Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)
1986-07-01 / 152. szám, kedd
ÚJ szú 5 » % 1986. VII. 1. Vigyázat, megöregszünk! A XXIII. Jókai Napok sokféleségéről Az idei komáromi (Komárno) Jókai Napokat az is jellemezte, hogy olykor olyan volt az egész, mintha egy tiszteletreméltó öregúr a közeli tegnapjait elfeledve csak a régmúltra (a Jókai Napok esetében a húsz évvel ezelőtt történtekre) tudna visszaemlékezni. Ráadásul mindaz, ami akkor történt, valami fatális véletlen folytán részben megismétlődött 1986 júniusában. Sajnos akadtak olyanok, akik ezt a jelenséget „felnőttkornak“ vélték, s ezt a véleményüket több fórumon (műsorfüzet, fesztiválújság, értékelések, záróünnepségek) is közölték. Ezzel szemben a legtöbb jel azt bizonyítja, hogy ez a rendezvény a maga szervezetével és szerkezetével hirtelen, de nem kiszámíthatatlanul, megöregedett. Egy-két kivételtől eltekintve önmagát ismétli, már-már a karikatúrája csecsemőkorának, kel. Természetszerűen ezt akkor parázs szakmai vita és sajnos személyeskedés is kísérte. Mindenütt így van ez, ahol sorrendről döntenek. Dönteni azonban kell, mert az mércét képvisel, s ezt a minőségi javulás érdekében vállalni kell. Az idei seregszemle nagydíjasa a nagymegyeri (Čalovo) színjátszócsoport a hetényi (Chotín) Csokonai Kisszínpaddal együtt képviselte azt az irányzatot, amelyről a hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején még hittük: végleg elmossa a határokat az irodalmi színpadi, a kisszínpadi és a hagyományos kőszínházat utánzó színjátszás között. Látjuk, hogy a legjobbak esetében ez meg is történt, hiszen mind a nagymegyeri Bodnár Gyula, mind a hetényi Kiss Péntek József olyan rendezők, akik a színjátA nagymegyeriek nagydíjas előadásának egyik jelenete (Molnár László felvétele) vagyis ismét gyermekdeddé lesz, holott fejlődnie kellene. Változik tehát, de nem fejlődik, mert a minőség általános ismérvei hiányoznak ebből a változásból. Nos, ha ez egyesek szerint a férfikorral együtt jár, akkor minden tiszteletem az örök kamaszoké. Félő, hogy ezzel a „férfikorba lépéssel“ ismét egy hamis mítoszt teremtenénk, amely legkevésbé a „mozgalomnak“ használna. Szeretjük mi ezt a „mozgal- masdit", pedig erről az amatőr színjátszás esetében aligha beszélhetünk. Egyetlen más amatőrművészeti ág művelői között sem él meg az olyan, aki nincs birtokában az alapismereteknek. Kottaismeret, hangszertudás nélkül aligha vezet kórust valaki is tájainkon. Koreográfusaink java legalább a néptánc, a népzene lényegével tisztában van. Ezzel együtt a kiválasztódás folyamata is minőségközpontú: a kórusok országos versenyekben védik meg arany, ezüst vagy bronzkoszorúikat. A néptáncegyüttesek is a legjobbak minőségelvű alkotómunkájához igazodnak. Vagyis ezekben a mozgalmakban (szándékosan hagyom el ebben az esetben az idézőjelet) érezhetően hat a minőségi elvárás. Mindkét amatőr művészeti ág belső mozgatóerői többek között a CSMTKÉ, a Szőttes és az Ifjú Szívek - helyezik egyre magasabbra a mércét. A színjátszóknál ez nincs így. Éppen ezért kialakulatlan az egységes szakmai irányítás, amit egyéni ízlések, hivatásos színjátszásunk konzervativizmusa, és szinte tettenérhetetlen szervezési manipulációk helyettesítenek. Ez utóbbi lepi meg legtöbbször az amatőr színjátszásunk művelőit és elkötelezettjeit. Idén már a Jókai Napok meghirdetésénél tudomásul vettük: ha kell, ha nem kell, lesz irodalmi színpadok versenye. Nem lett, mivel egyetlen irodalmi színpad jutott el a Jókai Napokra (Petőfi Irodalmi Színpad Komáromból). Hasonlóan mostoha helyzetben vannak a felnőtt bábjátszók (a Dunaszerdahelyi - Dunajská Streda - Járási Népművelési Központ bábegyüttese). Érthetetlen, hogyha egy-egy versenyt meghirdetnek, miért nem kategóriánként