Új Szó, 1986. július (39. évfolyam, 152-178. szám)

1986-07-04 / 155. szám, péntek

Szebb már ez az ének JEGYEZETEK A CSENGŐ ÉNEKSZÓ KÓRUSFESZTIVÁLRÓL A bábok mágusa Szergej Obrazcov nyolcvanöt éves A Csemadok Központi Bizottsá­ga a társrendezőkkel közösen hatodszor rendezte rr.eg Érsekúj­váron (Nové Zámky) a csehszlo­vákiai magyar gyermek- és ifjúsá­gi énekkarok fesztiválját, a Csen­gő Énekszót. A fesztiválon - így nevezem a rendezvényt, mert a műsorfüzet­ben is ez a megjelölés szerepel - részt vevő kórusok versenye előtt az egész épület hangos volt a daltól. A színpadon egymást váltották a csoportok, akusztikai próbát tartottak, azután pedig ki itt, ki ott folytatta az egyes müvek nehezebb részeinek gyakorlását, csiszolását. A tešedíkovói alapis­kola Pitypang gyermekkara az épület előcsarnokában próbált. Az ó éneküket hallgatva jutott eszem­be Szőke Péternek, az egykori galántai (Galanta) Hanza dalárda karnagyának írása Kodály Zoltán díszpolgárrá avatásáról. Ugyanis a Mestert 1943-ban, hatvanadik születésnapja alkalmából Galánta díszpolgárává avatták. Szőke Pé­ter, akkoriban a Hanza Szövetke­zeti Újság szerkesztője, gyorsírás­sal jegyezte fel Kodály Zoltán szavait, aki az elhangzott énekesi teljesítmények alapján nem volt nagyon elragadtatva az iskolai zenei nevelés színvonalától. Töb­bek között a következőket mond­ta: ,, Kézzelfogható, maradandó intézkedésekre van szükség, nem díszpolgáravató szalmalángra. Az iskolákban fokozni kell és meg kell javítani az énekoktatást. Erre füg­getlenített, képzett énektanítókat kell munkába állítani. De meg is kell azokat tanítani szakmájuk, a zene tudására és szeretetére. Követelje meg tőlük az elöljáró­ság, tanuljanak meg kottát olvasni, hogy megtaníthassák rá a gyere­keket is.“ A felszabadulás óta eltelt négy évtized következetes és kemény munkája meghozta gyümölcsét. A mai iskolák legtöbbjéből már más ének hallik ki, mint azelőtt. Amit énekelnek: már nem esik kívül a művészet előcsarnokán, s ahogyan énekelnek, már az országos színvonalat is eléri. A VI. Csengő Énekszót igényes músorválasztás, kulturált éneklés­re, tiszta intonációra és dinamikai árnyaltságra irányuló törekvés jel­lemezte. Tizenöt évvel ezelőtt, 1971. június 20-21 -én csendült fel először Érsekújvárott a csehszlo­vákiai magyar gyermek- és ifjúsá­gi kórusok lelkes éneke, ez volt az I. Csengő Énekszó. Az akkori sajtóbeszámolók dicsérő, méltatá­sai szakmailag sajnos nem voltak megalapozottak. A kórusok művé­szi színvonala bizony elég ala­csony volt. Az összkari számban (Munkával a békéért), amely egy könnyű kétszólamú tömegdal volt, a közös éneklés másfél hangot csúszott le. Ennek a mostani találkozónak a szombat délelőtti verseny műso­rában kilenc énekkar mutatkozott be. öt felsötagozatos, kettő alsó­tagozatos tanulókból alakított kó­rus volt, mellettük két középiskola kórusa lépett dobogóra. Ha a terü­leti megoszlást nézzük, furcsa képet kapunk. Ugyanis a kilenc énekkarból hét nyugat-szlovákiai járásokban működik, kettő kele­ten, mégpedig egy városban, Kas­sán (Košice). A kilencből öt kórus járási, illetve kerületi székhelyről jött városi énekkar, négy pedig falusi, illetve kisvárosi. A karveze- tók közül hárman a Csehszlováki­ai Magyar Tanítók Központi Ének­karában is énekelnek. Ezek olyan tények, egyben jelzések, ame­lyekre a kórusmozgalom vezetői­nek és szervezőinek feltétlenül oda kell figyelniük. Tudjuk, hogy a Csengő Énekszó országos ren­dezvény, és csak a legjobb kóru­saink vehetnek részt rajta. Félő azonban, ha jobban utána néz­nénk