Új Szó, 1986. augusztus (39. évfolyam, 179-204. szám)
1986-08-20 / 195. szám, szerda
ÚJ szú 3 % 1986. VIII. 20. Mihail Gorbacsov televíziós nyilatkozata Eljött a határozott és felelősségteljes lépések időszaka Mint arról röviden már beszámoltunk, Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hétfő este a szovjet televízió Vremja címú hírműsorában nyilatkozott az augusztus 6-án lejárt szovjet egyoldalú moratóriummal kapcsolatban. Nyilatkozatát az alábbiakban közöljük: Mai találkozásunk alkalmával nyilatkozni akarok a nemzetközi politika egyik kulcsfontosságú problémájával kapcsolatosan. Néhány nappal ezelőtt - augusztus 6-án - lejárt a nukleáris robbantásokra vonatkozó egyoldalú szovjet moratórium, melyet, mint ismeretes, a Szovjetunió egy éven át szigorúan megtartott. Miből indult ki és mi indokolta ezt a nem könnyű, rendkívül felelősségteljes és - mondhatnám - számunkra nehéz döntést? Röviden - a nukleáris és ürkor- szak realitásaiból indult ki. Mi ezeknek a lényege és hogyan tekintünk rájuk? Először. Nukleáris és más fegyverek hegyei halmozódtak fel, ennek ellenére a lázas fegyverkezés nem gyengül, ellenkezőleg, fokozódik; kialakult annak veszélye, hogy kiterjesztik a világűrre; folytatódik az USA és az egész NATO-tömb intenzív militarizálá- sa. Szeretném külön hangsúlyozni, hogy a katonai technológia fejlesztése olyan gyors ütemű, hogy a nemzetek, az államok és a politikusok számára egyre kevesebb időt hagy a reális veszély tudatosítására, korlátozza az emberiség lehetőségeit arra, hogy megálljon a nukleáris szakadékba vezető úton. Késlekedni nem lehet, mert akkor olyan rafinált fegyverrendszerek jönnek létre, hogy egyáltalán nem lesz lehetséges a megállapodás ezek ellenőrzéséről. A helyzet egyre tarthatatlanabb. Ma nem elég megőrizni az érvényes szerződéseket, feltétlenül olyan jelentős gyakorlati lépésekre van szükség, amelyek megfékeznék a militarizmust és a jobb irányába fordítanák az események alakulását. A „félelem egyensúlya" megszűnik a visszatartás tényezőjévé lenni. S nemcsak abból az okból, hogy a félelem nem jó tanácsadó és olyan akciókra ösztönözhet, melyek beláthatatlan következményekkel járnának. Ez a félelem ugyanis közvetlen része a lázas fegyverkezésnek: fokozza a bizalmatlanságot és a gyanúsítgatást, a növekvő feszültség bűvös körét hozza létre. Erre sok példa van. Ma már mindenki számára teljesen világos, hogy elavultak a régi elképzelések a háborúról, mint a politikai célok elérésének eszközéről. A nukleáris korban ezek a túlhaladott dogmák éltető talajává váltak annak a politikának, amely globális tűzvészhez vezethet. Másodszor. Döntésünk a moratóriumról azon alapult, hogy a szocializmus mint társadalmi rendszer rendületlenül törekszik a békére és teljes mértékben tudatosítja felelősségét a civilizáció sorsáért. A Szovjetunió mint szocialista állam és mint nukleáris hatalom alapvető kötelességének tekinti erejéhez mérten mindent megtenni azért, hogy megvédje a világ békés jövőjét. Törekvésünk, hogy a nemzetközi fejlődést az enyhülés útjára vezessük, megfelel filozófiánknak és szocialista erkölcsünknek. Ám a nukleáris században a föld megvédése az atompusztulástól az egész emberiség feladata és minden nép ügye. Harmadszor. A mai világ bonyolult, sokrétű és ellentétekből terhes. Ezzel együtt azonban objektíve egyre nagyobb mértékben kölcsönösen függő és egységes. Ha a külpolitika realisztikus akar lenni, tekintetbe kell vennie a 20. század vége emberi közösségének ezeket a sajátosságait. Másképp a nemzetközi kapcsolatok nem lesznek normálisak, lázas káoszra és végül katasztrofális konfrontációra lesznek ítélve. A nukleáris kort megelőző gondolkodás lényegében 1945. au- gustus 6-án veszítette el értelmét. Ma nem lehet garantálni saját biztonságunkat más államok és népek biztonságának tiszteletben tartása nélkül. Nem létezik valódi biztonság, ha nem egyenlő mindenki számára és nem általános. Aki más nézetet vall, az megmarad az illúziók, az önámítás világában. Az új