adják a díjakat, az ennyire esetlegesnek tűnőén odaítélt „ezért-azért járó díjak“ helyett. Nem is olyan régen voltak igazi versenyek, valódi gyöztesekszást a maga teljességében, összetettségében tudatosan értelmezik. A nagymegyeriek H. Barta Lajos Szaltó mortále című komédiáját játszották a színházművészet legösszetettebb kifejező eszközeivel. A színpadi gondolat ennél az együttesnél ugyanúgy megjelent a látványban, mint a verbális rétegben. írhatnám azt is, hogy a nagymegyeriek totális színházi törekvése az ember és a társadalom igazságigényének olyan találkozási pontjaira épült, amelyeknek nemcsak napi aktualitásuk van. Az örök éthosz és a változó erkölcs szembeállítása volt ez, játék a ma- gasabbrendű komikum - a szatíra - segítségével. A hetényiek vezehatunk, hogy még a bábjátékosok is áldozatai lesznek a tragédiának. Néha így van ez napjainkban is. Ilyen áldozat volt az idei Jókai Napokon a diákszínjátszás. A Komáromi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium Irodalmi Színpada, a Kassai (Košice) Schönherz Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Ipari Szakközépiskola Kisszín- pada és a kassai Pinceszínpad második együttesében játszó középiskolások színvonalas külön- versenyt vívhattak volna. Ha van az idei seregszemlének valóságos hozadéka, akkor az éppen a diákszínjátszókat érinti: halaszthatatlanná vált az ő versenyük megszervezése. Szeretnék néhány gondolat erejéig elidőzni a Csamadok Lévai (Levice) Helyi Szervezetének Új- váry László vezette színjátszócsoportjának teljesítménye mellett. Ez a csoport ragaszkodik a hagyományos színház formanyelvéhez, ugyanakkor a színpadi gondolat megfogalmazásában a szót már csak az egyik kifejező eszköznek tekinti. Sütő András Egy lócsiszár virágvasárnapja című drámájának díszlettervéért Szűcs Lászlót jutalmazták. Fontos szerepe van ennek az önmagával szemben igényes lévai együttesnek. Példakép lehetne azoknak a fesztiválon résztvevő együtteseknek amelyek mint „őskori kövületek“ voltak jelen A hagyományos eszközöket alkalmazó színjátszás is lehet korszerű, ha nem a szentimentális érzelmesség, a parlagi humor és az álértékek hálójában vergődik. Nem véletlenül írtam le a bevezetőben, hogy az idei Jókai Napokon az öregedés jelei észlelhetők. Elsősorban a zsűri és a szervezők szemléletére hatottak ezek a ,,színházi kövületek“, hiszen kinek másnak állna érdekében, hogy megszülessen valami meghatározhatatlan műfajú torzszülött: a humor és a szatíra fesztiválja. Aligha gondolhatta végig az egészet az, aki ezt kitalálta. A fesztivál két kiemelkedő színjátszóegyüttese és az egyetlen bábcsoport is a színpadi komikum műfajában alkotott szakmai és közönségsikert arató játékot. Netán a Jókai Napok ezentúl a melodráma, a szomorújáték, a tragédia helyszíne lenne? Félő, hogy az idén ismét visszahozott ,,ezért-azért járó díjak“ tömegtermelése a minőségi különbségek összemosódását és A hetényiek előadása is nagy sikert aratott (Gyökeres György felvétele) tője a rendezői díjat vihette haza; produkciójuk értékei azonban nemcsak a sajátos rendezői megfogalmazásban, hanem a kollektív játékban is jelen voltak. Tom Stoppard Hamíett-parafrázisát úgy vitte színpadra, hogy az egyben többrétegű színházi paródia is lett. A gondolati igényességhez ezúttal a látványtervezés és a mozgás is egységes formában társult. önmagában véve a dunaszerdahelyi felnőtt bábegyüttes is a fesztivál egyik legmaradandóbb művészi élményét nyújtotta. A bemutatott tragédia-paródia a bábjáték egy régi válfajának legjobb kifejező eszközeire épült. A vásári bábjátékosok gyakran mutattak be véres rémdrámákat, amit Antonín Wolf Kecafán vagy Hacafán című szövegének alapján a dunaszerdahelyi óvónők Szabó Jolán vezetésével jól