Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-11 / 161. szám, péntek
A cseh színház bölcsőjénél A poézis keresése Vers- és prózamondók a Jókai Napokon Immár két évszázada, hogy Prágában cseh színészek először tartottak cseh színházban cseh nyelvű előadást. A nyevezetes esemény 1786. július 8-án volt, amikor többéves kitartó igyekezet után a mai Vencel tér felső részében, Pfanner óvárosi ácsmester által néhány hét alatt épített deszkaszínház színpadjáról csehek szóltak csehekhez - csehül. A 18. század végén, a felvilágosodás korában Közép- Európában egyre nagyobb teret hódított a nemzeti nyelvű hivatáA német színészet fejlődéséhez II. József birodalmának tartományaiban megvolt minden anyagi és politikai feltétel. Az udvarhú, idegen műveltségű arisztokrácia, a városok német polgársága a német színházakat támogatta. Eleinte Prágában is német színházak épültek, közöttük a Nostitz gróf nevét viselő Nemzeti Színház. A német társulatokban sok cseh érzelmű színész játszott, akik néhanapján cseh nyelvű előadásokat is tartottak. A cseh színielő- adások iránt nagy volt az érdeklődés. Nemcsak a felvilágosult cseh hazafiak, de a köznép részéről is. A siker, a népszerűség miatt Pasquale Bondini, a prágai Nostitz Színház impresszáriója felmondott a cseh színészeknek. Bennük nyilván ekkor érlelődött meg az elhatározás: önálló cseh színházat kell létesíteni! F. Jindŕich Höpfler, V. Karel An- tong, Antonín Zappe, Xaver Sewe és Jan Körner, az ügy lelkes hívei kérvénnyel fordultak a prágai helytartótanácshoz, ebben egyebek közt kifejtették: „Minden nemzet számára fontos, hogy színháza legyen, amelyben anyanyelvén folyik az előadás.“ Kérésüket azonban elutasították. Csupán annyit értek el, hogy a színházból való távozásuk előtt tarthatnak még egy cseh nyelvű előadást. Václav Thám író és színész Bŕetislav és sós színjátszás, amely a nemzetmentő nyelvművelő törekvésekhez kapcsolódva a nemzeti nyelv védőbástyáját jelentette, (gy volt ez Magyarországon is, ahol 1784 novemberében Budán, egy Duna- parti faszínházban kezdődött el a rendszeres magyar színjátszás. A Habsburg gyámkodást elviselni képtelen hazafiak Prágában és Budán az önálló nemzeti színházért vívott harcot a nemzeti függetlenségért folytatott küzdelem szerves részének tekintették. Jitka, avagy szöktetés a kolostorból című ötfelvonásosával búcsúztak. Az előadás óriási sikert hozott, a lapok nagy elismeréssel írtak a színészek teljesítményéről, a tiszta cseh nyelvezetről: „ Leírhatatlan cseh nemzetünk öröme, hogy színpadon, anyanyelvén hallhatta az eszméjét megvilágosító gondolatokat" - írta Václav Matéj Kreamerius. Egy másik lite- rátus, Antonín Josef Zíma, tipográfus, az előadás fölötti örömét versben fejezte ki. A cseh Tháliának azonban még mindig nem volt saját hajléka. Hiába fordultak most már a bécsi kancelláriához, kérelmük ott is süket fülekre talált. Ám, kitartásukat, az ügy iránti állhatatosságukat mégis siker koronázta. Ügyes diplomáciával, Kollowrat grófnak, az udvari kancellária vezetőjének megnyerésével és közbenjárására 1786. április 6-án II. József megadta az engedélyt cseh színtársulat létrehozására. Ez a döntés a cseh színház legemlékezetesebb okmánya. Ennek alapján engedélyezték a cseh színészeknek, hogy Prágában rendszeresen tarthassanak cseh színielóadáso- kat - egészen 1862-ig, majd a prágai Ideiglenes Színház létrehozásáig. A múlt század végén ennek az okmánynak az alapján alapíthatták meg a prágai Nemzeti Színházat is! tatták a Paróka című német vígjátékot, majd a Prágai konyhák, avagy a megégett parasztok címú pantomim-balettmúvet. A Boudában hetente négy előadást tartottak. A nagy látogatottság miatt az épületet ki kellett bővíteni. 