a dolgoknak, kiderülne, hogy a tizenhárom járás között, ahol magyar, iskolák vannak, akadnak olyanok is, amelyek meg sem kísérelték a jelentkezést a feszti­válra. A műsorfüzetben megtalálható volt az énekkarok versenyműsora, a, fellépés sorrendjében, de nem minden kórus énekelte a feltünte­tett számokat, és nem úgy követ­keztek egymás után, ahogy azt a műsorfüzet jelezte. Elsőként a nagymegyeri (Čalovo) alapisko­la Igricek kórusa énekelt, Ág Erzsébet vezetésével. Jóízű, han­gulatos, kultúrált éneklést hallot­tunk. Az intonáció is tiszta volt, csupán Karai József-lványi Mária Tündér ha lennék címú kórusmű­vének előadásában zavart kissé a ritmikai pontatlanság. A komáro­mi (Komárno) Béke utcai alapisko­la kicsinyeinek kórusát Kaszás Mar­git vezényelte. A kicsinyek kóru­sának szükségességét már néhány évtizede hangoztatjuk. Jó lenne, ha minden iskolában lenne ilyen, utánpótlást biztosító, többszólamú éneklést előkészítő együttes. A komáromi kicsinyek változatos műsorából a hangszerrel kísért gyermekdalok sem hiányoztak. Szónyi Erzsébet 21 gyermekjáték- dalból adtak elő egy részletet hangszerek alkalmazásával. Szép éneküket csak itt-ott zavarta a kis­sé harsány hangvétel, ami néha a tiszta intonáció rovására ment. A Stirber Lajos vezette, ugyan­csak a komáromi Béke utcai alapiskola gyermekkórusának tel­jesítménye sem volt mentes a har- sányságtól. Ez főleg a régi muzsi­ka, a Marenzio- és Gastoldi- kórusmű előadásában volt érez­hető. Ezek feltétlenül finomabb madrigál hangzást kívánnak. A nagymegyeri alapiskola felsőta­gozatos tanulókból álló gyermek­kara, amelyet Szeder Irma vezé­nyelt, üde hangzású, tisztán ének­lő kórus. A Vecchi-műben szép pianókat énekeltek, nem is voltak harsányak, azonban így sem tud­tak meggyőző madrigál hangzást elérni. Mindenesetre a jövőben igényesebb műveket is választ­hatnának. Az utóbbi évtized egyik legsike­resebb kórusa a tešedíkovói Pity­pang. Vezetője, Jónás Katalin, 1971-ben az I. Csengő Énekszón még, mint a Nyitrai (Nitra) Peda­gógiai Főiskola hallgatója, ifjúsági kórusban énekelt. Karvezetóként nem először szerepelt országos fesztiválon. Műsorválasztását most is az igényesség jellemezte. A kötelező Kodály-számon kívül Bartók Cipósütését és Bárdos Lajos népdalfeldolgozását, a Du- na-danát is műsorra tűzte. Azon­ban ezúttal kissé halványabb volt a kórus hangzása. Lehet, hogy az érettebb hangok hiányoztak, de lehet más oka is, hisz nem minden évben érkezik olyan utánpótlás, amely pótolni tudná a kimaradt jó énekeseket. A kürti (Strekov) iskola gyer­mekkara, amelynek már néhány éve Kovács János, a CSMTKÉ lelkes tagja a karvezetője, eddig ilyen szép teljesítményt még nem nyújtott. Nagyon sok türelem és szívós, kitartó munka kellett, hogy a karnagy ilyen színvonalra hozza a kórust. A kassai alapiskola Csengettyű gyermekkara, Homo- lya Éva vezetésével, a tólük már megszokott, színvonalas teljesít­ményt nyújtottak. Jól megváloga­tott műsorukkal, a gondosan kidol­gozott művekkel méltó sikert arat­tak. Egyedül Batók Bolyongása tetszett halványabbnak, de ez érthető is. Ennek a Bartók kórus­műnek hiteles előadásához éret­tebb hangok kellenek. A kassai „ipari“ Collegium Cantikum ifjúsági vegyeskarát elő­ször hallottuk, örvendetes, hogy Havasi Józsefnek sikerült egy vegyeskarra való fiatalt megnyerni az ügynek. Biztos vagyok benne, hogy már sokkal jobban is énekel­tek. Vezetőjük személye biztosíték a további fejlődésükhöz. A ver­senyben utolsóként lépett fel a ga­lántai gimnázium leánykara, me­lyet Józsa Mónika vezényelt. Vég­re