Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)

1986-08-28 / 202. szám, csütörtök

Idénymunka - örömökkel, gondokkal Fiatalok segítenek a konzervgyárban A főidény kezdetén, júniusban általában az élelmiszeripari szak- középiskolák tanulói segítenek a rimaszombati (Rimavská Sobo­ta) konzervgyárban a szamóca, a borsó és a primőráru feldolgozá­sában, később főiskolai hallgatók váltják egymást háromhetes idő­közökben, egészen kora őszig. A gyár hagyományos partnerei közé tartoznak a bratislavai, a Banská Bystrica-i és a prešovi főiskolák. Korábban nem kis gon­dot jelentett a diákok elszállásolá­sa, néhány éve azonban mun­kásszállót építettek a Rima part­ján. A kétszintes épület egyik ízlésesen berendezett szobájában négyen beszélgettünk. Mária Kuchárová, a Banská Bystrica-i Pedagógiai Főiskola harmadéves hallgatója nem elő­ször vesz részt nyári idény­munkán.- Két évvel ezelőtt egy nyugat­szlovákiai feldolgozóüzemben töl­töttem a szünidő egy részét - mondja a sudár termetű, rokon­szenves pedagógusjelölt. - Akkor kötelező volt a részvétel, most önként jöttem. Nem tagadom per­sze, hogy a döntésemben közre­játszott a számítás is, hiszen az építőtárborokban dolgozóknak esélyük van a kollégiumi elhelye­zésre. Márpedig erre nekem nagy szükségem van, mert az albérletet nemigen tudnám megfizetni. Elha­tározásomban szerepe volt egészségi állapotomnak is, hiszen gyermekkorom óta légcsópana- szaim vannak, s kezelőorvosom szerint minden hosszabb távoliét otthonomtól jótékony hatással van rám. Szerencsére itt remek az éghajlat, s kedvező lehetőségek vannak a munka utáni pihenésre. Szálláshelyünktől nem messze szép strandfürdő van, naponta kijárok kocogni a közeli erdőkbe. Ami a munkát illeti, vegyesek a benyomásaim. A gyár vezetői készségesek, s a munkatársak is segítenek a beilleszkedésben. A készételraktárban kezdtem dol­gozni, majd poharakat mostam, aztán hagymát tisztítottam, most meg zöldségbefózésben segítek. Sajnos, arról nem tájékoztattak bennünket, hogy mennyit keres­hetünk, pedig erre mindannyian kíváncsiak vagyunk.- Való igaz, hogy a munkabe­osztáson nagyon sok múlik - kap­csolódik beszélgetésünkbe Dana Hudecová, a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola elsőéves hallga­tója. - A címkeragasztás, vagy a takarítás például nem meg­erőltető munka, mégis megkapjuk érte a hat korona húsz filléres órabért, legalábbis ezt mondják munkatársnőink, mert hivatalosan a mi csoportunkat sem értesítette senki a kereseti lehetőségekről. A hagymatisztítás viszont teljesít­ménybérben történik, s legutóbb minden igyekezetünk ellenére is csak 18 koronát kerestünk egy műszak alatt. Szobatársnómmel most a zöldbab-sterilizáló gépso­ron dolgozunk, ahol folyamatos a munka, nincs idő pihenésre. A műszak végére bizony elfára­dunk, utána jólesik a pihenés, az alvás. Nem is vágyom különöseb­ben szórakozásra, vagy sportolás­ra, esténként legfejlebb elme­gyünk moziba.- A SZISZ üzemi bizottsága gondoskodik a munka utáni prog­ramról - mondja harmadik beszél­getőpartnerem, Iveta Pelegrinová, aki csécsei (Čečejovce) lakos lé­vén jól beszél magyarul. - Az ifjúsági klubban hetente kétszer van diszkó, aztán itt a szabadtéri mozi, ezenkívül vannak közös kulturális programok is. Persze szórakozási lehetőség akad há­zon belül is; a könyvtár, a televízió és a zenehallgatás is megteszi olykor. Miközben a lányok beszélnek, valaki kopogtat az ajtón. A belépő fiatalember vegyészmérnök-hall­gató, s két hete dolgozik a gyár­ban, mint kocsikísérő. Elmondja, hogy ez a legjobban fizető munka­hely, igaz a pénzért meg kell dolgozni. Aztán - miután megígé­rem, hogy neve nem szerepel majd az újságban - elmondja kedvezőtlen tapasztalatait is. Az étkezéssel kapcsolatban megem­líti, hogy az adagok kicsik, s még a lányok is sokat költenek zseb­pénzükből kosztra. Szembetűnők a