karikíroztak. A paródia betetőzéseként megbizonyosodegyes felelős módszertani dolgozók lelkiismeretének a megnyugtatását szolgálja. Ha valamikor volt ennek a fesztiválnak csecsemő-, gyermek- és kamaszkora, akkor a legteljesebb a kamaszkor volt. A hetvenes évek második felében olyan kisszínpadok vetélkedtek itt, mint a kassai Szép Szó, a somorjai (Šamorín) Üzenet, a dunaszerdahelyi Fókusz. Ezeknek nem volt gond a költészet, az irodalom színpadi megjelenítése, vagy a színpadi forma megtalálása, amelyben a Szép Szó ért el a legmesszebbre. Erre a tegnapra kellene emlékezni, nem pedig a csecsemőkorra emlékeztető gyenge produkciók esztendejében közhírré tenni: „felnőttünk“. Ki? Mi? Mikor? Miben? Mihez képest? A társadalmi fejlődés diktálta minőség koordinátáit kellene meghatározni a hatásos szónoklatok helyett. OUSZA ISTVÁN A biotechnológiától az öntapadós tapétáig Alighanem úgy van vele a nemzetközi vegyipari vásár legtöbb látogatója, hogy amikor minden évben újra és újra megszemléli az INCHEBÁ-n kiállított termékeket, mindannyiszor megállapítja, hogy a vegyipar tulajdonképpen nagyon összetett tevékenység „fedőneve“. Ami viszont a J pavilonban, a papír és cellulózipar termékeinek bemutatóján a szakembereknek feltűnhetett, az volt, hogy mennyire korszerű szemléletet tanúsítanak a termelési-gazdasági egység vezető dolgozói a technológiai újdonságokkal szemben. Ez egyébként érvényes a papírgyártásra is, aminek folyamatában a legújabb tudományos ismeretektől egészen a végtermékig számos újdonságot figyelhettünk meg. Ebben a tekintetben említhetnénk a paskovi papírkombinátot, amelynek számos termékét elsősorban tőkés piacon értékesítik. Ilyen például a gyár fehérített cellulóza, amelyet teljes egészében az elsó minőségi kategóriában tudnak értékesíteni - több mint 70 százalékát Nyugaton. Egyébként ezt is látni lehetett a J pavilonban, akárcsak azt a takarmányélesztőt, amelyet ebben a gyárban éppen az említett fehérített cellulóz hulladékából biotechnológiai eljárással gyártanak. Ez a takarmányélesztö a mezőgazdaság számára idehaza készülő takarmánykeverékek egyik fontos adaléka. Megismerkedhetett a közvélemény a papíriparnak azzal a vonalával, amely a hulladékmentes termelést szorgalmazza, de a Csehszlovák Tudományos Akadémia Mikrobiológiai Intézete által kidolgozott, korszerű biológiai technológiára alapozó szándékával is, amely a jövőben számos új technológia alkalmazásának elindítója lesz ebben az iparágban. Ilyen például az az ugyancsak takarmányadalékanyagot készítő technológia, amely a fel nem használt faanyagot és erdei fahulladékot dolgozná fel ilyen céllal, de létezik már olyan technológia is, amely ugyanezt teszi majd a papírgyári hulladékokkal is. A jövőben további takarmányélesztőújdonság is szerepel ezekben a gyártási elképzelésekben, s azok jellemzője lesz, hogy dúsított D vitamint tartalmaznak. Tekintve a már korábban említett fehérített cellulóz számunkra előnyös piaci lehetőségeit, megtörténtek annak előkészületei, hogy ebből a jelenlegi kapacitásnál évente 200 ezer tonnával többet is gyárthassanak. Ami pedig a CSTA Mikrobiológiai Intézetét illeti, további biotechnológiai céljaik vannak. Természetes, hogy ebben az iparágban alapvető követelmény a környezetvédelmi előírások szigorú megtartása, s ezt célozza a minél több hulladékmentes technológia bevezetése. Számos újdonsággal szolgáltak a termelők a csomagolástechnika terén. A papír az eddiginél sokkal nagyobb mértékben lesz majd alkalmazható szigeteléstechnikai célokra, s nemcsak mennyiségi, hanem elsősorban minőségi vonatkozásaiban. Ennek egyébként tanúi lehettünk az Interantikor 86 bemutatóján is, ahol egész sor rozsdagátló papírkészítmény is bemutatásra került. Ami azonban a közvélemény érdeklődését leginkább megragadta, minden bizonnyal a Prágai Papírgyár tapétakollekciója volt, amelynek sorozatgyártását ez évben kezdik meg. Olyan öntapadó tapéták ezek, amelyekhez idáig a hazai vásárló csak ritkán juthatott hozzá, hiszen - ha egyáltalán megjelentek üzleteinkben - importból származtak. Ez utóbbi importpótló igyekezet egyébként az idei INCHEBA egyik jellemző vonása volt. -méj- Hogyan jellemezné a múlt tervidőszak eredményeit a közúti szállítás terén?