Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-11 / 161. szám, péntek
jókívánságok Mongóliába Befejeződött a szovjet-francia csúcstalálkozó (Folytatás az 1. oldalról) közösség többi államával szilárd szövetségben érnek el. A mongol nép politikai és munkaaktivitása további növekedésének jelentős ösztönzést adott a Mongol Népi Forradalmi Párt nemrég tartott kongresszusa, amely kitűzte országuk szocialista építésének új távlatait. Nagyra értékeljük a Mongol Népköztársaság elvhú külpolitikáját, valamint aktív hozzájárulását az ázsiai és a csendes-óceáni térség államai közti kapcsolatok tartós, békés rendezésére tett erőfeszítésekhez. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy pártjaink és államaink hagyományos barátsága és elvtársi együttműködése, amely a marxizmus-leninizmus és a szocialista internacionalizmus elvein alapul, sikeresen fejlődik az 1983. évi barátsági és együttműködési szerződés szellemében. Szilárd meggyőződésünk, hogy ezek a testvéri kapcsolatok a jövőben tovább mélyülnek nemzeteink javára, a szocialista közösség egysége és összeforrottsága, valamint a világbékéért és a társadalmi haladásért vívott közös harc érdekében. További sok sikert kívánunk önöknek, kedves elvtársak és az egész testvéri mongol népnek a Mongol Népi Forradalmi Párt XIX. kongresszusa határozatainak és a szocializmus építése terén kitűzött igényes feladatoknak a megvalósításához. * * * Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke táviratban köszöntötte Bat-Ocsirin Altangerelt, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB Politikai Bizottságának tagját, a Nagy Népi Hurál elnökét, Mongólia nemzeti ünnepe alkalmából. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter a mongol nemzeti ünnep alkalmából táviratban gratulált Mangalin Dügerszürennek, a Mongol Népköztársaság külügyminiszterének. Ugyanebből az alkalomból a Szakszervezetek Központi Tanácsa üdvözlő táviratot küldött a Mongol Szakszervezetek Központi Tanácsának. Munkalátogatások (ČSTK) - Viliam Šalgovič elvtárs, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, valamint Krocsány Dezső és Anna Rybnikárová, az SZNT alelnökei tegnap munkalátogatást tettek a Lévai (Levice) járásban. A járás párt- és állami szerveinek vezető tisztségviselőivel tartott találkozón Bemard Slobodník, a járási pártbizottság vezető titkára és Anton Kosorin, a járási nemzeti bizottság elnöke tájékoztatta a vendégeket arról, hogyan A szakszervezeti mozgalom feladatairól (ČSTK) - Ivan Goňko, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a Szakszervezetek Szlovákiai Tanácsának elnöke tegnap Bratislavában tájékoztatta a Csehszlovák Sajtóiroda munkatársait azokról az időszerű feladatokról, amelyek a szlovákiai szakszervezeti mozgalomra a CSKP XVII. és az SZLKP legutóbbi kongresszusán elfogadott feladatok teljesítése terén hárulnak. - Külön foglalkozott a szakszervezetek XI. kongresz- szusának előkészületeivel és a dolgozók munkakezdeményezésének fejlődésével, amely arra irányul, hogy az SZKT kezdeményezésével összhangban csökkentsék az anyagköltségeket, növeljék a munkatermelékenységet, és javítsák a termelés minőségét. Anton Kopšo, a Csehszlovák Sajtóiroda szlovákiai igazgatója tájékoztatta Ivan Goňko elvtársat azokról az igényes feladatokról, amelyek a intézményre a politikai híradás javítása terén hárulnak. bontották le a CSKP XVII. és az SZLKP legutóbbi kongresszusának feladatait a járás feltételeire, miként teljesítik az idei tervfeladatokat, és hogyan készültek fel a termés betakarítására. Az SZNT tisztségviselői Léváról Nagysallóra (Tekovské Lužany), a Haladás Efsz-be mentek. Megtekintették a gabona- és a lencseföldeket, s tájékozódtak az elért eredményekről. A délutáni órákban a nagyölvedi (Veľké Ludince) Wilhelm Pieck Efsz-ben járlak. Itt is megismerkedtek az aratási munkák megszervezésével, s több munkacsoport tagjaival elbeszélgettek az aratás és más mezőgazdasági munkák során szerzett tapasztalataikról s a különböző problémákról.