munkaszervezési fogyatékossá­gok is, mert sokszor késve érkezik a nyersanyag, máskor meg mű­szaki hibák miatt megromlik a be­érkezett áru egy része. Szerinte megoldatlan a diákok orvosi ellá­tása is. Leányismerósének az egyik nap annyira megdagadt az arca, hogy alig látott. Panaszával felkereste az üzemi orvost, akinek rendelőjében annyian várakoztak, hogy jóformán meg sem nézte őt, hanem továbbküldte szakorvosi vizsgálatra. A sok beteg miatt ide viszont csak két hét múlva rendel­ték b^. A diákok szálláshelyétől nem messze lévő gyárban Hegedűs László művezetővel a délutáni műszak rövid szünetében beszél­gettünk a diákmunkáról, s az elhangzott észrevételekről.- A fiatalok nélkül aligha boldo­gulnánk, mert feladataink évről évre nőnek, e követelményekkel a műszaki fejlesztés viszont nem tart lépést. Ami a diákok munka­kedvét illeti, nem szeretnék általá­nosítani. A kifogástalanul dolgo­zók mellett akadnak olyanok is, akik kényszernek tekintik a nyári idénymunkát, s egyetlen céljuk, hogy mielőbb túl legyenek rajta. Őket állandóan szemmel kell tar­tanunk, csak így végeznek elfo­gadható munkát. Aztán itt vannak a lógósok. Az elmúlt héten például négy lány hazaküldésére tettem javaslatot az igazgatónak. Fölötte- seim aztán úgy döntöttek, hogy a főiskolával kialakított jó viszony megtartása érdekében a lányokat csak szigorú megrovásban része­sítik. Ami engem illet, teszem a kötelességemet; differenciálok. Ebből a munkanaplóból is kiderül - mutat az előtte lévő vaskos füzetre —, hogy a legutóbbi cso­portban is jelentős kereseti kü­lönbségek voltak. A kiváló dol­gozók 17-18 munkanap alatt ezerhatszáz koronát is megkeres­tek, mások ennek csak a felét. Persze, egyeseknek nem kell a pénz, nem érdekli őket, mennyit keresnek, a szülőktől biztosan megkapják, amire szükségük van. Szerintem hiba volt szerződésben rögzíteni, hogy a diákok minden körülmények között megkapják a napi ötven koronás alapbért. Egyesek nem érdemlik meg ezt a fizetést sem. A művezető kemény szavai után megemlítem a fiatalok észre­vételeit is. Egy részük jogosságát nem vitatta, hiszen például az orvosi rendelőben olykor tényleg nagy a tumultus, mert több üzem dolgozói is idejárnak. De hát ez nem csak a diákokat érinti. Az étkezéssel kapcsolatban eddig nem volt tudomása fogyatékossá­gokról, ezt nem tették szóvá a fia­talok. Ami a bérezést, a kereseti lehetőségeket illeti, tiszta a lelkiis­merete, mert pontos kimutatást vezetnek minden dolgozó teljesít­ményéről, keresetéről. Ez a napló a diákok vezetőinek is a rendelke­zésére áll. Előfordulhat persze, hogy a csoportvezetők a lehetősé­gekről nem tájékoztatják a fiatalo­kat, de ez az ó hibájuk. A jövőben erre mindenesetre nagyobb figyel­met fordítanak majd. Hasznos is lenne, mert a pontos tájékoztatással sok szóbeszédnek elejét lehetne venni. HACSI ATTILA Újrakezdeni Portré egy pedagógus-mezőgazdászról KETTŐS JUBILEUM Bányavárosi ünnepségek Freibergben (Molnár János felvétele) Kettős jubileumot köszönt Frei­berg lakossága. Az Érchegység kapujában fekvő város fennállásá­nak 800. és világhírű Bányászati Főiskolája újra megnyitásának 40. évfordulóját ünnepük színes, vál­tozatos rendezvények soroza­tával. A jellegzetes német hegyi vá­roska évszázadok óta az európai ércbányászat nevezetes központ­ja. Hírét ezüstbányáival alapozta meg és 1765-ben alapított bányá­szati akadémiájával öregbítette, amely a világ egyik legelső bánya­mérnöki iskolája és korának ki­emelkedő tudományos kutatóinté­zete volt. Tanított itt Adolf Lede­bur, a kohászat megújítója és Abraham Gottlob Werner, az ás­vány-, kőzet- és teleptan úttörője, a leíró földtan atyja. Tanítványaik közül a felvilágosodás olyan egye­temes tudósai kerültek ki, mint Alexander von Humboldt és Mihail Lomonoszov. Noha a hatvanas években a ki­merült bányákat bezárták, a város számottevő ipari