igazi madrigál hangzást is hallottunk. Annak ellenére, hogy a kórus minden műben felfelé intonált, ilyen kis létszámú kórus­tól ilyen szép hangzás ritka telje­sítmény. A karnagy és a lelkes tagok muzikalitása feledtette a hallgatóval, hogy olyan kevesen vannak. Egészében véve, elismerésre méltó teljesítményt nyújtott min­den kórus. A legnagyobb munka a gyermek- és leánykórusokra hárult. Ugyanis a mérce a kötelező szám volt: Kodály Zoltán Egye- tem-begyetem című kórusműve olyan feladat elé állította a karna­gyokat és a kórustagokat, amely sok esetben meghaladta erejüket. Jól jártak a kicsinyek kórusai és az ifjúsági vegyeskar, számukra nem volt kijelölve kötelező szám. Az az érzésem, ha a jövőben az irányító szervek kitartanak a verseny mel­lett - ami nem mindig válik előnyé­re kórusmozgalmunknak - jobban át kell gondolniuk a verseny krité­riumait. Végül is nem az az elsődleges célja a karéneklésnek, hogy versenyeken a legmagasabb fokozatot érjék el a kórusok, ha­nem az, hogy mind több gyermek­kel és ifjúval szerettesse meg a zenét. ÁG TIBOR Sokáig küzdöttem azzal a vágy- gyal, hogy a bevezetőben arról írjak, ami mássá teheti az ilyen jubileumi írásokat, ha személyes élmény is erősíti mindazt, amit leírok. Az irodalom, a film nagyjai- val, talán a zene óriásaival is már mindennaposak találkozásaink. Könyvek, hanglemezek hozzák közel a legnagyobb művészeket. A képzőművészek, a színházmű­vészek, táncosok művészetét a teljes ismerethez legalább egy­szer látni kell. Könyvek, reproduk­ciók nem adhatják vissza azt a teljességet, amelyet alkotói vilá­guk képvisel. Amikor Szergej Obrazcov és társulata, az Állami Akadémiai Központi Bábszínház 1982-ben Bratislavában szerepelt, végre többen is láthatták, amiről könyvek és folyóiratok százaiban felső fo­kon írtak a színházi szakemberek. Az évforduló kapcsán végzett búvárkodás során bukkantam rá egy adatra, mely szerint Szergej Obrazcov és társulata már 1923- ban járt Csehszlovákiában. Bár Obrazcov művészetét a dokumen­tumok szerint már a második világháború előtt is ismerték, iga­zából az 1936-ban írt Színész a bábbal című könyvének 1947- beli kiadása után került közel a bábművészet hazai szerelmese­ihez. Ez a könyve számtalan országban megjelent, rendszerint megelőzve társulatának vendég- szereplését. Szergej Obrazcov 1901. július 5-én született Moszkvában. Aligha lehet meglepő, hogy festészetet és grafikát tanult, hiszen a képző­művészeti megformálás, a látvány a bábművészet lényegét adja. Már diákként játszott a Művész Szín­ház zenei stúdiójában, amelynek 1930-ban a tagja lett. Már akkor nyilvánvaló volt, hogy mennyire vonzódik a szatirikus-groteszk já­tékmódhoz. Persze ennek az uni­verzális tehetségnek a zenés színház ugyanolyan szűk volt, mint a drámai színház. Nem vélet­len, hogy már a harmincas évek­ben mint önálló esztrádművész szerepéi sajátkészítésű bábjával. Mondják, hogyha Sztanyisz- lavszkij a színház és a színészet megújítója volt, akkor Obrazcov a bábjátékot, a bábmozgatást emelte ugyanilyen szintre. A dolog hasonlóságát az is aláhúzza, hogy mindketten egyetlen színházban fejtették ki tevékenységüket, s lett az a bizonyos társulat világszínvo­nalú. Obrazcov még csak kacér­kodott a bábművészettel, amikor 1931-ben megalakult a központi bábszínház, amelynek teljesjogú alapítótagja lett. Nemcsak bábszí­nészi, színházszervezői, igazgatói érdemei vannak, hanem kimagas­ló az elméleti munkássága is, amely mintegy közvetítette a kö­zönség felé művészetének böl­cseleti hátterét. Obrazcov a báb