gondolkodásmód, amelyre a nagyvilágnak szüksége van, összeegyeztethetetlen azzal az elképzeléssel, hogy ez a világ valakinek a tulajdona, összeegyeztethetetlen azokkal a próbálkozásokkal, hogy másokat „boldogítsanak“ saját gondoskodásukkal és a kioktatásokkal, kinek hogyan kellene viselkednie és lenne az államok közti kapcsolatokat a tömegpusztító fegyverek terén elérhető fölény illúziójára építeni. Ezeknek a fegyvereknek a teljes felszámolása az egyedüli út a valódi békéhez. Elindulni ezen az úton azt jelenti, hogy kiálljuk az érettség történelmi próbáját. Ez vonatkozik minden vezető politikusra, akinek osztályrésze lett ez a nagy, emberi küldetés. Meg kell tanulnunk bátran szembenézni a tényekkel: szakemberek kiszámították, hogy a legkisebb nukleáris töltet felrobbanásának sugárzási ereje három Csernobillel egyenlő. Valószínűleg így van. Ez azonban azt jelenti, hogy a felgyülemlett nukleáris arzenál egy kis részének felrobbanása is katasztrófa lesz, mégpedig milyen utat választania — szocialista, kapitalista vagy más utat. A Szovjetunió úgy véli, hogy minden nemzetnek, minden országnak joga van döntenie saját sorsáról és saját forrásairól, szuverén módon meghatároznia saját szociális fejlődését, megvédenie saját biztonságát és részt vennie a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének kiépítésében. A mai világot a globális problémák kiéleződése is jellemzi. Ha minden állam és nép nem egyesíti erőfeszítéseit, akkor ezeket lehetetlen lesz megoldani. A világűr és a tengerek mélyének kihasználása, az ökológia, a járványok, a nyomor és az elmaradottság - ezek a század realitásai, melyek nemzetközi figyelmet, nemzetközi felelősséget és nemzetközi egyúttmúködést követelnek. Sok új világméretű folyamat így egy erős csomóba van kötve. A leszerelés ezen a téren is óriási szerepet játszhatna azáltal, hogy alkotó célokra szabadítaná fel az eszközök jelentős részét, valamint az intellektuális és technikai potenciált. Külpolitikánkat az ösztönzi, hogy a világon mindenütt a népek, a legkülönbözőbb orientációjú és legkülönbözőbb világnézetű politikai és társadalmi erők tudatában mind nagyobb mértékben válik uralkodóvá a meggyőződés: a tét az emberiségnek a puszta léte, eljött a határozott és felelősségteljes lépések időszaka, amely a józan ész maximális mértékű mozgósítását követeli meg. Az utóbbi időben két tragédia történt, melyek összefüggenek a nukleáris és az űrszázad technikájával: a Challenger legénységének pusztulása és a csernobili atomerőmű balesete. Tovább fokozták a kétségeket és könyörtelenül emlékeztettek arra, hogy az emberek még csak most kezdik uralni azokat a fantasztikusan hatalmas erőket, melyeket maguk keltettek életre, hogy csak most tanulják ezeket a haladás szolgálatába állítani. Ezek az események szemléltető példái voltak annak, mi történhet, ha szóhoz jutnak a nukleáris fegyverek. Mindenkinek, de elsősorban az államférfiaknak ebből le kell vonniuk a konkrét és kézzelfogható tanulságokat. Fontos, talán a legfontosabb tanulság az, hogy az ember által létrehozott fegyvereket sosem - szabad alkalmazni, s ma egyszerűen öngyilkosság helyrehozhatatlan katasztrófa. Ha valaki ennek ellenére az elsó nukleáris csapás mellett dönt, magát ítéli fájdalmas pusztulásra, melyet még csak nem is az ellencsapás fog okozni, hanem saját harci töltetei robbanásának következményei. Ez nem propaganda vagy politikai improvizálás, nem is „félelem- keltés“, hanem tény. Ezt cáfolni egyszerűen felelőtlenség lenne, nem tiszteletben tartani pedig bún. Mindezeknek a realitásoknak az objektív és becsületes elemzéséből ered a más hozzáállás is a világpolitikához. Ezen alapulnak azok az elvi követfteztetések is, melyeket az utóbbi időben tettünk, főleg azonban az SZKP XXVII. kongresszusán. A szovjet külpolitika a világban bekövetkezett mélyreható változások megértéséből indul ki, beleértve a leszerelés kérdéseit. Véleményünk szerint az idén január 15-én tett szovjet javaslatok a nukleáris fegyvereknek 2000-ig