központ maradt. Bányászati és kohászati kombi­nátjában a környező bányavidék termését, a többi között az alten- bergi és ehrenfriedersdorfi - kitű­nő minőségű - cinket dolgozzák fel. Színesfémkohászata továbbra is jelentős és ipartörténeti jelentő­ségű Mechanikai Intézetében több mint kétszáz éve tervezik és gyártják a föld alatti mérésekhez szükséges precíziós optikai mű­szereket. Jóllehet több fontos kutatóinté­zet nyílt a városban az elmúlt negyven év alatt, nem vesztette el rangját a volt akadémia sem. Jogutódja, a Bányászati Főiskola kiváló tanárai, s egyben kutatói az alapanyaggyártás fejlesztésében szereznek érdemeket. Eredmé­nyesek az országban szinte kor­látlan mennyiségben előforduló barnaszén dúsítására irányuló kí­sérleteik. Erich Rammler profesz- szor és dr. Georg Bilkenroth veze­tésével a főiskola kutatóinak egy csoportja jó minőségű kokszot állított elő hazai barnaszénből. A Bányászati Főiskola az elmúlt négy évtizedben 16 és félezer bányászati szakembert bocsátott a népgazdaság rendelkezésére. Vonzerejét igazolja, hogy 3000 hallgatója között évente átlagosan kétszázra tehető a külföldiek szá­ma, akik mintegy 40 ország képvi­seletében ülnek az előadótermek padjaiba. Az évkönyvek tanúsága szerint azonban eddig 60 nemzet diákjai fordultak meg az újra meg­nyitott freibergi felsőfokú taninté­zetben. A főiskola nemzetközi tekinté­lyét bizonyítja szerteágazó kap­csolatrendszere és oktatóinak gya­kori külföldi meghívása is. A jeles felsőoktatási intézmény 30 külhoni főiskolával és egyetemmel fűzte szorosra a barátság szálait. Részt vesz szakemberek képzésében Bolíviában, Algériában, Etiópiá­ban és Mozambikban. A 800 éves bányaváros tekinté­lyes kora ellenére fiatalos benyo­mást kelt, hála a rendszeres karbantartásnak és a gondos res­taurálásnak. Tavaly például 7,5 millió márkát fordított a város a műemléki területté nyilvánított óváros megújítására. Az 50 ezer lakosú Freiberg - félúton Drezda és Karl-Marx-Stadt között - az NDK egyik legszebb turistacél­pontja. (B) Rekkenö hőségben álltunk meg az emeletes családi ház előtt a Királyhelmec (Kráľovský Chlmec) melletti Bácskán (Bačka). A szobában a hűtött italok után is sűrűn törölgettük gyöngyöző hom­lokunkat, s a házigazda ezt látva javasolja:- Menjünk ki a Latorca partjára, ott elviselhetőbb a kánikula. Kinyitom a jegyzetfüzetemet.- Kalapos József - mondom hangosan, és írni kezdtem. Mosolyogva néz rám.- így hív mindenki, habár a hi­vatalosan bejegyzett nevem Tibor. Kérdő tekintetemet látva foly­tatja:-Tudja, csecsemőkoromban súlyos beteg voltam, s akkor valaki azt tanácsolta anyámnak, ... eljutottunk még Gombaszög­re is. (Gyökeres György felvétele) hogy olyan néven szólítson, ame­lyik napon születtem, (gy lettem József. Mezőgazdász, a nyitrai (Nitra) főiskolán szerzett oklevelet. Évti­zedek óta tanít a leleszi (Leles) mezőgazdasági szakmunkáskép­zőben. A lassan véget érő vakáci­óról kérdem ót.- Munkával telt el ez is, a ház mellett van kertem, fóliám, ott mindig van mit csinálni. Az ember félszemmel állandóan azt figyeli, nem hűlt-e le a levegő, nincs-e valami betegség a paradicsomon, mert én elsősorban ezt termesz­tem. Egyébként ide járok a Lator­cára halászgatni, s hozom ma­gammal a szakkönyveket is. En­gem főleg a növény betegségei­nek a megelőzése érdekel. E terü­leten is sokasodnak az ismeretek, nem is olyan könnyű lépést tartani a fejlődéssel, beszerezni, na és persze minél többet elolvasni a szakirodalomból.- Egykori tanítványaitól kérde­zősködtem, azt mondták, valami­kor nagyon aktív volt Kalapos tanító. Felcsillan a szeme:- így igaz. Több hangszeren játszom, a hatvanas években volt népizenekarunk meg tánczeneka­runk, többször eljutottunk még Gombaszögre (Gombasek) is. Ki­rándulni is vittük, méghozzá sok­szor a tanulókat. Igaz, ehhez nemcsak kellemes emlék fűz. Húszvalahány évvel ezelőtt nem messze innen a mély vízbe sodort két diáklányt a Latorca. Utánuk ugrottam, majdnem odavesztünk mind a hárman, de végül sikerült kimentenem őket. Olykor még ma is felriadok, mert újra elém tárul­nak a mentés, a tusakodás pilla­natai.