filozófusa. Egy- I forma odaadással alkot gyerme­keknek és felnőtteknek, s mindent az emberi teljesség megmutatá­sának rendel alá. Nemcsak átvette és modernizálta a régi orosz bábjátékosok technikáját, hanem maga is új módszereket, eredeti konstrukciójú bábokat talált ki. Először bizonyította be, hogy a bábszínháznak is kell a nagymé­retű játéktér, a nagyszínházi illú­zió, amiért a felnőttek is beülnek majd a nézőtérre. Mindezeket figyelembevéve, a felnőtteknek a magasabb rendű komikumot szerette volna közvetíteni. A paró­dia, a szatíra, a groteszk olyannyi­ra sajátja a bábnak (elsősorban a képzőművészeti kivitelezését és méretarányait tekintve), hogy nem véletlenül jutott Obrazcov erre a gondolatra. A Bratislavában látott Don Juan '82 című monumentális báb­színpadi kompozíciója immár je­lezte, hogy egyre nagyobb szere­pet szán a tanítványoknak, akik majd tovább fejlesztik egy drama­tikus művészeti ágat megújító tö­rekvés művészetfilozófiáját. Az ebben az előadásban mozgatott közel száz báb egyenként is az emberi jellem elevenségét sugá­rozza felénk. A zene, a látvány és a beszéd nemzeti jellegétől meg­fosztott - nemzetközi - elemeit hangsúlyozó szóbeliség (nyelvről nem beszélhetek, mert az előadás egy nem létező internacionális nyelven folyt) az ember megte­remtette kultúra azonosságaira fi­gyelmeztetett. Obrazcov ebben az alkotásában az együvétartozás, a népek érdekeinek azonossága és a közös gyökerű egyetemes kultúra mellett tett hitet. Ehhez már csak fénylő tisztaságú rá­adásként adta a gondolatot és a lelket megújító komikumot. Ezekkel az eszközökkel bűvöli el a nézőket Szergej Obrazcov és társulata a világ minden táján. Nyolcvanöt éves a homo ludens - a játszó ember. DUSZA ISTVÁN Cseh kulturális mozaik AZ ÉLŐ KAREL HYNEK MÁCHA Nemrég emlékeztünk meg arról, hogy 150 éve jelent meg a cseh romantizmus legjelen­tősebb költőjének, Karéi Hynek Máchának Május című elbeszélő költeménye. Mácha tíz évvel volt fiatalabb Vörösmartynál, s huszon­hat éves korában halt meg, mint Petőfi. Idén ősszel, november 6-án pedig a költő tragikus halálának 150. évfordulója lesz. A prágai születésü Mácha rövid pályafutása egyes vonatkozásokban hasonlít Petőfiéhez. Tanulmányai után otthagyja Prágát, nem érzi jól magát a sörivó nyárspolgárok között, bekóborolja az északi cseh vidékeket, vándor- színészek közt forog. Színész akar lenni, néhányszor fellépett a színpadon, de sikerte­lenül. Lengyel fordításokból ismerkedik meg Byronnal és Shakespeare drámáival, első verseskötete németül jelenik meg, majd cseh elbeszéléseket ír, és drámákkal próbálkozik. Legnagyobb szellemi teljesítménye, s egyben költői hattyúdala is a Május. Saját kiadásban, hatszáz példányban jelent meg Prágában, a szerző a kiadáshoz szükséges pénzt nehezen gyűjtötte össze. Az eltelt másfél évszázad alatt Mácha Májusa több mint kétszáz kiadást ért meg, s mintegy húsz nyelvre fordították le... Azóta nem volt olyan cseh irodalmi vagy művészeti irányzat, nem­zedék, költői egyéniség, aki valamiképpen ne tett volna kísérletet a Május, s az egész Mácha-életmú értelmezésére. František Xaver Šalda, a modern cseh irodalomkritika megte­remtője írja, hogy az egész cseh líra elsősor­ban Máchából merít, Mácha valóban úttörő jellegű művészi munkát végzett, megteremtet­te a cseh nyelv lírai hitelét. A Május egy-egy részlete szinte muzsika is. Mácha költői nyelv metafórái, élethelyzetei állandóan jelen van­nak és hatnak. A költő felismerte a valóság és az eszmények, s az álmok közti mely ellentmondást. Úgy tűnhet föl, mintha