1786 őszén maga a „kalapos király", II. József is ellátogatott a színházba, s megtekintette Schikaneder A lantosok című dalos vígjátékát, amelyet Václav Thám fordított csehre. A császári látogatás után a Hazafias Színház előadásaira a prágai felsőbb körök tagjai is illendőnek tartották a megjelenést... A haladás és a nemzet szolgálatában A színházban ekkoriban nagy sikerrel játszották Matéj Stuna Parasztlázadások Csehországban című kétfelvonásos darabját, amely a jozefinista felvilágosodás szellemében a jobbágyok igazát hirdette. A Bouda hírneve hamarosan túljutott Prága sáncain. A kezdetek után már klasszikus, elmélyültebb tartalmú műveket tűztek műsorra, közöttük Shakespeare Macbethjét és Schiller Haramiák című művét. Még német nyelvű előadásokat is tartottak, amiért Bondini féltékenykedni kezdett a tegnap még megvetett cseh színészekre. A társulat többször tartott jótékonysági célú előadásokat, a Česká Lípa-i tűzvész károsultjai megsegítésére például 313 aranyat ajándékozott. A deszkaszínház különösen akkor telt meg zsúfolásig, amikor cseh történelmi tárgyú darabokat tűztek műsorra, közöttük a németből fordított Libuše, a cseh hercegnő című darabot, J. Jakub Tandler Trocnovi Jan Žižka című szomorújátékát vagy Josef Zíma Oldŕich és Božena című ötfelvoná- sos drámáját. A Boudában 1789. június 21 -én tartották az utolsó előadást. Különféle, elsősorban anyagi okok miatt a társulat felbomlott. Egy része Prágában maradt, egy része pedig vidéken keresett magának megélhetést. Ám a Hazafias Színház felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett a cseh nemzetnek. Tagjai megteremtették a cseh nemzeti színjátszás alapjait, az írókat, költőket új cseh művek megalkotására ösztönözték, elősegítették a kritika fejlődését. Az ó nyomdokukban haladva újabb és újabb színésznemzedékek tartották magasan a haladás fáklyáját, hozzájárulva a szabadságát vesztett nemzet reményeinek ébrentartásához. így az első önálló cseh színház megszületésének 200. évfordulója joggal tartozik a cseh és az európai kultúra jeles ünnepei közé. SOMOGYI MÁTYÁS A Literárni mésíčník idei hatos számában elsősorban a költészet és az irodalomelmélet kapott helyet. Ivan Skála, Karel Boušek, Oldŕich Rafaj, Václav Hons és mások versei mellett a kerek életjubileumukat ünneplő költők, Dušan Cvek, Karel Cvejn és Jirí Taufer versei szerepelnek. Az első két költőt emellett egy-egy kisebb lélegzetű méltatás, az utóbbit pedig egy terjedelmesebb összeállítás köszönti ebből az alkalomból: Jaromíra Nejedlá értékeli Taufer válogatott műveinek harmadik kötetét. Az irodalomelméleti, irodalom- tudományi írások közül Makszim Gorkij személyiségét és életművét elemző írások a legszínvonalasabbak. Gorkij munkásságának mai aktualitását Miroslav Zahrád- ka, humanizmusát Jaroslav Sekera, életének cseh vonatkozásait Középiskolások és felnőttek mondanak verset. Ha a hallgató nem figyel a költői gondolatra, a legtöbb esetben minden a helyén van. Jól hallani, hogy verset mondanak; rímek csengenek össze, emelkedett hanghordozás, kellő adag pátosz és olykor még indulat is keveredik egymással. Értelemmel figyelve a versmondóra, már feltűnik, hogy baj történt. A vers helyett csak szavait hallani: a versmondó csak érintette, súrolta a költői gondolatokat... Az idei Jókai Napok versmondóit hallgatva eszembe jutott, hogy alig három-négy éve milyen kiélezett versenyt vívtak a felnőttek mezőnyében azok, akik korábban még a középiskolások IV. kategóriájában indultak. Akkor reméltünk egyfajta folytonosságot; hittük, hogy a régi gyakorlattal ellentétben ők folytatják majd. Idén már megállapíthattuk, hogy nincs így. A dolog úgy áll, hogy sem a középiskolások, sem a felnőttek között nem hallottunk olyan versmondót, aki minden szempontból