- Feltűnt az is, hogy a legtöb­ben múlt időben beszélnek iskolán kívüli munkájáról... Hosszasan elgondolkozik, az­tán válaszol: ^-Tréfásan azt is mondhatnám, hogy aztán megnősültem, s már nem volt annyi szabad időm. Ha jól belegondolok végülis ez a szín­tiszta igazság. Családi ház építé­sébe kezdtem, s ez bizony tudva­lévőén éveket rabol el az ember­től. Mostanra meg már felcsepe­redtek a leányaim. Tizenhét éves a legidősebb, tizenhárom a közép­ső, s tizenegy a legfiatalabb. Ha nem dolgozom a kertben, akkor többnyire velük foglalkozom. Látom rajta, hogy most kissé habozik, de aztán folytatja:- Aztán meg... Bizonyosan nem a nosztalgia mondatja velem azt, hogy valamikor más volt ennek az iskolának a légköre, jobb tanulók jelentkeztek ide. Tudja, e vidéken szorgalmas, eszes, a korszerű iránt mindig fogékony emberek laktak, értettek a földhöz, a mezőgazdasághoz. Most sincs ez másképp. Csakhát több mellé­fogás, kellően át nem gondolt intézkedés csökkentette a mező­gazdasági munka rangját. Elter­jedt az a helytelen nézet, hogy főleg erős ember kell a mezőgaz­daságba, az ész nem számít. Hozzánk is egyre inkább a gyenge előmenetelú tanulók jelentkeztek, meg azok, akiket máshova nem vettek föl. Gondot okoz az is, hogy az itt végzett tanulók nem mindig kapnak megfelelő munkát, így az­tán, akik nem lehetnek traktoro­sok, vagy nem dolgozhatnak más gépeken, azok többnyire a vasút­hoz, vagy az építőiparba mennek dolgozni, esetleg teherautón so- főrködnek. Pedig hányszor han­goztatjuk, hogy mezőgazdasá­gunknak égető szüksége van jól képzett szakemberekre. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy az itt végzők túlnyomó többsége jól felkészült, szereti a mezőgazda­sági munkát, eredményesen tud dolgozni bármilyen munkahelyen. Magyar tanítási nyelvű iskola a mi­énk, tanulóink így az anyanyelvü­kön, de szlovákul szintén ismerik a szakkifejezéseket. Ma már szö­vetkezeti elnökök és más vezető beosztású emberek igazolják jó munkánkat. Járásunk párt- és állami vezetése az utóbbi időben nagy figyelmet szentel a mező­gazdaságnak. Nagyon bízom ab­ban, hogy lassan a mi vidékünkön is visszaáll a mezőgazdasági munka tekintélye, megnövekszik a szakképzett munkások száma, s akkor a mi járásunkban is lesz jövője iskolánknak, s az anyanyel­vi szakképzésnek. Ránk esteledett, olyan sokáig beszélgettünk erről a szerteágazó bonyolult kérdésről. Kalapos Jó­zsef halászlére hív bennünket. Visszamegyünk hát, s a fagyasz­tóból előkerülnek a tegnap fogott halak. Rövidesen elismerően bó­logatunk: vendéglátónk a főzés­hez is nagyszerűen ért. Udvariat­lan vendég voltam, mert csevegés helyett a faluról érdeklődöm. Ö is azt mondja amit már másoktól is hallottam, hogy bizony nem na­gyon aktívak a tömegszervezetek, nincs itt a Csemaöoknak sem helyi szervezete.- A kis falvakban alig találunk embert, aki szervezni tudná a kö­zösségi munkát, a helyi kulturális életet. Pedig az emberek biztosan mennének, ha lenne, aki hívná, biztatná őket - hallottam többször is Királyhelmecen és a járási székhelyen is.- Felépült a ház, újra kellene kezdeni, hátha maradt még az egykori lelkesedésből, tenniaka- rásból - mondom vendéglátóm­nak. - Itt a Bodrogközben is vannak, s nem is kevesen, akik elől járhatnának a közösségi mun­kában, művelődésünkben, önösz- szeszedésünkben. Hosszú sóhaj a válasz.- Akkor hát jó munkát az új tanévben, és nemcsak az iskolá­ban! - búcsúzom a csillagfényes éjszakában. Ahogy kezet nyújt, abban elhatározást, erőt érzek. SZILVÁSSY JÓZSEF ÚJ szú 1986. VIII. 28

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents