Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-28 / 202. szám, csütörtök
ÚJ szú 3 1986. VIII. 28. Mind több jel utal az újabb Líbia elleni provokációra Washington szövetségeseit is be akarja vonni a Tripolival szemben tervezett akciókba A csillaggal megjelölt térségben került sor összecsapásokra az USA április derekán végrehajtott Líbia elleni katonai akciója idején Megemlékezés az ENSZ-ben Namíbia napjáról Csehszlovák felszólalás az ünnepi ülésen (ČSTK) - Az Egyesült Államok a líbiai partok közelébe küldi Forrestal nevű repülőgép- anyahajóját és három kíséröhajót közölte a Pentagon képviselője. A kötelék a jelenleg folyó amerikai-egyiptomi hadgyakorlatokon vesz részt. A Forrestalnak N augusztus 28-án kellett volna az eredeti elképzelések szerint az izraeli Haifa kikötőjébe indulnia. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy az amerikai kormány újabb provokációra készül Líbia ellen. A Földközi-tengeren, a líbiai felségvizek közelében tartózkodik már egy amerikai flottakötelék, élén az America repülőgép-anya- hajóval és Spanyolországból ugyancsak a térségbe indul a John Kennedy repülógép-anya- hajó. Az AFP hírügynökség jelentése szerint washingtoni hadügymi- nisztériumi források beismerték, az USA az „ágyúnaszád-politika“ szellemében készül akcióra Líbia ellen. Ezt végeredményben megerősítette Stansfield Turner, a CIA egykori igazgatója. A BBC brit rádióállomásnak adott nyilatkozatában annak a véleményének adott hangot, hogy az amerikai hadihajók nyilván megkísérlik kiprovokálni a líbiai hadsereget, hogy azután hatalmas csapást mérhessenek Líbiára. Turner nem tartotta kizártnak, hogy az amerikai hajók vagy repülőgépek a jeleniegi hadgyakorlat során behatolnak a Szidra-öbölbe, amelyet Líbia saját felségvizének tart. A KUNA kuvaiti kírügynökség hivatalos washingtoni forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy a Reagan-kormányzat tagjai köré(ČSTK) - Az ország keleti részén fekvő Dzselalabad afgán városban tartott gyűlésen az egybegyűlt lakosok ezrei előtt Nadzsib, az Afganisztáni Népi Demokratikus Párt Központi Bizottságának főtitkára mondott beszédet. Felszólította e térség lakosait- ahova afgán ellenforradalmi erők hatolnak be Pakisztánból- mielőbb szavatolják a békét és biztonságot az országban. Hangsúlyozta, hogy az Afgán Demokratikus Köztársaság kormánya ellfenzi a háborút. Afganisztán mindenkor barátságban élt -a határokon túl élő pastukkal és beludzsokkal és szolidáris felszabadító harcukkal. Támogatásuk Afganisztán részéről nem irányul azonban Pakisztán ellen. (ČSTK) - A kameruni Nios tűzhányó kráterében levő négy faluban tovább folytatódnak a mentési munkálatok. Ismeretes, a vulkáni tóból eddig ismeretlen okokból kiszivárgó mérges gázok péntek óta több száz ember halálát okozták. A katonai alakulatok munkáját lassítja az eső, s így a holttesteket mindenféle formalitás nélkül ott temetik el, ahol rájuk találtak. A túlélőket a távolabb esó területekre szállítják. A hatóságok járvány kitörésétől tartanak. A természeti katasztrófa sújtotta területek segélyezésével foglalkozó ENSZ-hivatal az áldozatok számát 1500-ra becsül(ČSTK) - Soweto, a Johannesburg melletti kétmilliós néger gettó szerdára virradó éjszaka a helyi lakosság és a felfegyverzett rendőri egységek közötti súlyos harcok helyszíne volt. Az objektívnak nem nevezhető hivatalos jelentések szerint 11 embert öltek meg és százan megsebesültek, megfigyelők szerint az áldozatok száma azonban jóval magasabb. Sowéto fölött még a tegnap reggeli órákban is látni lehetett az égő ben az a vélemény uralkodik, miszerint „Líbiát nyomás alatt kell tartani“. Az USA Líbia-ellenes gazdasági ..szankcióinak“ további megszigorítására készül, s diplomáciai úton ismét