nem akarna tudomást venni a társadalmi valóság­ról, holott ehhez a valósághoz aktívan és bírálóan viszonyul. Mácha halála után születik meg a Mácha- legenda. A költő a cseh kultúra egyik legtisz­teltebb, legnépszerűbb alkotója. A Májust sokezren ismerik betéve és szavalják ma is. A költő prágai szobra az ifjúság számára ma is a szerelem, a romantika jelképe. Mácha jelentőségét, máig érezhető hatását a Cseh Szocialista Köztársaság kulturális szerveinek nagyszabású rendezvénysorozata is érzékelteti. Irodalmi estek, kiállítások, tanul- mányos ülések, kerekasztal-beszélgetések sora idézte fel az elmúlt hónapokban fő művének, a Májusnak útját az olvasók milliói­hoz. A Mácha-ünnepségek második csúcs­pontja októberben és novemberben lesz. Litoméncében, Mácha egykori ügyvédbojtár- kodásának, szerelmeinek és halálának szín­helyén immár huszonnegyedszer rendezik meg a Mácha Irodalmi Napokat. A Cseh Irodalmi Alap, a Cseh és a Világirodalmi Intézet, a Cseh írók Szövetségével együtt november elején az írók dobŕíši alkotóházá­ban nemzetközi konferenotát rendez a máchai romantizmus keletkezéséről, s hatásáról a cseh írásbeliségre. A konferencián szó lesz Mácha életművének jelentőségéről, hatásáról. Az ősz folyamán a prágai Nemzeti Galéria Mácha a képzőművészetben címmel tervez kiállítást az Ágnes kolostor kiállítótermeiben. Az évfordulók alkalmából a cseh kiadók tíz művet adnak ki, ebből hat még az idén jelenik meg. Június 19-én a prágai Nemzeti Színház bemutatja Jirí Šotola És csak a föld lesz az enyém című játékát, amely a máchai problé­makört, a valóság és az álmok közti belső vívódást, Máchának az ember küldetésével kapcsolatos elképzeléseit tárja a néző elé. A rádió, a televízió és a filmstúdiók is u| műsorokkal és feldolgozásokkal emlékeznek meg Karéi Hynek Mácháról. SZÁZÉVES AZ ELADOTT MENYASSZONY Szinte hihetetlen: száz esztendő telt el azóta, hogy 1866. május 30-án a prágai Ideiglenes Színház színpadján felcsendültek Bedrich Smetana Eladott menyasszony című operájának dallamai. Ez a mű azóta sem veszített értékeiből, üdeségéből, s a cseh zenekultúra alapművei közé tartozik. Az évfor­duló kapcsán dr. Václav Holzknecht profesz- szor, a cseh zene kiváló ismerője méltatta a zenemű halhatatlan értékeit. ,,A mű üdeségének forrása kétségkívül zenéjének eredetisége, az egyes szerepek jellemének mesteri zenei kifejezése - írja, továbbá a belőle áradó örömteli nyugalom és derűlátás“. A sikeres fogadtatásban része van Karéi Sabina (Mácha kortársa) könnyűnek tűnő, szakmai szempontból azonban ragyogó­an megírt és maradandó erkölcsi tanulságot hordozó történetének is. A legnépszerűbb cseh nemzeti opera joggal sorolható a legjobb vígoperák, többek között a Figaro házassága és A sevillai borbély mellé. A becsületes élet értelmébe vetett hit, a téma demokratikus volta, a természet ünneplése és a korabeli falu bemutatása, enyhe idealizálása nagy hatással volt a közönségre. S ezt a hatást meghatvá­nyozta az opera zenéje, amely a magas művészi színvonal feladása nélkül lopta be magát az egyszerű emberek szívébe, össze­gezésként ezt írja a neves zenetudós: ,,Az Eladott menyasszony így vált művészetünk alapművévé, s így nevelte nemzetünket ne­mes öntudatra és esztétikai ízlésre.(...) Az Eladott menyasszony 100. évfordulója nemze­tünk szellemi és kulturális fejlettségének ékes bizonyítéka, amelyet meg kell becsülnünk, s amelynek jelenünk és a jövő fejlődés mércéjének kell maradnia. “ SOMOGYI MÁTYÁS ÚJ SZÚ 6 1986. VII. 4.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents