari termelést. Jogosan állítják, hogy ezek az ágazatok és szakmák olyan nyersanyagokat és munkaerőforrásokat kapcsolhatnak be a gazdasági körforgásba, amelyeket a nagyüzemi termelés nem képes kihasználni. Az embereknek maguk a vállalatok is segíthetnek és kell is segíteniük. Minden lehetséges módon támogatni kell, hogy szolgáltatásokat nyújtsanak dolgozóiknak. Azok a gazdasági vezetők pedig, akik ezzel a dologgal foqiäikóznak, a legaktívabb támo- ycuctsi eraemlik meg. Nyíltan meg kell mondani elvtársak, hogy önöknél mindeddig az a régi hagyomány érvényesül, amely már mindnyájunknak a vérünkben van: teljesítsd a termelési tervet, építsd .gyorsítsd az ütemet - de az, miként él a dolgozó ember, aki mindezt teszi, egyes gazdasági vezetők számára másodrendű. Ezt el kell ítélni azoknak a követelményeknek az alapján, amelyeket a kongresszus a szociálpolitikával szemben támasztott. És ezt most kell megoldani, sőt azt mondanám, hogy ez mindennél előbbre való. Ezt a feladatot éppen itt, a Távol-Keleten kell aktívan megoldani, ahol az egész gazdaság fejlesztése káderhiányba ütközik. Káderek pedig azért nincsenek, mivel az elégtelenül fejlett szociális szféra miatt nagy a lakosság migrálása. Ezeket a kérdéseket, elvtársak, nem akkor kell megoldanunk, amikor felfejlődik a termelés, hanem a termelés fejlesztésével egyidöben. És most, figyelembe véve azt, hogy a termelőkapacitások már jelentősen fejlettek, arra van szükség, hogy a szociális kérdések előtérbe kerüljenek. így van ez. Úgy kell tennünk, elvtársak, ahogyan Vlagyimir lljics Lenin tanított: kevesebb nagy frázisra, mellébeszélésre, fennköltségre és üres elmélkedésre van szükség, több mindennapi gondoskodásra a reális ügyekről, az emberek szükségleteinek és igényeinek kielégítéséről. A gazdaságirányítás új formáira való áttérésnél aktivizálni akarjuk az emberi tényezőt. A kongresz- szus állást foglal az irányítás radikális reformjának szükségessége mellett. A központi bizottság és a kormány utasítására kiemelkedő tudósok és szakemberek a gyakorlatban dolgozók részvételével készítik elő az irányítás és a gazdálkodás rendszere tökéletesítésének egységes koncepcióját. Folytatni fogjuk az ágazatok és az alárendelt reszortok irányításának a további integrálását, megalakulnak a társadalom számára szükséges végeredményre orientálódó gazdasági osztályok és irányítási szervek. Rövid időn belül ismét meghatározzuk központi gazdasági ágazataink funkcióit és státuszait. Gondolok itt a Szovjetunió Állami Tervbizottságára, az anya- gi-múszaki ellátással, a tudománnyal és a technikával foglalkozó állami bizottságra és másokra. Országunk gazdagsága óriási, s a feltételek, melyek között az emberek élnek és dolgoznak, sokfélék. És itt, a Távol-Keleten az ember talán nemcsak jobban érti, hanem érzi is, hogy nem lehet, egyszerűen lehetetlen ezt az egész hatalmas gazdaságot csak a központból irányítani, hogy számos kérdés megoldásáért a felelősség jelentős részét a helyi szervekre kel! áthárítani. Ez azt jelenti, hogy megfelelő jogkört is kell nekik adni. Egy héttel ezelőtt az SZKP KB, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa határozatot hagyott jóvá a tanácsok szerepének ós felelősségének további növelésére irányuló intézkedésekről. önök már bizonyára megismerkedtek ezzel a határozattal. Gondolkodjanak el felette - a tanácsok számos joghoz jutnak. Továbbra is ezen az úton fogunk haladni. A tanácsoknak ki kell bontakoztatniuk lehetőségeiket. Ezzel összefüggésben két dolgot szeretnék hangsúlyozni. Azelőtt is jó határozatokat hagytunk jóvá, talán kicsit gyengébbeket, kevésbé konkrétakat, de ezek a határozatok nem mindig teljesítették küldetésüket. Miért? Arról van szó, hogy a helyi pártszervek maguk alá rendelték a tanácsokat és sok olyan kérdéssel foglalkoztak, melyek megoldásáért a tanácsoknak kell felelniük. Ezt először. Továbbá - a gazdasági káderek részéről hiányzott a megfelelő tisztelet a tanácsok iránt. Gondolják csak el, valahol a tanács sürgeti, hogy fejleszteni kell a városi közlekedést, bővíteni a tisztítóállomásokat, szépíteni a várost, részt vállalni a lakások és a kulturális objektumok