arra kívánja rávenni európai szövetségeseit, hogy csatlakozzanak hozzá. Első lépésként az amerikai fél arra szeretne ígéretet kapni a nyugateurópai államoktól, hogy nem fognak tiltakozni azon szankciók ellen, amelyeket az USA cégjeinek a Líbiával együttműködő európai leányvállalataival szemben hoznak. A moszkvai Pravda a kampány hátteréről Az újabb Líbia-ellenes kampány szélesebb politikai összefüggéseire hívja fel a figyelmet tegnapi kommentárjában a moszkvai Pravda. Azt írja, valójában elterelő manőverről van szó. Ma, Afganisztán sohasem avatkozo- zott be más államok belügyeibe, Pakisztán azonban olyan támaszponttá változott, ahonnan az Egyesült Államok által irányított imperialista és rakciós erők hadüzenet nélküli háborút folytatnak az Afgán Demokratikus Köztársaság ellen. A felforgató tevékenység azonban nemcsak az afgán, hanem a pakisztáni népnek is árt. Nadzsib hangsúlyozta, hogy a két ország együttműködésének és kölcsönös kapcsolataik megjavításának útjában nem áll semmilyen akadály. A pakisztáni kormánynak teljesítenie kellene népe akaratát és el kell utasítania az Egyesült Államok terveinek megvalósítását. te, ám a helyszínen dolgozó nemzetközi orvoscsoport szerint a 2000 halott sem túlzás. Nios faluban, amely a legközelebb fekszik a vulkáni tóhoz, mérgezés következtében egy nő és egy gyermek kivételével mindenki meghalt. Fred Horn holland misszionárius, aki mint az első küföldi állampolgár még szombaton ellátogatott a katasztrófa helyszínére, arról számolt be, hogy az eset egy neutronbomba felrobbanása utáni helyzetre emlékeztetett: semmi sem semmisült meg, de mindenki halott volt. A Nios vulkán környéke sűrűn lakott, mivel itt igen jó a termőtalaj. házak füstjét, s lövöldözések hallatszottak. Sowetóban kedd este romlott súlyosan a helyzet, amikor erős rendőri alakulatokat vezényeltek a negyedbe, hogy erőszakkal költöztessék ki viskóikból a lakbér fizetését a kormány politikája elleni tiltakozásul megtagadó lakókat. A sowetóiak szembeszálltak a rendőrséggel és köveket dobáltak a kivezényelt alakulatokra. Az utcákon több helyütt barikádokat emeltek. amikor a nemzetközi közvélemény figyelmének a középpontjában a szovjet javaslatok állnak, az amerikai kormány nem tud ésszerű magyarázatot adni arra, miért utasítja el azokat. Ezért a Fehér Ház nyilván úgy döntött, a figyelmet más problémára irányítja. London aggódik A Líbia körül ismét kiéleződött feszültség Nagy-Britanniá- ban is komoly aggodalmakat kelt. Londonban attól tartanak, Washington ismét bevonja szövetségesét egy újabb katonai kalandba. A munkáspárti ellenzék parlamenti képviselői arra szólították fel a konzervatív kormányt, nyilvánosan jelentse ki, hogy egy esetleges Líbia elleni támadáshoz nem engedi meg az USA-nak a brit támaszpontok használatát, ahogy az idén áprilisban volt. Az Egyesült Államok egyébként Nagy- Britanniába és más nyugat-euró- pai országokba küldi Vernon Walters tábornokot, az USA ENSZ- nagykövetét, Reagan különmeg- bízottját, hogy *, meggyőzze“ a szövetségeseket a közös Líbia- ellenes akciók szükségességéről. A brit külügyminisztérium szóvivője kijelentette, Washington egyelőre nem fordult semmilyen kéréssel Nagy-Britanniához. Arról azonban nem volt hajlandó nyilatkozni, hogyan reagálna ilyen esetben a brit kormány. A Daily Telegraph azt írta, a miniszterek „csendben imádkoznak“, hogy Washington ne kérje fel Londont az együttműködésre. Sofőrgyilkosság Belfastban (ČSTK) - Protestáns szélsőséges erők vállalták magukra egy belfasti taxisofőr meggyilkolását. A taxisofőrt kedden este az északírországi város katolikus negyedében háza előtt lőtték le. Megfigyelők szerint az újabb gyilkosság az ulsteri erőszak kiéleződésének előszelét jelentheti. a nemzetközi