megfelelt volna azoknak a kritériumoknak, amelyeket nem egyetlen zsűri, hanem a magyar költészet és elóadómúvészet hagyománya (ebbe a ma élő gyakorlata is beletartozik) évtizedeken át formált. Tudvalevő, hogy ez a hagyomány sem egységes, különböző iskolák, szemléletek, eredeties- kedó törekvések, egyénileg kiküzdött stílusok élnek egymás mellett. Ráadásul számtalan jó színész mond rosszul verset, s a színpadon tehetségtelen ember a verspódiumon is szürke marad. Ugyanakkor néhányan egy-egy előadóestjükön csodákra képesek azok közül, akik sohasem játszottak el más szerepet, a költő szerepén kívül. Már rettegve nyúlok ahhoz a néhány Latinovics-vállomást közreadó kötethez, amelyből oly előszeretettel idézünk gondolataink igazolására. A töredékességtől, a felszínes idézgetéstől rettegek; a látszatra egész dolgoktól, az idézett szöveg gondolatainak töredékeibe hazudott egyetemességtől félek. A versmondás ugyanolyan teljesség, mint a róla leírt, és mindannyiunk szerencséjére közreadott Latinovits-gondolatok sora. Nincs fontos vagy fontosabb, elsődleges vagy másodlagos. Csak VERS van: mondható vers. A Jókai Napok vers- és prózamondói vetélkedésének színvo- naltalanságában ott látom azt is, hogy akadnak iskolák, ahol rosz- szul értelmezik az oktatási reformokat, a természettudományi tantárgyak oktatásának fontosságát. Az irodalomnak, az esztétikai nevelésnek ugyanis továbbra is fontos szerepük van, a tudományostechnikai forradalom korában is. Erről sehol sem szabad megfeledkezni. A gondokat a pedagógusok ismerték fel elsőként, s a maguk módján és lehetőségei között igyekeznek is tenni a helyzet megváltoztatásáért. Az eredmény természetesen nemcsak rajtuk múlik. A szépirodalom több helyen pedig Josef Kadlec tárgyalja. A Dokumentumok című rovatban pedig Marie Majerová, illetve Julius Fučík Gorkijjal kapcsolatos írásai olvashatók. A további oldalakon Ivan Sulik a mai szlovák prózai hősről, Alena Hájková az utóbbi évek cseh elbeszélésének átváltozásairól, Miroslav Mikulá- šek pedig a kortárs szovjet irodalomkritika elveiről, irányairól fejti ki véleményét. A cseh sci-fi irodalom legjelentősebb képviselőjének, a hatvanadik életévéhez elérkezett Josef Nesvadbának írói stílusát Josef Mareš elemzi. A huszonöt éve elhunyt Hemingway munkásságának jelenkori időszerűségéről Miroslav Jindra ír. Tartalmánál fogva végső soron ugyanebbe a kategóriába sorolható a Vendég-rovatban Vladimír Brett interjúja is a belgiumi francia irodalom kimagasló egyéniségével, Albert Ayguesparsettel. egyre inkább visszahúzódik a hatvanas-hetvenes években elfoglalt szellemi állásaiból. Ezt jelzi a verseskötetek és az értéket képviselő prózakötetek példányszámainak csökkenése. Nem véletlen tehát, hogy a prózamondók szájából igencsak különböző értékítéletek alapján válogatott szövegeket hallhattunk. Idén Mikszáth Kálmán helyett már Örkény István lépett eló „slágerszerzővé“. Miért? Divatból. „A nagyokosok annyit beszélnek az Örkényi világlátásról, ezért egy ilyen szövegválasztás félsiker“ - hiszi a prózamondó. Csalódás akkor éri, amikor sem a zsűri, sem a hallgatóság nem az elképzelésének megfelelően reagál a máskülönben valóban kitűnő örkény-szövegre. A prózával ugyanaz a helyzet, mint a verssel, talán bizonyos értelemben még rosszabb. A IV. és V. kategóriában akadt két-két versmondó, akik a gondolat rendjét, a költői rend gondolatiságát közvetítették felénk. A IV. kategória prózamondói a maguk előadói sokszínűségével a többi kategória fölé emelkedtek. Ugyanakkor elgondolkodtató, hogy a két első helyezett válasz-, tott prózája között érzékelhető esztétikai értékbeli különbség volt. Sajnálatos, ugyanakkor lélektani esettanulmányba illő volt az V. kategória prózamondóinak helyzete. Az