építésében stb... ez mindenki számára kellemetlen volt, mindenki ki akart bújni a tanácsok sürgető követelései alól. Ettől meg kell szabadulnunk. Hiszen a tanácsokban valósul meg éppen az a helyi szociális politika (a város, a terület feltételei között), melynek alapján a nép megítéli egész politikánkat, azt, merre tart, mire irányul és hogyan szolgálja az embert. Támogatni kell ezeket a határozatokat, lehetőséget kell adni a tanácsoknak a kibontakozásra és valódi igényeket kell velük szemben támasztani. Ami az üzemek működését illeti, a mai feltételek között, amikor bevezetjük az új gazdasági mechanizmust és áttérünk az önelszámolás, a rentabilitás és önfinanszírozás elveire, a szállítási szerződések széles körű bevezetésére nemcsak a brigádok és a részlegek, hanem a vállalatok, kolhozok, szovhozok és építkezések szintjén is, vállalataink most valójában új munkafeltételekkel találják magukat szemben. Most már jelentős mértékben elavult a szocialista vállalatokról és egyesülésekről szóló határozat, amelyet jóváhagytunk. Befejezés előtt áll a szocialista vállalatról és egyesülésről szóló új törvény előkészítése, amelyben jogilag rögzítjük a fó irányvonalat a gazdálkodás módszereinek átépítésére, a dolgozókollektívák védelmére a kicsinyes utasítgatásokkal és a bürokráciával szemben. Ezáltal létrejönnek a feltételek a gazdaság alapvető elemének hatékony működéséhez a termelésben a teljes önelszámolás, önfinanszírozás és szocialista önigazgatás alapján, beleértve a vállalati tanácsok létrehozását, hasonlóan, mint ahogyan a brigádokban alakulnak a tanácsok. Szeretném kikérni az önök véleményét. Talán közzé kellene tennünk ennek a törvénynek a javaslatát? (Hangok: igen, helyes, az jó lenne). Véleményüket tolmácsolni fogom a politikai bizottságnak. Úgy vélem, meg kellene tennünk ezt a lépést. Ez nagyon fontos. Még valamit el szeretnék mondani önöknek, elvtársak. A nép\ alkotó tevékenységének fejlesztése, a munkáért való felelősség növelése, a fegyelem és a rend megszilárdítása az országban nagyon szorosan összefügg két olyan fontos dologgal, mint a demokrácia fejlesztése és a szocialista igazságosság elveinek a gyakorlatban való további érvényesítése. A nép most felemelte a fejét, elébe ment a párt felhívásainak és bekacsolódik a reális folyamatba nemcsak a termelő kollektívákban, hanem a politikai folyamat, az országban végbemenő társadalmi folyamat keretében is. Ezt üdvözölni kell. Ezen a helyen nyíltan kimondom, hogy kádereinknek - a pártós gazdasági kádereknek, a tanácsok kádereinek is - meg kell tanulniuk a demokrácia kiszélesítésének, az emberi tényező aktivizálásának és a nép kezdeményezése fejlesztésének a feltételei között dolgozni. Kádereink egy része minden szinten beteges érzékenységgel fogadta eddig az emberek élénkebb, élesebb reagálását a társadalomban lejátszódó folyamatokra. Sok elégedetlen embert - akik azonban érdekeltek a dologban, hisznek rendszerünkben és ideológiánkban, szurkolnak az ügynek - azonnal demagógnak minősítettek. Megtalálták azokat a mechanizmusokat, melyekkel ezeket az embereket idővel elüldözték, mégpedig valahogy úgy, hogy senkit se lehessen azzal vádolni: bosszút állt a kritikáért és megszabadult a számára kényelmetlen embe/től. Ez jelentős mértékben elterjedt. Kádereinknek készeknek kell lenniük a munkára olyan feltételek között, amikor fejlődik a demokrácia és fokozódik az emberek aktivitása. Eddig csak beszéltünk erről, de most már reálisan biztosítanunk kell az emberek részvételének folyamatát a kérdések megoldásában, mind a termelésben, mind pedig a városok, területek problémáinak, a közügyek stb. megoldásában. A demokráciának ezt a folyamatát, természetesen, gyakran kihasználják a demagógok is. Ezek azonban csak egyének. A többség amellett van, hogy a társadalomban egészségesebb legyen a légkör, hogy a vezetés közelebb kerüljön a dolgozókhoz, tanácskozzon velük, beszámoljon nekik és tájékoztassa őket, érdekelt legyen abban, hogy minden világos legyen, mindenki megértse helyzetét és feladatát, mindenki kifejezésre juttathassa elvárásait. Vlagyimir lljics Lenin azt mondta, hogy a műveletlen ember a