az egész világon történő felszámolására teljes mértékben megfelelnek a kor követelményeinek. Készséget mutattunk arra, hogy keressük a vitákat és bizalmatlanságot keltő problémák kompromisszumos megoldását. A Szovjetunió a nukleáris és ürfegyverekról szóló szovjet-amerikai tárgyalásokon a konstruktív javaslatok komplexumát terjesztette elő. Szövetségeseinkkel a Varsói Szerződésben intézkedések sorát terjesztettük elő a fegyveres erók és a hagyományos fegyverzet csökkentésére Európában az Atlanti-óceántól az Uraiig. Ezen a téren is azt szeretnénk, ha közös és következetes haladást érnénk el a katonai konfrontáció alacsonyabb és kevésbé veszélyes szintje irányába. Új javaslatokat terjesztettünk elő a vegyi fegyverek kérdésében is, ami véleményünk szerint lehetővé teszi még az év végéig vagy a következő évben a megállapodás aláírását a vegyi fegyverek betiltásáról és tartalékaik felszámolásáról, beleértve gyártásuk ipari bázisát is. A stockholmi konferencián a szocialista országok konstruktív módon együttműködtek más résztvevőkkel is és sokat tettek annak érdekében, hogy megtalálják olyan kulcsfontosságú kérdések megoldását, mint az erő alkalmazásáról való lemondás, tájékoztatás a hadgyakorlatokról és a csapatmozgásokról, a katonai tevékenység éves terveinek cseréje, megfigyelők meghívása vagy az ellenőrzések. Átfogó alapot dolgoztunk ki a biztonság és az együttmüködés garantálására Ázsiában és a csendes-óceáni térségben és mindenkit meghívunk: vegyen részt ebben a folyamatban. A nukleáris energetika biztonságos fejlesztése nemzetközi rendszerének létrehozását illetően kezdeményezően ajánlottuk fel együttműködésünket valamennyi érdekelt országnak. A közelmúltban mint a „csillagháborús“ program alternatíváját az Egyesült Nemzetek Szervezetében előterjesztettük a „csillagbéke“ kiépítésének programját és javasoltuk az űrkutatási világszervezet létrehozását. A XXVII. kongresszuson megfogalmaztuk a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének alapjait. Ez a legátfogóbban fejezi ki új hozzáállásunkat a külpolitikában. Az elmúlt napokban pedig a szocialista országok csoportja megvitatásra hivatalosan az ENSZ-kóz- gyülés rendes ülésszaka elé terjesztette e rendszer létrehozásának kérdését. Egyben hangsúlyozni szeretném, hogy bármilyen fontosak és jelentősek is javaslataink és bármilyen szilárdan is védelmezzük azokat, tudatosítjuk, hogy magunk semmit sem érhetünk el. A nemzetközi biztonság problémája közös probléma. Ez pedig azt jelenti, hogy erőfeszítéseinknek és felelősségünknek is közösnek kell lennie. Javaslataink kidolgozásánál elemezzük és figyelembe vesszük más kormányok, társadalmi és politikai mozgalmak álláspontját és kezdeményezéseit. Gondoskodunk arról, hogy e javaslatok megvalósításának minden szakaszában érvényesüljön mindenki egyenlő biztonsága. Ezzel együtt egyáltalán nem gondoljuk, hogy ezek a javaslatok véglegesek lennének és nem kellene róluk vitatkozni. A konfrontáció zsákutcájából kivezető út a párbeszéden, a kapcsolatokon, a vitákon és tárgyalásokon át vezet. Egyedül így lehet megolvasztani a kölcsönös bizalmatlanság jegét és gyakorlati eredményeket elérni. Ebből adódik viszonyunk az ellenőrzés kérdéséhez minden leszerelési probléma megoldásában. Amikor például előterjesztettük javaslatunkat minden nukleáris robbantás beszüntetésére, kijelentettük, nincsenek ellenvetéseink a nemzetközi ellenőrzéssel szemben sem. Erről világosan tanúskodik beleegyezésünk abba, hogy Szemipalatyinszk térségében felszereljék az amerikai ellenőrző műszereket. Úgy tűnhetne fel, hogy az ellenőrzés problémája már nem akadályozhatja a megállapodások elérését. Ezt a problémát azonban továbbra is csökönyösen kihasználják a valódi álláspont leplezésére irányuló törekvésekben, vagyis annak fedezésére, hogy nem hajlandóak a leszerelésre. Döntésünket a nukleáris robbantások moratóriumáról minden jószándékú ember üdvözölte. A világ minden részéből hallottuk az egyetértés és a támogatás szavait. Politikusok, parlamenti