helyzet átfogó javítása folyamatának részeként a szövet-amerikai viszony javítását célzó konkrét intézkedések elfogadása mellett foglalt állást. Eközben mindkét fél síkraszállt a lázas fegyverkezés megszüntetéséért, így annak a világűrre való kiterjesztésének megakadályozásáért. Ezzel összefüggésben Falin technikailag és politikailag a legegyszerűbb kérdésnek nevezte az atomrobbantások megszüntetését. Ennek egyszerűsége abban rejlik, hogy a Szovjetunió már több mint egy éve nem hajt végre ilyen robbantásokat, tehát a kérdés megoldásához elsősorban az USA jóakaratára van szükség. A Szovjetunió az idén az ide vonatkozó megállapodás különböző változatait terjesztette elő, ám az USA egyiket sem fogadta el, s a tényekből ítélve még csak nem is foglalkozott velük komolyan. A Szovjetunió azért sürgeti az atomkísérletek problémáinak (ČSTK) - Az ENSZ New York-i központjában kedden a világszervezet Namíbia-tanácsa ünnepi gyűlésen emlékezett meg arról, hogy 13 évvel ezelőtt nyilvánították minden év augusztus 26- át Namíbia napjává. Javier-Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár az ülés résztvevőihez intézett üzenetében többek között elítélte a dél-afrikai fajüldöző rezsim Namíbiával szemben követett politikáját és arra szólította fel a nemzetek közösségét, hogy fokozza erőfeszítéseit a namíbiai probléma igazságos és békés rendezése érdekében. A világszervezet főtitkára egyben megerősítette, hogy az ENSZ kész haladéktalanul hozzálátni Namíbia gyarmati státusának felszámolásához, mégpedig a namíbiai nép egyetlen törvényes képviselőjével, a SWAPO- val, továbbá Angolával és a többi ún. frontállammal együttműködve. Az ENSZ dekolonizációs különbizottságának nevében az ünnepi ülésen Bronislav Kulawiec cseh(ČSTK) - Corazon Aquino Fülöp-szigeteki elnök hazatért a hivatalba lépése utáni első külföldi útjáról. Indonéziában és Szingapúrban tett látogatást és elsősorban az ASEAN-országok gazdasági együttműködésének szorosabbra vonásáról folytatott megbeszéléseket. Szingapúri sajtóértekezletén Aquino asszony reagált arra a hírre is, miszerint Dur Misuari, a Fülöp-szigeteki muzulmán felkelők vezetője hazatér szaúd-arábiai önkéntes száműzetéséből. A többi muzulmán vezetővel szeptember elején fogalmazza meg a kormány elé terjesztendő követeléseket. Aquino asszony a sajtóértekezleten elmondta, kormánya elózetemegoldását, mert ez megadná a választ arra a kérdésre, mit kíván tenni a két nagyhatalom a jövőben: tovább akarja-e bővíteni az atomháborús előkészületeket, vagy egyre biztonságosabb feltételeket óhajt-e létrehozni az emberiség fennmaradása érdekében - mondta Falin. Újságírók kérdéseire válaszolva Arbatov akadémikus elmondta, a lényeget tekintve a szovjetamerikai viszony nemcsak hogy nem javult, hanem romlik. Vonatkozik ez a lázas fegyverkezésre, a regionális konfliktusokra, az amerikai neoglobalista politikára és a Washingtonban elhangzó beszédek hangnemére egyaránt. Arbatov egyebek között rámutatott, Washington fel akarja mondani a SALT-II szerződést, s ezzel a még meglevő szerény fegyverzetkorlátozási megállapodások ellen is támadást intéz. Az ügy egyben bonyolítja a szovjet-amerikai párbeszédet is. A szovjetamerikai kapcsolatok néhány periférikus területén mutatkozó pozitív szlovák képviselő, a bizottság alelnöke szólalt fel. Hangsúlyozta, az ENSZ eddigi erőfeszítései ellenére a Namíbia függetlenségének megadásáról szóló határozatok nem váltak valóra. A pretoriai rezsim halogató taktikához folyamodott azzal a céllal, hogy Namíbia területét továbbra is megszállva tarthassa. A csehszlovák képviselő reményét fejezte ki, hogy az ENSZ-közgyűlés rendkívüli Namí- bia-ülésszaka lehetővé teszi olyan határozott akciók megkezdését, amelyek rákényszerítenék