politikán kívül áll. Most országunkat a világon a legműveltebbé tettük; ezért a lenini tézis alapján természetes a feltételezés, hogy a műveletlen ember távoí áll a politikától, a mi népünk azonban művelt, a politikai folyamatokban való részvételre törekszik, a társadalmi és állami ügyek irányításában való tényleges részvételre. Ezt mindenkinek meg kell értenie és változtatnia kell gondolkodás- módján és hozzáállásán. A pártszervekben a vezető káderek munkamódszereinek olyanoknak kell lenniük, hogy a nép aktivitására - mind politikai, mind munkaaktivitására - támaszkodjanak. Felmerülhetnek olyan javaslatok, melyek eredményt hoznak, de felmerülhetnek olyanok is, melyek megoldásához még nem értek meg a feltételek - akkor ezt meg kell mondani. Elvtársak, egyáltalán meg kell változtatni a munkastílust. A nép, a nép véleménye iránti tiszteletnek kell áthatnia azt, e néphez való igazi, nem tettetett, kacérkodás nélküli közelségnek. Azt mondani: Ivan Ivanovics... és megveregetni valakinek a vállát - ez olcsó hozzáállás. Népünk ezeket a dolgokat most gyorsan felismeri. Valóban az emberek közé kell menni, meghallgatni őket, találkozni velük, tájékoztatni őket. És minél nehezebb a helyzet, annál gyakrabban kell velük találkozni, velük lenni éjjel-nappal, amikor valamilyen kérdés megoldásáról van szó. Elmondhatom, nálunk az emberek reagálnak. Az ember sehol másutt nem találkozik ilyen emberekkel. Nálunk van az embereknek a legnagyobb kitartásuk, politikailag a legaktívabbak és ez az aktivitás egyre növekszik. Ezt üdvözölni kell és minden eszközzel támogatni. Ha pedig valamely vezető kezdi félreállítani az embereket, s ha ez neki úgy felel meg, elnyomni a kezdeményezést, akkor vége van. Nincs joga számítani az emberek és a pártbizottságok támogatására. Ebben megállapodtunk a habarovszki pártszervezettel. Ezzel összefüggésben szót ejtek az ügyek nyilvános megtárgyalásáról. Erről mindenféle szóbeszéd keletkezett: hogy lehet az, hogy a központi bizottság kibontakoztatta a bírálat és az önbírálat, az ügyek nyilvános megvitatásának folyamatát? Elmondhatom önöknek, hogy semmit nem vesztettünk, csak nyertünk. A nép megérezte az új erők beáramlását, merészebb lett, aktívabb minő a munkában, mind a társadalomban. És tudják, hogy a harácsolók is elcsendesedtek. i Azért, mert semmi sem erősebb a közvélemény erejénél, ha kibontakozhat. S ezt csak a bírálat és az önbírálat, a dolgok széles körű, nyilvános megvitatása során lehet megvalósítani. Végső soron a mi osztályellenségeink sem tudják, hogy most mit mondjanak a nyilvánosság hiányáról. Azért van szükségünk erre a széles körű tájékozottságra, hogy biztosítsuk a kongresszusi feladatok teljesítését, valóban bekapcsoljuk a népet az állam összes ügyeinek irányításába, ahogy azt Vlagyimir lljics Lenin is kívánta. Mellesleg mintha hallgatnának a helyi újságok a városokban és az egyes területeken. A központi lapok teljes hangerővel szólnak, támogatnak minden jót, bírálnak minden hibát és fogyatékosságot. De a helyi sajtó hallgat. Amikor meghívtuk a szerkesztők egy csoportját, felszólítottak bennünket: „Akkor hát mondják meg a mi városi és kerületi pártbizottságaink titkárainak, hogy tudatosítsák ós érzékeljék: szükség van saját járásukban a dolgok nyilvános megvitatására." És valóban. Az embereknek miért ne kellene tudniuk arról, mi történik a járásban és a városban, miért nem fejthetik ki véleményüket, ha az szükséges? Hiszen éppen ez a szocializmus, elvtársak. És hol marad a pártbizottság? Vannak itt közöttünk szerkesztők? (Egy hang: igen, vannak). Tehát van itt valaki. Bizonyára nem hívták meg őket, ne adj isten arra a következtetésre jussanak, hogy most már „teljes gőzzel“ kell írniuk. (Egy hang: a kerületi lapok képviselve vannak). No, legalább a kerületiek - már ez is jó. És remélem, hogy a városi és járási pártbizottságok titkárai ezt észre veszik. Ók irányítanak. Hiszen azok az ó lapjaik. Elvtársak, nem kell félni saját magunktól, és főleg nem a saját népünktől. Ez a demokrácia nagyon primitív értelmezése. Erősek vagyunk, a nép kiáll a szocializmus, a párt politikája, a változások, az átépítés mellett, magának