- Ján Janik, az SZLKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap a Galántai (Galanta) járásba látogatott. Viliam Póka, a járási pártbizottság vezető titkára tájékoztatta a vendéget az aratás menetéről. A nagyfödémesi (Veľké Úľany) Béke Efsz-ben megtekintették az aratási munkákat, a kukorica másodvetését és a burgonyaültetést, s elbeszélgettek a Moravský Krumlovból érkezett kombájnosokkal. Kitüntetés (ČSTK) - Josef Dočekal kandidátusnak, a Brnói Műszaki Főiskola Marxizmus-Leninizmus Intézete konzultánsának 70. születésnapja alkalmából a CSKP és a szocialista társadalom javára kifejtett sokéves áldozatos tevékenységéért a köztársasági elnök a Győzelmes Február Érdemrendet adományozta. A magas állami kitüntetést tegnap Brnóban Vladimír Herman, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a dél-morvaországi kerületi pártbizottság vezető titkára adta át a jubilánsnak. (ČSTK) - Francois Mitterrand francia elnök tegnap befejezte hivatalos látogatását a Szovjetunióban és Moszkvából visszatért Párizsba. A Kreml György-termében a francia elnöktől és feleségétől, Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és felesége vettek búcsút. A repülőtérre a francia vendégeket elkísérte Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke feleségével, Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere feleségével és más hivatalos személyiségek. Francois Mitterrand négynapos hivatalos látogatásának zárónapján tegnap Moszkvában szovjet és külföldi újságírókkal találkozott. Mitterrand részletesen elemezte a biztonságra és a lázas fegyverkezés korlátozására vonatkozó francia koncepciót és ezzel összefüggésben hangsúlyozta: Mihail Gorbacsovval folytatott eszmecseréi több olyan új kezdeményezést eredményeztek, amelyeket a francia fél gondosan megvizsgál és mérlegel. Francia- ország érdekelt a leszerelésben, és e kérdés megoldásánál nem állhat félre. A szovjet fél több, komoly indítványt terjesztett elő a stratégiai fegyverek, a közepes hatótávolságú rakéták, a vegyi fegyverek és Mitterrand moszkvai sajtóértekezlete látogatásáról a hagyományos fegyverzet korlátozására, szögezte le a francia államfő. A továbbiakban megállapította, hogy a szovjet állam élén modern típusú politikus áll, aki tisztában van a jelenlegi helyzet szükségleteivel, erőfeszítéseit az enyhüléssel, a leszereléssel és az atomháborús veszély elhárításával kapcsolatos kérdésekre összpontosítja. A Szovjetunió jól fel van fegyverezve és képes a legtökéletesebb fegyverfajták előállítására is. Mitterrand úgy vélte, hogy ezt a körülményt mindenképpen szem előtt kell tartani. Újságírók kérdéseire válaszolva a francia elnök szólt az atomfegyverek felszámolásában való francia részvétel lehetőségéről is. Megerősítette, hogy országa saját atomütőerejének korlátozását attól teszi függővé, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok végrehajt-e lényeges csökkentést ilyen típusú fegyvereinél.,,Francia- ország mindaddig nem szereli le ilyen fegyvereit, amíg a többi ország olyan fegyverek birtokában lesz, amelyek fenyegethetik nemzetbiztonságunkat“ - szögezte le Francois Mitterrand és hozzáfűzte, hogy szerinte Franciaországnak a leszerelés folyamatában csak annak kiegészítése a szerepe. A francia államfő helytelenítette az Egyesült Államoknak azt a szándékát, hogy megszegi a stratégiai támadófegyvereket korlátozó SALT-ll szerződést. Libanoni és palesztin partizánok sikeres akciója (ČSTK) - Az izraeli megszállók ellen tegnap jelentős hadműveletet hajtottak