Pretoriát az ENSZ-határozatok tiszteletben tartására. Honecker ázsiai körútra indul (ČSTK) - Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK Államtanácsának elnöke hivatalos, baráti látogatást tesz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, Kínában és Mongóliában. Amint arról a tegnapi berlini lapok tudósítanak, a látogatásra október második felében kerül sor. sen úgy döntött, a muzulmán déli területeknek autonómiát ad, ám ennek részleteit még nem határozták meg. Az államfő hangsúlyozta, kész az összes kormányellenes erőkkel fennálló konfliktusok tárgyalásos rendezésére, ám a szeparatista követeléseket nem teljesíti. A muzulmánok a manilai kormány ellen 1972-ben kezdtek fegyveres harcot, amikor Marcos elnök nem teljesítette követeléseiket és rendkívüli állapotot hirdetett ki. A hetvenes évek végéig ebben a harcban mintegy 50 ezren haltak meg. A harcok az utóbbi időben elcsendesedtek, mivel a muzulmánok szervezeteinek egysége felbomlott. momentumok ezen semmit sem változtatnak. Vitalij Goldanszkij arra vonatkozó kérdésekre válaszolt, hogy a Szovjetunió milyen intézkedéseket hozhatna az amerikai „csillagháborús“ tervekkel szemben. Elmondta, a válaszlépéseket sokkal kisebb költségekkel lehetne meghozni, mint amilyeneket maga a rakétaelhárító rendszer kiépítése emészt fel. Georgij Arbatov az újabb szov- jet-amerikai csúcstalálkozó lehetőségeivel is foglalkozott, s ezzel kapcsolatban hangoztatta, továbbra is két momentum a döntő: a politikai légkör és a találkozó eredményeinek a biztosítása. Az Egyesült Államokban a jelenlegi szakértői konzultációkkal kapcsolatosan tapasztalható derülátó véleményekről szólva megállapította, ezek a tárgyalások még nem értek véget, minden témában folytatódnak, s ezért eredményről még nem lehet beszélni. Külön kiemelte, a konzultációk nem a csúcstalálkozó, hanem a külügyminiszteri eszmecsere előkészületei keretében folynak. A felforgató tevékenység árt az afgán és a pakisztáni népnek egyaránt Kamerun Mentési munkálatok a tűzhányó kráterében Súlyos harcok Sowetóban Szándékosan előidézett incidens volt ,,Az a benyomásom, hogy a dél-koreai repülőgépet felderítő berendezésekkel szerelték fel és szándékosan küldték szovjet területek fölé, hogy megállapítsák, mi fog történni“ - ezt Brian McNiff, egy Vermont szövetségi állambeli erőmű mérnöke jelentette ki, akinek bátyja a KAL 007 jelzésű kémrepülőgép incidense során három évvel ezelőtt életét vesztette. A mérnök véleményét az USA Today című lap idézi, egyben rámutatva, hogy az incidens áldozatainak rokonai közül egyre többen fogadják kétkedve az Egyesült Államok által előterjesztett hivatalos verziót. A Maryland állambeli Nan Oldham asszony, akinek fia ugyancsak a repülőgépen tartózkodott, azt a véleményét hangoztatta, hogy a dél-koreai gépet politikai okokból irányították a Szovjetunió területe fölé. ,,Sokat gondolkodtam arról, mi történt azon a három évvel ezelőtti éjszakán, s most az a véleményem, hogy az utasokat már abban a pillanatban halálra ítélték, amikor még csak repülőjegyüket vásárolták. Mégiscsak elképzelhetetlen, hogy az amerikai kémszolgálat ne legyen képes figyelemmel követni egy eltévedt repülőgép útját és ne tudná a helyes irányba terelni“ - mondotta. Az idézett lap ismerteti Robert Allardyce nyugalmazott kapitány véleményét is. A TWA légitársaság Boeing 704-es gépein korábban repülő pilóta gondosan áttanulmányozta a KAL 007 esetét és úgy véli, hogy a délrkoreai kapitány ostoba lehetett, mert öt órán keresztül önkívületi állapotban vezette a repülőgépet anélkül, hogy tudta volna, milyen célt követ a gép..." (ČSTK) Az atomrobbantások betiltása fontos gyakorlati lépés lenne (Folytatás az 1. oldalról) Aquino autonómiát ígér a muzulmánoknak