értékelésen a zsűri közölte, hogy megfelelő színvonal híján nem vehetnek részt a másnapi döntőben, jó félóra elteltével viszont kijelentették: mégis lesz döntő a felnőtt prózamondók versenyében. Lelkileg hátrányos helyzetbe hozták, bizonytalanná tették azt a három embert, aki a négytagú mezőnyből másnap este közönség elé állt. Van tehát min változtatni: az egyéni felkészülés módozatain, de a szervezés, a módszertani irányítás formáin is. Ez utóbbi aligha pótolhatja a középiskolai tanterv hiányait azzal, hogy a Népművelési Intézet egyszeri akcióban kiad egy szöveggyűjteményt. Nem a választható versek és szépprózák hiányoznak, hanem a hozzáértő, felkészült gyakorlati útmutatás. A verselemzés alapjait, a magyaros beszédet, a helyes kiejtést, az elöadóművészet technikai titkait kellene „tanítani“. A mezőny bizonyos mértékű felhígulását, az összkép romlását „eredményezte“ az is, hogy valamilyen szervezési önkény folytán olyan versenyzőket is meghívtak a Jókai Napokra, akik a kerületi versenyen harmadikok voltak, s a kerületi verseny zsűrije nem ajánlotta részvételüket az országos fesztiválon. Az sem egészen indokolt, hogy Bratislavából egyetlen (városi) forduló után négyen vegyenek részt a IV. kategória versmondóinak versenyében. Ha mást nem is, de érzékileg kedvezőbb összképet észlelhettünk volna a mezőny ilyen szempontú megritkítása után. Féló azonban, hogy az is csak tüneti kezelés lehet, hiszen gondoljunk csak a felnőtt prózamondók négytagú mezőnyére. DUSZA ISTVÁN Persze, ha kicsit szerényebben is, a lap hasábjain azért képviselteti magát a széppróza is. Elsősorban a Dél-Morvaország irodalmárait bemutató összeállításban, ahol e táj költői - Ivó Odehnal, Josef Suchý, Jifina Salagvardová és Zdenék Ŕezníček - mellett Jaromír Tomeček és Jiŕi Kŕenek szerepel egy-egy elbeszélésével. S bár műfaját tekintve a Dél- Morvaország szőlészetét és borászatát bemutató írás irodalmi riportnak számít, Jan Kostrhun, az ismert prózaíró - az olvasó legnagyobb örömére - felvonultatta benne szépprózaírói tudományának szinte teljes fegyvertárát. örömteli véletlen, hogy a recenzens szívéhez oly közel álló šumavai sétára invitálja olvasóit a fiatalok Műhely rovatának Táj kérdőjelekkel címú összeállítása, melyben Pŕemysl Čech riportja, Josef Zelenka versei és Mirosla ✓ Adamec elbeszélése jeleníti meg az ország e csodálatos vidékét. NÉMETH GYULA Siralmas tákolmánynak tűnt... Engedély tehát már volt, de épület még nem. Előadásokkal gyűjtötték a pénzt a színházépület felépítésére. Az akkori Lóvásár téren - a mai Vencel téren - közadakozásból, színészek áldozatos hozzájárulásával épülhetett fel a Vlastenské divadlo, azaz a Hazafias Színház, amely a Bouda (Bódé) néven vált közismertté. A dupla deszkafalú, szénával- szalmával szigetelt építmény belsejének falait egyszerű vászonlepel fedte, díszítések nélkül, mégis méltó környezetet teremtett. Egyedül a királyi páholy tündökölt a díszektől. A pompás Nostitz Színházhoz képest ez a bódé siralmas tákolmánynak tűnt, de szellemével, jelentőségével igazi hazafias színháznak számított. Létrejötte újabb múvek írására ihlette az írástudókat, s megnövekedett a csehre fordított színművek száma is. Josef Dobrovodský szerint az 1786-92-es időszakban megjelent cseh nyelvű színmüvek száma meghaladta a háromszázat. Művészeti szempontból nagy hatással volt a társulatra a német drámairodalom, a bécsi, prágai és a drezdai színjátszás. A július 8-i megnyitó előadáson Iffland divatos német szerző Hála és szeretet a haza iránt című színművét adták eló Maximilián Štván fordításában. Ezután bemuKöltészet és irodalomelmélet A Literárni mésíčník idei 6. számáról .ki,: Orest Dubay: Építkezés Színészek kilincselése Bécsben ÚJ szú 6 1986. VII. 11.