képviselők, közéleti személyiségek és tömegszervezetek tartották ezt az akciót a mai problémákhoz való helyes hozzáállás példájának és reményt láttak benne arra, hogy az emberiség megszabadulhat a nukleáris katasztrófa miatti félelemtől. A szovjet moratóriumot jóváhagyta az ENSZ Közgyűlése, a világ államainak ez a legreprezentatívabb fóruma. Támogattak minket kiemelkedő tudósok - fizikusok és orvosok, akik talán mindenki másnál jobban tudatosítják az atomban rejlő veszélyt. Moratóriumunk - meggyőződtem erről a tudósok közelmúltban megtartott moszkvai találkozóján — aktív tettekre ösztönözte a tudomány képviselőit különböző országokban. Az új gondolkodás mindezen nyilvánvaló és reménykeltő megnyilvánulásaival szemben - elsősorban az Egyesült Államokban- ott áll a politikai gondolkodás militarizálása, pedig ez a gondolkodás a Nyugat kormányzó köreiben már így is veszélyesen lemaradt a nemzetközi élet mély változásai folyamata mögött, s a tudomány és a technika haladása is nagyban megelőzi a szociális és erkölcsi haladást. Az Egyesült Államokban a hatalmas katonai-ipari komplexumot képviselő jobboldali, militarista csoport egyszerűen a lázas fegyverkezés megszállottja. Nyilvánvalóan hármas érdeket követ: nem akarja megengedni, hogy kiapadjon a fegyvergyártásból eredő jövedelmek forrása; biztosítani akarja az USA katonai fölényét; megpróbálja gazdaságilag kimeríteni a Szovjetuniót és gyengíteni ót politikailag és végül biztosítani világuralmát, megvalósítani régi imperialista ambícióit és tovább fosztogatni a fejlődő országokat. Ennek megnyilvánulása a külpolitika is, amely minden fordulat és szóbeli álcázás ellenére továbbra is veszélyes tévedésekre épül: a Szovjetunió, más szocialista országok és felszabadult államok lebecsülésére és saját lehetőségei túlbecsülésére, amiből is a technikai önbizalom és a politikai merészség ered. A tényt, hogy részt veszünk a tárgyalásokon, egyes amerikai politikusok az USA katonai ereje növekedésének és az SDI-prog- ram fejlesztésének következményeként kezelik. Az amerikai kormány ezekre a hamis feltételezésekre építi politikáját, s ezért sehogy sem tud a tisztességes megállapodások és a nemzetközi légkör javításának útjára lépni. Az élet realitásaival azonban ennek ellenére kénytelen lesz számolni. Ezek elől egyszerűen nem lehet kitérni. Javaslataink, ismétlem, a mai világ realitásaiból indulnak ki, nem a gyengeség diktálja azokat, hanem az emberiség sorsáért való nagy felelősség tudatosítása. Ilyen a jelenlegi helyzet. Az egyik oldalon érvényben van moratóriumunk. Meghirdettük és a különböző fórumokon a tárgyalóasztalra tettük kompromisszumos, kiterjedt javaslatainkat. Lényegesen növekedett a politikai erók nyomása, a politikai körök- köztük a hivatalosak - a helyzet komolysága miatt nyugtalankodva nagyobb figyelmet kezdtek szentelni a nemzetközi biztonság problémáinak. A másik oldalon ott áll a nukleáris kísérletek beszüntetésének elutasítása, a békekezdeményezésekkel szembeni csökönyös elutasítás, a közvélemény követeléseinek és számos tekintélyes párt és szervezet nézeteinek demonstratív figyelmen kívül hagyása, sót az USA saját szövetségesei és a saját népe aggodalmainak ignorálása is. Ebben a helyzetben vagyunk mi, a szovjet vezetés, moratóriumunk lejártának pillanatában. Mi legyen tovább? Melyik utat válasszuk? Melyik döntés lesz a leghelyesebb, melyik fog a legjobban megfelelni a helyzetnek? Mi járul hozzá leginkább a pozitív folyamatokhoz és a katonai konfrontáció veszélyének csökkenéséhez? Népünk határozottan támogatja az SZKP és a szovjet állam külpolitikáját és elvárja a XXVII. kongresszus külpolitikai irányvonalának kitartó folytatását. Ezzel együtt a szovjet állampolgárok leveleiben és megnyilatkozásaiban jogosan nyilvánul meg a nyugtalanság: célszerű a moratórium megőrzése, amikor Neva- dában az egyik nukleáris robbantás a másikat követi? Nem túl nagy kockázat ez, nem dolgozik az idó országunk biztonsága ellen? (Folytatás a A. oldalon)