végre Dél-Libanon- ban a libanoni és palesztin ellenállási mozgalom tagjai. Kora reggel csónakjuk behatolt a megszállt „biztonsági övezet“ partvidékére a dél-libanoni határvidéken. A legénység támadást intézett a megszállók állása ellen és jelentős veszteségeket okozott. Amint a Népi Front Palesztina Felszabadításáért Szervezet tájékoztatási osztálya a libanoni tájékoztatási minisztériumnak küldött jelentésében közölte, az akcióban együttesen vettek részt palesztin és libanoni partizánok. Ketten elestek a harcban, de - amint az izraeliek is beismerték - a megszállók veszteségei nagyobbak voltak, hangoztatta a jelentés. A Tel Aviv-i rádió jelentette, hogy az összecsapásban elesett a csónak négytagú legénysége. Beismerte továbbá, hogy két izraeli katona életét vesztette és kilenc megsebesült. Elutazott hazánkból a venezuelai külügyminiszter (ČSTK) - Simón Alberto Con- salvi, a Venezuelai Köztársaság külügyminisztere hivatalos csehszlovákiai látogatásának végén tegnap Bratislavába érkezett. Elkísérte őt Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, valamint Jósé de Jesús Osío és Zdenék Pulec, a két ország nagykövete. Délelőtt a vendéggel Jaroslav Kanský szlovák miniszterelnök-helyettes, később pedig Michal Grega, BraLAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT Izraeli vadászgépek és harci helikopterek Szidon dél-libanoni kikötőváros mellett támadást intéztek egy palesztin menekülttábor ellen, amelyben 30 ezer ember él. Az izraeli bombák és rakéták számos tüzet okoztak a táborban és sok lakóház szenvedett károkat. Az áldozatokról még nem érkeztek jelentések. A támadást nyilván megtorlásnak szánták a partizánok reggeli akciójáért. Lényeges javulás nélkül Az állóeszköz-gazdálkodásról tárgyalt a Szlovák Népi Ellenőrzési Bizottság tislava főpolgármester-helyettese találkozott. Az esti órákban a venezuelai külügyminiszter befejezte látogatását. A petržalkai határátkelőhelyen a vendéget Bohuslav Chňoupek búcsúztatta. Olaszország Andreotti a kijelölt kormányfő (ČSTK) - Giulio Andreotti eddigi külügyminiszter kapott tegnap délután kormányalakítási megbízást Francesco Cossiga olasz államfőtől. A szocialista párti Bettino Craxi június 27-én nyújtotta be kormánya lemondását az ötpárti kormánykoalíció két vezető tagja - a szocialisták és a keresztény- demokraták közti ellentétek miatt. Az ő helyébe lép Andreotti, aki a Kereszténydemokrata Párt tisztségviselője. Július 11. a határőrség napja. Felvételünkön Jirí Vlach egyike azon határőröknek, akik a múlt év szeptemberében megakadályozták, hogy két fegyveres terrorista túszt ejtve elhagyja az országot. (Kép és szöveg: Ordódy Vilmos) (ČSTK) - Ülésezett tegnap Bratislavában a Szlovák Népi Ellenőrzési Bizottság Stefan Ferencei miniszternek, a bizottság elnökének vezetésével. Jelentést vitatott meg az azzal kapcsolatos ellenőrzés eredményeiről, hogyan hasznosítják az állóeszközök aktív részét az iparügyi, valamint a mezőgazdasági és élelmiszerügyi reszort egyes vállalatai. Az ellenőrzés azt mutatta, hogy a 7. ötéves tervidőszakban bizonyos javulás ellenére nem sikerült lényeges változást elérni az állóeszközök szerkezetében és hatékonyságában. A - főként a gépi - állóeszközök elégtelen cserélése emelte amortizálódási szintjüket, s a tudományos-műszaki fejlődés eredményeinek felhasználása nem tükröződött vissza lényegesen műszaki színvonaluk emelkedésében. Az állóeszközök újratermelésének folyamatára számos objektív tényező hat, de szubjektív fogyatékosságok is közrejátszanak. Nem bizonyultak eléggé hatékonyaknak a gazdasági eszközök a beruházási folyamat különböző fázisaiban. Egyes vezetőknek az extenzív fejlesztést előtérbe helyező gondolkodásmódja miatt csak lassan haladtak előre a korszerűsítéssel és az elavult