- A 7. ötéves tervidőszakban a szállítás racionalizálása, az önköltség csökkentése, valamint az üzemanyag-takarékosság került előtérbe. Elmondhatom, hogy a XVI. kongresszus által kitűzött célokat sikerült teljesíteni, örvendetes tény, hogy az utóbbi két évben húsz százalékkal nőtt a konténeres szállítás. A nemzetközi kamionos szállítás bővítésével mintegy 400 millió devizakoronát sikerült megtakarítanunk. Problémát okoznak a Csehszlovák Autójavító Vállalat munkájában tapasztalható fogyatékosságok, továbbá az, hogy a személy- szállítás terén - amely ráfizetéses - az utazás kultúráltsága nincs a kívánt színvonalon. A tömegközlekedési eszközök a csúcsforgalomban fóleg a szlovák fővárosban túlzsúfoltak.- Milyen feladatok hárulnak az illetékes vállalatokra a 8. ötéves tervidőszakban ?- A közúti szállításban ebben a tervidőszakban is a gazdaságosságra, a szállítóeszközök jobb kihasználására kell törekedni. Annak ellenére, hogy előtérbe kerül a vasúti szállítás, amely olcsóbb és gazdaságosabb, a közúti szállítást biztosító vállalatok szállítási részaránya az 1985-ben elért 11,4 százalékról a tervidőszak végére 12,3 százalékra növekszik, ezen belül a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalaté meghaladja a 4,3 százalékot. Lényegesen növelni kell a konténeres szállítás kapacitását. Mindenütt, ahol lehetőség van a darabáru-szállításra, külön járatokat kell létesíteni. Jobb munkaszervezéssel és a szállítmányozó szolgáltatás biztosításával el kell érni az üzemi szállítások csökkentését. Az érvényben levő előírások értelmében csak kisebb Rudolf Adamčík mérnökhöz, az SZSZK Belügyminisztériuma közlekedési osztályának igazgatójához távolságra vegyék azokat igénybe. Ami a Csehszlovák Autójavító Vállalatot illeti, véleményem szerint helyt kell adnunk az egészséges versenynek, vagyis hogy a javíttatok azon vállalatok munkáját vegyék igénybe, amelyekkel elégedettek.-A személyszállítás terén mi várható?- A tervidőszakban a Csehszlovák Autóközlekedési Vállalat személyszállítási forgalma hét százalékkal növekszik. A mennyiségi növekedéssel a minőségnek is lépést kell tartania. Más szóval, mindent meg kell tenni az utazás kultúráltabbá tételének biztosításáért. A növekedés ellenére azzal számolunk, hogy a személyszállítás területén a jövőben nagyobb feladatok hárulnak a Csehszlovák Államvasutakra. Javítjuk a távolsági autóbuszok helyjegyárusításának lehetőségét, minden téren növeljük az ellenőrzést. Az a véleményem, hogy sok fogyatékosság emberi hanyagságból ered. A városi tömegközlekedésben a villamos- és a trolibuszhálózat további fejlesztésére kerül sor, főleg Bratislavában, Banská Bystricában és Kassán (Košice) megkezdik a trolivezetékek építését. Szlovákia a tervidőszakban 166 villamost és 142 hazai gyártmányú, részben csuklós trolibuszt kap.- Az úthálózat fejlesztése terén mivel számolnak?- A szóban forgó időszakban Szlovákia úthálózatának bővítésére és korszerűsítésére több mint 9 milliárd koronát fordítunk. Az eddigieknél is nagyobb figyelmet szentelünk a közúti hidak karbantartásának és átépítésének, hogy behozzuk az e téren mutatkozó lemaradást. Nem lehetünk elégedettek az útkarbantartó vállalatok munkájával sem. Nem elég rugalmasak, szükséges, hogy munkájukat jobban megszervezzék. (németh)