a népnek, magának a társadalomnak az érdekében. Éppen erre van szükségünk, és mindezt ki kell használnunk. Általában véve - megengedhetetlen, hogy a nyilvánosság kérdéséhez a kampányszerüség elvei alapján és hagyományainak szellemében közelítsünk. A dolgok nyilvános megvitatása nem egyszeri akció, hanem a szovjet emberek mai életének normája, tartós, állandó folyamat, melynek során a megoldott feladatokat újak követik, rendszerint még bonyolultabbak. Ugyanezt mondhatnám el a bírálatról és az önbírálatról. Mire jutunk, ha nem fogunk bírálni és nem elemezzük saját magunkat - nincsenek semmilyen ellenzéki pártjaink. Ezért a bírálat és önbírálat szükséglet. Egyszerűen szólva a párt és a társadalom normális működéséhez elkerülhetetlenül szükséges, és azokat, akik a friss és igaz hangokat a régi mércékkel ós megközelítésekkel el akarják nyomni, azokat felelősségre kell vonni. Hiszen törvényünk is van. Azok a személyek, akik a bírálatot üldözik, bűntettet követnek el és bíróságilag büntethetők. Elvtársak, most nagyon sok dolog - ha nem a legfontosabb - függ a kádereinktől, a pártaktívától. Hiszen ez társadalmunk legjobb, legérdemesebb része. Ezeknek az embereknek a döntő többsége most olyan beosztásban van, amit valódi tekintélyükkel, a saját munkájukkal, személyes hozzájárulásukkal szereztek. Lényegében ók azok, akikről beszéltünk - a mi kádereink. Óriási szerepet töltenek be a nép szervezőjeként, a népgazdaság szervezésében, a pártpolitika végrehajtóiként társadalmunk fejlődésének ebben a nagyon nehéz, de gyönyörű időszakában. Nem könnyű, de rendkívül érdekes munka bontakozik ki az országban. Ezért úgy döntöttünk, hogy a párt központi bizottságának soron következő ülésén a káderpolitikáról tanácskozunk. Elvtársak, a mi irányvonalunk ilyen: mindennek természetesen, a lenini elvek szellemében kell fejlődnie. Biztosítani kell az együttműködést a fiatal és a tapasztalt káderek között. Szükséges, hogy a káderek kiválasztása és nevelése az érdemek szerint történjen, a munka alapján, protekció, a baráti kapcsolatokkal való visszaélés nélkül. Káderállományunkat meg kell újítani, állandóan szükség van a friss erőkre. Kádereinknek viszont elsősorban támogatásra van szükségük. Ezt a támogatást a központi bizottság és a pártbizottságok megadják. Ez az igényességgel is összefüggésben lesz. Úgy vélem, helyes ez a hozzáállás, mert a bizalom nem zárja ki sem az ellenőrzést, sem az igényességet. Csak ilyen légkörben fogják magukat a káderek biztonságban érezni, így fognak nyugodtan dolgozni. Ha van ilyen légkör, az megvédi a kádereket a hibáktól, a sikertelenségtől a különféle betegségek nem fejlődnek súlyos nyavalyává. Ez az, amire szükségünk van. Ezért akarjuk ezt a kérdést a KB ülésén megvitatni, tekintettel az új, nagyszabású feladatokra, amelyek a kongresszusi határozatok teljesítése során várnak ránk. Elvtársak, önök mindazzal rendelkeznek, amire az eddigi tapasztalatok kihasználásával és a kongresszusi határozatokból eredő új feladatokra való tekintettel szükségük van, hogy nagyobb biztonsággal és gyümölcsözőbben valósíthassák meg a káderpolitikát. Nem kell várniuk az ülésre és határozataira, ellenkezőleg, már e tanácskozás elótt sokat tehetnek azért, hogy javuljon a kádermunka színvonala. Végezetül el akarom mondani, hogy a dolgozókkal, a vezető káderekkel és a pártaktívával folytatott beszélgetések itt a Távol-Keleten sokat adtak nekem. Lehetőségem volt arra, hogy sok emberrel nyíltan és pártosan beszéljek, s megtárgyaljam a társadalmunk életének minden területével kapcsolatos jelenlegi és távlati feladatokat, áttekintsük pártunk munkájának irányait. Lehet, hogy ez valamilyen módon önöknek is a javukra válik. A primorszki és habarovszki határterületi pártszervezet nagy, országunk rendkívül.fontos térségeiben tevékenykedik. Már ma is fontos feladatokat teljesítenek, holnap pedig még nagyobbak várnak rájuk. Engedjék meg elvtársak, hogy sok sikert kívánjak önöknek munkájukban, amelyre szüksége van népünknek és társadalmunknak, s engedjék meg, hogy kifejezzem azt a meggyőződésemet, önök úgy járulnak hozzá a közös ügyhöz, ahogyan azt elvárjuk.