állóeszközök kiselejtezésével. Szénmedence-rekord (ČSTK) - Szénmedence- rekordot állított fel tegnap a stonavai (Karvinái járás) Csehszlovák Ifjúsági Szövetség Bányavállalatnál Jaromír Bareš szocialista munkabrigádja a CSKP XVII. kongresz- szusán kitűzött feladatok teljesítése során. A munkacsoport tagjai 31 nap alatt a tárnákból 1110 acél dúcolóelemet távolítottak el, ezenkívül csöveket is leszereltek, és síneket is felszedtek további használatra. A szállításban dolgozók ezzel 544 018 korona értékű anyagot nyertek. Hangsúlyozta, hogy országa sík- raszáll a meglévő leszerelési megállapodások megtartása mellett, ami az új megállapodások kidolgozásának alapfeltétele. Az országok közötti bizalmatlanság rendkívüli veszélyeket rejt magában a világ jövőjére nézve és Franciaország a meglévő megállapodások tiszteletben tartását külpolitikája egyik leglényegesebb elemének tartja, mutatott rá Mitterrand. Franciaország részt vesz az összeurópai folyamatban, ezt igazolja a francia küldöttség aktivitása is a stockholmi konferencián. Franciaország nagyon fontos párbeszédet tart fenn a Szovjetunióval, s Európa keleti és nyugati része közötti kapcsolatokat külpolitikája egyik alappillérének tekinti. A francia államfő úgy vélte, hogy a Varsói Szerződés tagállamai Politikai Tanácskozó Testületének a közelmúltban Budapesten tartott ülésén előterjesztett javaslatai Franciaországban nagy érdeklődést keltettek. „Szorgalmazzuk a valamennyi fél számára kölcsönösen előnyös megállapodások elérését a Szovjetunióval és 3 többi kelet-európai országgal“ - mutatott rá Mitterrand. A francia elnök síkraszállt a Közel-Keleten kialakult válsághelyzet rendezéséért és az iráni-iraki háború beszüntetéséért. Ugyanakkor határozottan elítélte a Délafrikai Köztársaság fajüldöző politikáját. Ez a rezsim jogi szempontból sem maradhat fenn anélkül, hogy az országban ne idézne elő politikai és gazdasági robbanást, mutatott rá. Eduard Sevardnadze, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, szovjet külügyminiszter tegnap Moszkvában fogadta Roland Dumas-t, a nemzetgyűlés francia -szovjet társasága parlamenti csoportjának elnökét. A találkozón mindkét részről leszögezték, hogy rendkívül nagy jelentőséget tulajdonítanak Mihail Gorbacsov és Francois Mitterrand tegnap befejeződött megbeszéléseinek. Dobrinyin fogadta Owent (ČSTK) - Anatolij Dobrinyin, az SZKP KB titkára tegnap fogadta David Owent, a brit Szociáldemokrata Párt vezérét, aki Moszkvában részt vesz a nemzetközi leszerelési és biztonsági bizottság, az ún. Palme-bizottság munkacsoportjának előkészítő ülésén. A megbeszélések egyes nemzetközi problémákra, valamint a kétoldalú szovjet-brit kapcsolatok kérdéseire vonatkoztak. A megbeszélésen részt vett Brian Cartretge, Nagy-Britannia szovjetunióbeli nagykövete. Spanyol-amerikai katonai tárgyalások (ČSTK) - Madridban tegnap spanyol-amerikai tárgyalások kezdődtek az USA katonai jelenlétének csökkentéséről spanyol területen. A megbeszélésekre annak a megállapodásnak az alapján került sor, amelyet Reagan elnök tavalyi spanyolországi látogatása folyamán kötöttek. A tárgyalások jelentős ellentétek légkörében kezdődtek, számos elvi kérdésben. A külügyminisztérium egyik munkatársának szavai szerint Spanyolország a tárgyalás folyamán az amerikai katonák és támaszpontok nem jelképes, hanem lényeges csökkentésére akar törekedni. Elsősorban a Madrid melletti Torrejon légitámaszpont fokozatos felszámolását szorgalmazza. A két ország között 1953-ban megkötött barátsági és együttműködési szerződés alapján - érvényessége 1987-ben lejár - az Egyesült Államok három légi és egy tengerészeti támaszpontot tart fenn spanyol területen. E támaszpontokon összesen 12 500 amerikai katona állomásozik. ÚJ szú 2 1986. VII. 11.